Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az Istennek való engedelmesség kockázatvállalást követel

2010. december 17. 03:00 - FodorImi

Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek.” (Máté 2:19-20)


Amennyire kellemetlen volt Józsefnek családjával Egyiptomba költözni, képzeljük el, mennyivel inkább rémisztő lehetett számára Isten parancsának engedelmeskedve visszamenni Izraelbe. Olyan volt, mint bebújni az oroszlán szájába. Arra készült, hogy Jézust és Máriát visszavigye oda, ahol korábban veszélyben volt a fiának élete. Mivel azonban József bízott Istenben és abban, amit Ő mondott, vállalta a kockázatot, és elment oda, mert tudta, hogy az az a hely számára, ahol lennie kell.

A Biblia azt mondja: Ha félek is, benned bízom! (Zsoltárok 56:4.) Figyeljük meg, ez a vers azt mondja: „ha félek, amikor félek” nem pedig: „ha félnék”. (A fordító megjegyzése: a Biblia úgy beszél a félelemről – és a bizalomról a félelem közepette –  mint egy nagyon is valóságos, gyakorlati helyzetről, nem pedig egy feltételes, elméleti állapotról.)
Szeretnénk félelem nélküli életet ezen a világon, de ilyen csak a mennyben lesz. Ebben az életben mindnyájunknak szembe kell néznünk a félelem ilyen vagy olyan formájával.

Vannak nagy félelmeink, és vannak kis félelmeink. Félünk a jövőtől, félünk attól, hogy mi fog történni a munkahelyünkkel, mi fog történni a családunkkal, de félünk kis dolgoktól is, mint az időjárás, vagy hogy vajon a megfelelő dolgot mondtuk-e valakinek, vajon az üzleti prezentáció jól ment-e, sőt olykor attól is félünk, hogy felhívjunk telefonon valakit.

Mindezekben a helyzetekben döntést kell hoznod: Engeded, hogy a félelem irányítson, vagy hitben vállalod a kockázatot, mert tudod, hogy szerető Istened van?

A hitben vállalt kockázat jelentheti, hogy elmész valahova, ahol még sosem voltál, vagy megbocsátasz valakinek, akiről azt gondoltad, hogy sosem fogsz megbocsátani neki. Jelentheti, hogy otthagyod az állásodat. A hit kockázata, hogy imádkozol valamiért, hogy elhatározod, Istenre bízol egy helyzetet vagy egy kapcsolatot, amit eddig saját kezedben tartottál.

Neked mit mond Isten, milyen krisztusi kockázatot vállalj fel hitben?

(Daily Hope by Tom Holladay – 2010.12.10)

Szólj hozzá!

Hittel tűzd ki a célodat

2010. november 06. 00:02 - Rigeri


"Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok." (Eszt. 4:16)

Az utolsó dolog, amit meg kell tenned ahhoz, hogy Isten terve megvalósuljon az életedben az, hogy hittel kötelezd el magad. Nem elég, ha csak beszélsz az elhívásodról és kitűzöl néhány célt. Azt is el kell döntened, hogy teszel is érte, és azt mondod, "én ezt meg fogom tenni".

Eszter tudta, hogy kockázatos dolog a király elé menni és az életét kockáztatja. Félt, de tisztában volt azzal, hogy ez a helyes, és ezt kell tennie. Azt mondta, "ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok". Ez igazi, hittel vállalt elkötelezettség.

Amíg nem tudod, hogy mi az, amiért hajlandó vagy meghalni, nem is vagy kész arra, hogy élj. Csak létezel.

De amikor megérted, hogy mi Isten szándéka az életedben, amikor tudod, hogy mire hívott el, akkor hajlandó leszel megtenni azt, és minden mást képes leszel feladni.

Tudva, hogy mire hívott el Isten, és ennek megfelelően meghozni egy döntést hitben, nos ez az amikor valójában célt tűzöl ki magad elé. Azt is mondhatnám, hogy csak akkor tudsz elérni valamit, ha konkrét célod van.

Az életben ez egy nagyon fontos elv. Ha nem konkrétan meghatározott célod van, akkor azok csak légies, megvalósulatlan célok maradnak. Nem fogsz fejlődni, és ugyanaz maradsz, aki ma vagy.

Mindennél fontosabb azonban az, hogy hittel tűzz ki magad elé egy célt. Miért? Azért, mert Jézus azt mondta, "Legyen a ti hitetek szerint!" (Mát 9:29)

Rick Warren Daily Hope, 2010. október 30.

Szólj hozzá!

Isten szabadságot akar adni neked!

2010. szeptember 22. 03:00 - husztin

 

"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek" (Ján. 8:36, MBT)
A világ úgy határozza meg a szabadságot, mint egy "korlátok nélkül élet" lehetőségét:
- 'Mindent megtehetek, amit csak akarok; Mindent kimondhatok, ami csak jól esik, anélkül, hogy bárki is megmondhatná nekem, hogy mit tegyek.'
Mindenki mást megégethetsz magad körül, de te csak járd a saját utadat, ahogy tetszik. A világ azt mondja, hogy elérheted a saját szabadságodat, de csak azon az áron, ha teljesen önző leszel.
 
Mégis a Biblia szerint az igazi szabadság Jézus által érhető el:
 Így hát, ha a Fiú szabadít meg titeket, akkor lesztek tényleg szabadokká.(Ján.8.36, Csia)
 
Az igazi szabadság szabad a félelemtől, a bűntudattól, az aggódástól, keserűségtől és a haláltól. Szabad vagy, hogy abbahagyd a tettetést, szabad vagy rá, hogy igazán önmagad légy.
 
Hogyan szabadulhatsz meg ezektől a fajta félelmektől? Azáltal, ha engeded, hogy Jézus szeressen téged! János apostol tanítása szerint: 
" A szeretetben nincsen félelem; a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet; mert aki fél, azt a büntetés gondolata tartja fogva; aki tehát fél, annak nem tökéletes a szeretete. (1Ján 4:18, Budai)
 
Amikor rádöbbensz arra, hogy Isten mennyire szeret téged, attól kezdve fogsz igazi szabadságban élni. Amikor tudatosítod magadban, hogy "Isten a szeretet", valójában Istent dicsőited az Ő lényéért. A dicsőítés cselekményével összhangban áll, hogy hogy Ő egy szerető, gondoskodó, bőkezű Isten és ezért mi bízhatunk az Ő hozzánk való szeretetében. (1 Ján. 4:16, NIV alapján)
 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása