Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nincs kockázat nélküli hit

2019. december 07. 03:00 - nagynikoletta

trapeze_artists.PNG

„Hit által járunk, nem látás által” (2Kor 5,7 ESV fordítás).

Nincs kockázat nélküli hit.

A hit azt jelenti, hogy úgy lépsz ki az ismeretlenbe, hogy nem is tudod, mit rejt az ismeretlen. A Biblia azt mondja Pál a korinthusiakhoz írt második levele 5. fejezetének 7. versében: „Hit által járunk, nem látás által” (ESV fordítás). Ez azt jelenti, hogy a testi szemeink helyett lelki szemeinkkel látva járunk. Isten szemszögéből nézzük a dolgokat, nem pedig emberi szempontból.

Hit az, hogy elengeded a biztonságot. A hit kifejezi azt, hogy „Szembenézek a félelmeimmel. Megkockáztatom a kudarcot. Merek előre lépni.”

Amikor a gyermekeim kicsik voltak, elvittem őket a cirkuszba. A kedvenc részem az volt, amikor a trapézművészeket néztük. Az egyikőjük lendült, majd a másik elhagyta az állványt. Akkor elérkezik az igazság pillanata, a trapézművésznek döntést kell hoznia: „Ha megragadom a másik művészt, el kell engednem a trapézt. Engedjem el az egyik biztonságát, hogy megragadjam a másikét?”

Természetesen, neki nem állt rendelkezésére az egész nap, hogy ezen gondolkozzon. Ha vár a következő pillanatig, akkor vissza fog lendülni, és minden lendületvétellel kicsit távolabb kerül a céljától. Egyhamar le fog állni, és meg fog rekedni. Nincs idő habozásra.

Ugyanez a helyzet a hittel is. Ha Jézus követőjeként növekedni szeretnél, kockázatot kell vállalnod. Amikor Péter vízen járt, először el kellett hagynia a hajót. Neked is el kell hagynod a megszokott biztonságot az Isten célja szerinti biztonságért. El kell engeded, és meg kell ragadnod a legjobbat, amit Isten neked szánt.

A hit megkockáztatja a kudarcot. Befektetsz időt, pénzt, energiát vagy hírnevet tudva, hogy nem kell félned az ismeretlentől vagy attól, hogy mi fog történni, ha egyedül nem tudod elvégezni. Amikor a hited mozgat, és nem a félelmeid, Isten valami fantasztikus dolgot vihet véghez rajtad keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen kockázatot vonakodtál vállalni a kudarctól való félelem miatt?
  • Milyen biztonságot jelentő dolgok akadályoztak meg abban, hogy kockáztass azért, hogy elérhesd a legjobb dolgokat az életben?
  • Hogyan kerültél közelebb Jézushoz a hit egy konkrét lépésén keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.30.)

Szólj hozzá!

Milyen változást hoz a hit?

2019. december 04. 03:00 - magyarosijulia

„A hit az üzenet meghallgatásából származik, és az üzenet a Krisztusról szóló beszéd által hallható” (Róm 10,17 NIV fordítás).

Mindent, amit Isten az életedben el akar végezni, a hitre alapozva teszi.

Mindenkinek van hite. Még az ateisták is hisznek. Csak attól függ, hogy mibe helyezed a hited, és mekkora a hited.

Szeretnéd, ha több hited lenne az életedben? A rómaiakhoz szóló levél 10. fejezetének 17. versében ezt írja Pál apostol: „A hit az üzenet meghallgatásából származik, és az üzenet a Krisztusról szóló beszéd által hallható” (NIV fordítás). A Biblia azt mondja, hogy azáltal lesz hitünk, ha hallgatjuk Isten szavát. Az elkövetkezendő napokban olyan Igéket fogunk megnézni, melyek azt illusztrálják, és azt magyarázzák el, hogy hogyan tud a pozitív hit változást hozni az életedbe, és ezáltal a hited növekedni fog.

Tehát milyen változást hoz a hit az életedbe?

A hit meghatározza, hogy Isten mit tud megtenni az életedben. A Biblia ezt írja: „A ti hitetek szerint történjen veletek!” (Mt 9,29 NIV fordítás). Isten azt mondja, hogy neked kell eldöntened, hogy mennyi áldás legyen az életedben. Te döntöd el, hogy hány meghallgatott imádság legyen az életedben. Te döntöd el, hogy mennyit tud Isten munkálkodni az életedben. Minden a hited szerint van! Több ezer ígéret van a Bibliában, és a hit az a kulcs, mely felnyitja mindezeket az ígéreteket.

Nem kell így imádkoznod: „Tisztelt Uram, ha nem túl elfoglalt, és meg tudja engedni magának, itt a kérésem.” A Máté evangéliuma 21. fejezetének 22. verse ezt írja: „Ha hisztek, meg fogjátok kapni, akármit is kértek imádságban” (NIV fordítás).

A hit annyira erős, hogy ha csak egy kis hitet vetsz a nagy Istenbe, nagy eredményeket fogsz látni. A hit valóra váltja az álmokat. Ez az alapja minden csodának, ami az életedben történhet. Isten ma is tesz csodákat? Persze, hogy igen! Emberek és imádság által viszi véghez a csodákat.

A Biblia ezt írja János 1. levelének 5. fejezetének a 4. versében: „Ez a győzelem, ami legyőzte a világot – a hitünk” (ESV fordítás). A hit magabiztosságot ad, megsemmisíti a félelmet, és megadja a képességet a folytatáshoz. Képzeld el, milyen lett volna, ha a Vörös-tenger előtt állva Mózes odafordul Áronhoz, és azt mondja neki: „Menj te először!”

A hit megadja a szükséges bizalmat a továbblépéshez, ami sikert hoz az életedbe.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szeretnéd, ha több hit lenne az életedben? Milyen bizonyítékai vannak annak a hajlandóságnak, hogy időt és energiát akarsz fektetni Isten Igéjének a tanulmányozására?
  • Miként láttad Istent csodákat tenni a saját vagy mások életében? Milyen szerepet játszott a hit?
  • Szerinted miért hitre alapozva végzi Isten a munkáját? Mit akar így véghez vinni benned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.27.)

Szólj hozzá!

A hit elhiszi azt, amit nem látsz

2019. november 29. 03:00 - I. K.

20191129_a-hit-valosagga-valtja-az-almokat.jpg

„A hit azt jelenti, hogy biztosak vagyunk azokban a dolgokban, amelyeket remélünk, és tudjuk valamiről, hogy az valóságos, még akkor is, ha nem látjuk” (Zsid 11,1 NCV fordítás).

A hit látja a jövőt a jelenben. Ez azt jelenti, hogy látjuk a jövőt már előre. Az emberek azt mondják: „Hiszem, ha látom.” Isten éppen az ellenkezőjét mondja: „Ha hiszel, meglátod.” Bizonyos dolgokat soha nem fogsz látni, hacsak előbb nem hiszel bennük.

Minden nagyszerű tett azzal kezdődött, hogy valaki elhitte, hogy valami lehetséges. A hit az álmokat valósággá váltja. Valósággá változtatja azt, amit elképzelsz. Semmi sem történik addig, amíg először valaki nem hiszi el, hogy az lehetséges.

Közel 40 évvel ezelőtt, amikor az első istentiszteletet tartottam a Saddleback gyülekezetben, egy kis csoport előtt álltam, és megosztottam az álmot, amit Isten adott nekem: egy kétszázezer négyzetméteres telken van a gyülekezetünk, és húszezer ember felé szolgálunk minden héten.

Aki ott volt, mindenki nevetett ezen. Őszinte leszek, én is nevettem. Mindannyian tudjuk, hogy mennyibe kerül egy telek azon a környéken. Lehetetlennek tűnt.

De Isten megtette. Minden, amit Isten a Saddleback gyülekezeten keresztül tett az elmúlt négy évtizedben, lehetetlennek tűnt addig, amíg az meg nem valósult.

Neked is legyen egy álmod. Az, hogy van álmod és van célod, már a hit cselekedete. Amikor Istenhez fordulsz, és azt kérdezed tőle, hogy mit akar, hogy tegyél, mondd ezt: „Istenem, hiszek abban, hogy te azt akarod, hogy elvégezzem ezt a dolgot erre az időre.” Amikor ezt teszed, akkor hitből cselekszel.

És a hit kedves Istennek.

Milyen lehetetlen feladattal kapcsolatban bízol most Istenben?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, amiről azt gondoltad, hogy lehetetlen, de Isten mégis elvégezte?
  • Mi az az álmod, amivel kapcsolatban bízol Istenben, hogy valósággá fogja tenni?
  • Mi a legnagyobb félelmed, amikor arra az álomra vagy jövőképre gondolsz, amelyet Istentől kaptál az életedre vonatkozóan?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.22.)

Szólj hozzá!

A Biblia alapján kitűzött célok mind HIT célok

2018. december 18. 03:00 - K. Juc

„Mindent meg tudok tenni azáltal, aki megerősít engem." (Filippi 4:13, ESV fordítás)

finish.jpg

Isten segíteni fog az életed bármely területén, amelyet átadsz neki – beleértve az időd kezelését is.

Ahhoz, hogy a legtöbbet tudd kihozni a rendelkezésedre álló időből, hinned kell, hogy ha megbízol Istenben, segíteni fog.

A Filippi 4:13 szerint: „mindent meg tudok tenni, azáltal aki megerősít engem." Két lehetőséged van: vagy te uralod az időbeosztásodat, vagy az ural téged. Egyedül Krisztus segítségével tudod elsajátítani az időd kezelésének legjobb módját, Ő ad erőt hozzá.

Itt nem a pozitív gondolkodásról, az „önerőből majd én mindent megoldok" hozzáállásról, vagy önsegítő pszichológiáról van szó – a pozitív gondolkodásnál ugyanis többre lesz szükséged. Ahhoz, hogy megfelelően tudd kezelni az időbeosztásodat és a határidőnaplódat, természetfeletti segítségre van szükséged.

A hit hatással van arra, hogyan gazdálkodsz az időddel. Még a célok kitűzése is hit kérdése, ugyanis el kell hinned, hogy Isten segíteni fog neked. Jézus azt mondta, hogy: „Történjék veled a hited szerint." (Máté 9:29, NIV-fordítás)

Az időd kezelésének biblikus módja, ha célokat tűzöl ki. Egy hittel kitűzött cél öt jellemzője, hogy:

Konkrét: a konkrét célok jól körülhatároltak. A célod meghatározásakor nem használhatsz például olyan szavakat, mint „többé kevésbé", mert az ilyen szavak nem mérhetőek. Ehelyett határozd meg, hogy: „ezt szeretném megtenni, eddig a dátumig."

Elérhető: az elérhető cél megvalósítható hitben. Ha nincs elég hited azzal kapcsolatban, hogy meg lehet valósítani, akkor ne tűzd ki célként, mert csak az idődet pazarlod. A nem reális célok csak elbátortalanítanak.

Egyéni: ez azt jelenti, hogy a cél rád vonatkozik, nem valaki másra. Nem tűzhetsz ki célt olyasmivel kapcsolatban, amit nem tudsz befolyásolni.

Nyomon követhető: a nyomon követhető célok mérhetőek. Meg tudod állapítani, hogy mennyit haladtál előre és kimutatható a fejlődésed.

Szívből jövő: szenvedélyesnek kell lenned a céloddal kapcsolatban. Ha olyan célt tűzöl ki, amellyel kapcsolatban nincs benned szenvedély, akkor nem fogod elérni.

Kész vagy nagy és bátor célokat kitűzni? Kezdd el jól kezelni az idődet azáltal, hogy konkrét, elérhető, egyéni, nyomon követhető és szívből jövő célokat tűzöl ki!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen célt tűztél ki magadnak mostanában? Mennyire hitbeli ez a cél?
  • Miért fontos, hogy higgy abban, hogy a célod elérhető?
  • Miként változnának meg a céljaid, ha teljesen bíznál Istenben, hogy segít azokat megvalósítani, és ha a segítségét kérnéd abban, hogy jobban tudd kezelni az idődet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.11.)

Szólj hozzá!

A bátorságod motiválni fog más keresztyéneket

2017. november 12. 03:00 - magyarosijulia

„Az Úrban levő testvérek többsége erőt nyert az én bebörtönzésemből és még inkább bátorságuk van félelem nélkül beszélni az evangéliumról.” (Filippi 1:14 HCSB fordítás)

Isten azt akarja, hogy legyen bátorságod és kiállj az Ő útjai mellett amikor mindenki más meghátrál. Ez viszont nem csak a saját javadat szolgálja.

Mások javára is válik.

Amikor nyilvánosan kiállsz amellett, amit Isten akar, akkor biztatás leszel más keresztyének számára is. Amikor kiállsz Istenért, mások is követni fogják a példát!

A bátorság ragályos! Sosem fogod megtudni, hogy milyen sokan csatlakoznának hozzád, ha nem nem lépsz hittel.

A legtöbb ember egy vezetőre vár, aki megmutatja a bátorságot. Egy olyan valakire várnak, mint te, hogy bizonyságot tegyen a hitéről.

Pál ezt írta a Filippi levélben: „Az Úrban levő testvérek többsége erőt nyert az én bebörtönzésemből és még inkább bátorságuk van félelem nélkül beszélni az evangéliumról.” (Filippi 1:14, HCSB fordítás).

Pál bebörtönzése az evangéliumért arra vezetett, hogy mások is nagyobb bátorsággal álljanak ki hitükért.

Isten a te bátorságodat is fel fogja használni arra, hogy mások is bátorsággal merjenek kilépni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan motivált mások bátorsága és hite?
  • Miért ragályos a bátorság?
  • Milyen hitbeli lépéseket tudsz megtenni ezen a héten, amelyek bátorságról árulkodnak és másokat is motiválhatnak, hogy ugyanezt tegyék?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.05)

Szólj hozzá!