Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A közösségben a méret a lényeg: minél kisebb, annál jobb

2012. november 23. 03:00 - kohutnemarti

"Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!" Zsoltárok 133:1

Isten szándéka az, hogy együtt tapasztaljuk meg az életet. A Biblia ezt a megosztott tapasztalatot hívja közösségnek.

Ennek ellenére mára ez a szó szinte teljesen elveszítette biblikus jelentését. A "közösség" már leginkább alkalmi beszélgetéssel, találkozóval, étkezéssel és jókedvvel azonosítható.

Az a kérdés, hogy "Hol a közösséged?" azt takarja, "Hová jársz gyülekezetbe?". És az a mondat, hogy "Maradjatok az alkalom után egy kis közösségre...", általában azt jelenti, hogy "Frissítőre számíthatsz...".

A valódi közösség sokkal több, mint az alkalmakon megjelenni. Ez az élet közös megtapasztalása. Hozzá tartozik az önzetlen szeretet, önmagunk őszinte megosztása, gyakorlatias szolgálat, áldozatkész adakozás, együttérző vigasztalás és minden más "egymást" jellegű parancs, amit az Új Szövetségben megtalálunk.

Amikor a közösségről beszélünk, számít a méret: Minél kisebb, annál jobb. Dicsőíteni tudsz tömegben, közösséget gyakorolni nem.

Amint egy csoport 10 főnél nagyobbra növekszik, valaki már nem vesz benne részt - általában a legcsendesebb ember - és egy páran uralni kezdik majd a csapatot.

Jézus egy tanítványi kiscsoporttal szolgált. Kiválaszthatott volna többet is, de tudta, hogy a 12-es létszám megközelíti a maximális méretet, ami szükséges egy kiscsoporthoz, hogy mindenki aktív résztvevője legyen.

Krisztus Teste is, a tiédhez hasonlóan, valóban sok apró sejt gyűjteménye. A Krisztus Testén belüli élet, a tiédhez hasonlóan, sejtekben található.

Éppen ezért minden kereszténynek szükséges a gyülekezetén belül egy kiscsoportba tartozni, legyen az egy házicsoport, Vasárnapi Iskolai Csoport vagy bibliaóra. Ez az igazi közösség helyszíne, nem a nagy összejövetelek.

Ha a saját gyülekezetedet egy hajóként képzelnéd el, a kiscsoportok lennének a mentőcsónakok. Isten egy bámulatos ígéretet adott a hívők kis csoportjai számára: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18:20)

Beszéljünk róla!

Készíts egy őszinte kiértékelést a kiscsoportodról és tedd fel a következő kérdéseket:

  • Túl nagyra nőtt-e a csoportunk ahhoz, hogy minden egyes tagja aktív résztvevő lehessen?
  • Működik-e a közösségünkben a "önzetlen szeretet, önmagunk őszinte megosztása, gyakorlatias szolgálat, áldozatkész adakozás, együttérző vigasztalás"?


Daily Hope by Rick Warren, 2012.11.16.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása