Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Engedd el!

2023. augusztus 10. 03:00 - csmsdvd

gyj_serelem.png

Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt titeket. Jusson eszetekbe, hogy az Úr megbocsátott nektek, tehát nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.(Kol 3,13  NLT fordítás)

Talán már hallottad korábban – vagy talán meg is tapasztaltad – hogy az ellentétek vonzzák egymást. Amikor egyedülálló vagy és látsz valakit, aki nem olyan, mint te, akkor azt elbűvölőnek találod. Izgalmasnak és vonzónak találod azokat a tulajdonságait és személyiségjegyeit, amelyek nem olyanok, mint a tiéid. Azután közelebbről megismerkedsz vagy házasságot kötsz vele, és egy évvel később azok az izgalmas tulajdonságok idegesítőek lesznek. Ami egykor vonzó volt számodra, később bosszantóvá válik. Ha nem reális elvárásaid vannak egy kapcsolatban, akkor annak neheztelés, sértődöttség lesz az eredménye.

Gyakran nem az élet nagy dolgai miatt neheztelünk, hanem inkább a sok apró dolog miatt, ami egyre felhalmozódik bennünk.  Az ingerültségből harag lesz, és könnyű elfelejteni, hogy miért is szerettél meg valakit.

Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Megbántunk embereket, és az emberek is megbántanak minket – akár szándékosan, akár nem.

A tény tehát az, hogy az életben sokszor ér sérelem bennünket. A kérdés az, hogy mit teszünk a sérelemmel. Arra használjuk fel, hogy jobbak legyünk, vagy arra, hogy keserűbbek?

Ha neheztelsz, az  nemcsak megkeseredett emberré tesz, hanem a kapcsolataidat is tönkreteszi.  Hiszen azokra az emberekre neheztelünk a leginkább, akiket a legjobban szeretünk.

A sértődöttség és a neheztelés ellenszere a megbocsájtás. A sértődöttség rombolja a kapcsolatokat, a megbocsátás viszont építi azokat. Ha tartalmas és egy életre szóló kapcsolatot akarsz, akkor egy óriási adag megbocsájtás kell legyen benned! Pál a kolosséiakhoz írt levele 3. fejezetének 13. versében ezt mondja: „Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt titeket. Jusson eszetekbe, hogy az Úr megbocsátott nektek, tehát nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (NLT).

Ne hagyd, hogy a neheztelés felhalmozódjon az életedben, mert annak az lesz az eredménye, hogy állandóan hordozod magadban a sérelmeket. És ezzel csak magadnak ártasz! Engedd el a sérelmeket és bocsáss meg, hogy egy értelmes, céltudatos életet kezdhess el élni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy a téged ért kisebb sérelmek már nehezteléssé váltak benned? Mi az a pont, amikor meg kell bocsátani a másik embernek?
  • A neheztelés miért okoz nagyobb kárt neked, mint a másik embernek?
  • Hogyan tudod emlékeztetni magad arra, hogy Isten milyen sok mindent bocsájtott meg neked, hogy te is megbocsájthass másoknak?

Döntsd el még ma, hogy követed Jézust!

Isten az Ő jóságát a Fia, Jézus Krisztus által bizonyította be. A Biblia ezt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16).

Készen állsz arra, hogy megbízz Istenben, hogy Ő beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával:

„Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy Te feltámasztottad Őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve mint Uramat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.03.)

Szólj hozzá!

A hatásos vezető szelíd

2023. május 14. 03:00 - R.K.A.

2023_05_07_kep.jpg

„A szelíd és kegyelmes nőt tisztelik az emberek.”

Példabeszédek 11:16 (MSG fordítás)

A szelídség a vezetővé válás előfeltétele. Mindegy, hol akarsz vezető lenni – a gyülekezetben, a kormányzatban, az üzleti életben, otthon, az iskolában vagy más közösségben –, először szelídnek kell lenned.

A Példabeszédek 11:16 azt mondja: A szelíd és kegyelmes nőt tisztelik az emberek.” (MSG fordítás) – és ez igaz a férfiakra is. A szelídség tiszteletet eredményez, és senki sem tud igazán vezetni anélkül, hogy ne tisztelnék.

Jézus „szelíd és alázatos szívű” volt (Máté 11:29). Minden tekintetben erős volt. Elnémította az arrogáns vezetőket és felborogatta az asztalokat a templomban. De soha nem veszítette el a türelmét. Kordában tartotta az erejét. Szelíd volt.

Jézuson kívül a Biblia csak egy embert nevez szelídnek: Mózest.

Mózest valószínűleg erős vezetőnek tartod. Szembeszállt a fáraóval, a világ akkori leghatalmasabb emberével, és követelte, hogy a fáraó engedje el Isten népét. Egyedül Isten állt Mózes mellett – és ez elég volt neki. De mielőtt Mózes vezető lett, már akkor is szelíd volt.

A Biblia a következőket mondja Mózesről: „Mózes pedig igen alázatos (szelíd, kedves, önelégültségtől mentes) ember volt, a földön élő minden embernél alázatosabb” (4Mózes 12:3, AMP fordítás).

De valószínű, hogy a szelídség nem volt Mózes veleszületett tulajdonsága. Visszatérő bűne volt a féktelen harag; heves vérmérsékletű volt, és nehezen tudott uralkodni magán.

Egyszer Mózes annyira feldühödött, hogy megölt egy egyiptomit. Amikor pedig a Tízparancsolat átvétele után Mózes lejött a hegyről, Izrael népét egy bálványt imádva találta. Mózes annyira dühös lett, hogy földhöz vágta a Tízparancsolat kőtábláit, és összetörte őket. És a haragja volt az, ami megakadályozta őt abban, hogy beléphessen az Ígéret Földjére.

Hogyan lehetséges tehát, hogy ez az ember, akinek egész életében gondja volt a haragjával, Jézuson kívül az egyetlen, akit szelídnek nevez a Biblia? Úgy, hogy Mózes tanítható volt. Amikor az emberek elmondták neki, hogy az életének melyik területén kellene változtatnia, ez nem dühítette fel. Inkább tanult belőle.

Szelíd volt. A szelídsége tiszteletet szerzett neki. És ez a tisztelet tette őt vezetővé.

Talán te is harcolsz a haraggal, mint Mózes. Vagy talán túl engedékeny vagy, vagy türelmetlen, vagy lusta. Bármivel is küzdesz, döntsd el, hogy szelíd és tanítható leszel. Meglátod, a szelídséged kivívja a körülötted lévő emberek tiszteletét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szelíd vezetőket ismersz?
  • Mit gondolsz, miért olyan csodálatra méltó tulajdonság a szelídség?
  • Mit jelent az, hogy tanítható lelkülettel rendelkezünk? Milyen konkrét területen kérheted Istent, hogy fejlessze benned ezt a szellemet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan csillapítja le a szelídség a konfliktust

2023. május 11. 03:00 - Olajfa

"Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot, a sértő, kemény beszéd pedig felszítja." Példabeszédek 15,1 (EFO)

Észrevetted, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk mások érzelmeit átvenni, különösen, ha közvetlenül velük szemben ülünk vagy állunk? Ezt azért tesszük, mert az agyunkban tükörneuronok vannak, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy együtt érezzünk és tükrözzük azt, amit mások éreznek.

Például, ha valaki mérges lesz rád, te is viszonzod a haragját. Ha valaki nagyon nyomorultan érzi magát és te sok időt töltesz vele, te is hasonlóan fogod érezni magad.

Ugyanígy, ha valaki hangosan kezd veled beszélni, te is megemeled a hangod. Erre ő még hangosabb lesz. Majd te is hangosabb leszel. A helyzet nagyon gyorsan túlfeszül és elveszítitek a kontrollt az érzelmeitek felett.

De a Biblia lehetőséget ad egy más fajta reakcióra: "Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot, a sértő, kemény beszéd pedig felszítja." Példabeszédek 15,1 (EFO)

Hadd adjak egy tanácsot, ami sok szívfájdalomtól és konfliktustól kímélhet meg a házasságodban, a gyereknevelésedben, a barátságaidban és a munkahelyeden. Ha egy másik ember felemeli a hangját, te válaszolj higgadtan. Ha ezt teszed, azzal azt fejezed ki, hogy képes vagy kontrollálni a helyzetet.

A szelídség definiálható kontrollált erőként. A szelídség feloldja a konfliktust. Semlegesíti a haragot. A szelíd ember nem reagálja túl a helyzetet és nem az érzelmei vezérlik. A szelíd ember képes kontroll alatt tartani az erejét.

A Bibliában a görög "prautes" szó van használva a szelídségre. A Biblia néhány régebbi (angol) fordítása a "prautes" szót jámbornak fordítja. A jámbor kifejezést már nem nagyon használják, mert a gyengének lett a szinonimája. De a szelídség - vagy "prautes"- minden, csak nem gyenge. 

Valójában a "prautes" szót a megszelídített lóra használták. Gondold csak el: ha kimész a vadonba és ott szembe kerülsz egy vadlóval, ami féktelen és veszélyes, akár meg is ölhet téged. Ha megszelídíted ezt a lovat, az még ugyanolyan erős marad, de az ereje kontrolláltá válik. Az erő félre van téve a Mester használatára.

Amikor megtanulod a szelídséget, mint Isten gyermeke, az nem azt jelenti, hogy gyenge leszel. Add át az erődet Istennek és használd az Ő céljai szerint!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Általában hogyan reagálsz, amikor valaki felemeli a hangját, például ha a gyereked felesel, vagy ha nézeteltérésed van a pároddal, vagy a közeli barátaiddal?
  • Mit gondolsz, miért olyan lefegyverző, ha a harag helyett szelíden válaszolsz?
  • Próbáld meg a szelídséget gyakorolni ezen a héten! Hogyan reagálnak az emberek, amikor szelíden válaszolsz? Jegyezd fel ezeket a helyzeteket és oszd meg a házi csoportodban!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.04.)

Szólj hozzá!

Együttérző vagy?

2022. december 07. 03:00 - BlaZsu

egyutterzes.jpg

Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük. Máté 7,12

Sokféle módon vívhatjuk ki mások tiszteletét konfliktus esetén. Tegnap megnéztünk ezek közül hármat: 1. Mielőtt megszólalsz, gondolkodj! 2. Diszkréten, négyszemközt kezeld a konfliktusokat! 3. Az embereket a jó és helyes cselekvésre buzdítsd!

Azonban a legelső dolog, amit tenned kell az, hogy légy másokkal együttérző! Ha azt akarod, hogy az emberek tiszteljenek, neked is tiszteletben kell tartanod mások érzéseit.  Ki mint vet, úgy arat. A Biblia azt mondja, „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük.” (Mt. 7,12).

Ez különösen igaz akkor, amikor az embereket valami fájdalom vagy bánat éri, amikor félnek, vagy amikor úgy érzik, igazságtalanság érte őket. Az emberek arra vágynak, hogy megértsd, min mennek keresztül. Addig nem érdeklik őket a tanácsaid, amíg az együttérzésedet meg nem tapasztalják.

Egyébként nem kell egyetértened valakivel ahhoz, hogy együtt tudj érezni vele. Ha például tüntetőket látsz, nem biztos, hogy egyetértesz azzal, amit tesznek, de ettől még megpróbálhatod megérteni, miért teszik azt.

Amikor Nehémiás konfliktushelyzetbe került, mindenekelőtt együttérzett a panaszuknak hangot adó emberekkel. Ezt mondta: „Amikor meghallottam a kiáltozásukat és ezeket a vádakat, nagyon megharagudtam.” (Neh. 5,6) Nem csak egyszerűen megharagudott, hanem azt mondja, nagyon megharagudott.

Mit tett? Ugyanaz az indulat jött fel benne is, mint a dühös emberekben. Együttérzett velük, ő is azt érezte, amit ők. Ahelyett, hogy elbagatellizálta volna az érzéseiket és próbálta volna megnyugtatni őket azzal, hogy "Ne legyetek dühösek!”, megértést mutatott és kifejezte, hogy ő is haragszik.

Most talán ezt gondolod: "Dehát, a harag bűn!” Nem, nem mindig az. Néha a harag a szeretet kifejezése. Ha megbántod a családom egyik tagját, és én ahelyett, hogy haragra gerjednék közömbös maradok, az azt mutatja, hogy nem szeretem a családom.  A Szentírásban Isten megkülönbözteti a jogos haragot a nem jogos haragtól, a jó haragot a rossz haragtól. Az Efezus 4,26-ban ez áll: „haragudjatok, de ne vétkezzetek.” (BSB fordítás).

Még Jézus is haragudott, amikor azt látta, hogy a közösség vezetői nem segítik a szükségben lévőket. A Márk evangéliuma 3. fejezetének 5. versében azt olvashatjuk, hogy Jézus haragosan nézett rájuk, „mélyen megütközve szívtelenségükön” (TLB fordítás). Te is „mélyen megütközöl”, amikor látod, hogy emberekkel rosszul bánnak? Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, legyél olyan, mint Nehémiás és Jézus. Legyél együttérző az emberekkel! Nem kell, hogy egyetérts velük, de ha együttérzően hallgatod őket, amikor az érzéseikről beszélnek, kivívod a tiszteletüket.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Emlékezz vissza egy olyan alkalomra, amikor valaki együttérzett veled. Hogyan éreztette, hogy törődik veled és fontos vagy neki?
  • Mi az első reakciód, amikor egy konfliktushelyzettel találkozol? Igyekszel megérteni minden érintett fél álláspontját? Ha nem, mit csinálhatnál másképp?
  • Milyen típusú igazságtalanság váltja ki belőled a legnagyobb együttérzést mások iránt? Mit tudnál tenni, hogy lehessen megoldást találni ezekre az igazságtalanságokra?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.30.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Okos dolog türelmesnek lenni

2022. augusztus 23. 03:00 - Anika Enikő

“Okos dolog türelmesnek lenni.” (Péld 14,29 CEV)

Az életedben van apály, és van dagály. Isten néha azt akarja, hogy gyorsan cselekedj, de néha azt akarja, hogy lassíts le. Ahogy a Példabeszédek könyve 14, 29 mondja: „Okos dolog türelmesnek lenni” (CEV).

Ma és holnap megnézzük, hogy Isten milyen esetekben akarja azt, hogy lassíts le.

Először is, mindig lassan kell haladnod és cselekedned, ha nem vagy minden ténynek a birtokában. Kultúránk imádja az lobbanékonyságot és a spontaneitást. Azt mondja, hogy az azonnali, és a zsigerből hozott döntések a helyesek.

Valószínűleg többször hallottad már a mondást, hogy tedd azt, amit a szíved diktál. De a Biblia azt mondja: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jeremiás 17,9 KJV).

Az érzések gyakran rossz irányba vezetnek. Tehát az önmagadon kívüli igazságra kell hagyatkoznod.

A Biblia egyértelműen ezt mondja: „Micsoda szégyen, és milyen ostobaság a tények ismerete nélkül dönteni.”  (Példabeszédek 18,13 TLB).

Tehát ha még nem ismered az összes tényt, akkor lassíts. Ne hagyatkozz az ösztöneidre, a szívedre vagy az érzéseidre. Szánj időt arra, hogy az objektív igazságot keresed.

Másodszor pedig cselekedj lassan, ha megbántottak, ha dühös vagy, illetve ha kedvetlen és lehangolt vagy. Amikor idegesek vagyunk, hajlamosak vagyunk azonnal lereagálni a dolgokat és megtorolni azokat, ahelyett, hogy inkább bölcsen cselekednénk.

Jakab levelének az első fejezetének a 19. verse azt mondja: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, és késedelmes a haragra,” (NIV).

Nézd csak meg az egymásutániságot ebben a versben. Azt mondja, gyors, lassú, lassú. Ha gyors vagy a meghallásra, és késedelmes a beszédben, akkor automatikusan lassabban válsz dühössé. De ha lassú vagy a meghallgatásban és gyors a szólásra, akkor igen hamar dühös leszel.

A Példabeszédek 15, 18 elmondja mit tegyél: “Ha elveszíted a türelmed bajba kerülsz; ám ha nyugodt és türelmes mardasz lecsendesegik a veszekedés.” CEV)

A Példabeszédek 15, 28  eképpen mondja: “ Az igaz megfontolja szívében, hogy mit mondjon.” Más szóval, az istenfélő emberek előbb gondolkodnak, és csak aztán beszélnek.

Lesz idő, amikor megbántanak, amikor dühös leszel és lehangolt; de ez része az életnek. Amikor ez történik veled, akkor lassíts. A Példabeszédek 14,29 mondja: “A haragra késedelmes bõvelkedik értelemmel; aki pedig hirtelen haragú, nagyokat hibázik.”

Ne hozz gyors döntéseket, mert meg fogod bánni őket; és ugyanez igaz arra is, ha nem vagy minden ténynek a birtokában. Ahelyett, hogy csak „követnéd azt amit a szíved diktál”, szánj időt a lassításra, és hozz óvatosan döntéseket.

Ne feledd!  Okos dolog türelmesnek lenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj arra, amikor legutóbb túl gyorsan hoztál meg egy döntést. Milyen következményekkel járt?
  • Mikor lassítottál le mostanában, annak érdekében, hogy körültekintően dönthess? Hogyan láttad, Isten miképpen vezetett téged ebben?
  • A Jakab levele 1,19 azt mondja: „ Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, és késedelmes a haragra,” (NIV). Ezek közül melyik a legnehezebb számodra? Hogyan fogod elkötelezni magad a legnehezebb gyakorlása mellett?

Rábíztad Jézusra az életedet?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha Istenben bízol; az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Efézus 2. 8,9 NIV).

Ha készen állsz megvallani bűneidet, és Jézusra bízni az életedet, kezdd ezzel az imával:

„Kedves Istenem! Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden rossz, amit valaha elkövettem, megbocsáttatik; megtanulom életem célját, és egy napon majd örökké  a mennyei otthonodba fogadsz.

Megvallom bűneimet, és alárendelem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézusom, követni és szolgálni akarlak téged. Alázatosan neked ajánlom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha azt iménti ima elmondásakor fogadtad be Jézust a szívedbe, kérem, írj nekem a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.16)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása