Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus imádkozik a helyreállásodért

2021. augusztus 04. 03:00 - Erika1832

„A Sátán... el akar választani tőlem, amint a földműves szétválasztja a búzát a pejvától. De imádkoztam érted... hogy a hited cserben ne hagyjon. Tehát amikor helyreállsz, erősítsd a többi tanítványt!” (Lk 22,32 GW).

Bármennyire is úgy gondolod, hogy elszúrtad az életedet, imával lehetséges a helyreállás. Valamint Isten felhasználhatja a megélt kudarcaidat, hogy másoknak segíthess.

Péter tökéletes példa a Bibliában arra, aki elhibázott valamit – egy erős személyiségű fickó, aki mégis nyilvánosan kudarcot vallott –, majd helyreállt. De az ő esetében nem a saját vagy más imája segített; Jézus imája volt a segítsége.

Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy egyikük el fogja árulni őt. Péter persze tudta, hogy ő nem lehet az. Gondolkodás nélkül felelte Jézusnak, hogy akár börtönbe is menne vele – és még meg is halna érte.

De Jézus azt mondta Péternek: „Garantálhatom, hogy a kakas nem kukorékol ma éjjel, amíg háromszor nem mondod, hogy nem ismersz engem” (Lk 22,34 GW).

Jézus nem csak Péter bukását mondta meg előre; Jézus azt is tudta, hogy Péter ebből helyre fog állni, és kudarcait mások megsegítésére fogja használni. Jézus azt mondta Lukács evangéliuma 22. fejezetének 32. versében: „A Sátán... el akar választani tőlem, amint a földműves szétválasztja a búzát a pejvától. De imádkoztam érted... hogy a hited cserben ne hagyjon. Tehát amikor helyreállsz, erősítsd a többi tanítványt!” (GW).

Jézus most is ezt teszi a mennyben. Imádkozik érted, mert tudja, hogy a Sátán tönkre akarja tenni az életedet. Ha Jézus úgy gondolná, hogy valami fontosabbat kellene tennie, mint imádkozni, akkor inkább azt tenné. Ennyire fontos az ima, mind a helyreállítási, mind a megbízási folyamathoz. Jézus imádkozott, és megbízta Pétert, hogy „erősítsd a többi tanítványt” – hogy bátorítsa testvéreit Isten családjában.

És megbíz téged is, hogy segíts másokon.

Nem kell aggódnod amiatt, hogy milyen mértékben buktál el az életben. Isten régen ismeri a hibáidat és a kudarcaidat, mielőtt még elköveted azokat. Isten a helyreállás Istene, és életed minden körülményét az ő céljaira fogja használni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj azokra a dolgokra, amiket elrontottál az életedben! Péter története hogyan kelt benned reményt?
  • Milyen érzés tudni azt, hogy Jézus most ebben a pillanatban imádkozik érted? Ez milyen hatással van az önbizalmadra? A béke érzéséhez?
  • Egy általad elkövetett hibára gondolj úgy, mint egy példára! Ezt Isten hogyan használhatja fel mások segítésére?

*(Daily Hope by Rick Warrenm 2021.07.28.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása