Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Minden keresztény papi szolgálatot lát el

2017. január 06. 03:00 - Á. Bözse

„Jöjjetek hozzá mint élő kövek, mint szellemi ház, amely szent papsággá épül fel.” (1Péter 2,5a, GW fordítás)

Isten azt mondja, hogy pap vagy. A hátteredtől függően ez vagy ijesztő, vagy kicsit zavaros lehet számodra. Péter azt mondja, hogy a papsággal járó felelősség és kiváltság most bármelyik hívő számára elérhetővé vált.

Az Ószövetségben a papok két dolgot tettek:

  1. Nekik volt joguk, kiváltságuk és felelősségük közvetlenül Istenhez fordulni. Imádkozhattak Istenhez, beszélhettek vele, imádhatták őt és közösségben lehettek vele. Mindenki másnak a papon keresztül lehetett Istenhez fordulnia.
  1. A papnak volt az a kiváltsága és kötelessége, hogy Istent képviseli az emberek felé, és más emberek szükségeit betöltve szolgál.

Ez a két dolog rád nézve is igazzá vált, amikor hívővé lettél.

Most már közvetlenül fordulhatsz Istenhez. Nem kell senki máson keresztül imádkoznod. Nem kell senki máson keresztül megvallani a bűneidet. Nem kell senki más ahhoz, hogy Istennel kapcsolatban és közösségben legyél. Olvashatod a Bibliát, beszélhetsz az Úrral, és közvetlen kapcsolatban lehetsz vele.

A Biblia azt mondja, hogy a templomban volt egy kárpit, amely a Szentek Szentjét, vagyis Isten Szent Szellemének lakhelyét elválasztotta attól a helytől, ahol az emberek voltak. A kárpit mögé csak a papok mehettek be évente egyszer. Amikor Jézus meghalt a kereszten, Isten ezt a  – több mint 20 m magas – kárpitot a tetejétől az aljáig kettéhasította, azt szimbolizálva, hogy most már nincs többé elválasztva ez a kettő.

Isten olyan ajándékkal is felruházott minket, hívőket, hogy szolgálhatunk más emberek felé. Minden keresztény egyben szolgáló is – nem pásztor, de szolgáló. Minden alkalommal, amikor arra használod az ajándékaidat és a képességeidet, hogy másoknak segíts, szolgálsz.

„Ő az, aki megmentett minket és kiválasztott minket a szent munkájára – nem azért, mert megérdemeltük volna, hanem mert ez volt a terve már jóval azelőtt, hogy a világ elkezdődött” (2Timótheus 1,9a, TLB fordítás). Miért mentett meg téged Isten? Azért, hogy szolgálhasd őt. A „nem szolgáló keresztény” kifejezés ellentmondás.

Hogyan tudod meg, hogy mi a szolgálatod? Nézd meg a képességeidet, az ajándékaidat, a tehetségedet. Amikor ezeket használva segítesz másoknak, azt szolgálatnak hívják – és ezzel nem kell dicsekedni, és nem is kell tőle megijedni. Egyszerűen csak segítesz másoknak, nem több, nem kevesebb. Tudsz pap lenni egy üzletben? Persze, hogy tudsz. Tudsz pap lenni könyvelőként? Persze. És kamionvezetés közben is? Igen, tudsz. Bármikor, amikor más embereknek segítséget nyújtasz Isten nevében, szolgálsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik a szellemi ajándékaid és képességeid? Hogyan használod ezeket, hogy Istennek és másoknak szolgálj?
  • Mit gondolsz, milyen hozzáállással szeretné Isten, hogy szolgálj? Miért?
  • Hogyan tudod a legtöbbet kihozni abból, hogy pap vagy? Kihasználod teljes mértékben azt a lehetőséget, hogy közvetlenül mehetsz Istenhez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.30.)

Szólj hozzá!

Meghallani Isten hangját. Az imádnak hatása van

2016. december 14. 03:00 - Lilla:)

[Isten] hall minket bármikor, amikor hívjuk; amióta pedig tudjuk, hogy ez igaz, azt is tudjuk, megadja nekünk, amit kérünk tőle. (1Ján 5:15; TEV-fordítás)

Gondolkodtál már valaha azon, hogy az ima valóban működik-e? Imádkozol valamiért, és Sátán azt suttogja neked, „Ez időpocsékolás. Felejtsd el! Mit gondolsz, ki vagy te? Mégis, mit gondolsz, mit csinálsz? Isten nem figyel rád. Ne pazarold az idődet!” 

Az ima működik, hiszen Isten irányítása alá tartozik. Minden csodatett Isten felségjoga. Miért teszi meg az egyiket, és egy másikat pedig nem? Mert Isten irányít. Bíznunk kell az Ő bölcsességében és jóságában!

Az efézusiakhoz írt levél 3. fejezetének 20. verse ezt közli. Isten... sokkal többet képes megtenni, mint amit mi bármikor is mernénk kérni tőle, vagy álmodni arról; túlmutat a legmerészebb imánkon, kívánságunkon, gondolatunkon vagy reményünkön." (TLB-fordítás)

Az ima képes bármire, amire Isten. Az Ő forrásai tőled függetlenek. Az Újszövetség húsz alkalommal említi, hogy Kérj!” Az bátorításul szolgál, hogy tudhatom, ami az én irányításomon kívül esik, az nem esik kívül Istenén. Én talán nem tudok megváltoztatni egy helyzetet, de tudok imádkozni, és Isten képes változtatni azon.

Pontosan tudom, hogy néhányan most mit gondoltok. Ha tudok imádkozni és megkérem Isten, hogy változtasson a dolgokon, Ő pedig tényleg képes mindent az irányítása alatt tartani, akkor miért nem kapok meg mindent, amit kérek?” Jó kérdés. Itt van háromféle ok!

  1. Isten nem egy dzsinn. Nem dobhatod be csak úgy az imát, és kaphatod meg, amit csak akarsz. Ha az imát mindig megválaszolná, olyanok lennénk, mint a neveletlen kölykök. Te megadsz mindent a gyermekeidnek, amit csak kérnek? Remélem, hogy nem. Tudod, mi a legjobb a számukra. Te látod a nagyobb képet. Ha te szélesebb perspektívából nézed a helyzetet a gyermekeid tekintetében, akkor gondolj abba, mennyivel nagyobb képet láthat Isten!
  2. Néha a keresztények konfliktushelyzetben imádkoznak. Ha két keresztény más-más Super Bowl csapatért imádkozik, kinek fog Isten válaszolni? Természetesen, Isten nem válaszol mindenféle imára azonos időben. Azonban azt gondolom, hogy a fő ok ez.
  3. Isten tudja, hogy mi a legjobb, te pedig nem. Ha azt gondolod, hogy tudod, akkor nagyon önhitt vagy. A Biblia azt mondja nekünk, Biztosak vagyunk abban, hogy [Isten] hall minket, amikor kérünk tőle valamit az Ő akarata szerint.” (1Ján 5:14; TEV-fordítás) Figyeld meg azt a részt, hogy az Ő akarata szerint! A következő hozzáállással kell imádkoznod! Istenem, ez az én imakérésem, de legyen meg a te akaratod! Így imádkozott Jézus is a Lukács evangéliuma 22. fejezetének 42. verse szerint. „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.”

Kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért fontos tudnunk, hogy Isten jó és szuverén?
  • Az ima képes arra, amire Isten.” Miként reagál az imád arra, amit Isten hatalmáról hiszel?
  • Hogyan tudod megmutatni Istennek, hogy az Ő akaratára vágysz, abban bízol, nem pedig a sajátodban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 07.)

Save

Szólj hozzá!

Mit szeretne Isten, hogy tegyél, amíg a válaszára vársz?

2016. december 06. 03:00 - Anika Enikő

Legyél csendben az Úr jelenlétében, és várj türelmesen, hogy Ő munkálkodjon!" (Zsolt 37:7/a, NLT-fordítás, második kiadás)

Mit szeretne Isten, mit tegyél, miközben arra vársz, hogy megválaszolja az imádat?

A 37. zsoltár 7. verse ezt mondja. „Legyél csendben az Úr jelenlétében, és várj türelmesen, hogy Ő munkálkodjon!" (NLT-fordítás, második kiadás) Isten azt akarja, türelemmel várd, hogy megválaszolja az imádat.

Feltűnt, hogy ha várakozunk, és közben zúgolódunk, akkor nem bánjunk, ha várni kell? Akkor sem gond a várakozás, ha sorban állás közben panaszkodhatunk, és azon bosszankodhatunk, hogy a kormány mennyire vacak és szervezetlen.

De Isten azt mondja, hogy „Legyél csendben!"

Mint a kis kétévesek, szellemileg izegve-mozogva várjuk, hogy Isten megválaszolja az imánkat; idegeskedünk, és nyugtalanná válunk; felugrunk, és neki akarunk látni a dolognak. Isten azonban azt mondja, „Várj türelmesen. Legyél csendben. Figyelj, hogyan cselekszem. Ne nyugtalankodj; ne idegeskedj, és ne próbáld meg a dolgokat a saját kezedbe venni."

Sose kövesd el Ábrahám hibáját az Ószövetségből, miszerint te magad akarsz lenni a válasz az imádra. Mindenféle nehézséget fog az okozni! Egy napon Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy a nemzetek atyjává teszi; ám volt kétféle probléma; az egyik, hogy Ábrahám 99 éves volt, a másik, hogy nem volt gyereke. Ábrahám önmagára nézett, és a következőt mondta. „Lehetetlenség!"  Azután a feleségére, Sárára nézett, aki meddő volt, és ezt mondta. „Kétszeresen lehetetlenség! Nem történhet meg."

Tehát Ábrahám a saját kezébe vette a dolgokat, és a felesége szolgálójától, Hágártól született gyereke. Ezt mondta Ábrahám. „Íme, a válasz az imámra! 99 évesen megszületett Izmáel, a fiam." Isten viszont ezt mondta. „Nem, nem! Valamit félreértettél! Ez nem az én válaszom az imádra, hanem a te saját válaszod. Csodával határos módon fog fiad születni, és Sára lesz az anyja. Izsáknak fogod nevezni." Az Izsák név jelentése „nevetés". Amikor Sára megtudta, hogy várandós, a Biblia azt mondja, hogy nevetésben tört ki, mert nem hitt Istennek.

De Isten nevetett utoljára. Izsák megszületett, és olyan nagyfokú versengés vette kezdetét Izmáel és közötte, hogy a mai napig is fizetünk ezért. A zsidók és az arabok közötti feszült kapcsolat azért kezdődött, mert Ábrahám megpróbálta megválaszolni a saját imakérését.

Tudd, hogy amikor megpróbálod megválaszolni a saját imádat, magadnak keresed a bajt! Inkább várj türelmesen, és figyeld, hogyan cselekszik Isten!

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan tudsz Istenre összpontosítani, amíg türelemmel várakozol?
  • Mit teszel általában, amikor arra vársz, hogy Isten cselekedjen? Mit teszel, miután kértél valamit Istentől imában?
  • Hogyan növekedtél lélekben és szellemileg, amíg Istenre vártál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 29.)

Szólj hozzá!

Két lépés, hogy megtudd Isten akaratát

2016. november 30. 03:00 - Lilla:)

Ha tudni akarjátok, hogy mit vár el tőletek Isten, kérdezzétek meg tőle, Ő pedig örömmel válaszol nektek, hiszen Ő mindig kész arra, hogy megossza a bölcsességének tárházát azokkal, akik kérik tőle." (Jak 1:5/a, TLB-fordítás)

Ha tudni akarod Isten akaratát, meg kell tenned néhány dolgot!

  1. Fogadd el, hogy útmutatásra van szükséged! Ezt nem nagyon akarjuk elfogadni, amikor össze vagyunk zavarodva. Főleg a férfiak! Nem vall rám, hogy azt mondjam, Hé! Elvesztem!" Azután megálljak, és irányítást kérjek. Ezért amikor eljön az idő, hogy megtudjuk Isten akaratát, igazán bátornak kell lennünk elfogadni azt, miszerint összezavarodtunk, és iránymutatásra van szükségünk. A 25. zsoltár 9. verse ezt mondja. Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az Ő útjára tanítja az alázatosakat." Ha arrogáns vagy, és azt gondolod, hogy te majd mindent megoldasz, Isten azt mondja, Legyél a vendégem. Küzdj meg ezért!" Voltak, akik azt mondták nekem, Húsz éve keresztény vagyok, és sosem éreztem Isten útmutatását." Mi a válaszom erre? Talán sosem fogadtad el, hogy szükséged van arra. Elmész dolgozni, azt feltételezve, nem kell imádkoznod azért, hogy tudd, mit csinálj. Pénzügyi döntést hozol, anélkül, hogy imádkoznál azért. Tervezgeted a nyaralásodat, anélkül, hogy imádkoznál azért. Döntést hozol a karriereddel kapcsolatban, anélkül, hogy imádkoznál azért. Ha egyedülálló vagy, randira hívsz embereket, anélkül, hogy imádkoznál azért. Lehet, egyedül is boldogulsz, de meg kell állnod, és el kell fogadnod, útmutatásra van szükséged, mert ez az első lépés afelé, hogy meg tudd Isten akaratát az életedre vonatkozóan.
  2. Hittel kérj Istentől útmutatást! A Biblia ezt mondja Jakab apostol levele 1. fejezetének 5-6. versében. Ha tudni akarjátok, hogy mit vár el tőletek Isten, kérdezzétek meg tőle, Ő pedig örömmel válaszol nektek, hiszen Ő mindig kész arra, hogy megossza a bölcsességének tárházát azokkal, akik kérik tőle; nem tagadja meg. Amikor azonban kéritek tőle, legyetek biztosak abban, hogy valóban elhiszitek, elmondja nektek. A kétség közt vergődő elme olyan, mint a nyugtalan, hullámzó tenger, amit a szél irányít és dobál." (TLB-fordítás) Jegyezd meg, két kulcsa van annak, hogy megismerd Isten bölcsességét. Először is, a megfelelő személyt kell kérdezned, Istent. Nem szabad a manikűrösödet, a csapost vagy más megbízható" szakértőt (mint például egy rádiós talkshow vendégét) kérdezned. A megfelelő személyt kell kérdezned! Aztán pedig a megfelelő hozzáállással kell feltenned a kérdést; azt várva, hogy Isten válaszol. Kérted valaha Isten vezetését úgy, hogy igazából nem is számítottál arra? Biztosan. Ezért nem kapsz semmit. Válaszra várva kell feltenned a kérdést. Isten megbecsüli a hitet, és bölcsességet ígér az életed következő lépéséhez.

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fontos döntést hoztál mostanában az életeddel kapcsolatban? Honnan tudtad, hogy az volt Isten akarata? Milyen hatással volt az ima a döntésedre?
  • Kihez fordulsz, amikor segítségre van szükséged Isten akaratának megértésében? Hogyan mutatott vissza ez a személy Isten szavára és az imára?
  • Miért gondolod, hogy Isten reményteljes imát vár tőled?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.23.)

Szólj hozzá!

A pozitív ima erős kapcsolatot teremt

2016. november 26. 03:00 - Á. Bözse

 

„És az az imám, hogy a szeretetetek egyre gazdagabb legyen ismeretben és az éleslátás mélységében, és képesek legyetek megérteni, mi a legjobb; és hogy tiszták és hibátlanok lehessetek a Krisztus napjára, tele a megigazulttá válás gyümölcsével, amely Jézus Krisztuson keresztül terem, Isten dicsőségére és dicséretére.” (Fil 1:9-11, NIV-fordítás)

Kérlek, most gondolj valakire, aki  idegesít, például valaki olyanra, akivel feszült a viszonyod, vagy aki egyszerűen csak bosszant. Két kérdésem van. Imádkozol ezért az emberért? Vagy csak panaszkodsz, morgolódsz, és a kákán is csomót keresel vele kapcsolatban? Ha többször imádkoznál, sokkal kevesebb okod lenne ezt tenni. Ez a te döntéseden múlik.

Működik a panaszkodás és morgolódás? Nem. Az ima működik? Igen. Akkor miért teszed gyakrabban azt, ami nem működik, mint azt, ami működik?

Pál ezt mondja A filippiekhez írt levél 1. fejezetének 4. versében. „Amikor imádkozom, örömmel mondom el a kérésemet veletek kapcsolatban.” (NLT-fordítás, második kiadás)

Pál nemcsak imádkozott a környezetében levő emberekért, hanem örömmel imádkozott értük!

A pozitív ima sokkal hatékonyabb, mint a pozitív gondolkodás. A pozitív gondolkodás nem fogja megváltoztatni a férjedet vagy a feleségedet, sem a gyermekedet, a barátodat vagy a helyzetedet. A pozitív gondolkodás téged megváltoztathat, de mást nem. A pozitív ima viszont változást tud hozni egy másik ember életében.

Szeretnéd tudni, mi a leggyorsabb módja annak, hogy egy rossz kapcsolat megjavuljon? Kezdj el imádkozni a másikért! Ez meg fog változtatni téged is, és képes megváltoztatni a másik embert is.

Pál még azt is elmondta nekünk, hogyan imádkozzunk másokért. „És az az imám, hogy a szeretetetek egyre gazdagabb legyen ismeretben és az éleslátás mélységében, és képesek legyetek megérteni, mi a legjobb, és hogy tiszták és hibátlanok lehessetek a Krisztus napjára, tele a megigazulttá válás gyümölcsével, amely Jézus Krisztuson keresztül terem, Isten dicsőségére és dicséretére.” (Fil 1:9-11, NIV-fordítás)

Ezekből a versekből megtudhatjuk, hogyan imádkozzunk a környezetünkben levő emberekért.

1. Imádkozz azért, hogy növekedjenek a szeretetben. És az az imám, hogy a szeretetetek egyre gazdagabb legyen ismeretben és az éleslátás mélységében.”

2. Imádkozz azért, hogy jó döntést hozzanak, „…és képesek legyetek megérteni, mi a legjobb...”

3. Imádkozz azért, hogy tisztességesen és becsületesen éljenek, „...hogy tiszták és hibátlanok lehessetek a Krisztus napjára...

4. Imádkozz azért, hogy olyanná váljanak, mint Jézus, „...tele a megigazulttá válás gyümölcsével, amely Jézus Krisztuson keresztül terem, Isten dicsőségére és dicséretére.”

Kezdj el így imádkozni magadért és másokért, és látni fogod majd, ahogy Isten változást hoz abban a kapcsolatodban, amit te már reménytelennek gondoltál. Istennél semmi sem lehetetlen!

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek az életedben, akikkel feszült vagy rossz a viszonyod, és akikkel kapcsolatban az előbb említett négyféle módon kellene imádkoznod?
  • Hogyan változtat meg téged is a pozitív ima, és nem csak azt, akiért imádkozol?
  • Mi „a megigazulttá válás gyümölcse”, amely Jézus Krisztuson keresztül terem (lásd Gal 5:22-23)?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 19.)

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: ima kapcsolatok
süti beállítások módosítása