Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Miért fontos, hogy tartozz egy gyülekezethez?

2015. július 17. 03:00 - noemiblogol

 „Először az Úrnak adták önmagukat, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (2Kor 8:5b, TEV fordítás)

Amikor megszületik egy gyermek, az emberek népes családjának tagjává válik. Ugyanebben a pillanatban egy szűkebb körbe is bekerül – egy jóval kisebb család fogja gondját viselni, hogy egészséges és erős felnőtt válhasson belőle. A szellemi életünkben ugyanez igaz. Amikor újjászülettél, bekerültél Isten családjába – ugyanakkor részt kell venned ennek a családnak a helyi kifejeződésében is.

A gyülekezetbe járó ember és a gyülekezet tagjai közötti különbség az elköteleződésben áll. A látogatók a partvonalról figyelnek, míg a tagok részt vesznek a gyülekezeti életben. A látogató a fogyasztó, a tag a terjesztő. A látogatók anélkül akarnak szert tenni a gyülekezeti élet előnyeire, hogy igazán osztoznának az ezzel járó felelősségben. Hasonlóak azokhoz a párokhoz, akik anélkül az elköteleződés nélkül szeretnének együtt élni, amit a házasság jelent.

Miért fontos tehát, hogy csatlakozz egy gyülekezethez? Mert ez bizonyítja az elkötelezettségedet a testvéreid iránt. Isten azt várja tőled, hogy valóságában mutasd ki a szereteted, ne csak elméletben. Az egész életed felteheted arra, hogy megtaláld a tökéletes gyülekezetet, de ez soha nem fog megtörténni. Arra vagy elhívva, hogy tökéletlen bűnösöket szeress – csak úgy, mint Isten.

Az Apostolok Cselekedeteiben említett keresztyének igazán különlegesek voltak az elkötelezettségük tekintetében. A közösségnek szentelték önmagukat. Ahogyan a Biblia írja: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2:42, MSG fordítás).

Isten ugyanezt az elköteleződést várja el tőled ma is.

A gyülekezethez tartozás a lehető legtermészetesebb lépés, amit megtehetsz, ha Isten gyermekévé váltál. Keresztyénné válsz, amint elkötelezed magad Krisztus iránt, de egyháztaggá csak akkor válhatsz, ha elkötelezed magad a keresztyének egy adott csoportja felé is. Az első döntésed megváltást, a második testvéri közösséget hoz magával.

 „„Először az Úrnak adták önmagukat, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (2Kor 8:5b, TEV fordítás)

Beszéljetek róla:

  • Milyen félelmek tartanak vissza arról, hogy gyülekezeti taggá válj?
  • Milyen tanúbizonyságot hordoz a Krisztus testén kívül élők számára a gyülekezeti tagság?
  • Hogyan kötelezheted el magad azok mellett a dolgok mellett a saját gyülekezetedben, amelyeket az Apostolok Cselekedetei 2:42 említ?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 07.10)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása