Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Harcostársra van szükséged

2013. április 13. 03:00 - zsófi68

"Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy Isten meg tudjon gyógyítani titeket. Amikor olyan ember imádkozik, aki hisz, nagy dolgok történnek." (Jak 5,16, NCV fordítás)  

Soldier-helping-soldier.jpg

Az ember nem megy egymaga háborúba. Öngyilkos küldetés lenne. Kell valaki, aki hátulról fedez.

Szükséged van egy harcostársra.

Ugyanez igaz a szellemi csatákra is, amelyeket mindannyian vívunk. Egymagad nem szállhatsz szembe a buja gondolatokkal, a becstelenséggel, a függőséggel és a félelemmel. Egyedül kudarcra vagy ítélve.

Ha csak azt kívánod, hogy bűnbocsánatot nyerj, valld meg a bűnödet, és vidd megtört szívedet Isten elé. Ha változást is akarsz, valld meg bűnödet valaki másnak is.

Feltárni a bűnödet, a gyógyulásod kezdete. Nem szükséges megvallani azt mindenkinek, de meg kell vallani valakinek. Szükséged van valakire, aki feltétel nélkül szeretni fog, teljesen elfogad és folyamatosan imádkozik érted. Szükséged van egy azonos nemű valakire, akivel nyílt és őszinte lehetsz.

A Biblia ezt így írja le: "Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy Isten meg tudjon gyógyítani titeket. Amikor olyan ember imádkozik, aki hisz, nagy dolgok történnek." (Jak 5,16, NCV ford.)

Mikor bűnödet megvallod valaki másnak, kinyitsz egy szelepet, és ez leveszi a nyomást rólad. A mumus hirtelen már nem is tűnik olyan ijesztőnek.

A bűn egy körkörös folyamat. Először alázatosan kérjük Isten segítségét egy dologban, és Ő erőt ad nekünk, hogy sikerrel járjunk. Aztán körülbelül hat hónap siker után kezdünk öntelten büszkék lenni, majd megint elbukunk. Utána alázatosan újra Isten segítségét kérjük. Ha végig alázatosak tudnánk maradni, az jó lenne, de a büszkeség mindig visszatér.

Ebből a körből barátok nélkül nem lehet kiszállni. Olyan barátok nélkül, akik imádkoznak érted, törődnek veled, bátorítanak és segítenek megmaradni a helyes úton. Mikor megérkezik a siker, barátaid segíteni fognak megőrizni tisztánlátásodat, így az alázatod sem tűnik el.

Ezért nagyon fontosak a helyi gyülekezetek. Azonban lehet, hogy évekig jársz különböző gyülekezetekbe, mégsem ismersz meg másokat, és mások sem ismernek meg téged. Tégy erőfeszítést azért, hogy találj egy olyan kis csoportot a helyi gyülekezetben, ahol a hívőknek megnyílhatsz és őszinte lehetsz.

Azt hinni, hogy megszabadulhatsz a rossz szokásaidtól anélkül, hogy őszintén beszélnél róla másoknak, az nem más, mint a felelősség alól kibújni. És ez sosem működik. Ha ezt teszed, biztos, hogy kudarcot fogsz vallani.

Beszéljetek róla

  • Milyen bűnödet szükséges megvallanod egy másik embernek?
  • Kinek vallhatod meg a bűnödet?
  • Miért félsz megvallani a bűnödet valaki másnak?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.06.)

Szólj hozzá!

Ne csak higgy! Tartozz a családhoz!

2013. február 15. 03:00 - FHanna

"Isten családja az élő Istennek az egyháza, az igazság oszlopa és alapja." (1 Tim. 3:15, GW fordítás)

family-shadow-300x168.jpg

Arra lettél elhívva, hogy Isten családjába tartozz, ne csak higgy Istenben.

Még az Éden tökéletes, bűntelen környezetében is azt mondta Isten, hogy "nem jó az embernek egyedül" (1Móz. 2:18).

Isten arra teremtett bennünket, hogy közösséghez tartozzunk, hogy társas lények legyünk, és családban éljünk. Egyikünk sem tudja betölteni Isten célját egyedül. A Biblia egy szót sem ír magányos szentekről vagy szellemi remetékről.

Bár Krisztussal való kapcsolatunk személyes, Isten nem akarja, hogy másoktól elszigeteltek maradjunk. Isten családjában az összes többi hívővel kapcsolatban állunk. A Biblia azt írja, hogy "mi, akik sokan vagyunk, Krisztusban egy testet alkotunk, és minden tag az összes többihez tartozik." (Róma 12:5, NIV fordítás)

Krisztust követni nem csak azt jelenti, hogy hiszel, hanem hogy a családjába tartozol. C.S. Lewis vette észre, hogy a "tagság" szó keresztény eredetű, de világi használata már lekoptatta róla az eredeti jelentését. A boltok például csak "tagoknak" biztosítanak kedvezményt, és a hirdetők levelezőlistájára is csak tagként kerülhet fel az ember. A gyülekezetekben a tagság gyakran csak arra korlátozódik, hogy az ember felírja a nevét egy listára mindenféle igény vagy elvárás nélkül.

Pál számára egy gyülekezet tagjának lenni azt jelentette, hogy egy élő testnek rendkívül fontos részévé vált, Krisztus Testének nélkülözhetetlen, másokkal összekapcsolt részévé. Helyre kell állítanunk és gyakorolnunk kell a tagság bibliai jelentését. A gyülekezet egy test, nem egy épület; egy szerv, nem egy szervezet. (Róm 12:4-5; 1 Kor 6:15; 12:12-27.)

Beszéljünk róla:

  • Hogy nézhet ki a gyakorlatban az, hogy minden tag "az összes többihez tartozik"?
  • A te esetedben hogyan valósul meg a gyakorlatban a tagság bibliai jelentése?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 02. 08.)

Szólj hozzá!

Légy radikálisan nagylelkű

2012. július 06. 03:00 - mirjam07

 
“Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.“ (Ap. Csel. 2:44-45)
 

 4541057a-i1.0.jpg

Senki nem hozott annyi áldozatot, mint a korai gyülekezet. Az Ap. Csel. 2:44-45 azt mondja: “Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.“ A korai gyülekezet nemcsak a pénzét adta. Amijük csak volt, mindenben nagylelkűek voltak. Úgy is mondhatnánk, hogy radikálisan nagylelkűek voltak.

Mi történne gyülekezeteinkben, ha mi is éppolyan radikálisan nagylelkűek volnánk, mint a korai gyülekezet? A Biblia azt mondja, hogy mi sáfárai, vagyis menedzserei vagyunk mindannak, amit Isten adott nekünk. Felelősek vagyunk, hogy oly módon használjuk anyagi javainkat, hogy az hatással legyen a Királyságra. Isten adott nekünk javakat ebben a világban, nemcsak a saját örömünkre, hanem hogy jó irányú változást hozzunk a körülöttünk elő világban.

Isten soha nem azért áld meg, hogy üljünk azon, amink van. Ő megáld, hogy mi is megáldhassunk másokat.

Beszéljünk róla:

Hogyan változna meg az életed, ha radikálisan nagylelkű volnál? Hogy nézne ki az?
Ha nehéz neked radikálisan nagylelkű lenni, és harcolsz ezzel, mit gondolsz, mi tart vissza attól, hogy többet adakozz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.06.29)

Szólj hozzá!

Az egymás iránti szeretet segíti a gyülekezeted növekedését

2012. július 05. 03:00 - kohutnemarti

"Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá." (Apostolok cselekedetei 2:44-45)


Ez a gyülekezet növekedésének olyan titka, ami túl ritkán hangzik el. A szerető gyülekezetek növekednek. A hideg gyülekezetek nem.

Az első gyülekezet története is erről szól. Mélyen szerették egymást. Az Apcsel 2:44-45 azt mondja, "Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá."

Ez radikális szeretet. A római állami vezetők utálták a keresztényeket. Kereszténynek lenni törvénytelen dolog volt. A rómaiak gyakran a hívők életére törtek. De még a rómaiak is azt mondhatták, hogy a keresztények valóban szeretik egymást. Igaz kell, hogy legyen, ha még az egyház ellenségei is ezt mondták! Az első gyülekezet pontosan erről a szeretetről volt híres. Ez ugyanaz a szeretet, mint ami másokat Jézushoz vonz. A Biblia azt mondja, hogy a kezdeti egyház napi szinten növekedett.

Mindannyian ilyen mértékű növekedésre vágyunk a gyülekezeteinkben. Ahhoz, hogy ezt elérjük, úgy kell szeretnünk, mint az első gyülekezet. Ezt hívjuk közösségnek - vagy olyan elkötelezettségnek a hívő testvéreink felé, mint amilyen elkötelezettek vagyunk Jézus számára.

Két oka van annak, ha valaki még nem jött Krisztushoz. Az egyik, hogy nem ismer egyetlen keresztényt sem - a másik, hogy igen. Az emberek akarnak olyanok között lenni, akik szeretik őket. Mikor a gyülekezetetek elkezd őszintén szeretni, zárnotok kell majd az ajtókat ahhoz, hogy kint tartsátok az embereket.

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.06.28.)

Szólj hozzá!

Gyülekezetünknek tükröznie kell a menny változatosságát

2011. szeptember 20. 03:00 - Lilla:)

 „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára” (Márk 11:17.)

Isten szereti a különbözőséget. Ha nem hiszel nekem, nézz meg egy National Geographic magazint. Nézd meg, hogy milyen különböző embereket teremtett Isten szerte a világon. Isten nem klónokat gyárt. Soha nem lesz még egy olyan ember, mint te.

Mivel Isten szereti a különbözőséget, a gyülekezetünknek is szeretnie kell.  Azt akarja, hogy minden nép, nemzet, nyelv ismerje Őt. A mennyben minden népcsoportból lesznek emberek. (Jelenések 7:9.) A gyülekezetünknek tükröznie kell a menny változatosságát. Jézus mondja a Márk 11:17-ben: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára.”

A Saddleback Gyülekezetnek Isten megkönnyítette, hogy tükrözze a menny változatosságát. Kaliforniába helyezett minket. Kaliforniában tíz millió bevándorló él.

Elérni a környezetünket azt jelenti, hogy visszatükrözzük annak változatosságát. 67 különböző nyelven beszélünk a Saddleback Gyülekezetben. Van 13 különböző Mandarin kiscsoportunk! A gyülekezetünk változatossága lenyűgöz minden egyes héten.

Nem minden gyülekezet kerül olyan környezetbe, ahol azt a változatosságot tükrözheti mint, amit a Narancs Vidéken találunk, de minden gyülekezet tükrözheti az ő környezetének változatosságát. 

A te gyülekezeted tükrözi a környezetetek változatosságát? Tudnod kell, ez veled kezdődik. A Biblia mondja: „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (1 Péter 2:1.) A vakbuzgóságnak nincs helye Isten családjában. A rasszizmus bűn. Ez ilyen egyszerű.

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2011.09.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása