Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Beszélgess Istennel az érdeklődési köreidről!

2021. augusztus 13. 03:00 - Deltajulietttango

alan-bishop-gjshuj_qb2s-unsplash.jpg

„Olyan ő nekünk, mint egy apa, gyengéd és kedves azokkal, akik tisztelik őt” (Zsolt 103,13 TLB).

Isten szeretné, ha beszélgetnél vele – akármiről. Bármi is érdekel téged, Istent is érdekli. Három okból is szeretné, hogy beszélgess vele az érdeklődési köreidről:

Isten szeret téged. Azért létezel, mert Isten szeretni akar téged. Ez az oka annak, hogy élsz. Ha szeretsz valakit, akkor az is érdekel, hogy őt mi érdekli. Engem sok dolog kezdett érdekelni, mert a feleségem érdeklődik irántuk – mert szeretem őt. Isten ugyanígy érez irántad, de ezerszer erősebben.

Isten adta neked ezeket az érdeklődési köröket. Tudod mindazokat a hobbikat és sportokat, és az összes dolgot, amit szeretsz csinálni? Ezeket a vágyakat a Teremtődtől kaptad. Ő alkotott ilyenre, ami azt jelenti, hogy valójában ő jobban tudja nálad, hogy téged mi érdekel. Szeret téged, és örömmel látja, hogy élvezed a dolgokat, amelyeket azért teremtett, hogy szeresd azokat.

Isten szívesen beszélget gyermekeivel. Ő a te Atyád. A szülőket érdekli, ami a gyerekeiket érdekli. Unatkoztál valaha imádkozás közben? Ha igen, ez azért volt, mert olyan dolgokról beszéltél, amelyekről úgy gondolod, hogy beszélned kell, nem pedig olyanokról, amik valójában érdekelnek téged. Isten jó Atyánk, és őt érdekli az, ami téged érdekel.

A Biblia ezt így mondja: „Olyan ő nekünk, mint egy apa, gyengéd és kedves azokkal, akik tisztelik őt” (Zsolt 103,13 TLB).

Ha szülő vagy, vajon megvártad, amíg a gyerekeid beszélni tudnak, hogy végre elkezdhesd szeretni őket? Persze, hogy nem. Mélyen szeretted őket, még mielőtt megszülettek, vagy egy szót is szóltak volna. Akár beszélgetsz Istennel imában, akár nem, ő őszintén szeret téged, mint ahogy egy szülő szereti a gyermekét, mielőtt az kommunikálni tudna.

De ahogy a gyerekek nőni kezdenek, szülőként beszélgetni akarunk velük. Tudni szeretnénk, hogy mit gondolnak és éreznek, valamint osztozni akarunk terheikben és örömeikben. Szeretnénk örülni az elfoglaltságaiknak, és hallani a nézőpontjukat.

Ez az a fajta kapcsolat, amelyet Isten szeretne veled kialakítani. Szeret téged, akár kommunikálsz vele, akár nem. De vágyik arra a napra, amikor felnősz, és beszélgetsz vele a számodra fontos dolgokról.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mikor szoktál leggyakrabban imádkozni? Úgy érzed, hogy bármikor beszélgethetsz Istennel?
  • Ha szülő vagy, milyen módon szeretnéd, hogy kommunikáljanak veled a gyermekeid? Te is ugyanígy beszélsz Istennel?
  • Melyek azok a dolgok, amik leginkább érdekelnek? Mikor beszélgettél ezekről utoljára Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.06.)

Szólj hozzá!

Az ima helyreállítja az érzelmi egészséget

2021. augusztus 02. 03:00 - Lencsés Tamás

20210802_2.jpg

„A király felkiáltott: »Kérlek, kérd az URat, a te Istenedet, hogy állítsa helyre a kezemet!« Így az Isten embere imádkozott az ÚRhoz, és a király keze helyreállt, és újra mozgatni tudta” (1Kir 13,6 NLT).

Bénultál-e már meg valaha olyan érzelmektől, mint például a bánat, a félelem, a bűntudat vagy a szégyen? Én igen. Lehet, hogy azt gondolod, hogy nem tehetsz semmit az érzelmeiddel – csak ez nem igaz. Amikor a érzelmeid megbénítanak, az ima segít felépülnöd.

Az Ószövetségben van egy férfi, Jeroboám király, aki érzelmileg belesodródott egy helyzetbe. Isten egy másik embert küldött a királyhoz, hogy hírt mondjon neki a jövőről, de a királynak nem tetszett, amit hallott. Valójában Jeroboám király annyira mérges lett emiatt, hogy dührohamot kapott – mindezt azért, mert nem akarta hallani az igazságot önmagáról és arról, ami következik.

Igaz volt ez rád valaha? Lehet, hogy nem tetszett, amikor rossz híreket mondanak neked. Vagy nem szereted, ha azt mondják, hogy problémákat okoztál, így érzelemből reagálsz. Ez történt Jeroboám királlyal is.

Aztán A királyok első könyve 13 fejezetének 4. verse ezt mondja: „Amikor Jeroboám király ezt meghallotta, rámutatott, és megparancsolta: »Ragadjátok meg azt az embert!« A király karja azonnal megbénult, hogy ne tudja azt visszahúzni” (GNT). Érzelmileg túlzottan bevonódott a problémába, és megbénult a keze.

Ami ezután történt, az elképesztő. A király felkiáltott: „»Kérlek, kérd az URat, a te Istenedet, hogy állítsa helyre a kezemet!« Így az Isten embere imádkozott az ÚRhoz, és a király keze helyreállt, és újra mozgatni tudta” (1Kir 13,6 NLT). Jeroboám király tudta, hogy ima nélkül nem fog meggyógyulni.

Mi bénított ma le téged? Lehet, hogy az érzelmeid. Fordulj Istenhez imában, és kérj meg másokat, hogy imádkozzanak érted! Ugyanúgy, ahogy Jeroboám király kezének normális használata helyreállt az ima által, Isten segíthet neked, hogy helyreálljon az érzelmeid egészséges használata.

Az ima elengedhetetlen része az átfogó tervednek, hogy helyreállítsd az érzelmi egészségedet. Enélkül nincs tartós helyreállás.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen típusú beszélgetések váltanak ki benned érzelmi reakciót?
  • Milyen példák vannak az egészséges érzelmi válaszokra?
  • Hogyan használhatja Isten az érzelmeidet, hogy közelebb vigyen magához?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.26.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ott a szíved, ahol az időd és a pénzed van

2021. június 21. 03:00 - Anita.B

time-1594638_1280.jpg

„Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is” (Mt 6,21).

A Biblia azt mondja: „ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is” (Mt 6,21).

A te szíved hol van ma?

Nagyon egyszerű: ott van a szíved, ahol a pénzed és az időd. Néhányatok szíve az otthonotokban van – mert arra költitek a pénzeteket. A te szíved talán a hajódban van, vagy a nyaralódban, vagy valami sportban, amire az idődet és a pénzedet fordítod.

Amire költöd a pénzed, a szíved is abba az irányba húz majd. Szeretnél érdeklődni egy vállalat iránt? Vásárolj részvényeket! Attól kezdve, hogy megveszed azokat, nagyon is érdekelni fog az a cég. De ha a pénzed – a kincsed – nem ott van, akkor valószínűleg eszedbe sem fog jutni.

Amivel az idődet töltöd, szintén sokat elárul a prioritásaidról. Azt mondod, szereted a gyerekeidet; de áldozol rájuk az idődből?  Nem? Akkor nem igazán szereted őket úgy, ahogy azt hiszed. Mondhatod, hogy szeretnél jobb formában lenni; de végzel valami testedzést? Nem? Akkor nem igazán szeretnél jobb formában lenni. 

Mondhatod, hogy szereted Jézust; de ha egyáltalán nem töltesz időt vele, nem szereted annyira, amennyire hiszed.

Úgy tudod meg, hogy mi az igazán fontos valaki számára, hogy megnézed a naptárát és a bankszámlakivonatát. Amire az idődet fordítod és amire a pénzedet költöd, megmutatja, mi az, ami igazán fontos számodra.

Mondhatod: „Ez igazán fontos számomra.” Amit azonban ebben az esetben mondasz, nem igazán számít. Ha nem fektetsz bele időt és pénzt, a szíved nem igazán van ott.

Amikor adsz Istennek, mit gondolsz, hol lesz a szíved? Őhozzá fordul a szíved, és olyan dolgok felé, amiben ő örömét leli. Amikor időt töltesz Istennel, közelebb kerülsz hozzá, ahogy még jobban megismered őt. Ha Istennek adod az idődet és a pénzedet, az az imádás egyik formája – és az egyik módja annak, hogy a szíved az övéhez igazítsd.

Hol van ma a szíved? Hol szeretnéd, hogy legyen? Döntsd el, hol akarod, hogy legyen a szíved, és kezdd el azon a területen befektetni az idődet és a pénzedet! Hamarosan a szíved is ott lesz majd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha valaki megnézné a bankszámlakivonatodat, mit mondana, mi a fontos számodra?
  • Hol van ma a szíved? Hol szeretnéd, hogy legyen? Mi az az egy módosítás, amit tehetnél az időddel, és az az egy módosítás, amit tehetnél a pénzeddel, hogy kezdjen ott lenni a szíved, ahol szeretnéd?
  • Hogyan lehet az imádás egyik módja az, hogy Istennek adod az idődet és a pénzedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.14.)

(Mt: Máté evangéliuma)

Szólj hozzá!

A házaspárok együttes szellemi növekedésének öt lehetséges módja

2021. június 19. 03:00 - FodorImi

hand-865294_640.jpg

„Tartsátok gyökereiteket mélyen őbenne, építsétek életeteket őrá, és váljatok erősebbé a hitben!” (Kol 2,7 GNT).

Sok különböző dolgot tehetsz, hogy a házasságod növekedésben tartsd. Mutathatsz gyengédséget, jóindulatot, cselekedhetsz önzetlenül és megbocsáthattok egymásnak. Azonban messze a legfontosabb döntés, amit te és a párod meghozhattok, hogy Jézus elkötelezett követői maradtok együtt.

A Biblia azt mondja: „Tartsátok gyökereiteket mélyen őbenne, építsétek életeteket őrá, és váljatok erősebbé a hitben!” (Kol 2,7 GNT). Mind te, mind a párod az életetek egy bizonyos pontján elkötelezhettétek magatokat Jézus követésére, de meg kell kérdeznetek magatoktól: „Folytatjuk a hitünk megélését együtt mint házaspár?”

Itt van néhány gyakorlati mód, hogyan követhetitek Jézust együtt (ezek az ötletek alkalmazhatók más családi kapcsolatokra is):

1. Merítkezzetek be együtt! Ha még nem tettétek meg, valljátok meg együtt nyilvánosan, hogy keresztények vagytok! Ha Jézus lesz a házasságotok középpontjában, az annyit jelent, hogy mindketten megmondjátok a világnak, hogy ti őt követitek. Szeretem látni, amint a férj és a feleség együtt merítkezik be. Ez csodálatos kinyilvánítása annak, hogy életeteket és házasságotokat elkötelezitek Jézus számára.

2. Csatlakozzatok együtt egy kiscsoporthoz! A házasságotok számára szellemi kihívás kapcsolatba kerülni más keresztény párokkal. Amint együtt tanuljátok alkalmazni Isten Igéjét az életetekre és házasságotokra, erősebbé teszitek egymást szellemileg. Arra is késztetitek majd egymást, hogy vegyetek részt a szolgálatokban, és osszátok meg a hiteteket rendszeresen. A Krisztus követőjeként és házastársként való növekedés megköveteli a következetes számonkérhetőséget más hívők részéről.

3. Újítsátok meg a házassági fogadalmatokat! Ha már elkötelezted az életedet Jézusnak, vagy jelentőségteljes módon megújítottad az elkötelezettségedet mióta először elmondtad a házassági esküdet, fontold meg ennek az eskünek a megújítását! Most valószínűleg valami mást fog jelenteni számodra.

4. Imádkozzatok egymásért és imádkozzatok együtt! „Legyen ez a szokásos gyakorlatotok: valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy így egységben és gyógyultan élhessetek együtt!” (Jak 5,16 MSG). Ki ne akarna egy olyan házasságot, ahol egységben és gyógyultan élhetsz együtt? A Biblia azt mondja, ez akkor történhet meg, ha megvalljátok egymásnak a tévedéseiteket, és egymásért és együtt imádkoztok.

5. Kövessétek Isten Igéjét! Amikor a házaspárok együtt olvassák Isten Igéjét, és alkalmazzák az életükben, ez átformálja a kapcsolatukat, és erős alapot ad az élethosszig tartó közösséghez.

Lehet, hogy a házasságod épp egy nehéz időszakon megy át, de még van remény. A házasságotok újra megtalálhatja az életet. De ennek azzal kell kezdődnie, hogy Jézust helyezitek a középpontba. Tegyétek meg, amit Isten az ő Igéjében mond, hogy meg kell tennetek, és a házasságotok ismét elkezd növekedni!

Bármely házasság számára Jézus a ragasztóanyag. Amikor minden más rombol és szétszakít, és úgy érzed, hogy feladod, ő együtt fog tartani titeket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érezted a legmélyebb szellemi intimitást a házastársaddal? Mit találsz a legnehezebbnek a házastársaddal közös szellemi növekedésben?
  • Milyen más házaspárok bátorítanak téged és házastársad szellemileg? Tervezd be, hogy időt tölts azzal a házaspárral ebben a hónapban! Ha nincs ilyen pár az életedben, keress egy gyülekezetet, ahol bemutathatnak néhány házaspárnak.
  • Milyen változásokat kezdhettek a következő héten, ami segíteni fog neked és házastársadnak kifejleszteni egy még intimebb szellemi kapcsolatot?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.12.)

(GNT, MSG: A bibliaidézetek szövege az angol Good News Translation, illetve The Message fordításból származik.)

Szólj hozzá!

Hogyan lehet a sötétség ellen fénnyel harcolni?

2021. január 13. 03:00 - gabormel

loving-enemies-1160x480.jpg

„Ne győzzön le a gonosz, hanem győzd le a gonoszt jóval!” (Róm 12,21 NIV).

Nem tudom, létezik-e valami a világon, ami jobban szembe megy a mai társadalom kultúrájával, mint a rosszra jóval válaszolni. És mivel ez annyira ellentétes a kultúránkkal, ezért ez az egyik legnehezebb dolog.

Ha van egy olyan ember az életedben, aki erőszakosságával megpróbál bajt okozni, akkor arra pozitívan kell reagálni. „Ne győzzön le a gonosz, hanem győzd le a gonoszt jóval!” (Róm 12,21 NIV).

Ez a hit lépése, nem? Mert valószínűleg benned minden a gonosszal akarja legyőzni a gonoszt, és a sötétség ellen még több sötétséggel harcolni. Ez az, amit a világ mond: „Harcolj piszkosan!” Éppen ezért hitre van szükség ahhoz, hogy szembeszállhass azzal, amit a tested és a kultúra diktál, és ezek helyett Istenben bízz, és a sötétségre a fényével válaszolj!

Fénnyel küzdesz a sötétség ellen. Szeretettel harcolsz a gyűlölet ellen. Kedvességgel felelsz a rosszindulattal szemben. Nem engeded, hogy legyőzzön a gonosz, hanem jósággal harcolsz ellene.

Ezt nehéz megtenni, és még nehezebbé válik: „Szeresd ellenségeidet, és imádkozz azokért, akik üldöznek!” (Mt 5,44 NIV).

Ez könnyű? Nem. Szokatlan? Igen. Ez egy választás? Teljes mértékben. Az a döntésed, hogy jobb vagy, mint az erőszakos ember. A sötétség helyett a fényt választani azt jelenti, hogy Jézus útján jársz. És Jézus nem csak elsétált a harc elől és elfelejtette. Lemond az életéről, ha ezt kell tennie azért, hogy megmutassa, mennyire szeret valakit – és pontosan ezt tette.

Isten nem akarja, hogy bosszút állj. Azt akarja, hogy jót tegyél. Azt akarja, hogy mutasd meg a szereteted még a legnehezebb szíveknek is azzal, hogy imádkozol értük, és kérdd Istent, hogy formálja szívüket az övéhez hasonlóvá.

Jézus a legnagyobb példát állította elénk azzal, hogy szeretettel válaszoljunk és imádkozzunk az ellenségeinkért. Ha követed a példáját, egy olyan világból fogsz kitűnni, ahol mindenki elsősorban magára gondol.

A hit lépésének megtétele – a gonoszt jóval győzni le – nem mindig lesz könnyű, de ez hatalmas tanúbizonyságot tesz Jézusról.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatta meg Jézus, hogy lehet a rosszat jóval legyőzni, és szeretni az ellenségeinket?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy imádkozzunk azokért az emberekért, akik megfélemlítenek vagy zaklatnak minket? Mi a különbség?
  • Imádkoztál már rendszeresen valamelyik ellenségedért? Hogyan változott meg a szíved az irányába?

Ma van az a nap, amikor megteszünk egy hitbéli lépést azáltal, hogy bízunk Jézusban. Így kezdheted el:

A Biblia szerint Jézus azért mondott le az életéről, hogy megmutassa, mennyire szeret téged. Nem kell elnyerned Isten szeretetét vagy megdolgoznod azért, hogy a mennybe juss. A Biblia azt mondja: „Kegyelemből szabadultatok meg, a hit által – és ez nem önmagatoktól van, ez Isten ajándéka – nem a tetteiteknek köszönhetően, hogy senki se dicsekedhessen” (Ef 2,8–9 NIV).

Ha eddig nem bíztál Jézusban, de elkötelezted magad a követésére, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépd ezt a határvonalat, és elhatároztad, hogy hiszel Jézus Krisztusban, és követed őt, így imádkozhatsz:

„Drága Jézusom! Megígérted, hogy ha hiszek benned, mindent megbocsátasz, amit valaha rosszul tettem, meg fogom ismerni életem célját, és egy nap befogadsz majd engem örök mennyei otthonodba.”

„Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha beismerem bűneimet, és bízom benned, akkor megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség a hit által, kegyelmedből fakad, nem pedig a tetteim révén. Uramként fogadlak az életembe. A mai napon életem minden részét átadom neked. Jogodban áll, hogy életem mellélövéseiért felelősségre vonj.”

„Életem hátralévő részét arra szeretném fordítani, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamnak szolgálnék. Neked szentelem az életemet, és arra kérlek, ments meg, fogadj be a családod tagjai közé! A nevedben imádkozom. Ámen!”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása