Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Miért kell az álmaidat jól időzíteni?

2022. november 23. 03:00 - Besther

berlin-g9d2ebea9f_1920.jpg

"Minden dolognak megvan az ideje" (Prédikátor könyve 8,6a).

Mikor Isten egy álmot helyez a szívedbe, nem feltétlenül kell azonnal cselekedned. A Biblia azt mondja, "Minden dolognak megvan az ideje" (Prédikátor könyve 8,6a).

A baseball dobójátékosai jól megértik az időzítés fontosságát. Minden dobó ugyanazt az 5 és egynegyed unciás labdát dobja és 60 láb 6 hüvelykre áll a hazai bázistól. A különbség viszont a profi és amatőr dobó között az időzítés. A dobó időzítése teszi profivá vagy amatőrré őket.

Az időzítés egy másik jó példája a Nehémiás 2. fejezetében található. Nehémiás tudta, hogy az időzítés megvalósíthatja vagy összetörheti álmait Jeruzsálem újjáépítéséről. Lehetett volna nagy belépője a városba, trombitákkal és zászlókkal bejelentve érkezésének okát: " Itt vagyok, hogy mentsem a menthetőt!" 

Helyette, Nehémiás három napig csendben maradt, miután megérkezett Jeruzsálembe. Mit csinált azon a három napon? Mivel az imádság embere volt, ezért nincs kétség, hogy imádkozott. Tervező is volt, így valószínűleg figyeléssel, megfigyeléssel, hallgatással és tanulással töltötte az időt.

Legjobb példa az időzítésre Jézus életében látható. Az ő időzítése tökéletes volt. Gyakran mondott ilyeneket, "Még nem jött el az én időm." Ezt anyjának mondta, mikor az egy esküvőn ránézett, mert csodát várt tőle. Ezt mondta testvéreinek is, amikor ők azt akarták, hogy mutassa meg magát a világnak az általa végzett munkákon keresztül. 

Isten évezredeket várt a megfelelő időre, hogy elküldje Fiát. A Biblia azt mondja, "De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk." (Galatákhoz 4,4-5.)

Mi nem tudjuk, hogy Isten miért akkor küldte el Jézust, amikor elküldte, de tudjuk, hogy az volt a megfelelő idő, hogy megtegye.

Ugyanez igaz, azokra az álmokra, melyeket Isten ad neked. Bízz az időzítésében. Lehet, hogy most még nem látod vagy nem érted az időzítését, de bízhatsz abban, hogy terve tökéletes.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Láttál már egy jó tervet összeomlani a rossz időzítés miatt? Mi történt? 
  • Életed mely területein cselekszel impulzívan? Milyen területeken vagy türelmesebb?
  • Jézus azt mondja, "Még nem jött el az én időm", hogyan ösztönöz ez téged arra, hogy a megfelelő időben és módon tedd a dolgokat?

Itt az idő, hogy bízz Jézusban

Isten megígérte, hogy akik hisznek Jézusban, azoknak nincs kárhoztatásuk. Ő elküldte Jézust, hogy elvegye a bűnödet. Az ő kereszthalála megfizetett minden rosszért, amit valaha tettél vagy tenni fogsz. Azzal, hogy feláldozta önmagát, Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatod legyen az Atyával.

A jó hír itt nem ér véget! Isten feltámasztotta Jézust a halálból, bizonyítva erejét a bűn és halál felett. Ez teszi lehetővé, hogy az örökkévalóságot vele töltsd a mennyben.

Ha készen állsz arra, hogy átadd életed Jézus Krisztusnak, akkor kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem! Tudom, hogy bűnös vagyok és kérem bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűnömért és te feltámasztottad őt. Bízni akarok benne, mint Megváltómban és követni őt Uramként a mai naptól kezdve. Kérlek, vezesd életem és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozva. Ámen.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.16.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten azt akarja, hogy lassíts

2022. augusztus 24. 03:00 - I. K.

Tökéletlen időzítés

„[Isten] tartson meg minket, rá összpontosítva és neki szentelve magunkat, követve az általa kitaposott életutat, figyelve az útjelző táblákat, járva abban a tempóban és ritmusban, amelyet őseinknek adott.  (1Kir 8,58 The Message)

Ma van az utolsó nap, amikor együtt nézzük az idő múlását áhítatainkban. Megvizsgáltuk amikor Isten azt akarja mondani, hogy gyorsíts, és amikor, azt hogy lassíts. Ma még két alkalmat viszgálunk meg, amikor Isten azt akarja, hogy lassíts. 

Először is, lassíts, amikor bármilyen fontos döntést készülsz hozni. A példabeszédek könyve sokat ír erről. A példabeszédek könyve 21,29 azt mondja: „A gonosz emberek blöffölnek, de Isten népe gondolkodik, mielőtt egy lépést tesz” (CEV). A példabeszédek könyve 4,26 pedig ezt mondja: „Töprengj lábaid ösvényén; akkor minden utad biztos lesz” (ESV). Mit jelent a töprengés? Azt jelenti, hogy gondolkodni, elmélkedni vagy alaposan megfontolni. Nem tudsz gyorsan elmélkedni, töprengeni.

Mikor kell elgondolkodnod az "ösvényeden"? Amikor nagy döntéseket hozol – például karrierváltás, szolgálatváltás, házastárs választás vagy nagyobb vásárlással esetén.

A példabeszédek könyve 22,3 szerint „Az értelmes emberek látják a baj közeledését, és elkerülik azt, de a nem gondolkodó emberek azonnal belemennek, és később megbánják azt (GNT). A legtöbb „meggondolatlan” döntés pénzügyi kiadásokkal kapcsolatos. Ezért van olyan sok ember eladósodva. 

A megoldás? – Tervezz gondosan, és lesz bőven; ha túl gyorsan cselekszel, soha nem lesz elég.” (Péld 21,5 GNT)

Van még egy alkalom a lassú mozdulásra, amikor valamit elültetettés, és arra vársz, hogy a mag kinőjön. A Biblia sokat beszél a vetésről és az aratásról. Amikor elültetsz egy magot, akkor egy idő után betakaríthatod a termést. 

Ez az életed minden területére igaz. Ha kedvességet ültetsz, kedvességet aratsz. Ha pletykát ültetsz, pletykát aratsz. Ha nagylelkűséget ültetsz, nagylelkűséget aratsz. Amit elvetsz, azt aratod. 

De mindig van késés az ültetés és a betakarítás között. Egy nap alatt az elvetett magból nem lesz almafa.

És ne feledd, hogy az ültetés és a betakarítás törvénye szerint, többet kapsz vissza, mint amennyit elültettél. Ha egy kukoricaszemet elültetsz, nem csak egy magot aratsz. Egy kukoricaszárat aratsz, sok csővel, aminek  mindegyikét sok-sok mag borítja. Egyetlen mag megsokasodik, és sokkal többet kapsz vissza, mint amennyit elvetettél. 

Talán úgy érzed, hogy sokáig várakoztál a betakarításra. Íme egy ígéret számodra: „Amikor eldöntöttem, a szavaim valóra válnak. Bízhatsz abban, amit a jövőről mondok. Lehet, hogy sokáig tart, de várj tovább – meg fog történni!” (Hab 2,3 CEV)

Tudd, Isten időzítésében mindig bízhatsz. Isten néha azt akarja, hogy gyorsan haladj, néha pedig azt mondja, hogy lassíts, de az Ő sebessége mindig megfelelő. 

Salamon a Biblia egyik nagy királya volt. Kövesd Isten időzítését, ugyanazzal az imával, amit Salamon mondott: „[Isten] tartson meg minket, rá összpontosítva és neki szentelve magunkat, követve az általa kitaposott életutat, figyelve az útjelző táblákat, járva abban a tempóban és ritmusban, amelyet őseinknek adott”  (1Kir 8,58 The Message).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fontos döntés előtt állsz, aminek meghozatalában le kell lassítanod? 
  • Milyen új magokat szeretnél elültetni életedben? 
  • Hol kell bíznod Isten időzítésében? Milyen területeken akarja, hogy lassíts vagy gyorsíts? 

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.17.)

Szólj hozzá!

Az időzítés a legfontosabb

2022. augusztus 19. 03:04 - Mapetso

football_1280.jpg"Mindennek megvan a megfelelő ideje és a megfelelő módja, de mi olyan keveset tudunk!" (Préd 8,6 GNT)

Az életed számos területén - az üzleti döntésektől a legszorosabb kapcsolataidig - az időzítés sokat számít. Krisztus követőjeként pedig döntő fontosságú, hogy Isten időzítésére figyelj.

Minden nagyszerű teljesítményhez időzítés is tartozik. Egy sikeres futball passzhoz hihetetlen időzítésre van szükség a balhátvéd és a csatár között. Az üzleti életben a jó időzítés jelenthetnek mindennél többet - különösen a munkaerő-felvétellel és a terjeszkedéssel kapcsolatos döntések. Ha pedig éneklünk, tudod te is, milyen fontos, hogy tartsuk az ütemet a többi zenésszel.

Sok évvel ezelőtt írtam egy könyvet A céltudatos egyház címmel. Az első fejezetben a vezetést a szörfözéshez hasonlítottam. Egyetlen szörfös sem mondja azt, hogy "Menjünk, csináljunk néhány hullámot!". A szörfösök nem tudnak hullámokat kelteni az óceánban. Erre csak Isten képes. A szörfösök várják a hullámokat, amelyeket Isten teremt.

Ez azt eredményezi, hogy a szörfösök sok időt töltenek várakozással. Néha meglátnak egy hullámot, és elengedik, mert tudják, hogy ez nem a megfelelő pillanat. Aztán a szörfös meglátja a megfelelő hullámot, egyre gyorsabban és gyorsabban kezd úszni a deszkával, elkapja a hullámot, meglovagolja a hullámot, és úgy száll le a hullámról, hogy nem bukik.

A szörfözés könnyűnek tűnik, de nagyon sok ügyességet igényel. Ugyanez igaz az életre is. Ki kell fejlesztened az időzítés képességét. A Biblia azt mondja a Prédikátor 8. fejezetének 6. versében: "Mindennek megvan a megfelelő ideje és a megfelelő módja, de mi olyan keveset tudunk!" (GNT fordítás).

Az életnek van egy ritmusa. Az, hogy megtanuljuk a megfelelő dolgot a megfelelő időben tenni, készséget igényel. A keresztények ezt a készséget gyakran "a Lélekben járás"-nak nevezik. Minél inkább gyarapodsz lélekben Krisztus követőjeként, annál jobban tudsz a Lélekben járni. Néha Isten Lelke arra késztet, hogy gyorsan fuss. Néha arra vezet, hogy lassan járj.

A következő napokban azt fogjuk megvizsgálni, hogy Isten mikor kívánja azt, hogy gyorsíts, és mikor azt, hogy lassíts. Élheted az életed, ha megpróbálod a saját hullámaidat kelteni. Vagy megtanulhatod meglátni és elkapni azokat a hullámokat, amelyeket Isten körülötted kelt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt számodra az időzítés éppen megfelelő - akár egy üzleti döntésben, akár egy kapcsolatban? Mikor volt rossz?
  • Mikor próbáltad a saját hullámaidat kelteni az életben, ahelyett, hogy vártad volna, hogy Isten keltse a hullámokat? Mi volt az eredmény?
  • Érezted már, hogy Isten Lelkében jársz? Milyen érzés volt ez?

 

Rábíztad-e már Jézusra az életedet?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha Istenben bízol az Ő Fia, Jézus Krisztus által. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9 NIV).

Ha készen állsz arra, hogy megvalld a bűneidet, és Jézusra bízd az életedet, kezdd ezzel az imával:

"Édes Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűneimet, és átadom magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézus, téged akarlak követni és szolgálni. Alázatosan átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha éppen most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd ezt velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.15.)

Szólj hozzá!

Öt lépés a bölcs döntéshozatal időzítéséhez

2022. április 18. 03:00 - I. K.

döntés | nlc - Part 2

Mert minden dolog számára van idő és ítélet, csakhogy súlyosan nehezedik az emberre ez. Nem tudja ugyanis, mi fog még történni, és nincs, aki megmondja neki, miként lesz majd. (Préd 8,6–7 GNT fordítás)

Életed hátralévő részében, sokszor próbálod majd megtalálni a legmegfelelőbb időzítést döntéseidhez. Talán döntened kell egy tanulással kapcsolatos változtatásról, egy karrierváltásról vagy egy párkapcsolati változásról.

A Biblia azt mondja nekünk: Mert minden dolog számára van idő és ítélet, csakhogy súlyosan nehezedik az emberre ez. Nem tudja ugyanis, mi fog még történni, és nincs, aki megmondja neki, miként lesz majd. (Préd 8,6–7 GNT fordítás)

Mivel minden döntés fontos része az időzítés, döntéseidkor tartsd szem előtt az alábbi öt lépést: 

Szánj időt a helyes döntés meghozatalára!

„Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint!” (Gal 5,25)

 A sietség a jó döntések ellensége! Hagyd, hogy Isten határozza meg a döntéseid időzítését. Az ő időzítése mindig a legjobb, így ráhagyhatod a tiedet is.

Légy csendben és figyelj Isten Igéjére!

Utaimat megfontolom, lépteimet intelmeidhez igazítom. (Zsolt 119,59)

Nem hallhatod Isten hangjának suttogását, ha életed tele van mindenféle zajokkal. Ezért olyan kritikus, hogy tölts időt kizárólag csak Istennel. Isten akaratát Isten Igéjében találod meg. 

Kérd mások imádkozását!

A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére kérlek titeket, testvéreim, legyetek segítségemre Isten előtt értem mondott imádságaitokban (Róm 15,30) 

Amikor megkérsz másokat, imádkozzanak veled egy döntésedért, ők bátorítani és támogatni tudnak. Ők is kérhetik Istent, hogy mutassa meg a lényeget és a nyílvánvalót.

Gondolj arra is, amihez a legjobban értesz!

„Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4,10)

Isten azért adott neked képességeket, hogy másokon segíthess. Olyan döntést hozz, ami segíti, hogy képességeidből és tehetségedből minél többet ajándékozz másoknak.

Kérd bölcs barátok tanácsát!

„Ahol nincs tanács, elesik a nép, de a tanácsosok sokaságában biztonság van.” (Péld 11,14)

Szeretnéd megtudni mások szempontjait is, amikor meghatározod döntésed kívánatos időpontját? Kérd istenfélő barátok, tanácsadók vagy lelkészek segítségét! Keresd meg a legbölcsebb embereket, akiket ismersz, és hallgasd meg tanácsaikat!

Amikor döntést hozol, emlékezz: Isten az idő teremtője, és Ő irányít mindent. Ez azt jelenti, hogy Isten időzítése soha nem túl késő és soha nem túl korai.

Bízhatsz abban, hogy Ő időben megérkezik – a maga idejében!  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen következményekkel jár, ha fontos döntések meghozatalakor nem veszed figyelembe Isten időzítését? 
  • A fenti öt lépés közül melyiket tudod a legnehezebben követni?
  • Hogyan segíthetnek ezek a lépések egy aktuális döntés meghozatalában? Kik azok, akiket bevonhatsz a döntéshozatali folyamatba, hogy Istentől áldott tanácsot kaphass?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.11.)

Szólj hozzá!

Merj nagyot álmodni!

2022. március 06. 03:00 - Lilla:)

hot-air-balloon-2411851_1280.jpg

„Isten bármire képes, tudjátok, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudtok képzelni, hinni vagy kérni a legvadabb álmaitokban.” (Ef 3,20 The Message)

Isten mindenkinek különböző álmokat ad, így minden tervét végre tudja hajtani a világon. Ezért van az, hogy valami iránt szenvedélyesen rajongsz, más dolog iránt viszont abszolút nem. Isten arra teremtett, hogy önmagad légy. Te pedig felelős vagy azért, hogy beteljesítsd azt az álmot, amit rád bízott.

Azonban honnan tudhatod, hogy egy álom Istentől való-e vagy sem? Két módon mondja el neked. Az egyik eset, hogy Istentől való álom valamilyen módon segít másoknak; nem önközpontú. A másik pedig, hogy Istentől kapott álom olyan hatalmas, hogy egyedül nem vagy képes véghez vinni. Ahogy Isten mondja: „Az álom, melyet neked tartogatok, olyan nagy, hogy kudarcra vagy ítélve, ha nem támaszkodsz rám.”

Sok ember tartózkodik attól, hogy nagyot álmodjon. Gyakran hallhatod tőlük az alábbi három dolgot:

1. „Nincsenek álmaim, mert rémisztőek.” Nos, ez csak természetes, hogy félelmetes. Ezért igényelnek hitet az álmok. Minden jelentős döntés, melyet az elmúlt több mint 40 évben meghoztam mint a Saddleback Gyülekezet pásztora, halálra rémítettek. Ezért nagyon régen úgy döntöttem, hogy nem alapozom az életem a félelemre, helyette inkább megteszem azokat a dolgokat, amelyektől félek.

Ez a bátorság. Ha nem félsz, nincs szükséged bátorságra. A bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság az, amikor megteszed azt, amit Isten kér tőled, akkor is, ha az megrémít.

2. „Nem követem az álmaimat, mert nincs bennem nyugalom velük kapcsolatban.” Az az igazság, hogy addig nem is lesz békességed velük kapcsolatban, amíg nem teszed meg az első lépést feléjük. Isten nem ad megnyugvást, amíg nem indulsz el. Természetes, hogy vannak félelmeid, viszont amikor megteszed az első lépést a vízen és figyeled a hullámokat, megérkezik a békesség.

3. „Régen voltak álmaim, de sosem váltak valóra.” Ha Isten adott neked egy álmot, de még nem vált valóra, ne ess kétségbe! Mindig van késlekedés az álom és a beteljesedés között. Az a helyzet, hogy a késedelem az utazás velejárója, hiszen Isten arra használja, hogy építse a hited. Isten időzítése mindig tökéletes.

A Biblia azt mondja: „Isten bármire képes, tudjátok, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudtok képzelni, hinni vagy kérni a legvadabb álmaitokban.” (Ef 3,20 The Message)

Isten használja az álmaidat — azokat is, amelyek rémisztőek, amelyekben nincs békességed és amelyek még nem történtek meg —, hogy növekedjen a hited, és csodálatos dolgokat cselekedjen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az álmokról szóló fentebbi három állítás közül valamelyik már elhagyta a szádat?
  • Miért rajongsz szenvedélyesen? Az Istentől kapott álmodnak hogyan felel meg ez a szenvedély?
  • Voltak önközpontú álmaid? Mi valósult meg azok közül az álmok közül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.27.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása