Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A gyülekezet hívőnek ismer téged

2014. május 23. 03:00 - *Agota*

,,Egymás iránti szeretetetek bebizonyítja majd a világnak, hogy ti az én tanítványaim vagytok." (Jn 13:35, NLT fordítás)

BTx86G9Tg.jpg


A Bibliában azt olvassuk, hogy egy keresztény ember a gyülekezet nélkül olyan, mint egy szerv a test nélkül, egy bárány a nyája nélkül, vagy egy gyermek a családja nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Ef. 2:19-ben ezt olvassuk: "Isten népéhez tartozol minden egyes más kereszténnyel együtt.'' (LB fordítás)

A mai idők független, individualista kultúrája számos szellemi árvát hozott létre - "nyuszi hívőket" akik ugrálnak egyik gyülekezetből a másikba minden identitás, felelősségre-vonhatóság és elkötelezettség nélkül. Sokan úgy gondolják, hogy lehet anélkül "jó kereszténynek" lenni, hogy csatlakoznának (vagy eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, Isten azonban ezzel határozottan nem ért egyet.

A gyülekezet olyan fontos, hogy Jézus a kereszten meghalt érte: ,,Krisztus szerette a gyülekezetet és életét adta érte" (Efézus 5:25, GW fordítás).

Néhány fontos kivételtől eltekintve a történelem során, ahol a Biblia "gyülekezeten" az összes keresztényt érti, majdnem minden esetben, amikor a "gyülekezet" szót használja, egy helyi, élő közösségre gondol. Az új szövetség azt feltételezi, hogy tagjai vagyunk egy helyi közösségnek.

A gyülekezet által hiteles hívő leszel. Nem állíthatod azt, hogy Jézust követed, ha nem kötelezted el magad egy tanítványi csoportba. Jézus ezt mondja: ,,Egymás iránti szeretetetek bebizonyítja majd a világnak, hogy ti az én tanítványaim vagytok." (János 13:35, NLT fordítás).

Amikor mi szeretetben összegyűlünk eltérő háttérből, eltérő fajból és különféle szociális háttérből egy gyülekezeti családként, ez is egy bizonyságtétel a világ felé (Galata 3:28).

Beszéljetek róla

  • Miért fontos egy helyi gyülekezethez tartozni?
  • Hívőként ismernek téged, nem csak azért mert tagja vagy, vagy mert eljársz gyülekezetbe, hanem azért is amit ott teszel. Hogyan szolgálod a gyülekezeted, közösséged?
  • Hogy válaszolnál egy hívőnek, aki nem jár gyülekezetbe múltbeli sérelem, csalódás miatt?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.05.16.)

Szólj hozzá!

Miért van rám szüksége a gyülekezetnek?

2014. március 09. 03:00 - BenedekDávid

"Ti együtt Krisztus teste vagytok és egyenként mind részei vagytok annak." (1Korinthus 12,27 NLT fordítás)

81 2014.03.09.jpg

Egyik fő ok, amiért kapcsolatban kell állnod egy gyülekezettel, az, hogy betöltsd az elhívásod, miszerint más hívőket szolgálj gyakorlati módon. A Biblia azt mondja, hogy "Ti együtt Krisztus teste vagytok és mind részei vagytok annak." (1Korinthus 12,27 NLT Fordítás)

Krisztus Testének égető szüksége van a te szolgálataidra, kérdezd csak meg erről bármelyik helyi gyülekezetet. Mindegyikünk szerepet tölt be és minden szerep fontos. Isten számára nincs kis szolgálat, mindegyik ugyanúgy számít.

Hasonlóképpen a gyülekezetben sincs jelentéktelen szolgálat. Egyesek ugyan láthatóak, mások a színfalak mögött zajlanak, de mindegyik értékes. A kisebb vagy éppen láthatatlan szolgálatok hozzák gyakran a legnagyobb változásokat.

A lakásomban a legfontosabb fényforrás nem az ebédlőben lévő nagy csillár, hanem a kis éjszakai fény, mely megóv attól, hogy beüssem a lábujjam, amikor éjszaka felkelek. Nincs összefüggés a méret és a jelentőség között. Minden szolgálat számít, mivel a működéshez mindannyiunkra szükség van.

Mi történik, amikor az egyik testrészed nem működik tovább? Beteg leszel, a tested pedig szenved. Képzeld csak el, ha a májad úgy döntene, hogy mostantól csak önmagának él: "Fáradt vagyok! Nem akarom többé a testet szolgálni. Egy évig azt akarom, hogy engem etessenek. Azt kell tennem, ami a legjobb számomra. Vegye át egy más testrész a feladatom."

Tudod mi történne? Meghalnál. Napjainkban gyülekezetek ezrei halnak meg, mert a keresztények nem akarnak szolgálni. Sokkal szívesebben ülnek a nézőtéren, a Test pedig szenved.

Isten olyan szolgálatra hív el téged, ami minden képzeletet fölülmúl. Ő arra teremtett téged, hogy jó tetteket vigyél véghez, amelyeket már előre el is készített a számodra (Efézus 2,10). Bármilyen módon is szolgálsz valaki fele, tulajdonképpen Istent szolgálod.

Beszéljünk róla:

  • Emlékezz vissza egy időszakra, amikor szükséged volt egy kis szünetre a szolgálatban. Miért éreztél így? Meddig tartott? Mik voltak a hatásai?
  • Hogyan használod fel a képességeid, hogy szolgálj a gyülekezetben? Miért fontosak a képességeid a gyülekezet számára?
  • Hogyan tudod megmutatni a szolgálat iránti - legyen az kis vagy nagyobb - megbecsülésed a gyülekezetedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.03.02)

Szólj hozzá!

Csapatmunkával többre juthatunk

2014. január 03. 03:00 - Lilla:)

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2,10)

32 2014.01.03_1.jpg

Isten azért helyezett minket a Földre, hogy azt a munkát végezzük el, amit csak mi tudunk megtenni. Az Efézusiakhoz írt levél azt mondja, hogy Isten jó cselekedetekre teremtett minket és az a terve szerinti életre. Azt viszont nem tervezte, hogy egyedül végezzük ezt a munkát. Szükségünk van emberekre, akik velünk munkálkodjanak.

Biztos ismered azt az érzést, hogy amikor túl sokat dolgozol kimerülsz és kiégsz. Miért? Azért mert egyedül próbálod elvégezni a munkát, pedig Isten soha nem így akarta.

Isten azt mondja a Prédikátor 4,9-ben, hogy "jobb két ember, mint egy, mert többet elérnek, ha együtt dolgoznak." (NCV fordítás) Amikor csapatban dolgozol, sokkal többet tehetsz, mi több, ha jó csapattársaid vannak, sokkal szórakoztatóbb és kevésbé fárasztó a munka!

Képzeld el, hogy mindegyikünk egy hópehely. Egymagunkban nem tudunk nagy változást hozni, viszont ha több törékeny hópehely összetapad, megállíthatják a forgalmat. Ahogy a hópelyhek, mi is nagyot tudunk változtatni együtt, azzal, hogy mindegyikünk elvégzi a maga kis feladatát.

Tudtad, hogy amikor együtt dolgozunk itt a Földön, valójában az örökkévalóságra gyakorlunk? A mennyben mindannyiunknak lesz munkája, de mindegyikünknek csak egy kis rész, úgyhogy sosem leszünk túlhajszoltak és fáradtak. Egyikünknek sem kell majd nehéz terheket cipelnie, mert mindenkinek csak a maga kis részét kell elvégeznie, a munka mégis meglesz.

Ahogy éled az életed, jusson eszedbe, hogy nem kell egyedül csinálnod mindent. Szükséged van másokra, hogy melletted legyenek. Ahogy megosztod a terheidet más keresztyénekkel, rájössz, hogy többet tudtok így tenni Isten dicsőségére.

Beszéljünk róla:

  • Belefáradtál már abba, hogy túl sokat akartál egyedül teljesíteni? Mi volt a következménye?
  • Hogyan példázza, vagy kellene példáznia a gyülekezetnek a csapatmunkát, hogy nagyobb dicsőséget szerezzen Istennek?
  • Hogy szerezhetnél segítséget az Isten által rád bízott munkában? Kinek segíthetnél te?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.27)

Szólj hozzá!

Amikor elveszítesz valakit, szükséged van Isten embereire

2013. november 15. 03:00 - magyarosijulia

„Vigyázzatok egymásra, hogy mindenki közületek megkapja Isten kegyelmét.” (Zsidó 12,15 NLT fordítás)

6 grief (1).png

Amikor elveszítesz valakit, nemcsak az emberek támogatására van szükséged, hanem arra is, hogy ők más nézőpontból képesek látni a dolgokat. Amikor elveszítesz valakit, nem látod a teljes képet, hiszen a fájdalom leszűkíti a látókörödet, így szükséged van mások segítségére, akik nagyobb perspektívából képesek látni a dolgokat. Nagyon nagy szükségünk van egymásra, amikor elveszítünk valakit.

Miután kicsit alábbhagy benned a nagy fájdalom, engedd, hogy mások szolgáljanak feléd - engedd, hogy segítsenek, hogy vigasztaljanak, hogy tanácsot adjanak vagy melléd üljenek és együtt gyászoljanak veled. Ne érezd magad zavarban emiatt! Ez az egyik oka annak, amiért Isten létrehozta az egyházat. Az egyház család, és azért vagyunk, hogy törődjünk egymással.

Kell, hogy tartozz egy kis csoporthoz és részt kell, hogy vegyél a szolgálatban, hogy megépíthesd azokat a hidakat, amelyekre elkerülhetetlenül szükséged lesz, amikor elveszítesz valakit.

Régebben, amikor a gyülekezetünk még sokkal kisebb volt, volt egy család, aki öt éve csatlakozott hozzánk, de soha nem jártak se a gyülekezetbe, se bibliaórákra, nem csatlakoztak házicsoporthoz és nem szolgáltak sehol. Soha nem ismerkedtek meg senkivel, egyszerű nézőközönség és "fogyasztók" voltak. Öt év telt el így, amikor a férjet megműtötték és kiderült, hogy az egész testében elterjedt a rák. Felhívták az irodámat és megkérdezték, hogy meg tudom-e látogatni őket?

Mivel sokszor kell utaznom a szolgálatom miatt, mondtam nekik, hogy én sajnos nem tudok most odamenni, de mondják meg a segédlelkészük vagy a házicsoport-vezetőjük vagy szolgálatvezetőjük nevét, vagy adják meg bárkinek a nevét, akit ismernek a gyülekezetből, hogy értesíthessem, és biztos vagyok benne, hogy ők majd hamarosan imádkoznak velük, bátorítják, vigasztalják őket,  vagy visznek nekik ételt vagy bármit, amire szükségük van. Annak ellenére, hogy már öt éve tagja volt ez a család a gyülekezetnek, egyetlen személynek a nevét sem tudták megmondani.

Később, amikor a férfi kijött a kórházból, elhagyták a gyülekezetet, arra hivatkozva, hogy itt senkit sem érdekel a sorsuk. De ez az ő hibájuk volt! Minden lehetőségük megvolt arra, hogy kapcsolatokat építsenek, hogy meglegyen az alap már a válsághelyzet előtt.

A Zsidó 12,15-ben ez áll: „Vigyázzatok egymásra, hogy mindenki közületek megkapja Isten kegyelmét.” (NLT fordítás). Hogy átvészeljük a veszteség időszakát, szükségünk van Isten embereinek a segítségére.

Beszéljünk róla:

  • Szerinted miért olyan nehéz elfogadni mások jóindulatát, irgalmasságát és ajándékait?
  • Hogyan lehet a legjobban segíteni annak, aki elveszített valakit?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11. 08.)

Szólj hozzá!

Kereszténység: Egy összetartozási rendszer

2013. október 08. 03:00 - FHanna

"hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére." Róm. 15:6-7

Csak két mód van arra, hogy egy családba bekerülj. Vagy beleszületsz vagy befogadnak. Isten mindkét utat lefedi! Úgy mondják, hogy újjászületsz és úgy is, hogy befogad az Ő családjába. Isten mindkét utat bejárja.

A római törvényben, amit az Újszövetség idején élő emberek betartottak, megtagadhattad a saját gyermekedet. De, ha valakit örökbefogadtál, akkor őt tiltott dolog volt valaha is kitagadni. Isten azt mondja, hogy nem csak újjászül téged, hanem be is fogad a családjába és nincs rá mód, hogy valaha is kitagadjon. Ez a jó hír!

Talán azt kérdezed, "Nem számít mit teszek? Tényleg?" Nem számít mit teszel!

Ha egyszer megszülettél, nem tudsz nem megszületetté válni. Ha egyszer újjászülettél, nem tudsz nem újjászületett lenni. Fájdalmat okozhatsz az Atyának, ahogy azt gyakran tesszük a földi szüleinkkel. A kapcsolat megtörhet, de nem számít mit mondanak a szüleid, mindenki tudja, hogy az ő gyermekük vagy. Ugyanígy, ha Isten családjába lépsz, akkor bent vagy!

A Biblia azt írja az 1 Timóteus 3:15-ben: "Szeretném, ha megértenéd hogy kell élnie azoknak, akik Isten családjába tartoznak. Isten családja a gyülekezet." (GW fordítás alapján). Isten családja vagyunk. A gyülekezet nem valami, ahova mész. A gyülekezet valami, amihez tartozol. Bele vagy forrasztva Isten templomába. Bele vagy oltva a szőlőtőkébe és az élet fájába. Újjászülettél és befogadtak Isten családjába. Ezeket mind Ő mondja. Csatlakoztál Krisztus testéhez. Ezek mind kapcsolatot fejeznek ki.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy a kereszténység egy hitrendszer. Vannak hitbeli dolgok is, de ez több annál. Ez egy összetartozási rendszer. Azt jelenti, hogy Isten családjába tartozol. Azt jelenti, hogy része vagy a Krisztus testének.

A Biblia azt írja, olyan, mint amikor beleszületsz egy családba.

A Róma 15:6-7 azt írja, hogy "mindannyian egyesültök és dicsőíteni fogjátok Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját. Krisztus elfogadott titeket, így tehát fogadjátok el ti is egymást az Isten dicsőségére." (NCV fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Milyen előnyökkel jár Isten családjába tartozni?
  • Mi a bizonyítéka az életedben annak, hogy te Isten családjába tartozol? Helyesen képviseled a családod?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.10.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása