Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hat lépés a bölcs döntéshozatalhoz

2023. április 19. 03:00 - Olajfa

"Bolond az az ember, aki önmagában bízik! De biztonságban vannak, akik Isten bölcsességével élnek."

Pédabeszédek 28,26 (TLB fordítás)

Ebben a sorozatban arról tanulunk, hogyan vezet Isten a hit 6 szakaszán át - álom, döntés, késlekedés, nehézség, zsákutca, szabadulás - életünk során újra és újra ezeken megyünk keresztül, hogy növekedjen a hitünk és fejlődjön a jellemünk.

A második szakasz, amit Isten a hited növelésére használ, amikor eldöntöd, hogy követed azt az álmot, amit hited szerint Istentől kaptál. Semmi sem fog megvalósulni az álmodból, amíg nem indulsz el hittel előre.

Isten adta Mózesnek az álmot, hogy Izrael fiait kivezesse a 400 éves rabszolgaságból, de Mózesnek kellett döntést hozni, hogy szembeszáll a Fáraóval.

Isten adta Noénak az álmot, hogy mentse meg a földet az özönvíztől, de Noénak kellett döntést hozni, hogy megépíti a bárkát.

Isten adta Ábrahámnak egy új nemzet felépítésének az álmát, de Ábrahámnak kellett meghozni a döntést, hogy ott hagy mindent és elindul az ismeretlenbe.

Éppen úgy, ahogy ezek az emberek a Bibliában, te sem fogod soha megvalósítani Isten álmát az életedben, amíg el nem éred a döntéshozatal szakaszát és úgy döntesz, hogy hittel kilépsz.

Van egy egyszerű, jól működő terv, ami a helyes nyomvonalon tartja az életed az Isten álmának követésében.

1. Imádkozz útmutatásért

Mielőtt bármit is tennél, ismerd meg Isten nézőpontját a témában. "Bolond az az ember, aki önmagában bízik! De biztonságban vannak, akik Isten bölcsességével élnek." (Példabeszédek 28,26 TLB fordítás)

2. Ismerd meg a tényeket

Nincs ellentmondás hit és tények között. Mielőtt döntést hoznál, tudj meg mindent, amit csak lehetséges. A Példabeszédek könyvének 13. részének 16. verse azt mondja, "Minden eszes ember okosan cselekszik."

3. Kérj tanácsot

Beszélgess olyan emberrel, aki hasonló döntést hozott, mint te és a barátaiddal, akik ismerik a gyengeségeidet. "Minél több jó tanácsot kapsz, annál valószínűbb a sikered." (Példabeszédek 24,6 GNT fordítás)

4. Számolj a költségekkel

Minden döntésnek ára van; lehet, hogy az idődbe, pénzedbe, energiádba, hírnevedbe, tehetségedbe vagy erőforrásaidba fog kerülni. A Példabeszédek könyvének 20. részének 25. verse azt mondja: "Csapdába esik az, aki könnyelműen tesz fogadalmat, mert azután már hiába bánkódik."  Amikor az emberek nyomást gyakorolnak rád, hogy hozzál döntést, nem baj, ha azt mondod, "Térjünk vissza erre később". Sokkal fontosabb, hogy bölcs döntést hozzál, mint hogy gyorsan döntsél.

5. Készülj fel a problémákra

A hiteddel várd a legjobbat. Várd, hogy Isten munkálkodik az életedben. De készülj fel a problémákra is, amik minden döntés részét képezik. Salamon azt mondta a Példabeszédek könyvének 22. részének 3. versében, "A megfontolt ember előre látja az előtte álló nehézségeket és felkészül rájuk, a bolond ember vakon megy tovább és elszenvedi a következményeket" (TLB fordítás).

6. Nézz szembe a félelmeiddel

A perfekcionizmus miatt könnyen kihagyhatsz lehetőségeket. Isten mindig is a tökéletlen embereket használta fel tökéletlen helyzetekben, hogy betöltsék az akaratát. A Prédikátor könyvének 11. részének 4. verse azt mondja, "Ha a tökéletes körülményekre vársz, soha nem fogsz semmit megtenni." (TLB fordítás) A problémáid, kétségeid, vagy félelmeid ellenére is bízz Istenben és kezdj el haladni az álmod irányába!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hezitálsz azon, hogy Istentől kérj útmutatást a nagy döntéseid előtt? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
  • Mi a különbség a hitbéli ugrás és a bibliai lépések megtétele között, hogy bölcs döntést hozhass?
  • A mai áhítat hat lépése közül melyik a legnehezebb számodra? Kérd Istent, hogy segítsen bízni a hited minden lépésében!

(*Daily Hope by Rick Warren 2023.04.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

A nagy álmok erős hitet igényelnek

2023. április 17. 03:00 - Lencsés Tamás

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”

(Jer 29,11)

Az álomlátás alapvető szerepet játszik a hit fejlődésében, és segít abban, hogy olyan emberré válj, amilyennek Isten teremtett téged. Fontos kapcsolat van az álom elképzelés és a hit, a képzeleted és a fejlődésed között. Álom nélkül megrekedsz. De az Istentől ihletett álmokkal szinte korlátlan lehetőségeid vannak.

Az álmaid mélyen meghatározzák az identitásodat, a boldogságodat, az eredményeidet és a kiteljesedésedet. Azonban az Isten által inspirált álmodás sokkal többet nyújt ezeknél az előnyöknél. Az ilyen álmoknak örökkévaló következményei is vannak.

Az álom elképzelése mindig az első lépése a folyamatnak, amelyet Isten arra használ, hogy az életedet jobbá tegye. Minden álomképként kezdődik!

A hitvallás sok szempontból egy nagy álom. Azt mondod: „Hiszem, hogy a dolgok megváltozhatnak és másképp lehetnek, és hiszem, hogy Isten lehetővé teszi számomra, hogy ezt elérjem”. Amennyiben hiszel Istenben, az Őt mindig boldoggá teszi.

A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsid 11,6).

Egy álom elképzelése az első lépés, ami elindítja a dolgokat. Ez a személyes változás katalizátora, és ezek a belső változások azok, amelyekkel Isten leginkább törődik. Ezek készítenek fel az örökkévalóságban vele való életre.

Tehát először is Isten ad neked egy álmot az életedre. Aztán döntést kell hoznod róla. A harmadik szakasz a késleltetés, amikor arra vársz, hogy Isten a maga idejében cselekedjen. A következő szakasz a nehézség, ahol Isten próbára tesz téged. Aztán is lehet, hogy zsákutcába jutsz, ami arra késztet, hogy fel akard adni. Azonban a végén Isten mindig a üdvözüléshez vezet el téged, ami a hit hat szakaszának utolsó állomása.

A következő hetekben ezt a folyamatot fogjuk megvizsgálni, amelyet Isten arra használ, hogy növelje a hitedet és fejlessze a jellemedet. Ezt a hitépítési folyamatot újra és újra szemlélteti a Bibliában szereplő emberek élete. És újra és újra megismétlődik majd a te életedben is, ahogy Isten a lelki és érzelmi érettség felé mozdít.

Nincs annál nagyobb beteljesedés, mint az, amikor azt teszed, amire Isten teremtett téged. Istennek a te életedre vonatkozó álmát követni nem lesz könnyű és nem lesz gyors, de megéri.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Követtél már valaha egy nagy álmot, mert hittél abban, hogy Isten nagy dolgokat fog tenni? Mi lett az eredménye?
  • Mit gondolsz, miért használja Isten az álmaidat arra, hogy próbára tegye a hitedet?
  • Mi az az álom, amiről úgy hiszed, hogy Isten adta neked, hogy most megvalósítsd?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.04.10.)

Szólj hozzá!

Mit csinál a világban Isten?

2023. április 13. 03:00 - Anita.B

vince-fleming-4i6vizi79he-unsplash.jpg

Isten előre elhatározta hogy saját családjába fogad minket azáltal, hogy Jézus Krisztuson keresztül magához visz. Ez az, amit tenni akart és ez örömöt okozott neki.” (Efézus 1,5 NLT fordítás)

Isten mindig munkálkodik a világban. De a legfontosabb dolog, amit tesz, az, hogy családot épít, és ezt azért teszi, hogy örökké szerethesse családtagjait.

Isten már azóta tervezi családját, amióta megalkotta a világegyetemet. Valójában, ha Isten nem akarna családot, az egész univerzum nem is létezne! Minden, ami a történelem során történt és történik, Istenek az univerzummal kapcsolatos céljához képest teljesen mellékes, mert Isten családot akar.

A Bibliában, Pál apostol az efézusiakhoz írt levelében, az 1. fejezet 5. versében azt mondja “Isten előre elhatározta hogy saját családjába fogad minket azáltal, hogy Jézus Krisztuson keresztül magához visz. Ez az, amit tenni akart és ez örömöt okozott neki” (NLT fordítás).

Egy családba kétféleképpen kerülhetsz be: beleszületsz, vagy örökbe fogadnak. Isten mindkét utat megmutatja az üdvösség szimbólumaként a Bibliában. Amikor Jézus Krisztusba veted a hitedet, akkor újjászületsz és ugyanakkor befogadnak Isten családjába is.

Minden emberi család ideiglenes. De Isten családja, a lelki családod — az egyház — állandó. Örökké fog tartani, hiszen azokból az emberekből áll, akik azért vetették hitüket Jézus Krisztusba, hogy megmentse, üdvözítse és átformálja őket.

A Biblia a Zsidókhoz írt levél 2. fejezetének 11. versében azt mondja, “Jézus és az általa megszentelt nép ugyanahhoz a családhoz tartozik. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni” (CEV fordítás).

Érted ezt? Jézus nővérének vagy bátyjának akar hívni!

Isten családjának tagjává válni ingyenes ajándék. A Római levél 6. fejezet 23. verse  azt mondja, “Mert a bűn zsoldja a halál, de Isten ajándéka az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”..

Jézus az életét adta érted azzal, hogy meghalt a kereszten. És ezt azért tette, hogy a múltad bűnei megbocsátódjanak, hogy legyen célja életednek, és, hogy legyen otthonod a Mennyben.

Az Atyaisten azt akarja, hogy családja még inkább olyanná váljon mint ő. Tehát, amikor elfogadod a megváltás ajándékát, elkötelezed magad arra, hogy nem csak Istent szereted teljes szívedből, hanem családja minden tagját is - mert Isten maga a szeretet.

Isten folyton családja építésén dolgozik. Ez azt jelenti, hogy bármikor csatlakozhatsz ehhez a családhoz!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Szerinted mit akar Isten, hogyan tükrözze vissza a földi családunk az ő örökkévaló családját?
  • Milyen módon segíted te Isten gyülekezetének építését és növekedését? Mit gondolsz, milyen új utakra hív Isten, hogy segítsd egyháza építését?
  • Miért jó hely a gyülekezet arra, hogy megtanuljuk, hogyan kell Jézushoz hasonlóan szeretni az embereket?

A meghívás Isten családjához tárva-nyitva áll

Nem számít, mit tettél vagy merre jártál, helyed van Isten örökkévaló családjában. A helyed készen áll és vár rád. Csak higgy és fogadd el!

Készen állsz? Kezdd ezzel az egyszerű imával: “Drága Istenem, tudom, amikor meghalok, számot fogok adni neked életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Azt akarom, hogy ez most azonnal megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől és hozzád akarok menni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki azért halt meg, amit én helytelenül cselekedtem, és a bűneimért nem nekem kell megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg megbocsátásodat és csak a te kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre, a Menybe kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy minden bűnömet magadra vetted és ezzel elfogadhatóvá tettél a Menny számára. Arra kérlek, ments meg. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy be fogod tartani ígéretedet, és azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy elfogadd Jézust, kérlek küldj nekem egy (angol) e-mailt a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös úton.

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.04.06.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Fuss Istenhez a fájdalmaddal

2023. március 24. 03:00 - gerbeaud

"Teljesen összetörtek és erőnkön felül megterheltek voltunk, abban sem bízhattunk, hogy túléljük e. ... Amikor láttuk, hogy önmagunkban milyen erőtlenek vagyunk, letettünk mindent Isten kezébe, mert egyedül Ő képes megmenteni minket."

(Pál második levele a korinthusiakhoz 1,8-9. TLB fordítás)

Valahányszor valami fájdalmasat tapasztalsz az életedben, választhatsz: eltávolodsz Istentől, vagy közeledsz Hozzá.

Az Isten elől való menekülésnek soha nem láttam értelmét. Hogyan kaphatnál vigaszt, ha a vigasztalás legnagyobb forrásától eltávolodsz? A legkisebb fiam halála óta eltelt években több időt töltöttem egyedül Istennel, mint az összes korábbi évben. A veszteség okozta gyászban az, ami a fájdalommal teli napjaimon megtartott, az Isten dicsőítése volt és a közelsége.

Ha úgy döntesz, hogy Istenhez futsz, akkor a fájdalmadat arra használhatod, hogy imádatban közelebb kerülj hozzá. Hogyan tudod ezt megtenni? Nem azt mondod neki, amit szerinted mondanod kellene. Ehelyett pontosan elmondod neki, hogy mit érzel. Vitatkozol vele, és elmondod neki, hogy nem szereted a fájdalmat. Ezt hívják siralomnak. A Biblia tele van olyan emberekkel, akik siránkozva kiáltanak Istenhez, beleértve a zsoltárok egyharmadát.

Még az Istennek való panaszkodás is az imádat cselekedete. A gyász minden fázisában imádhatjuk Istent. Kifejezheted a megdöbbenésedet. Kiöntheted a bánatodat. Megoszthatod a küzdelmedet. Megadhatod magad. Kérheted Istent, hogy használja a fájdalmat jóra az életedben.

Pál ezt teszi a korinthusiakhoz írt második levelében (1,8-9). Azt mondja: "Teljesen összetörtek és erőnkön felül megterheltek voltunk, abban sem bízhattunk, hogy túléljük e. ... Amikor láttuk, hogy önmagunkban milyen erőtlenek vagyunk, letettünk mindent Isten kezébe, mert egyedül Ő képes megmenteni minket." (TLB)

Ezernyi történetet hallottam olyan emberekről, akik fájdalmukban ismerték meg Jézust, akiknek az élete teljesen átalakult ahogyan imádták Istent, miközben szenvedtek. És azt mondhatom nekik, amit Pál a korinthusiakhoz írt második levelében (7,9): "de most már örülök. Nem annak, hogy fájdalom ért, hanem hogy fájdalmatok Isten felé fordított benneteket." (TLB)

Amikor fájdalmat érzel, ne fuss el Istentől. Ez egy lehetőség arra, hogy közelebb kerülj Istenhez, jobban bízz benne, jobban imádd őt, és - végső soron - jobban megismerd és szeresd őt.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ki az első ember, akihez futsz, amikor fájdalmat érzel? Melyik ponton fordulsz rendszerint Istenhez segítségért?
  • Amikor fájdalmat érzel, tudod-e imádni Istent a saját erődből? Miért vagy miért nem?
  • Amikor fájdalmaddal - panaszaiddal, bánatoddal és frusztrációddal - Istenhez fordulsz, az az imádat cselekedete lehet. Hogyan érzed magad ettől az igazságtól?

(*Daily Hope by Rick Warren - 2023.03.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A fájdalom az életcélod felé tud irányítani

2023. március 21. 03:00 - Anita.B

priscilla-du-preez-z0k8xdld9fs-unsplash.jpg

A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten.” Jób 36,15

Még ha nem is vagy vele tisztában, akkor is Isten irányítja az életedet. A Példabeszédek 16. fejezetében a 9. vers azt mondja, “Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását”.

Isten szeret az Igéjén keresztül irányítani. Amikor rendszeresem olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát, gyakran ez minden, amire szüksége van. De sokunk nem tölt elég időt Isten Igéjének olvasásával, tehát Isten egy más módon, a fájdalmon keresztül fog vezetni és irányítani minket. 

Jób 36,15 mondja, “A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten."

Gondolkoztál már valaha azon, miért raknak a lovagláskor zablát a ló szájába? Azért, mert a lónak így kényelmes? Épp ellenkezőleg, a lovas a zabla kellemetlenséget használja arra, hogy a irányítsa a lovat.

Ugyanígy, a fájdalom vezet és irányít téged is, és fordít gyakran új irányba.

Amikor Dávid király felismerte, hogy Isten a fájdalmát arra használja, hogy ő az Isten által megkívánt irányba menjen, Dávid hálás lett ezért a fájdalmáért: “Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet.” (Zsolt 119,71).

C.S. Lewis egyszer azt mondta, hogy Isten suttog nekünk örömünkben, de kiált hozzánk fájdalmunkban. A fájdalom Isten megafonja. Soha nem hagyja, hogy ott maradj, ahol éppen megtalált. Nem számít, milyen erős a fájdalmad vagy mind fáj, Isten felhasználhatja arra, hogy életcélod felé vezessen.

Pál azt mondta a korinthusi hívőknek, akik szomorúságot és fájdalmat éltek át, “Most már örülök… nem azért, mert fáj nektek, hanem azért, mert a fájdalom megtérésre késztet benneteket és megváltoztatja útjaitokat” (2Kor 7,9 NLT fordítás).

Neked nem kell örülni annak, hogy fájdalmat élsz át! De kérheted Istent, hogy arra használja a fájdalmadat, hogy a helyes irányba tereljen, és köszönj meg neki mindent, amit erre válaszul megad neked!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Leginkább milyen módon vált a javadra egy fájdalmas élmény?
  • Mire kell emlékezned Istennel kapcsolatban, amikor fájdalmat élsz át?
  • Hogyan tudnád bátorítani azt, aki ma fájdalmas tapasztalaton megy keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.03.14.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása