Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hat módszer, amivel dolgozhatsz a feddhetetlenségeden

2023. május 28. 03:00 - Antal Péter Dávid

great-summer-day-with-quiet-sea.jpg

„Nem lavírozunk és nem manipulálunk a színfalak mögött. És nem csavarjuk ki Isten Igéjét úgy, hogy nekünk megfelelő legyen. Inkább mindent a nyilvánosság előtt teszünk és mondunk.” (2Kor 4,2 MSG fordítás)

A feddhetetlenség azt jelenti, amikor nem lehet elmarasztalni semmiben, mert az életed minden területének egyensúlyára ugyanannyi figyelmet szentelsz. Ugyanolyan fontos számodra a házasságban a siker és fejlődés, mint a munkahelyen. Ugyanannyi energiát szánsz a szolgálatra, mint a gyermeknevelésre.

Szeretnék mutatni hat módszert erre a hétre, hogy azokat gyakorolva feddhetetlen emberré válj.

Azáltal válsz feddhetetlen emberré, hogyha:

1) Megtartod, amit ígértél.

A feddhetetlen emberek tartják a szavukat. Ha azt mondják, hogy megcsinálják, akkor megcsinálják. Ha azt mondják, hogy ott lesznek, megjelennek időben. A Biblia azt mondja a Példabeszédek 25:14-ben: „Azok, akik olyasmit ígérnek, amit soha nem adnak meg, olyanok, mint a felhők és a szél, amelyek nem hoznak esőt.” (GNT).

2) Megfizeted a számláidat.

Lehet, hogy nem gondolod, hogy ez nagy dolog, de Istennek nagy dolog. Több pénzt költesz, mint amennyit keresel? Ez felelőtlenség. Eladósodsz olyan dolgokért, amiket nem tudsz kifizetni? Ez is felelőtlenség és a feddhetetlenség hiánya. A Zsoltárok 37,21 azt mondja: „A gonoszok kölcsönt kérnek, és soha nem fizetik vissza.” (GNT fordítás).

3) Nem pletykálsz.

Isten feddhetetlen férfiakat és nőket keres, akik tudják, hogyan kell egy titkot megtartani, és nem a közösségi médiában továbbadni. Ne beszélj az emberekről a hátuk mögött. Ne is hallgass ilyesmire, mert „a pletykás emberre nem lehet titkot bízni, de a hűséges ember nem töri meg a bizalmat.” (Péld 11,13).

4) Hűségesen fizeted a tizedet.

Amire elsőként költünk a pénzünkből, az megmutatja, mi a legfontosabb a számunkra.  A Biblia azt mondja: „Jó, ha valaki becsapja Istent? Természetesen nem, ti mégis becsaptok engem. Hogyan?” – kérdezitek. A tized és a felajánlások ügyében... Hozzátok a tized teljes összegét a Templomba... Tegyetek próbára engem, és meglátjátok, hogy kinyitom a menny ablakait és bőségesen árasztok rátok mindenféle jót.” (Malakiás 3:8-10 GNT fordítás).

5) A legjobbat nyújtod a munkahelyeden.

A Kolossé 3:23 azt mondja: „Bármit dolgozol, úgy tedd, mintha az Úrnak dolgoznál, inkább, mint az embereknek.” (NLT fordítás). Ha hívő vagy, az igazi főnököd Isten, és ha más nem is látja a munkádat, Isten látja.

6) Hiteles arcot mutatsz.

Az igaz és valódi ember nem viselkedik másképp a templomban és megint másképp a munkahelyén vagy a sportpályán. „Nem vagyunk hajlandók maszkot viselni és színjátékot játszani. Nem lavírozunk és nem manipulálunk a színfalak mögött. És nem csavarjuk ki Isten Igéjét úgy, hogy nekünk megfelelő legyen. Inkább mindent a nyilvánosság előtt teszünk és mondunk.” (2Kor 4,2 MSG fordítás)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan kerülöd el a pletyka meghallgatását vagy bátorítását?
  • Milyen ígéreteket nem tartottál be, amelyeket meg kellene tartanod feddhetetlenséged érdekében?
  • Hogyan változtatnál a munkádon és teljesítményeden, ha Isten a főnököd irodájában ülne és figyelné a munkádat?

 *(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.21.)

A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.

Szólj hozzá!

Négy ok az irgalmasságra

2023. május 22. 03:00 - Anita.B

pexels-brett-jordan-10557793.jpg“Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Mt 5,7

Jézus azt mondja a Máté 5,7-ben, “Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”.

Más szavakkal, azt kapod, amit adsz. Ha Isten áldását szeretnéd az életedre, akkor meg kell tanulnod az irgalom “szóvivőjének” lenni.

De miért várja tőled Isten, hogy irgalmas légy másokkal szemben? Miért kell irgalmasnak lenned?

Mert Isten irgalmas volt veled. Az Efézus 2,4-5 azt mondja, “Isten irgalma olyan bőséges, és irántunk való szeretete oly nagy, hogy miközben lelkileg halottak voltunk engedetlenségünkben, életre keltett minket Krisztusban. Isten kegyelméből üdvözültél” (GNT fordítás).

Isten azt akarja, hogy továbbadd a tőle kapott irgalmat.

Mert Isten azt parancsolja neked, hogy légy irgalmas. Szeretnél egy összefoglalót arról, hogy miről is szól az élet? Íme: “Az Úr megmondta neked, mi a jó. Ezt kéri tőled az Úr: tedd azt, ami helyes, szeresd az irgalmasságot, és élj alázatosan Isteneddel” (Mikeás 6,8 GW fordítás).

Mert több irgalmasságra lesz szükséged a jövőben. Mostantól fogva a mennybe kerülésedig rengeteg hibát fogsz elkövetni— szükséged lesz Isten irgalmára, amikor megteszed! De nem kaphatod meg azt, amit nem vagy hajlandó adni. Jakab 2,13 azt mondja, “Könyörülnöd kell másokon, különben Isten nem irgalmaz neked, amikor megítél. De az irgalmas ember félelem nélkül állhat ítélet elé” (NCV).

Mert az irgalom boldogsághoz vezet. Figyeld meg újra a Máté 5,7-et. Azt mondja, hogy Isten megáldja az irgalmasokat. Az “áldott” szó azt is jelenti, hogy “boldog”. Tehát minél inkább megtanulod és gyakorlod az irgalmasságot, annál áldottabb és boldogabb leszel.

Ha szeretnél elkezdeni több irgalmat adni és kapni, imádkozd ma ezt az imát:

“Mennyei Atyám, amikor a saját életem bűneire és hiányosságaira nézek, nagyon hálás vagyok az irgalmasságért, melyet nekem adtál. Irgalmas emberré akarok válni és ugyanazt a kegyelmet adni másoknak, mint te nekem. Adj nekem bátorságot az irgalom felajánlásához, még a bántó és fájdalmas helyzetekben is. És engedd, hogy a mások felé tanúsított irgalmam rád mutasson. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit jelent “szeretni az irgalmat”, ahogy a Mikeás 6,8 mondja?
  • Hogyan áldott meg Isten, amikor irgalmat mutattál mások felé akkor is, amikor ez nehéz volt?
  • Gondolj néhány módszerre, amellyel kegyelmes lehettél volna másokkal a múlt héten. Hogyan változtathatta volna ez meg egy adott helyzet kimenetelét?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.15.)

A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.

Szólj hozzá!

Nem minden igaz, amit hallasz

2023. január 30. 03:00 - Antal Péter Dávid

pyrenees-mountains-landscape.jpg

"A hiszékenyek mindent elhisznek, amit mondanak nekik; az okosak megrostálnak és mérlegre tesznek minden szót.” (Péld 14:15 The Message)

Ha mostanában bármennyi időt is töltünk a telefonunkkal vagy tévénézéssel, rengeteg információhoz juthatunk sok különböző forrásból. Most minden eddiginél fontosabb, hogy ne feledjük, nem minden igaz, amit hallunk.

A Biblia ezt mondja a Példabeszédek könyve 14. részének 15. versében: "A hiszékenyek mindent elhisznek, amit mondanak nekik; az okosak megrostálnak és mérlegre tesznek minden szót.” (The Message).

Azok közül, akik az interneten, a közösségi médiában, a tévében vagy a rádióban beszélnek, nem mindenki tudja, miről is beszél. Nem mindenkit érdemes meghallgatni, aki beszél. Szelektívnek kell lenni!

Sokan kihasználnak akár egy válságot is, hogy a saját témájuk felé tereljék a figyelmet. Lesznek, akik megpróbálják a nehéz napokat saját politikai vagy anyagi javukra fordítani. Félelmet keltve, döntésekbe hajszolják az embereket. Ne dőlj be neki!

A Példabeszédek könyve 14. részének 8. verse ezt mondja: „A bölcs előre néz. A bolond megpróbálja becsapni magát, és nem néz szembe a tényekkel.” (TLB)

A Biblia többször is azt mondja, hogy különösen válsághelyzetben, mindig tényekre kell alapozni a döntéseinket és cselekedeteinket – nem pedig hibás statisztikákra, hóbortokra, félelemre vagy érzésekre.

Isten mindent megadott neked, amire szükséged van ahhoz, hogy bölcs és körültekintő legyél egy válsághelyzetben. Mindent próbára tehetsz az Ő Igéjével szemben, és bízhatsz benne, hogy az mindig a bölcsesség útjára fog terelni. Jézus követőjeként a Szentlélek ad neked tisztánlátást. És a józan észre is támaszkodhatsz! Ez Isten ajándéka, és fontos, hogy a válsághelyzetben használd a tőle kapott értelmet és óvatosságot.

Jézus tanítványaiként nem csak a hit embereinek kell lennünk. A tények emberei kell, hogy legyünk.

„Bármi áron szerezd meg a tényeket, és ragaszkodj minden megszerzett értelemhez és bölcsességhez.” (Péld 23:23).

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan nézel utána a közösségi médiában talált információknak, mielőtt megosztanád azokat másokkal?
  • Mit mondanál annak, aki nem bízik senkiben válság idején?
  • Miért fontos, hogy Jézus tanítványait a tények embereiként ismerjék?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.23.)

Szólj hozzá!

A remény hinni Isten jóságában

2023. január 05. 03:00 - Anita.B

pexels-yelena-odintsova-5063828.jpg

De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén. Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!” (Zsolt. 27,13-14)

Istennek csak jó tervei vannak az életedre nézve. Sosem voltak, és soha nem is lesznek rossz tervei számodra.

Bár sok ember életéből hiányzik Isten terve, mert nem bíznak Istenben. Ehelyett úgy döntenek, a saját terveiket követik, ami végül reménytelenséghez és pesszimizmushoz vezet.

Minél jobban megérted Isten jóságát, annál bizakodóbb leszel — mert a remény előrevetíti Isten jóságát. Csakis azért van igaz reményed, mert Isten jó; Isten jósága nélkül nincs racionális ok a reményre.

Dávid király azt mondja a Zsoltárok 27,13-14-ben, De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén. Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!"

Mindent, amit Isten érted, rajtad keresztül, veled, és benned tesz, azért teszi, mert jó. Isten jósága az életedben sohasem azon alapszik, hogy te mennyire vagy jó; mindig Isten jellemén alapul, nem a tiéden. 

Harcolsz a csüggedés, a kétség, vagy a kétségbeesés ellen? Akkor vedd le a szemed a problémáidról — és tekints mindarra a jóra, amit Isten elvégzett az életedben. Akár le is írhatod őket és listát készíthetsz! Meg fogsz lepődni mindazon, amivel szembesíted magad, és ez emlékeztetőül szolgál majd az elkövetkezendő napokban.

A Jeremiás 29,11 azt mondja, “Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok”.

Hogyan jelenik meg Isten jósága életedben? Úgy, mint a létfenntartás, az egyensúly, a rugalmasság, az útmutatás, a magabiztosság, a bizonyosság, a befolyás, az öröklés — és még sok minden más, valamint ezek áldásai. Mindezt kegyelmének és jóságos jellemének köszönhetően bocsátja gyermekei rendelkezésére.

Ez reményt ad nekem — és reményt adhat ma neked is!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért nyersz szabadságot, ha elismered, hogy Isten jósága az ő jellemén alapszik, és nem a tiéden?
  • Mit tehetsz, miközben arra vársz, hogy Isten megszabadítson egy nehéz időszaktól? Hogyan nyerhetsz bátorságot, ha megbízol Istenben ezekben az időkben?
  • Hogyan ismerheted és értheted meg még jobban Isten jóságát?

Ha még sosem hívtad be Krisztust az életedbe és nem tapasztaltad meg Isten mindennemű jóságát, kezdheted ezzel az egyszerű imával: “Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért és te feltámasztottad őt. Bízni akarok benne, mint Megváltómban, és mint Uram, követni őt a mai naptól fogva. Kérlek helyezd az életembe Szentlelkedet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy elfogadd Jézust, kérlek írj nekem egy angol nyelvű üzenetet a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.29.)

 

1 komment

Mi okoz konfliktust?

2022. december 05. 03:00 - Dalma.

 

punch-g3f13eeebf_1280.jpg

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen(Pál levele a kolosséiakhoz 3:13.)

Valószínűleg nem szereted a konfliktusokat, öszetűzéseket. A legtöbb ember, amennyire csak lehet, megpróbálja elkerülni őket. De a konfliktusok elkerülhetetlenek az életünkben - mert senki sem tökéletes.

Ha jobb jövőt akarsz építeni, és meg akarod valósítani céljaidat, Isten arra hív, hogy "Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen" (Pál levele a kolosséiakhoz 3:13).

Mielőtt megtanulnád, hogyan reagálj egészségesen a konfliktusokra, meg kell ismerned a konfliktusok leggyakoribb okait. Nehémiás könyvének 5. fejezetében négy gyakori okról olvashatunk:

1. Kielégítetlen alapvető szükségletek

A kielégítetlen szükségletek lehetnek fizikai, érzelmi, kapcsolati, szexuális vagy pénzügyi jellegűek.

Nehemiás idejében ez főleg fizikai szükséglet volt: az emberek éhesek voltak. Miközben a jeruzsálemi fal újjáépítésén dolgoztak, éhínség okozott nekik nagy szenvedést. Az emberek azt mondták: "Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabonát kell kapnunk, hogy ehessünk, és életben maradjunk!" (Nehémiás könyve 5,2)

2. Lemaradás

Amikor úgy érezzük, hogy nem haladunk előre, könnyen elkeseredettek leszünk. És ez mindig jó táptalaj egy konfliktushoz.

A jeruzsálemi emberek az éhínség idején egyre nagyobb és nagyobb adósságba kerültek: alig volt élelem, így azok egyre drágábbak lettek. Azt mondták: "Zálogba kell adnunk mezőinket is, szőlőinket is, házainkat is, hogy gabonát tudjunk venni az éhínségben" (Nehémiás könyve 5,3). Egyre inkább elszegényedtek és alig tudták eltartani magukat.

3. Érzéketlen vezetők

A konfliktus elkerülhetetlen, ha azok a vezetők, akik hatalmon vannak, nem tesznek lépéseket a problémák megoldására.

Izrael népe az éhínség mellett, az érzéketlen vezetők miatt is alig tudott életben maradni: "Mezőnkre és szőlőnkre pénzt kellett kölcsönöznünk, hogy adót fizethessünk a királynak" (Nehémiás könyve 5,4). Bár a nép, az éhínséget is alig tudta kezelni, a vezetők mégsem csökkentették az adót.

4. A tehetetlenség, hogy nem tudunk változtatni a dolgokon

Frusztráló lehet, amikor azt látod, hogy mások meggazdagodnak a környezetedben, miközben te képtelen vagy még megélni is. Az emberek világszerte ismerik ezt az érzést.

Nehemiás idejében a gazdag földbirtokosok kizsákmányolták a szegényeket. Sőt, adósaik gyermekeit  rabszolgának vásárolták fel! Az emberek azt mondták: "rabszolgáknak kell eladnunk fiainkat és leányainkat ..., mert mezőnk és szőlőnk már a másé." (Nehémiás könyve 5,5).

Most, hogy ismered a konfliktusok okait, a következőkben majd meg tudod tanulni, hogyan kell bibliai módon reagálni. Holnap három módszert fogunk áttekinteni arról, hogy miként tudod kiérdemelni mások tiszteletét a konfliktusokban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen kielégítetlen szükségleteket látsz a környezetedben lévő közösségben? Milyen lépést tehetsz ezen a héten, hogy foglalkozz ezen szükségletek valamelyikének kielégítésével?
  • Mikor érezted már úgy, hogy lemaradtál egy projektben vagy tennivalólistával. Az érzés, hogy nem sikerül előre haladni, hogyan eredményezhet konfliktust másokkal?
  • Gondolj valakire, aki érzékeny vezető, nem pedig egy érzéketlen. Milyen pozitív tulajdonságok tűnnek fel neked az illetővel kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása