Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bocsáss meg, mert bocsánatot nyertél!

2021. december 05. 03:01 - managercoach.hu

You are currently viewing The Art of Forgiveness

„Viseljétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki titeket megbántott! Emlékezz, az Úr megbocsátott neked, tehát neked is meg kell bocsátanod másoknak.” (Kol 3,13 NLT)

Isten azt akarja, hogy megbocsássunk másoknak. De ez egyáltalán nem könnyű, mivel gyakran magunkat helyezzük a középpontba.

Néha könnyebb önzőnek lenni, mint másoknak megbocsátani. Lehet, hogy az élelmiszerbolt hosszú sorában várakozva, látva a lassú pénztárost, azt érzed, hogy az idődet pocsékolja, ahelyett, hogy meglátnád benne a munkahelye megtartásáért küzdő embert, vagy olyan valakit, aki talán élete legrosszabb hírét kapta meg néhány perccel korábban.

Talán azt látod, hogy valamelyik családtagod éppen most harcol veled, és elszívja az összes energiádat, ahelyett, hogy meglátnád benne a kétségbeejtő helyzete miatti reménytelenségét. Vagy az autópályán eléd vágó személyre ellenségként tekintesz ahelyett, hogy úgy látnád őt, mint akinek szüksége van Isten szeretetére.

Mindannyiunknak szüksége van Isten szeretetére. Jézus Krisztus azért jött ebbe a világba, hogy megmutassa a kegyelmet az embereknek. Végsősoron ezt úgy teszi meg Isten, hogy kegyelmet ad a megbocsátása által. Végsősoron azt kéri tőled is, hogy megmutasd a kegyelmet másoknak, azáltal, hogy megbocsátasz nekik.

A Bibliában Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 13. verse azt mondja: „Viseljétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki titeket megbántott! Emlékezz, az Úr megbocsátott neked, tehát neked is meg kell bocsátanod másoknak.” (NLT)

Az emberek gyakran kérdezik tőlem: „Hogyan találok erőt a megbocsátáshoz? Nekem nincs erre erőm.” Az igazság az, hogy nekem sincs. Az egyetlen, ahol valaha is erőt találtam a megbocsátáshoz az az, hogy arra emlékezem: Jézus már mennyi mindent megbocsátott nekem. Amikor erre gondolok, Ő megadja a szükséges erőt és kegyelmet, hogy megbocsássak másoknak.

Clara Bartont – ő alapította az Amerikai Vöröskeresztet – emlékeztette egy barátja egy különösen kegyetlen dologra, amit évekkel korábban valaki elkövetett ellene. Úgy tűnt, mintha Barton nem emlékezne erre, és a barát azt kérdezte tőle: „Nem emlékszel erre?” Barton híressé vált válaszában azt monda: „Világosan emlékszem arra, hogy már elfelejtettem ezt!”

Mit kell elfelejtened?

Ha nem bocsátasz meg, nem fogod élvezni Isten életedre vonatkozó elképzelését, mert megbocsátás nélkül a múltban ragadsz.

Bocsáss meg, és aztán éld tovább az életed! Ez nem jelenti azt, hogy következmény nélkül kell maradnia annak, amit valaki elkövetett ellened. Csak azt jelenti, hogy elengeded a dühödet és a fájdalmaidat, és átadod Istennek, majd haladsz tovább azon az úton, amit Isten kijelölt számodra.

Amikor ez lehetetlennek tűnik – amikor azt érzed, nem lehetsz ilyen elnéző, ilyen irgalmas valakivel –, emlékezz: Jézus is megbocsátott neked. Amikor Isten irántad mutatott kegyelmére emlékszel, az erőt tud adni neked arra, hogy irgalmas légy és megbocsáss másoknak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan hat a másik emberre az, amikor megbocsátasz neki? És hogyan hat ez rád?
  • Hogyan tart távol életcélod beteljesítésétől a harag és a keserűség?
  • Mi az, amit meg kell bocsátanod és el kell engedned ahhoz, hogy tovább tudj haladni azon az úton, amit Isten kijelölt számodra?

Megkaptad már Isten bocsánatát?

Nem számít, mit tettél vagy merre voltál, meg van a helyed Isten örök családjában, és Ő vár rád. A meghívás még érvényes. Csak tarts bűnbánatot, higgy, és fogadd el a meghívást!

Készen állsz? Ezzel az imádsággal el is kezdheted: „Kedves Isten, tudom, amikor meghalok számadást fogok adni neked az életemről. Tudom, bűnöket követtem el ellened, és saját tervem szerint éltem, nem a tied szerint. Meg akarom ezt változtatni most azonnal. El akarok fordulni bűneimtől, és hozzád akarok menni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon a bűnökért, amiket én tettem, és így nem nekem kell ezekért a büntetést elszenvednem. Tudom, nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. És egyedül soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy bejussak a tökéletes otthonodba.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy te magadra vetted összes vétkemet. Te tettél engem elfogadhatóvá a mennyország számára, és alázatosan kérlek, válts meg engem. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod ígéretedet, hogy megváltasz engem azonnal, bizonyosan, tökéletesen és örökre. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek, írj egy levelet angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, hogy én is értesüljek erről. Szeretnék néhány ingyenes angol nyelvű anyagot küldeni neked, amint elkezded a Jézussal való utadat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Ne tartsd magadban a fájdalmad; beszélj róla Istennek!

2021. november 22. 03:00 - daniella_89

tears-crying-1200x628-facebook.jpeg

„Kelj föl, sírj éjszaka, még akkor is, amikor az éjszaka kezdődik! Öntsd ki a szívedet imádságban az Úrnak, mint a vizet!” (Jsir 2,19 NCV)

Úgy gondolod, hogy rossz napod volt? A bibliai Jóbnak PhD-je, doktorija volt veszteségből és fájdalomból. Jób könyvének legelső fejezetben már látjuk, hogy szétesik Jób élete. „Jób fölállt, bánatában megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esett és dicsőített.” (Jób 1,20 GW)

Figyeld meg, hogy Jób nyíltan kifejezte fájdalmát Istennek. Amikor egy fájdalmad van, elmondod Istennek, pontosan hogyan érzel? Ez lenne az első dolog, amit tenned kellene.

Lehet, hogy ez meglep téged, de Isten képes kezelni a haragodat és a csalódottságodat. Ő kezelni tudja az érzelmeidet. Tudod, miért? Azért, mert ő adta azokat neked. Isten képmására teremtettél, és ő érző Isten.

Amikor a kétévesed hisztiben tör ki, és a lábaidat cibálja, akkor azt te tudod kezelni. Hasonlóképpen Isten nagyobb az érzelmeidnél, és teljesen rendben van, ha pontosan elmondod neki, hogyan érzel. Amikor előléptetésért imádkoztál, de nem kaptad meg, vagy amikor az egyik szeretted kisétál az életedből, vagy amikor kapsz egy hívást, amitől előre rettegtél, és azt mondják: „rák”, akkor elmondhatod Istennek, hogyan érzed magad. Mondhatod: „Mérges vagyok! Dühös vagyok! Csalódott vagyok!” Isten kezelni tudja a panaszaidat, a kérdéseidet, a félelmeidet és a gyászodat. Isten szeretete az összes létező érzelmeidnél nagyobb.

A gyerekeim tudják, hogy szeretem őket. Tudják, hogy több tapasztaltatom van, mint nekik, mert régebb óta itt vagyok ezen a bolygón. Néha azonban megkérdőjelezik a döntésemet. Én mégis inkább elbeszélgetek velük mélyen és őszintén, minthogy hagyjam, hogy magukban tartsák a megakadályozottságukat és csalódottságukat.

Istennél ez ugyanígy működik! Inkább szeretné, hogy birkózz vele dühödben, minthogy elsétálj közönyös fásultságban.

Amikor tragédia történik, nem kell a fájdalmat mosolyogva tűrnöd. A fájdalmaddal inkább menj oda mennyei Atyádhoz! „Kelj föl, sírj éjszaka, még akkor is, amikor az éjszaka kezdődik! Öntsd ki a szívedet imádságban az Úrnak, mint a vizet!” (Jsir 2,19 NCV)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában ki az első, akinek elmondod a problémáid? Miért bízol abban az emberben? Milyen szempontból változna, ha először Istenhez mennél?
  • Mikor tartottad magadban a haragod? Milyen testi és érzelmi hatásai voltak?
  • Mit fogsz tenni, hogy imáidban őszintébb legyél Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.15. ford.: Anika Enikő, daniella_89)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

2 komment

Megbocsáthatsz, mielőtt újra megbízol

2021. november 03. 03:00 - daniella_89

hands_original_size_toa-heftiba-fbcxl_weo5m-unsplash.jpeg

„Ne ragaszkodjatok a bosszúálláshoz; ezt nem nektek kell megtennetek. Én fogom megítélni” – mondja Isten. „Én fogok erről gondoskodni.” (Róm 12,19 The Message)

Mi tart vissza attól, hogy megbocsáss valakinek, aki megbántott? Ha mély fájdalmat okoztak neked, talán hezitálsz a megbocsátással, mert nem vagy még készen arra, hogy újra megbízz abban, aki megbántott. De van itt valami, amit meg kell értened: a megbocsátás és a bizalom nem szükségszerűen jár kéz a kézben.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy egyúttal a bizalomnak is vissza kell állnia. A megbocsátás azonnali, a bizalmat pedig idővel lehet visszaépíteni. A megbocsátás a kegyelmen alapul, a bizalom pedig a cselekedeteken. A bizalmat meg kell érdemelni, a megbocsátást nem.

Sok ember azért nem bocsát meg másoknak, mert azt gondolják, akkor újra meg kell bízniuk bennük. De ez nem igaz. A bizalom és a megbocsátás két külön dolog! Hadd mondjam el még egyszer: A megbocsátás nem azt jelenti, hogy azután újra meg kell bíznod abban, aki megbántott. A bizalmat újra ki kell érdemelni.

Azokban a kapcsolatokban, ahol az emberek függőségekkel vagy bántalmazással küszködnek, még ott is lehetséges megbocsátani. De ez nem mindig jelenti azt, hogy a dolgok visszazökkenhetnek az eddigi kerékvágásba.

A megbocsátás és a kapcsolat helyreállítása két külön dolog.

A megbocsátás az csak a te részed. Nem függ attól, hogy a másik személy kérte-e a bocsánatodat, reagált-e a megbocsátásodra, vagy felismerte-e, hogy szükség van erre. Saját magadért bocsátasz meg.

Egy kapcsolat helyreállítása sokkal többet jelent, mint megbocsátani. Bűnbánatot jelent, kárpótlást és a bizalom újjáépítését. Ehhez pedig sokszor idő kell.

Beragadtál abba, hogy nem bocsátasz meg? Kezdd el ma a megbocsátás folyamatát! Aztán engedj időt magadnak a bizalom újjáépüléséhez!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan származott előnyöd abból, hogy megbocsátottál valakinek, annak ellenére, hogy még nem bíztál benne?
  • Hogyan dolgoztál azon, hogy valakivel újraépülhessen az egymásba vetett bizalmatok?
  • Vonakodsz megbocsátani valakinek, mert nem bízol benne? Milyen lépéseket tehetsz ma a megbocsátás felé? Készen állsz arra, hogy elkezdd újjáépíteni a bizalmadat benne?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.27.)

Szólj hozzá!

Miért kéne megbocsátanod?

2021. november 02. 03:00 - FAmelita

20211102.jpg

A szolga ura megkönyörült rajta, elengedte az adósságot, és hagyta, hogy elmenjen.” (Mt 18,27)

Isten Szava azt mondja neked, hogy engedd el a sértettségeidet, nehezteléseidet, és bocsáss meg másoknak. El kell engedned a sérelmeket, ahelyett hogy  újra azokon gondolkodnál.

Itt van három indok, hogy miért:

Mert Isten megbocsát neked. Máté evangéliuma 18. fejezetéban Jézus egy történetet mond el, amiben a király megbocsát a szolgájának. Így szól a 27-es vers:A szolga ura megkönyörült rajta, elengedte az adósságot, és hagyta, hogy elmenjen.” Úgy bocsátott meg, és engedte el a szolga adósságát a király, ahogyan Isten megbocsátotta és elengedte Jézus Krisztus által a mi bűneink adósságát. Minden rossz dolog, amit valaha tettél, már előre ki lett fizetve a kereszten Jézus által. Ő vette át a megaláztatást. Ő ülte le a börtönbüntetést. Jézus Krisztus meghalt a bűneidért.

Mert a neheztelés önkínzás. A neheztelés egy magunk által kreált seb. Amikor neheztelsz valakire, az téged mindig jobban fog kínozni, mint azt, akire a haragod irányul. Sőt amíg te rágódsz azon, ami évekkel ezelőtt történt, addig a másik ember már nem is emlékszik rá. A múltad az elmúlt, és nem tud bántani téged – kivéve, ha rágódsz rajta.

Mert minden nap szükséged van a megbocsátásra. A Biblia nagyon világosan tanít arról, hogy nem kaphatod meg azt, amit te nem vagy hajlandó megadni másnak. Hogyan fogadhatod el azt a megbocsátást, amelyet Isten mutatott neked, ha nem vagy hajlandó megbocsátani másoknak? Ha megbocsátást akarsz, akkor megbocsátónak kell lenned.

A megbocsátás egy életstílus. Nem csak valami, amit hébe-hóba megteszel. Az életed minden egyes napján szükséged van rá. Bocsánatot kell kérned, el kell fogadnod a megbocsátást Istentől és másoktól, és meg kell bocsátanod másoknak. Ez egy szakadatlan folyamat, amely örömet fog okozni neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha életed legnagyobb bántására gondolsz, ki jut eszedbe? Megbocsátottál ennek az embernek? Ha igen, milyen hatással volt rád ez a megbocsátás? Ha nem, hogyan kezdhetsz el ma megbocsátani és elengedni a sérelmet?
  • Figyelembe véve, hogy Isten milyen sok mindent megbocsátott neked, kinek kell ma megbocsátanod?
  • Szánsz minden nap időt arra, hogy Isten társaságában légy, bibliatanulmányozással foglalkozz és kérd az ő bocsánatát? Ha nem, mit tehetsz, hogy ez prioritássá váljon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.26.)

Szólj hozzá!

Lazíts! Isten a javadon munkálkodik

2021. augusztus 28. 03:00 - csmsdvd

rugo.jpg

„Isten minden dologban azok javát munkálja, akik szeretik őt” (Róm 8,28 NIV).

Mivel Isten szeret téged, ezért mindenben a javadat akarja. A Biblia szerint: „Az ÚR minden útja szeretet és hűség” (Zsolt 25,10 NIV), valamint „Isten minden dologban azok javát munkája, akik szeretik őt” (Róm 8,28 NIV).

Ezekre újra és újra emlékezteted kell magad, mert amikor Isten nemet mond az imádságodra, akkor a Sátán a kételyek nyilait lövöldözi rád. A füledbe azt a hazugságot súgja: „Isten nem szeret téged. Nem törődik veled, különben mindent megadna neked, amit akarsz.” De a Sátán hazug.

Isten imáidra adott válaszát nem kell, hogy megértsd ahhoz, hogy tudd, őt a szeretet vezérli.

Isten túlságosan szeret téged ahhoz, hogy megadjon neked mindent, amit te kérsz. Ezért amikor Isten nemet mond, három lehetőséged van: ellenállhatsz, neheztelhetsz vagy megnyugodhatsz a válaszában.

Ellenállhatsz Istennek. Küzdhetsz vele, haragudhatsz rá, hátat fordíthatsz neki, és mondhatod: „Jól van Istenem, ha nem az én szabályaim szerint játszol, akkor a saját kezembe veszem a dolgokat.” Sok emberrel találkoztam, akik elfordultak Istentől, mert Isten nemet mondott az imájukra. Nem bíztak benne, hogy neki nagyobb távlata, jobb terve és nagyszerűbb célja van.

Ezek az emberek neheztelve és lázadva fordultak el Istentől. Ez a második dolog, amit tehetsz: neheztelhetsz rá. Amikor Isten szeretetét kétségbe vonod így, akkor az keserűvé és boldogtalanná tesz. Olyan sok ember élte nyomorúságosan az egész életét, mert sohasem fogadták el a tényt, hogy Isten csak azt tette az életükben, ami jó.

Isten jóságára van egy harmadik válasz: megnyugodhatsz benne. Amikor elhiszed, hogy Isten szívében mindig a legjobb érdeked van, megnyithatja a szemedet, hogy másképp lásd a dolgokat, amiket ő tesz, aminek semmi értelme.

Lehet, nem érted ezt. Még fájdalmas is lehet. De Isten még mindig jó. Ő szeret téged, és sohasem szűnik meg szeretni téged. Mondhatod azt is, hogy: „Isten szeretete még ebben is megmarad.”

Ez az egyetlen fajta válasz az, ami békességet fog hozni neked. Ne állj ellen, és ne neheztelj Isten munkájára az életedben! Megnyugodhatsz az igazságban, hogy ez mindig a te javadra van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen megválaszolt imának álltál ellen, mert nem az volt, amit vártál? Mi lett az eredmény?
  • A hitnek, hogy Isten mindig a javadat munkálja, hogyan kellene megváltoztatnia imádkozásod módját?
  • Mit gondolsz, Isten miért engedi, hogy fájdalmad legyen, amikor a javadon munkálkodik?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.21.)

NIV: Az angol New International Version bibliafordítást jelöli.

1 komment
süti beállítások módosítása