Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hiteles barátságok

2011. szeptember 14. 03:00 - BManka

"Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság." (1 Jn 1:7-8)

 
Keresztény közösségben az embereknek hitelességet kellene tapasztalniuk.
A hiteles közösség nem felületes, felszínes csevegés. Őszinte, szívhez szóló, egymással megosztó.
 
Akkor beszélünk róla, mikor az emberek őszinték, hogy kik is ők valójában, és mi történik az életükben. Megosztják egymással sérelmeiket, felfedik érzéseiket, megvallják kudarcukat, leleplezik kételyeiket, bevallják félelmeiket, elismerik gyengeségüket, és segítséget és imát kérnek.
 
A hitelesség épp a szöges ellentéte annak, mint amit néhány gyülekezetben találsz. Őszinte és alázatos légkör helyett képmutatás, szerepjátszás, politizálás, felszínes udvariaskodás és sekélyes beszélgetések jellemzik.
 
Az emberek álarcot hordanak, pajzsot tartanak maguk elé, és úgy tesznek, mintha minden rózsásan alakulna az életükben. Az ilyesfajta hozzállás megöli az igaz barátságot.
 
Csakis akkor tapasztalhatunk hiteles közösséget, ha nyíltan beszélünk életünkről. A Biblia azt mondja: "Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással...Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság." (1Jn 1:7-8)
 
A világ úgy gondolja, hogy az inimitás a sötétségre jellemző, de Isten azt mondja, hogy a világosságban történik. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a sötétséget arra használjuk fel, hogy fájdalmunkat, hibáinkat, félelmeinket, kudarcainkat és hiányosságainkat takargassuk. De a világosságban, mindezeket felszínre hozzuk, és bevalljuk, kik is vagyunk valójában.
 
Természetesen szükség van bátorságra és alázatra ahhoz, hogy hiteles légy. Azzal jár, hogy szembe nézünk a leleplezéssel, az elutasítással és a sérüléssel kapcsolat félelmével.
 
Miért vállalna bárki egy ilyen kockázatot?
 
Mert ez az egyetlen módja, hogy növekedj lelkileg, és érzelmileg egészséges légy.
A Biblia azt mondja: "Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5:16) 
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2011.09.07.)
 

 

Szólj hozzá!
Címkék: közösség

Hogy halld Istent közel kell kerülnöd hozzá

2010. október 28. 03:00 - jletti

"Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé." 1Móz.6,9

Ezen a héten azokból a buktatókból nézünk meg egy párat, amelyekkel akkor fogsz szembesülni ha az álmaidat, a céljaidat űzöd a következő években. Tegnap a kétség hangjairól beszéltünk, amelyek az "álomrombolók" az életedben. Ma szeretném folytatni ezt a gondolatmenetet és ezeknek a hangoknak az ellenszeréről beszélni.

Nóé hitben építette meg a bárkát. "Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók." (Zsid. 11,7) Hogyan hitte, hogy azok a dolgok amelyek azelőtt még nem történtek meg, meg fognak történni?

Mert hallotta Istent. Nóé hallotta Istent. És te hogyan teheted ezt? Azt mondod: "Bízni akarok Istenben, de nem hallom Őt." Ahhoz, hogy halld Istent, közelebb kell kerülnöd hozzá. Nem fogod hallani Istent, ha közben be van kapcsolva a TV. Nem hallod őt, ha az iPod-odat hallgatod éppen. Nem hallod Istent akkor sem, ha közben a rádiót is hallgatod. Nem hallod Istent amikor az agyad ezer figyelmelterelő dologgal van tele. Egyedül kell lenned, csöndben az Úrral.

A Biblia azt mondja, "Légy csöndben és várj az Úrra." Ez azt jelenti, hogy ülj le és hallgass el. Így fogsz közel kerülni az Úrhoz és hallani őt. Le kell ülnöd csöndben, egyedül a Bibliáddal és azt mondani: "Istenem, van-e valami, amit mondani akarsz nekem?" Ezután olvasd az Isten igéjét és beszélj neki arról, ami a szívedben van.

Hallani fogod Istent, ha közelebb kerülsz hozzá. A Biblia ezt együtt járásnak hívja Istennel. Nóé jó közösségben együtt járt az az Úrral. Ha hallani akarod Istent, akkor vele kell járnod a következő években; ami azt jelenti, hogy azt mondod:" Uram, én a Te irányodba megyek, és nem a magam útján. A Te lábad nyomát követem, olyan lassan vagy gyorsan, ahogyan ez Te kívánod tőlem."

Hogy mi az eredménye annak, hogy együtt jársz az Úrral? Az, hogy nem félsz semmitől. Igen, "Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy." Zsolt.23,4. Hogy miért? Mert ha az Úr közel van, elmúlik a félelem.

  • Ha attól félsz, hogy mit hoz a jövőd, nem jársz együtt az Úrral.
  • Ha anyagi gondok aggasztanak, nem jársz együtt az Úrral.
  • Ha a házasságod miatt aggódsz, akkor te nem jársz együtt az Úrral.


Mert minél jobban telve van az életed az Isten szeretével, annál kevesebb a félelem az életedben. A szeretet és a félelem nem működhet egyszerre ugyanabban a szívben, ugyanabban az időben.

Így imádkozz: "Istenem, Téged akarlak hallani és nem a kétség  hangjait. Hallani akarlak, és megígérem, hogy engedelmeskedni fogok Neked. Egy akarok lenni azok közül az emberek közül, akiket használni akarsz és meg akarsz áldani az előttem álló években. Azt szeretném, ha ezek az évek a céltudatosság évei lennének számomra és a családom számára. Ámen."

Szólj hozzá!

Közösen imádkozni - egy kulcs az erőteljes imákhoz

2010. szeptember 04. 08:41 - Sonki

"Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18,19-20)

Sokunk rengeteg mindenről lemarad amiatt, hogy csak egyedül imádkozik. Ugyanakkor, amikor Jézus az imádságról beszélt, akkor közös imádságra buzdított. Erő van a csoportos imádkozásban.

Ha nem imádkozol együtt más hívőkkel, akkor nem kapod meg azt a támogatást, amire szükséged van. Lemaradsz a keresztény élet egyik legnagyobb előnyéről. Jézus azt mondta: "Ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." Ez az az erő és hatalom, ami a másokkal együtt imádkozásban rejlik.

Kérdezd meg magadtól: "Kikkel szoktam rendszeresen együtt imádkozni?" Lehet, hogy erre csak azt tudod mondani, hogy még nem imádkoztál soha másokkal, és hogy halálra rémít ez az ötlet. Nincs azzal semmi baj, ha csak lassan kezded el: Amikor összejössz 5-6 barátoddal, akkor nem muszáj velük együtt hangosan imádkoznod, ülhetsz mellettük csendben is. Aztán hetek alatt egyre kevésbé fogod magad kényelmetlenül érezni, és aztán majd te is csatlakozni mersz a csoport imádságaihoz. A kiegyensúlyozottság egy új szintjére fogsz ezzel eljutni az életedben.

Ha még sosem imádkoztál másokkal, akkor kezdd úgy, hogy egyedül imádkozol, de hangosan. Én a legtöbbet az autópályán imádkozom. Vezetek, és közben hangosan beszélek az Úrhoz: "Uram, van néhány dolog amiket meg szeretnék ma beszélni veled."

Még egy javaslat: imádkozz az étkezésekkor. Mi a családban mindig megfogjuk ilyenkor egymás kezét, akár egy-egy mondatos hálaimákat mondunk Istennek mindazért, amit tett értünk.

Szólj hozzá!

Az ajándékaid az egész gyülekezetet segítik

2010. július 27. 03:00 - Lilla:)

"A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait" 1 Kor. 2:14

Nem dolgozhatsz meg a lelki ajándékaidért és nem is érdemelheted ki őket - ezért hívják ajándéknak! Isten a kegyelmét fejezi ki feléd vele:  "A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott" Ef. 4:7

Sem nem választhatod ki, hogy melyik ajándékokat szeretnéd. Pál leírja, hogy ezt Isten határozza meg, "De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja." 1 Kor. 12:11

Mivel Isten szereti a változatosságot, és azt akarja, hogy különlegesek legyünk, ezért nem ugyanazt az ajándékot adja mindenkinek, és senkinek nem adja meg az összes ajándékot. Ha neked meglenne minden ajándék, akkor nem lenne szükséged senki másra, és ez ellent mondana Isten egyik céljának - hogy megtanítson minket egymástól függeni.

A lelki ajándékaid nem azért kaptad, hogy a te, hanem, hogy mások javára legyen. Mások pedig azért kapták az ajándékaikat, hogy a te javadra legyenek. A Biblia mondja: "A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele" 1 Kor. 12:7

Mikor mindannyian használjuk az ajándékainkat, az mindenkinek a javára van. Ha mások nem használják az ajándékaikat, azzal téged fosztanak meg áldásoktól, s, ha te nem használod az ajándékaidat, akkor te fosztasz meg másokat. Ezért akarja Isten, hogy felfedezzük és kifejlesszük a lelki ajándékainkat.

(Daily Hope by Rick Warren 2010.07.20.)

Szólj hozzá!

Isten azért teremtett, hogy másokkal együtt dolgozz

2010. július 12. 02:00 - BManka

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." Efézus 2:10

Isten azért helyezett minket a Földre, hogy elvégezzünk egy bizonyos feladatot, amit csak mi tudunk. Az Efezusi levél azt mondja, hogy Isten jó cselekedetekre alkotott minket, és előre eltervezte, mit fogunk életünkben tenni. Azt azonban nem tervezte, hogy ezeket a cselekedeteket egyedül vigyük véghez. Szükségünk van emberekre, hogy velünk együtt dolgozzanak.

Ismered azt az érzést, ami akkor fog el, ha túl sok feladatot végzel egyedül. Kimerültté és kiégetté válsz. Miért?  Mert egyedül próbálod meg elvégezni a feladatod, miközben Isten sosem gondolt arra, hogy egyedül dolgozva éld az életed.

Isten azt mondja nekünk az Prédikátorok könyve 4:9-ben: "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van."
Ha csapatban dolgozol, sokkal több mindent tudsz elvégezni. Ezen felül pedig szórakoztatóbb és kevésbé fárasztó, ha jó csapattársakkal vagy körülvéve!

Képzeld csak el: egyénileg mindegyikünk olyan, mint egy hópihe, egyedül nem érhetünk el nagy változást. Viszont ha egy törékeny hópihe összetapad sok másikkal, megbéníthatják a közlekedést. Mi is, akár a hópihék nagy különbséget érhetünk el, ha együtt dolgozunk. Mindegyikünk a saját kis részén dolgozik.

Tudtad, hogy amikor itt, a földön együtt dolgozunk, akkor valójában gyakorlunk az örökkévalóságra? A mennyben mindannyiunknak kell majd dolgoznia, de csak kisebb munkákkal fogunk rendelkezni, hogy ne váljunk túlterheltté vagy fáradtá. És mégis, mivel egyikünk sem cipel nehéz terhet, hiszen csak a mi kis részünket végezzük, minden munka el lesz végezve.

Életed során emlékezz arra, hogy nem kell mindent egyedül csinálnod! Szükséged van más emberekre, hogy melletted legyenek, de szintén szükséged van olyanokra, akik veled dolgoznak.

Amint megosztod a munkád terhét más keresztényekkel, azt találod majd, hogy még többet viszel véghez Isten dicsőségére.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 5.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása