Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten Szava segít újrakezdeni

2017. február 15. 03:00 - kennedymárti

„Isten „újjászült” bennünket az igazság üzenete által” (Jakab 1:18a, NIV fordítás).

Isten Igéjét használja arra, hogy egy új fejezetet nyithass az életedben.

Isten Igéje nélkül sosem nyerhetnénk megváltást, nem lenne célunk a Menny, nem hallottunk volna Jézus kereszthaláláról, nem tudnánk, mi Isten célja az életünkkel.

A Biblia nélkül nem tudjuk megismerni Istent.

Isten mindent nekünk akar adni – de ez az ő Beszédével kezdődik. A Biblián keresztül Isten újjáformál minket. Amikor úgy érzem, már nagyon fogytán van a türelmem, akkor Isten a Bibliát használja arra, hogy egy új lendületet adjon a folytatáshoz, egy újabb lehetőséget. A Biblia úgy nevezi ezt, hogy „újjászületni”. A Jakab 1:18a-ban, a Biblia azt mondja, „Isten „újjászült” bennünket az igazság üzenete által” (NIV fordítás).

A Bibliát sokszor egy maghoz hasonlítjuk. Amint a Biblia szava gyökeret ver a szívedben, elkezd kihajtani, növekedni, majd gyümölcsöt teremni. Isten Szava teszi ezt és a célja, hogy megjobbítsa az életedet.

Jézus a János 6:63b-ben úgy beszél az Igéről, hogy „Azok a dolgok, amiket mondtam nektek, telve vannak élettel és a Szent Lélekkel” (NIV). Isten Szava nem közönséges szavak leírva egy papírlapra. Élettel és szellemmel vannak tele. Lelki ereje van. Az Ő Szava társadalom- és történelem-formáló erővel bír. A lehetetlent is véghezviszi. Megváltoztathatja az életedet.

D.L. Moody, az ismert chicagoi lelkipásztor 100 éve azt mondta, „A Biblia nem azért adatott a kezünkbe, hogy tágítsa az értelmünket; hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Vajon neked milyen változásra van szükséged? Életed mely területét érzed erőtlennek a változásra?

A Biblia azt mondja, Isten Szava képes olyan dolgokon változtatni, amiket magadtól képtelen lennél.

Tedd Isten Szavát mindennapi életed részévé és készülj fel a lehetetlenre!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Régóta vagy keresztény? Milyen gyümölcsöket teremtél a Jézussal való kapcsolatodnak köszönhetően?
  • Szerinted Isten Szava miért tud megvátoztatni életeket?
  • Mi az a lehetetlen dolog, amit szeretnél, hogy Isten megvalósítson az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 02.08.)

Szólj hozzá!

A lelki növekedéshez tervre van szükséged

2017. január 28. 03:00 - Lilla:)

"Olyan régóta hiszel, most már másokat kellene tanítanod. Ehelyett, újra szükséged van arra, hogy valaki megtanítsa neked Isten igéjének alapjait. Olyan vagy, mint egy kisbaba, akinek tejre van szüksége, mert nem tud szilárd ételt enni." (Zsidók 5:12, NLT fordítás)

pencil-1891732_1280.jpg


Keresztények milliói lesznek úgy egyre idősebbek, hogy közben nem nőnek fel; úgy csinálnak, mintha a lelki növekedés automatikus lenne. Lehet, hogy van tervük a biztonságos nyugdíjas évekre. Lehet, hogy tervük van arra is, hogy főiskolára küldjék gyermeküket. Arra viszont nincs stratégiájuk, hogy gazdagítsák lelküket. Az emberi lét legfontosabb oldalát a szerencsére bízzák!

A lélek azonban nem automatikusan növekszik és érik, mint ahogy egy kisbaba sem. Kell hogy legyen egy terved arra, hogyan táplálod, edzed és tanítod - különösen a szobatisztaságra -, hogy felnőve egészséges, erős és érett legyen.

Ha magára hagysz egy kisbabát, meghal. Ugyanez történik a lelkeddel is. A világunk tele van olyan emberekkel, akik megöregszenek, de ha a lelki érettségről van szó, még mindig kisbabák.

A lelki növekedés akkor sem jön magától, ha megnyitod a szívedet Krisztusnak. A Zsidókhoz írt levél szomorúan jegyzi meg: "Olyan régóta hiszel, most már másokat kellene tanítanod. Ehelyett, újra szükséged van arra, hogy valaki megtanítsa neked Isten igéjének alapjait. Olyan vagy, mint egy kisbaba, akinek tejre van szüksége, mert nem tud szilárd ételt enni." (Zsidók 5:12, NLT fordítás)

A lelki növekedés nem történik meg csak úgy. Kell, hogy legyen egy terved!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Egy év múlva ilyenkor, hol szeretnél állni lelkileg?
  • Mi a terved, hogy elérd ezt a célt?
  • Mi a következő lépés, amit meg kell tenned a lelki növekedésed érdekében? Hogyan tudnál használni az ajándékaidat Krisztus testének szolgálatában?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.21.)

Szólj hozzá!

A szeretetre való készség szellemi fittséget követel meg

2017. január 27. 03:00 - kennedymárti

„Mindent eltűr, mindig bizakodik, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el.” (Korinthusiakhoz írt első levél 13:7-8a, NIV fordítás).

Isten ereje nélkül nem tudsz úgy szeretni, ahogy Ő teszi, mert az emberi szeretet véges.  

Ha úgy érzed, semmi nem éri meg annyira, hogy energiát ölj bele, az élet hiábavalónak és céltalannak tűnik, vagy azt veszed észre, hogy Istent okolod a problémáidért, akkor ezek utaló jelek arra, hogy spirituálisan fásult vagy. Nem vagy kész szeretni, ha ki vagy égve szellemileg.

A Biblia azt mondja az 1Timótheus 4:7-ben, „Szánj időt arra, hogy fitten tartsd magad szellemileg (Phillips fordítás). Hogyan tudod magad lelkileg egészségesen tartani annak érdekében, hogy szeresd az embereket? Úgy, hogy olyan szokásokat veszel fel, amik folyamatosan megújítják a lelkedet.

Íme három tényező, ami segít elkezdened új szokásokat beépítened az életedbe:

Napi csendesség. “Ezért pedig nem csüggedünk. Ha a külső emberünk szenvedést tűr is el és könnyeket, a belső emberünk naponta megújul erejében” (2. Korinthusiakhoz írt levél 4:16 Phillips). A testünk fizikálisan szenvedhet és gyötrődhet, de bensőnkben újra és újra megújíthatjuk lelkünket az Istennel eltöltött idő során.

Nem is tudom, mi vihetné pozitívabb irányba az életedet annál, mint hogy szokássá teszed a mindennapjaidban a rendszeres csendességet az Úrral. Kezdésnek szánj erre tíz percet a napodból. Találj egy olyan helyet magadnak, ahol egyedül lehetsz: az autóban, a hálószobádban vagy a nappalidban, a kertben vagy talán az irodádban. Azután válassz egy könyvet a Bibliából és olvass el egy fejezetet minden nap. Olvasd el, tűnődj el azon, amit olvastál, talán írj le néhány dolgot, ami megfogalmazódik benned. Ez egy olyan jó szokás, ami frissen fogja tartani a lelked.

Házi csoport. A hívő ember házi csoport nélkül árva, ezért mindenképpen szükséged van egyre! A Biblia azt mondja, “Bátorítsátok egymást minden egyes napon” (Zsidókhoz írt levél 3:13a, NIV fordítás). Szükséges, hogy összegyűljetek egy csoporttal hetenként, ahol megoszthatod egyéni szükségeidet és problémáidat, imádkozhattok egymásért és barátokra lelhetsz.

Dicsőítés. A dicsőítés megújít és megelevenít. Helyrerak. A Zsoltárok 59:16-ban olvashatjuk, „Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom szeretetedet minden reggel; mert te vagy az én mentsváram, menedékem a szükség idején” (NIV fordítás). Szükséged van arra az érzelmi felszabadulásra és feltöltődésre, ami az éneklés folyamán történik. Hallgass keresztény dalokat és kezdj el énekelni, azután pedig figyeld, Isten hogy rak rendet a szívedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nehéz szeretni másokat akkor, amikor szellemi sivárság uralkodik benned?
  • Készíts tervet napi csendességre: Hol fogsz találkozni Istennel? Melyik napszakban? Mennyi időre? Mit fogsz tanulmányozni? Mire lesz szükséged a Bibliád mellett?
  • Hogyan kérhet Isten arra, hogy dicsőíts, amikor úgy tartod magadról, hogy egyáltalán nem vagy jó énekes?


* (Daily Hope by Rick Warren – 2017.01.20.)

Szólj hozzá!

Isten a jellemedet veszi célba, nem a jólétedet

2017. január 20. 03:00 - Szíj Melinda

„Öltsetek magatokra egy teljesen új életszemléletet – egy Isten-központú, belülről megújult és a magatartásotokba is beépülő életszemléletet, amint Isten tökéletesen újrateremti bennetek az Ő jellemét.” (Efezus 4:22-24, MSG-fordítás)

spiritual-growth-articles.jpg

Megannyi vallás és New Age filozófia áll ki a régi hazugság mellett, miszerint isteni természetünk van, ill. istenekké válhatunk. Hadd szögezzem le egyértelműen: soha nem lesz belőled Isten, de még csak istenség sem.

Ez a gőggel átitatott hazugság a Sátán legrégebbi kísértése. Sátán azt ígérte Ádámnak és Évának, hogy ha követik tanácsát, olyanok lesznek, „mint az istenek” (Teremtés könyve 3:5 KJV-fordítás).

Az istenné válás eme vágya mutatkozik meg, valahányszor megpróbáljuk irányításunk alá vonni körülményeinket, a jövőnket és a körülöttünk lévő embereket. Ám teremtményekként soha nem lesz belőlünk Teremtő. Isten nem akarja, hogy istenné válj; a szándéka sokkal inkább az, hogy hasonlóvá válj Őhozzá azáltal, hogy magadra öltöd az Ő értékrendjét, magatartását, hozzáállását és jellemét. Isten velünk kapcsolatos akarata a következő: „Öltsetek magatokra egy teljesen új életszemléletet – egy Isten-központú, belülről megújult és a magatartásotokba is beépülő életszemléletet, amint Isten tökéletesen újrateremti bennetek az Ő jellemét.” (Efezus 4:22-24, MSG-fordítás)

Istennek a földi életedre vonatkozó elsődleges célja nem a kényelmed és a jóléted növelése, hanem a jellemed fejlesztése. Az Ő akarata az, hogy szellemileg, lelkileg növekedj, és válj  Krisztushoz hasonlóvá. A Krisztushoz hasonlóvá válás nem jelenti a személyiséged elvesztését vagy azt, hogy egy ész nélküli klón leszel.

Isten téged teljesen egyedinek és különlegesnek teremtett, és semmi esetre sem akarná ezt lerombolni. A Krisztushoz hasonlóvá válás nem a személyiséged, hanem a jellemed átformálásáról szól.

Isten azt akarja, hogy olyan legyen a jellemed, mint ami Jézus boldogmondásaiban, a Szentírásnak a Lélek gyümölcséről szóló hivatkozásaiban, Pálnak a szeretetről szóló nagy értekezésében, és Péternek a hatékony és termékeny élet jellemzőiről szóló leírásaiban szerepel (Máté 5:1-12; Galata 5:22-23; 1Korintus 13; 2Péter 1:5-8).

Valahányszor megfeledkezel arról, hogy Isten egyik legfontosabb célja az életedben a jellemed fejlesztése, mindig elszomorodsz majd a körülményeid miatt. Így fogsz tűnődni: „Miért történik ez velem? Miért kell keresztülmennem ilyen nehéz időszakon?” Erre az egyik válasz az, hogy az élet eredendően nehéz. De ez teszi számunkra lehetővé, hogy növekedjünk. Ne felejtsd el, hogy a Föld nem a mennyország.

Sok keresztyén félreértelmezi Jézusnak „a bővölködő életről” szóló ígéretét (János 10:10), és azt gondolja, hogy hit és imádság által tökéletes egészség, kényelmes élet, állandó boldogság, álmai tökéletes beteljesülése és problémáinak azonnali megoldása lesz az osztályrésze.

Egyszóval elvárják, hogy a keresztyén élet könnyű legyen. Azt várják, hogy mennyország legyen a Földön.

Sokan kizárólag önmagukat helyezik a gondolkodásuk középpontjába, és úgy kezelik Istent, mint valami dzsinnt, aki egyszerűen csak azért létezik, hogy szolgáljon minket a személyes önmegvalósításunkra irányuló önző törekvéseinkben. Isten azonban nem a cseléded, és ha abban az illúzióban ringatod magad, hogy az életnek igazából könnyűnek kellene lennie, akkor vagy óriási kiábrándultság vár rád, vagy állandóan a valóság tagadásában fogsz élni.

Soha ne felejtsd el, hogy az élet nem rólad szól!  Azért létezel, hogy Isten tudjon használni az Ő céljaira, és nem fordítva. Miért biztosítana Isten mennyországot itt a Földön, ha az igazi mennyországban majd az örök életed során fogsz élni? Isten azért biztosít valamennyi időt számunkra itt a földön, hogy építsük és erősítsük jellemünket a mennyben töltött örök életünkre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Olykor nehéz átlátnunk, miként dolgozik Isten jellemünkön a nehéz körülmények közepette. Mit gondolsz, mit vár el tőled Isten, amikor nem érted, hogyan munkálkodik az életedben?
  • Ha az örökkévalóság távlatát – a mennyben ránk váró jutalmat  – tartod szem előtt, akkor mennyiben közelítesz másképp az itteni életed nehézségeihez?
  • Hogyan vagy miképpen lehetnek hatékonyabbak az ajándékaid és a képességeid akkor, ha azok összhangban állnak Isten céljaival?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.13.)

 

Szólj hozzá!

Ha változni akarsz, döntsd el

2017. január 09. 03:00 - Lilla:)

"Dobjátok el régi, bűnös természeteteket és korábbi életmódotokat, mely a bűnös vágyak és a csalárdság miatt megromlott." (Efézus 4:22., NLT fordítás, második kiadás)

A változáshoz döntést kell hozni. Nem elegendő ha csak álmodsz a változásról. Kevés ha csak epekedsz a változás után. A változás érdekében döntést kell hoznod. A változást kell választanod.

A változás céllal történik: átesel majd bármilyen változáson hat hónapon belül? Jobb leszel egy év múlva? Egészségesebb, erősebb és sokkal érettebb leszel? Boldogabb leszel? Kevesebbszer vered magad adósságba? Sokkal inkább olyanná válsz, mint amilyennek Isten szeretne látni?

Most meg tudom mondani neked a választ: ez csakis akkor fog megtörténni ha a változás mellett döntesz, ugyanis ez nem a véletlen műve. Azt szeretném, ha 10 év múlva jobb lennél mint most, de nem leszel, hacsak nem döntesz úgy.

Ehhez egy döntésre van szükség.

Sokszor arra várunk, hogy Isten változtasson meg minket. De nem, nem Istenre vársz. Isten vár rád! Arra vár, hogy azt mond: "Igen Uram, meg akarok ezekben a dolgokban változni."

A növekedés érdekében konkrét döntéseket kell hoznunk. Nincs növekedés változás nélkül, nincs változás veszteség nélkül és nincs veszteség fájdalom nélkül. Ha növekedni fogsz, változnod kell. A változás pedig azt jelenti, hogy el kell engedned néhány régi dolgot azért, hogy megszerezhess néhány újat.

Ez olyan, mint a trapézon himbálózni; az artista kileng az egyik rúdon, hogy elérje és elkapja a másikat. Egy adott pillanatban viszont el kell engedje az egyiket, hogy elkaphassa a másikat, különben nem fog átjutni a túloldalra. Mi történne ha azt gondolná, hogy mindkettőt meg tudja tartani? Középen ragadna és később leesne.

Néhányan közületeket középen ragadtak és le fognak esni, mert nem engedik el a régi példákat, szokásokat és gondolkodásmódjukat. Ezért meg kell szabadulnod a régi szokásaidtól.

A Biblia azt mondja: "Dobjátok el régi, bűnös természeteteket és korábbi életmódotokat, mely a bűnös vágyak és a csalárdság miatt megromlott." (Efézus 4:22., NLT fordítás, második kiadás) Más szavakkal: engedd el! Azokat a régi szokásokat, azokat a régi sérelmeket, azokat a régi példákat, azokat a régi bűnöket az életedben - engedd el őket! A Biblia azt mondja, hogy dobjuk el őket és bízzunk abban, hogy Isten formálja bennünk "mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2:13/b.)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változás bekövetkezésére várakozol az életedre vonatkozóan, amivel kapcsolatban viszont arra vársz, hogy Isten tegye meg?
  • Mit gondolsz, Isten mit szeretne, hogy haladj tovább e változással kapcsolatban? Milyen gyakorlati lépéseket kell megtenned?
  • Mit szeretnél, miben különbözzön az életed egy év múlva a mostani helyzetedtől? Mi szükséges ahhoz, hogy elérd ezt a célt?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása