Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Öt jellemvonás, amelyre a kiemelkedő munkához szükséged van

2012. november 14. 03:00 - *Agota*

"Bármit tesztek, teljes szívvel végezzétek, úgy, mintha az Úrnak végeznétek és nem embereknek." Kol 3:23, TEV fordítás

A Biblia öt tulajdonságot emel ki azoknál az embereknél, akik kitűnnek a munkájukban.

  1. Azok az emberek, akik munkájukban kiemelkedőek, lelkesedéssel dolgoznak. Attól függetlenül, hogy a munka kicsi vagy nagy, adj bele mindent. A nagyszerű előadók mindig a lehető legjobban teljesítenek attól függetlenül, hogy mekkora a közönség: "Bármit tesztek, teljes szívvel végezzétek, úgy, mintha az Úrnak végeznétek és nem embereknek." (Kol 3:23, TEV fordítás)

  2. A kiemelkedő emberek fejlesztik szakértelmüket. Soha nem állnak meg a fejlődésben, a növekedésben, a tanulásban és hozzáértésük fejlesztésében. "Ha életlen a balta és nem élezik meg,  akkor több erőt kell kifejteni. Jobb előre tervezni" (Préd 10:10, TEV fordítás) Több kell a kiemelkedésre való vágyakozásnál - szakértelem kell! Emlékezz: Soha nem idővesztegetés, amikor élesíted a "baltádat".

  3. A kiemelkedő emberek  betartják az ígéretüket. Megbízhatóak, és biztosak lehetünk abban, hogy amit mondanak, azt meg fogják tenni. Azért emelkednek ki, mert jellemes emberekből kevés van manapság: "Sok ember hirdeti, hogy ő hűséges, de ki találhat megbízható embert?" (Péld 20:6)

  4. A kiemelkedő emberek pozitívan állnak hozzá a dolgokhoz. Akkor is, amikor nyomás alatt vannak, ha változás éri őket, vagy megvalósíthatatlan elvárásokkal néznek szembe, nem engedik meg maguknak a negatív és rossz hozzáállást. "Panaszkodás és vitatkozás nélkül tegyetek mindent, hogy hibátlanok és tiszták legyetek, Isten hibátlan gyermekei egy tisztességtelen és romlott nemzedékben, amelyben ragyogtok, mint csillagok a világegyetemben, amint az élet Igéjére figyeltek." (Fil 2:14-16 NIV fordítás). És ne feledd: "Ha a felettesed haragra lobban ellened, ne mondj fel, mert a higgadtság még nagy hibákat is legyőz!" (Préd. 10:4, NLT fordítás)

  5. A kiemelkedő emberek többet csinálnak, mint amennyit elvárnak tőlük. Ez egy olyan titok, amit minden sikeres ember felfedezett már. Soha nem leszel kiemelkedő, ha csak azt teszed, amit elvárnak tőled. Jézus ezt mondta: "Ha valaki ki akar használni téged, használd fel az alkalmat arra, hogy gyakorold a szolgai életet. Nem érvényesül többé az igazságosság elve. Élj nagyvonalúan." (Mt 5:40-42, MSG fordítás).

A Broadway költő, Oscar Hammerstein egyszer elmondott egy történetet arról, amikor a Szabadságszobor tetejét látta egy helikopterből. A látvány nagy hatással volt rá, mert a művész azokat a részeket is  aprólékosan kidolgozta, amikről úgy gondolta, hogy senki se fogja látni. Valójában a Szabadságszobor úgy készült el, hogy senki se gondolta, hogy egy nap majd az ember képes lesz  fölé repülni.

Beszéljünk róla:

  • Amikor kísértést érzel arra, hogy kicsit elnagyolj bizonyos feladatokat, mert úgy gondolod, hogy "úgysem tudja meg soha senki", ne felejtsd el, hogy Isten néz és mindent lát, amit teszel. Add neki a tőled telhető legjobb teljesítményt ezen a héten!


(Daily Hope by Rick Warren, 2012.11. 07.)

Szólj hozzá!
Címkék: munka jellem

Jellemben növekedjünk, ne teljesítményben

2012. október 29. 03:00 - sema22

" Örülhetünk, amikor problémákkal és próbákkal találjuk szembe magunkat, mert tudjuk, hogy ezek jók számunkra - segítenek nekünk abban, hogy megtanuljunk kitartónak lenni. A kitartás pedig fejleszti a jellem erejét bennünk, a jellem pedig erősíti a megváltásban való magabiztos reménységet." (Róma 5:3-4 NLT fordítás)

Nem viszed a munkádat a mennybe. Nem viszel aranyórát vagy munkáért kapott elismerést sem.Te magad jutsz oda, ezért a jellemed építésére törekedj, hiszen az Úr arra kíváncsi, hogy kivé leszel, és nem arra, hogy mit csinálsz.

Nézd meg újra a mai igeverset, mert sok embernek hamis elképzelése van a kísértésről. Azt gondolják, hogy ha keresztények lesznek, akkor nem érheti őket semmi kísértés.

Fontos felismerni, hogy kísértésekkel mindig találkozni fogunk, sőt, minél közelebb kerülsz Istenhez, annál nagyobb ellenség vagy a Sátán számára, és annál jobban próbál kísérteni téged. A jó hír viszont az, hogy Isten nagyobb erőt ad az ellenállásra.

Amikor kísértésnek vagy kitéve a munkádban - például, hogy undok, dühös, büszke vagy kapzsi legyél - akkor mindig emlékezz arra, hogy a kísértések nem csak arra lehetőségek, hogy jót tegyünk, hanem arra is, hogy növekedjen a jellemünk.

Például amikor egy munkatársad idegesít, talán azzal a kísértéssel kell szembenézned, hogy dühös legyél rá. De a Biblia azt mondja, hogy áldjuk azokat, akik minket átkoznak, és imádkozzunk azokért, akik minket megbántanak. Szóval ahelyett, hogy elveszítenéd a fejed, használd ki a lehetőséget arra, hogy dicsérd Istent.

Először is, a Sátán dühös lesz, hogy Istent dicséred. De minél többször dicséred Istent ilyen helyzetben, a Sátán annál kevésbé fogja használni ezt a dolgot mint kísértést az életedben.

Másodszor, azt veszed majd észre, hogy növekedni fogsz isteni jellemben, ahogy alkalmazod Isten Igéjét az életedre.

Beszéljünk róla:

  • Milyen Bibliai verseket véstél a szívedbe, hogy ellenállj a kísértéseknek?
  • Hogyan tudnál a munkádban az isteni  jellem építésére törekedni ahelyett, hogy az eredményeket tartanád szem előtt?

(Daily Hope by Rick Warren,  2012. 10. 21.)

Szólj hozzá!

Ne várj mennyet a földön!

2012. augusztus 02. 03:00 - zsoltaros

„Lelketekben és testetekben megújultan, az Istennek tetsző életet válasszátok; mert arra lettetek újjá teremtve, igazságban és szentségben” (Ef 4,22-24 MSG).

Több vallás és a “New Age” filozófiája is terjeszti a régi hazugságot, miszerint isteni természettel rendelkezünk, vagy istenekké válhatunk. Értsd és mondd: Soha nem leszel Isten, és nem vagy isteni sem!

Sátán legrégibb kísértése ez a pökhendi önáltatás. Már Ádámnak és Évának is azt ígérte, hogy amennyiben hallgatnak rá, olyanok lesznek “mint az Isten” ( Móz 3,5).

Ilyen irányú törekvéseink bújhatnak meg a próbálkozásaink mögött, amikor a körülményeink, a jövőnk, vagy mások megváltoztatásán ügyeskedünk. Ami teremtett, az nem lehet Teremtővé. Isten nem várja el tőled, hogy istenné légy; viszont azt akarja, hogy istenfélő életeddel tükrözd a szándékait a döntéseidben, a tulajdonságaidban és a természeteddel. Lehetővé tette, hogy az „Istennek tetsző életet” válasszuk, miután lelkünkben és testünkben megújultunk, mert erre lettünk „újjá teremtve, igazságban és szentségben” (Efézus 4,22-24 MSG).

Isten végső célja a földi életünkre nézve nem a kényelem, hanem a jellemünk átformálása. Lelki érettségre nevel bennünket, hogy Krisztusra hasonlítsunk. Krisztusiakként sem veszítjük el a személyiségünket, soha nem válunk személytelen klónokká.

Egyéniséged sajátos vonásait Isten adta a teremtésben, ezeket ő nem veszi vissza tőled sohasem. A Krisztusra hasonlítók jelleme lesz más, míg személyi adottságaik megmaradnak.

Ha Istennek ezt a célját az életeddel kapcsolatosan figyelmen kívül hagyod, frusztrálni fognak azok a dolgok, amiket megváltoztatni nem lehet. Például, a körülményeid miatt zsörtölődsz - hogy miért éppen veled történnek ilyen dolgok? Az egyik válasz ez lehet: "Az élet nem könnyű - punktum!" Ez szükséges a növekedésünkhöz. Ne hazudj a valóságról: a Föld nem a Menny!

Egyes keresztyének - félreértve Jézus tanítását a bővölködő életről (János 10,10) -  azt gondolják, hogy az a tökéletes egészséget, keleti kényelmet, zavartalan vidámságot, álmaik beteljesedését és az esetleg mégis felmerülő problémák hit és ima általi azonnali megoldását jelenti.

Egyszóval, a földi mennyországban reménykednek, és a keresztyén életet gondtalannak képzelik.

Az ilyen szemléletmód dzsinnek tartja Istent is, akinek az a dolga, hogy a jólétét féltő ember rendelkezésére állva, szolgáljon. Isten nem az inasunk, és ha bedőlsz a kísértésnek az élet gondtalanságáról, óriásit fogsz csalódni, hacsak nem kezdesz el önmagadnak is hazudozni.

Soha ne felejtsd el, hogy az élet nem rólad szól! Azért vagy, mert Isten így akarta – és nem fordítva. Miért lenne mennyei a föld, amikor örökké tartó üdvösségre vár Isten a Menny valóságában? Itt arra kaptunk időt és kegyelmi lehetőségeket, hogy a jellemünk megváltozzon és megerősödjön a ránk váró mennyei létre.

Beszéljünk róla!

Istennek az a terve veled, hogy a jellemed olyanná legyen, amit a jézusi boldogmondásokban, Pálnak a Lélek gyümölcsét és a szeretet valóságosságát, valamint Péter apostolnak a hasznos, gyümölcsöző életet bemutató tanításaiban elénk tár az Ige (Máté 5,1-12; Gal 5,22-23; 1Kor 13; 2Pét 1,5-8).

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.26.)

Szólj hozzá!

Engedjük, hogy Krisztus rajtunk keresztül éljen

2012. június 14. 03:00 - zsófi68

"Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően." (Fil 2,13) 

PHIL213.jpg

A Szentlélek munkája, hogy a Krisztusi vonások kialakulnak jellemedben.

Saját erődből nem tudsz Jézushoz hasonlatossá válni. Az újévi fogadalmak, az akaraterő, a legjobb szándék nem elég. Csak a Szentléleknek van ereje, hogy életedben előidézze azokat a változásokat, amiket Isten kíván. A Biblia így ír erről: "Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Fil 2,13)

A Szentlélek erejének említésekor sok ember csodás megnyilatkozásokra és erőteljes érzelmekre gondol. Pedig a legtöbb esetben a Szentlélek ereje csendes, szerény módon jelenik meg életedben, hogy még tudatában sem vagy, nem is érzed.

A Krisztusi vonásaink nem utánzással alakulnak ki bennünk, hanem úgy, hogy elérjük, bennünk lakozzanak. Engedjük, hogy Krisztus rajtunk keresztül éljen.

De hogy történik mindez? Döntéseinken keresztül. Úgy, hogy minden helyzetben úgy döntünk, Jézust követjük és bízunk Isten Szentlelkében, hogy megadja nekünk az erőt, a szeretetet, a hitet és a bölcsességet, hogy így cselekedjünk. Mivel Isten Szentlelke bennünk él, ezeket a dolgokat mindig szabad kérnünk tőle.

Beszéljünk róla

  • Hogyan dolgozik benned a Szentlélek? Előfordult már, hogy az ő munkáját sajátodnak vallottad?
  • Legutóbbi döntéseid mennyire árulkodnak arról, hogy szeretnéd, Isten Krisztusi vonásokat alakítson ki benned is?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. június 7.)

Szólj hozzá!

A cél, hogy jellemed krisztusivá váljon

2010. december 11. 01:00 - BManka

 "Hiszen ezeket az embereket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában." (Róm.8:29, Egyszerű fordítás)

Már a világ teremtése előtt, Isten terve az volt, hogy Te hasonlóvá légy Fiához. Ez az elhívásod és feladatod. Isten már a teremtéskor kijelentette ezt a szándékát: "Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá..." (1Móz 1:26)
 
Az egész teremtett világban csak az embereket alkotta Isten a saját képmására. Ez egy hatalmas kiváltság, és ez méltóságot ad nekünk. Nem tudjuk megérteni mindezt, de bizonyos részleteit megérthetjük: mint Isten, mi is szellemi lények vagyunk, a szellemünk halhatatlan és tovább él, ellentétben a földi testünkkel. Intellektuális lények vagyunk, tudunk gondolkodni, érvelni és problémákat megoldani. Mint Isten, mi is kapcsolati lények vagyunk, tudunk szeretet adni és fogadni, továbbá rendelkezünk erkölcsi ítélőképességgel, meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, ami így számonkérhetővé tesz minket Isten előtt.
 
A bűn miatt azonban sérültünk és torzultunk. Így Isten elküldte Jézust azzal a céllal, hogy helyreállítsa a teljes képet, amit elvesztettünk. Hogy néz ki Isten "képmása"? Olyan, mint Jézus Krisztus! A Biblia azt mondja, hogy Jézus "az Isten képmása","a láthatatlan Isten képe", "Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása". (2Kor.4:4, Kol.1:15, Zsid.1:3)
 
Teremtményként sosem leszünk a Teremtő. Isten nem akarja, hogy isten legyél. Azt szeretné, hogy Isten szerinti légy, vedd fel az Ő értékeit, hozzáállását, jellemét. "...öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Ef.4:22)
 
Isten végső célja a földi életeddel nem a kényelem, hanem jellemfejlődés elérése. Azt akarja, hogy lelkileg felnőj, és Krisztushoz hasonlóvá válj. Krisztushoz hasonlóvá válni nem azt jelenti, hogy elveszíted a személyiségedet, és egyfajta buta klónná válsz. Isten alkotta az egyediségedet, így azt biztosan nem szeretné lerombolni. Krisztushoz hasonlóvá válni jellemalakulást, nem pedig személyiségátalakulást jelent.
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. december 04.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása