Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Milyen fajta célokat áld meg Isten?

2018. március 03. 03:00 - Lilla:)

„Amikor esztek vagy isztok, vagy bármit csináltok, mindig Isten dicsőségére tegyétek." (1Korinthus 10:31, CEV fordítás)

Nem minden célod jó, vagy olyan, amire Isten áldását várhatod.

Szóval, honnét is tudhatod milyen célokat áld meg Isten? Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

A célom Isten dicsőségére lesz?
Milyen cél hoz dicsőséget Istennek? Bármelyik, ami arra késztet, hogy jobban bízz benne, jobban függj tőle, jobban szeresd őt, jobban szeress másokat, szolgáld Istent, szolgálj másokat és önzetlenebb légy.

A Biblia azt mondja az 1Korinthus 10:31-ben: „Amikor esztek vagy isztok, vagy bármit csináltok, mindig Isten dicsőségére tegyétek." (CEV fordítás). Bármely tettünkkel dicsőíthetjük Istent. Még a szemét kihordásával, a mosogatással, egy dolgozatra való tanulással is őt dicsérheted. Hogyan? Úgy, hogy a megfelelő motivációval teszed: hálaadással. Ha azt akarod, hogy az életed Isten dicsőségére legyen, akkor a céljaidnak ebben kell segíteniük.

A céljaimat a szeretet motiválja?
Isten nem áld meg olyan célt, amit a kapzsiság, irigység, bűn, félelem vagy büszkeség motivál. Azonban megáldja azt, amelyet az az iránti vágy irányít, hogy kimutasd szereteted iránta és mások iránt, hiszen az élet arról szól, hogy megtanuljuk hogyan kell szeretni.

Miért is olyan fontos, hogy a céljaid a szereteten alapuljanak? Mert ha szeretet nélküli állítasz célokat, akkor az embereket is tárgyakként fogod kezelni. Egyszerűen csak át fogsz rajtuk hajtani, hogy elérd a célod. Átrohansz a házasságodon, a barátaidon és más embereken ahogy egyre feljebb mászol a sikerhez vezető létrán. Isten azt mondja: „Nem! Az egészet rosszul csinálod. Ez nem az elismerésekről szól. A kapcsolatokról szól az egész! Arról szól, hogy megtanuld, hogyan kell szeretni."

„Mindent szeretetben cselekedjetek." (1Korinthus 16:14). Az első számú cél az életedben az kell legyen, hogy megtanulj igazán szeretni: a családod, a szomszédaid, az antipatikus embereket, és azokat, akiket nehéz szeretni. Ez tesz Istenhez hasonlóvá, hiszen Isten a szeretet.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen célokat állítottál fel magadnak erre az évre? Hogyan tudod ezeket a fenti két kérdés alá rendelni?
  • Hogyan változik meg a hozzáállásod a napi rutinfeladatokat illetően, amikor ráébredsz, hogy minden tetted Isten dicsőségére lehet?
  • Életed apró pillanatai hogyan járulnak hozzá céljaid nagyobb képéhez, hogy elérd azt, amit Isten tervezett számodra?

(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.24.)

Szólj hozzá!

Irányítsd át az érzelmeidet jó célokra

2018. február 19. 03:00 - Lilla:)

"A viselkedésünknek hasonlónak kell lennie ahhoz, amit Jézus Krisztus mutatott nekünk." (Filippi 2:5., TLB fordítás)

Ha sikeres akarsz lenni az életben, meg kell tanulnod kezelni a hangulataidat. Amikor egy negatív érzelemmel küzdesz, két dolgot tehetsz: vagy megváltoztatod, vagy átirányítod.

Vannak érzelmek, amelyek olyan rombolóak, fájdalmasak vagy értelmetlenek tudnak lenni, hogy az egyetlen dolog, amit tehetsz velük az, hogy megváltoztatod azokat. Változtatnod kell azon, ahogyan érzel.

A Filippi 2:5 ezt mondja: "A viselkedésünknek hasonlónak kell lennie ahhoz, amit Jézus Krisztus mutatott nekünk." (TLB fordítás)

Az érzelmeid is a viselkedésed része, tehát úgy kellene érezned, ahogy Jézus. Meg kell kérdezned magadtól, hogyan érezne Jézus bizonyos helyzetekben. Például: "Jézus bosszankodna emiatt a pincérnő miatt? Nem. Jézus kiabálna azzal az emberrel? Nem. Fent lenne Jézus egész éjszaka aggódva és a kezeit tördelve, hogy valami nem fog jól sikerülni? Nem. Félne Jézus? Nem."

Ezután el kell oszlatnod rögtön minden olyan benned lévő érzést, ami távol állna Jézustól. Ha Jézus nem olyan érzésekkel válaszolna a házastársadnak, akkor neked se szabad. Arra gondolj, hogy mit tenne akkor és ott Jézus, és változtasd meg a rossz viselkedésed vagy hozzáállásod.

Néha azonban át kell irányítanod az érzéseidet.

Amikor Máté fiam meghalt, kimondhatatlan fájdalmon mentem keresztül. A feleségemmel azonban eldöntöttük az első pillanatban, hogy a gyászunkat és a fájdalmunkat megpróbáljuk egy más irányba terelni és valami jó célra felhasználni, például arra, hogy másoknak segítsünk. Ennek lett az egyik következmény az, hogy a Saddleback Gyülekezet minden évben otthont ad a mentális betegségekkel küzdők konferenciájának. Nem akarom elvesztegetni a fájdalmat, amin át kellett esnem, inkább valami jó célra akarom használni.

A legnagyobb szolgálatok nem abból jönnek, hogy erős vagy és sikeres. A legnagyobb szolgálatnak gyakran egy mély fájdalom az alapja.

Te milyen fájdalmadat tudnád jóra használni? Ha olyan nagy fájdalom ért, hogy beszélni sem akarsz róla, akkor fontos, hogy megtanuld kezelni és átirányítani az érzelmeidet. Nevezd meg pontosan, hogy mi ez az érzés, aztán intézz kihívást ellene, és ha nem tudod megváltoztatni, irányítsd át és használd jó célra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Néha miért könnyebb úgy érezni, ahogy mi akarunk, és nem úgy, ahogy Jézus érezne?
  • Gondolj egy olyan helyzetre, amikor megváltoztattad vagy átirányítottad az érzelmedet. Mit tanultál abból?
  • Az életed mely fájdalmát tudnád arra használni, hogy más embereknek segíts?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018. 02. 12.)

Szólj hozzá!

Isten örvendezik, amikor szívből engedelmeskedünk parancsainak

2018. február 03. 03:00 - Erika1832

"Csak mondd meg, mit tegyek, és én megteszem, Uram. Amíg élek teljes szívemből engedelmeskedem neked." Zsoltárok 119:33-34. (TLB)

 

mosoly.jpg

Isten mosolyog, amikor szívből engedelmeskedünk Neki. Azaz, kérjen tőlünk bármit az Úr, jó esetben mi azt fenntartás és habozás nélkül megtesszük. Nem halogatjuk, és nem mondjuk, hogy „majd imádkozom ezzel kapcsolatban”. Hiszen minden szülő tudja jól, hogy a késleltetett engedelmesség valójában engedetlenséget jelent.

Isten nem köteles megindokolni számunkra, hogy mit miért kér tőlünk. Az okok megértése várhat, az engedelmesség viszont nem késlekedhet. Az azonnali szófogadás sokkal többet árul el Isten természetéről, mint egy élethosszig tartó hitvita, vagy elmélkedés a Biblia fölött. Tulajdonképpen, mindaddig reménytelen egy adott parancsolat helyes értelmezése, amíg nem cselekszünk aszerint. A feltétel nélküli engedelmesség tehát a  megértés kulcsa.

Gyakran megesik velünk, hogy csak részben akarunk Istennek szót fogadni. Szeszélyeink szerint válogatunk a parancsolatok között. Feljegyezzük a nekünk tetsző parancsolatokat, miközben a többit figyelmen kívül hagyjuk, talán mert értelmetlenek, népszerűtlenek, túl nehéz volna követni őket, vagy mert lehet, hogy sokba kerülnének.

„Eljárok az istentiszteletre, de tizedet nem fizetek. Tanulmányozom a Bibliát, de annak, aki megbántott, nem vagyok hajlandó megbocsájtani." A részleges engedelmesség azonban csak engedetlenség.

A szívből jövő engedelmességben derű és lelkesedés lakozik. .Ahogyan a Biblia is írja: "Szívből engedelmeskedjetek" Zsoltárok 100:2. (TLB)

Ez az a hozzáállás, amely Dávidra is jellemző volt: "Csak mondd meg, mit tegyek, és én megteszem, Uram. Amíg élek, teljes szívemből engedelmeskedem neked."(zsoltárok 119:33-34 TLB).

Jakab is így ír a keresztényekhez: Isten nem csak annak örül, hogy hiszünk, de annak is, amikor cselekszünk. (Lásd: Jakab 2:24).

Isten Igéjéből egyértelműen kiderül, hogy az Üdvösséget nem lehet kiérdemelni. Kegyelemből kapjuk azt, nem saját erőfeszítéseinkből származik. Ám Isten gyermekeiként örömet okozunk mennyei Atyánknak azzal, ha alázattal követjük törvényeit. Az engedelmesség minden megnyilvánulása  egyben Isten dicsőítése is.

Mit gondolsz, miért örvendezteti meg Istent, ha szófógadóak vagyunk? Azért, mert ez tanúsítja, mennyire szeretjük Őt. Jézus azt mondta, "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." János 14:15. (GNT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Vajon Isten miért csak azután világít rá kérései okára, miután mi engedelmesen eleget tettünk azoknak?

• Emlékezz vissza az utolsó alkalomra, amikor  szó nélkül cselekedtél Isten szavára. E tetteddel mit fedtél fel a hitedről?

• Miért fordul elő velünk időnként, hogy csak részben steretnénk engedelmeskedni Isten parancsolatainak? Te mivel kapcsolatban próbáltál a múltban alkudozni Istennel?

 * (Daily Hope by Rick Warren 2018.01.27.)

 

Szólj hozzá!

A félelem nem, de Isten érted van!

2017. december 14. 03:00 - mintyovanviki

„Mit mondhatunk tehát az ilyen csodálatos dolgokról? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31, NLT fordítás)

Pszichológusok 645 különböző ismert félelmet fedeztek fel, amely emberek sajátja lehet. A félelem egy egyetemes probléma – és elveszi az örömünket.

De íme itt a jó hír: Neked nem kell félned. Isten a te oldaladon áll!

„Mit mondhatunk tehát az ilyen csodálatos dolgokról? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31, NLT fordítás)

Istennel az oldaladon, neked semmi másra nincs szükséged.

Mi a te legnagyobb félelmed? A szégyen? A megőrüléstől való félelem? A hibáktól való félelem? A visszautasítás? A bosszantó társak? A be nem illeszkedéstől való félelem?

A Sátán az összes félelmet felhasználja arra, hogy megfosszon az örömtől. Ő tudja, hogy mi tesz minket örömtelivé, ezért alkot egy félelmet ezzel szemben.

Például a Sátán tudja, hogy a helyes cselekedet mindig örömet okoz. Ezért elkezd félelmet teremteni benned azzal kapcsolatban, hogy más emberek hogyan fognak vélekedni a jó cselekedeteidről. Nagyobb aggodalmat kezd kelteni benned a mások szerinti népszerűséged, mint az, hogy ez a cselekedet Istennek tetsző lenne.

A Sátán azt is tudja, hogy az egyik  legnagyobb öröm az életben az, amikor megosztod Krisztus szeretetét hitetlenekkel. Ezért ő arra késztet, hogy félj másoknak beszélni Krisztusról.

Neked azonban nincs szükséged másoktól jóváhagyásra, ahhoz, hogy örömet találj.

Neked egyedül Istenre van szükséged. A Jézusi út az, ami teljes örömhöz vezet. Így fogalmaz: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek és örömötök teljessé legyen. „ (János 15:11 NIV fordítás)

Neked is lehet örömöd az életben, tudván azt, hogy Isten érted van. A félelem nem!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jelentek meg félelem hatások azoknak az életében, akiket szeretsz?
  • A félelem melyik fajtája volt a legrombolóbb az életedben?
  • Hogyan fogja befolyásolni a félelmeidet az, hogy felismered: Isten érted van ?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.07.)

Szólj hozzá!

Amikor kérsz valamit Istentől, higgy benne, hogy válaszol

2017. december 10. 03:00 - csabanagy89

 „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.” Márk evangéliuma 11:24, Új fordítás

12-03-17-radicalis-when-you-ask-for-something-believe-god-will-answer.jpg

 

Ha ma adnék neked egy ezer dollárt érő csekket, meg sem köszönnéd addig amíg ki nem derül, hogy van-e fedezete? Bárki aki ismer, azt gondolja: „Ez egy nagyon jó srác. Biztos vagyok benne, hogy van elég pénze a bankban. Rögtön meg is köszönöm neki”. Megköszönnéd tehát, még mielőtt beviszed a bankba és beváltod a csekket.

Isten ígéretei megbízhatóbbak, mint a mieink. Még mielőtt megkapnánk amit ígért, bátran mondhatjuk: „Köszönöm Istenem, hogy amit mondtál, be is fog következni.”

Nagyszerű példát találunk erre, a Zsidókhoz írt levélben. Emlékszünk Józsuéra és Jerikó falainak történetére? Ezt olvassuk a 11. fejezet 30-ik versében: "Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át." (Új fordítás)

Amikor Izrael népe belépett az ígéret földjére, szembe találta magát Jerikó erőteljes városával. Isten megígérte, hogy bevezeti őket a városba és tervet is készített számukra:  „Azt akarom,  hogy hét napig meneteljetek Jerikó városfalai körül. A hetedik napon pedig hétszer járjátok körül a várost, közben pedig adjatok hálát a győzelemért, ami elkövetkezik majd!” És amikor mindezt véghezvitték, a falak leomlottak. Isten tehát beváltotta ígéretét.

Gyakran felmerül bennem, hogy mi lenne, ha én is ott lettem volna azokkal az emberekkel, akik hét napig meneteltek a városfalak körül? Biztosan sokan aggódtak a falakat nézve, hogy Isten valóban megtartja-e az ígéretét, miszerint leomlanak majd azok. De bizonyára sokan voltak olyanok is, akik hittek Isten ígéretében, és megelőlegezték neki a hálát.

Isten azt szeretné, ha ilyen életet élnénk. Azt akarja, hogy bízzunk Benne. Jézus beszél erről Márk evangéliumában: „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.” (11:24)

Ha kérsz valamit Istentől, miközben magad sem hiszed, hogy megadja azt, mégis mi értelme kérni egyáltalán? Így ez csak egy üres gyakorlat. Szóval, ha imátkozol valamiért, őszintén higgy benne, hogy az meghallgatásra és válaszra talál - ahogyan Jézus ígérte. Mondj köszönetet előre mindazért, amit Isten tehet érted. Ezután pedig várd és figyeld, hogyan válaszol imádságaidra.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen ígéretekre hivatkozol imádságaidban? Hol találhatsz több ígéretet?

  • Hogyan tükrözi lelki érettséged mélységét az imaéleted?

  • Milyen kéréssel fordulsz Istenhez? Hiszed, hogy Ő válaszol majd? Miért, illetve miért nem?

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása