Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A kedvesség hallgatással kezdődik

2017. július 27. 03:00 - Abidzsil

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Galáta 6:2 NLT fordítás)

kindness.jpg

Ha mások szükségleteinek észrevétele látással kezdődik, akkor a sérüléseik észrevételéhez hallásra van szükséged. Meg kell tanulnod hallgatni! Minél jobban tudsz hallgatni, annál rokonszenvesebb leszel.

Az nem elég, ha csak észreveszed valaki szükségleteit. Át is kell érezned a helyzetét. Együtt kell érezned a fájdalmával. A Biblia azt mondja a Lukács 10:33b-ben, amikor a jó samaritánus meglátta a kifosztott és megvert férfit az út túloldalán, „a szíve szánalommal volt tele” (GNT fordítás). Először a szemére volt szükség, hogy meglássa, majd a fülére és a szívére, majd együtt érzett a férfivel, akinek szüksége volt rá.

Sokszor csak annyi szükséges a kedvességhez, hogy meghallgass másokat. Előfordul, hogy tanácsadással ellenkező hatást érsz el, mint kedvességgel. Joe Bayly írta a The View From a Hearse című könyvében: „Ültem, meggyötörten a gyásztól, és valaki odajött hozzám, és Istenről és a miért történt ez? kérdésről beszélt, és a síron túli reményről. Folyamatosan beszélt. Olyan dolgokat mondott, melyekről tudtam, hogy igazak. De nem volt rám hatással, kivéve, hogy azt kívántam, bárcsak elmenne. És végül megtette. Majd jött még valaki, aki leült mellém, de ő nem beszélt. Nem kérdezett tőlem semmit. Csak ült mellettem egy óráig, vagy még tovább, hallgatta, ha megszólaltam, tömören válaszolt, egyszerűen imádkozott, majd elment. Nagy hatással volt rám. Megnyugtatott engem. Utáltam látni, hogy elmegy.”

A fülek segítenek növelni a szimpátiát. A hallgatás a kedvesség egyik formája.

A szimpátiához két alapvető dolog szükséges: hogy megértsenek, és hogy jóváhagyják az érzelmeid. Amikor fájdalmat érzel, jó tudni, hogy nem vagy őrült, hogy normális, amit érzel, és hogy már mások is éreztek így.

A Biblia azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6:2 NLT fordítás).

Mi Krisztus törvénye? Nagy parancsolatnak hívják: „Szeresd Istenedet teljes szívedből, és felebarátodat, mint magadat.” Neked jól esik, ha az emberek kedveskednek neked, mikor érzelmileg, fizikailag, vagy lelkileg sérült vagy? Persze. A Biblia azt mondja, ugyanezt tedd másokkal.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Mit jelent aktívan hallgatni valakit?
  • Olykor miért nehézebb meghallgatni valakit, aki szenved, mint beszélni neki?
  • Hogyan tudsz szimpatizálni valakivel, aki olyasmin megy keresztül, amit te soha nem tapasztaltál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.20.)

Szólj hozzá!

Hogyan segítsd családod növekedését?

2016. május 17. 03:00 - kennedymárti

“Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétekbe. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (János 13:14-15 NLT fordítás, második kiadás).

Ha egy nagyszerűen működő család egyik ismertetőjele az, hogy segítjük egymást a fejlődésben, hogyan is kell ezt csinálni?

Az emberek növekedését kétféleképpen mozdíthatjuk előre, illetve kétféleképpen akadályozhatjuk. Ez érvényes az élet minden területén.

Segíthetjük egymást:

  1. Példamutatással. Jézus is így járt a tanítványai előtt. János 13:14-15 azt mondja, „Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétekbe. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (NLT, második kiadás). A gyermekeidnek nem szentbeszédre van szükségük. Ők Jézus példáját szeretnék meglátni az életedben.
  2. Kommunikáción keresztül. Ha a gyermekeiddel nem vitatod meg a valós problémákat, nem fognak fejlődni. Sajnálatos módon beszélgetéseink nagy része a napirend, étkezés vagy házi feladat megbeszélésére korlátozódik és nem esik szó arról, ami valóban fontos az életben.

A Biblia azt mondja Mózes ötödik könyve 6:7-ben, „Tanítsd gyermekeidet Isten parancsolataira és beszélj azokról, amikor otthon vagy, vagy sétára mész; esti lefekvés idejekor és felkeléskor is legyen ez az első dolgod” (TLB fordítás).

Hadd osszak meg veled két módszert, aminek alkalmazása nem segíti elő az emberek növekedését:

  1. Kritizálás. A zsörtölődés nem használ. Az ítélkezés sem használ. A kritizálás és panaszkodás teljesen hatástalan arra nézve, hogy egy ember megváltozzon. Miért? Mert amikor kritizálsz valakit, arra a rosszra fókuszálsz, amit meg akarsz változtatni, nem pedig arra, mit akarsz elérni. Az Efézusiakhoz írt levél 6:4 mondja, Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket!”
  2. Összehasonlítás. Mindenki egyedi. Nincs senki a világon olyan, mint te! Ezért nem működik sohasem az összehasonlítás. Valójában, ez bármilyen kapcsolatot megöl. A Biblia azt mondja, „Mindenki maga kell megítélje saját cselekedeteit, nem másokhoz hasonlítva magát. Azután lehet csak büszke magára nézve, hogy mit tett” (Galatabeliekhez írt levél 6:4, NCV fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Gondolj azokra a beszélgetésekre, amiket a családoddal folytattál a tegnapi és a mai nap folyamán. Olyan dolgokról beszéltetek, amik valóban fontosak az életben?
  • Mi volt az, amiben legutóbb kiigazítottad a gyermekedet? Bemutatod-e az életeddel azt a helyes példát, ami szerint élni kell, nem pedig a rosszat?
  • Összehasonlítás és kritizálás helyett, hogyan tudnád elősegíteni családtagjaid épülését?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.10.)

Szólj hozzá!

Ne járj egyedül az úton...

2014. január 02. 03:00 - rorsy

"Mivel tehát elfogadtátok Krisztus Jézust mint Urat, továbbra is Őt kell követnetek." Kol 2,6 (NLT fordítás)

A Biblia gyakran hasonlítja az életet egy úthoz, mert hiszen az élet egy utazás, és nem egy helyben toporgunk. Az Újszövetségben azt kéri tőlünk az Úr, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben. Úgy kell járjunk az életünkben, ahogyan Jézus tette. Arra is kaptunk felhívást, hogy ne egyedül, hanem másokkal együtt menjünk az úton.

Három ok, amiért másokkal együtt kell járnunk az életben:

  • mert biztonságosabb. Sétáltál már éjszaka egyedül egy sötét országúton vagy egy sikátorban? Egy kicsit fél az ember ilyenkor, nem? De ha van valaki melletted, máris nagyobb biztonságban érzed magad.
  • mert támogatást kapsz. Az élet nem egy 50 méteres gátfutás, hanem egy maraton. Ha együtt futod meg a pályát másokkal, az erőt ad, hogy kitarts végig.
  • mert jobb rálátásod lesz a dolgokra. Többet fogsz tudni, ha másokkal együtt teszed meg a távot, mintha egyedül bandukolnál. Ha magányosan haladsz a rossz irányba, lehet, hogy soha nem jössz rá erre. De ha vannak barátok melletted, közületek valaki csak ráeszmél majd, hogy rossz útra tértetek és vissza kell találjátok a helyes irányba.

Ezenkívül néhány fontos leckét is megtanulhatunk, ha másokkal együtt járunk az úton. Megtanulhatjuk azt is, hogyan tudunk kijönni egymással, vagy hogyan tudunk együtt dolgozni másokkal.

Azt is megtanulhatjuk, hogyan szeressünk. Az 1Móz 2,18 ezt írja: "Nem jó az embernek egyedül lenni..." Isten nem szereti a magányosságot, és Isten válasza a magányosságra az, hogy közösségbe akarja helyezni az embert. Amikor más emberekkel járunk együtt az életben, egy közösségre találunk, ahol megtanulhatjuk, hogyan kell másokat szeretni.

Ha másokkal együtt járjuk az utat, megtanulhatjuk a vendégszeretetet is. A Bibliában az 1Pt 4,9-ben ezt olvassuk: "Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül." Te miért zúgolódsz vagy morogsz? Mi az oka annak, hogy nem nyitod meg az otthonod ajtaját a barátaid előtt? Talán azt hozod fel kifogásként, hogy rendetlen a lakásod? Hát akkor takaríts ki és tegyél rendet! Vagy esetleg azt, hogy nem elég nagy az otthonod? Le tudsz ültetni 3 embert benne? Jézus azt mondja: "Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20)

Mindenki vágyik arra, hogy tartozzon valahová, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel járunk együtt az úton és vagyunk közösségben, akkor ez a vágyunk beteljesedik és az elégedettség érzésével tölt el bennünket.

Beszéljünk róla:

  • Milyen téren lett gazdagabb az életed azok által az emberek által, akik hűségesen játak vagy járnak veled az úton?
  • Milyen kifogásokat hoztál fel eddig, csakhogy ne kelljen gyakorolnod a vendégszeretet? Mit kell megváltoztatnod a hozzáállásodon?
  • Kik azok az emberek az életedben, akikkel együtt jársz az úton? Ki az, akivel megtanulhatod, hogy úgy járj az úton, ahogy Jézus?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12. 26.)

Szólj hozzá!

Jézus soha nem nézett le másokat

2012. augusztus 11. 03:00 - gyanus

"Gondoljatok arra, mik voltatok, mikor elhívattatok. Nem sokan voltak közületek, akik bölcsek voltak emberi mérce szerint; nem sokan voltatok befolyásosak; nem sokan voltatok előkelő születésűek." (1 Kor.1:26, NIV fordítás)

Jézus soha nem nézett le másokat, és ezért volt képes emberekként tekinteni rájuk. Nem felhasználók, fogyasztók, vagy vásárlók voltak, hanem emberek, akiknek a vele való kapcsolatra volt szükségük, és nem egy vallásra, ahol az számít, mit szabad és mit nem, mit illik és mit nem.

Ha egyszer megértettük a Krisztusban való azonosságunkat, elkezdjük az embereket hasonlóképpen látni. Meglátjuk, hogy örök lények, akik Isten képére lettek teremtve. Nem fogjuk többé a körülményeik vagy bűneik alapján meghatározni őket, hanem Jézus szemével fogjuk látni, hogy kik ők.

Ez a látásmód nagyon különbözik a mi természetes viszonyulásunktól. Jézus a legjobbat hozta ki az emberekből, akikkel találkozott. Látta az igazi értéküket, és ennek eredményeképp ők is felismerték magukban ezeket.

Gondolkozzunk el a következőn:

  • Jézus egy olyan nőt látott, aki nem akart többet vétkezni, míg mások egy házasságtörésen rajtakapott nőt láttak benne.
  • Jézus egy olyan embert látott, aki képes volt látni, míg mások csak egy vak embernek tartották.
  • Jézus egy olyan embert látott, aki felvette a gyékényszőnyegét, és járt, míg mások egy nyomorékot láttak.
  • Jézus egy nagy, fájó szívet látott, míg mások egy kicsi Zákeus nevű embert láttak.
  • Jézus egy világos beszédű tanítványt látott, míg mások egy Máté nevű vámszedőt.
  • Jézus egy olyan nőt látott, aki hajlandó volt áldozatot hozni, míg mások csak elpazarolt illatos olajat.
  • Jézus egy stabil sziklát látott, amire építheti az egyházat, míg mások egy Péter nevű heves, lobbanékony tanítványt láttak csak.
  • Jézus olyannak látta az embereket, akik nem tudják mit tesznek, míg mások gonosz embereket láttak, akik szögeket vernek egy keresztbe.

Az a célunk, hogy többé ne a mi korlátozott nézőpontunkból nézzünk másokat, hanem úgy kezdjük el látni őket, ahogy Isten - bátorítsuk és vezessük el őket ahhoz a személyhez, aki a legjobbat akarja megadni számukra - az Úr Jézus Krisztushoz ( Lukács 2:8-10).

Beszéljünk róla!

Gondolj valakire, akit lenéztél. Amikor Isten rád és arra az illetőre néz, milyen hasonlóságokat fedezhet fel bennetek?

Próbáld ki egy napig, hogy Krisztus szemeivel látsz, és az Ő füleivel hallasz. Ez hogyan változtatja meg azt, ahogy te látsz másokat, és hogyan változtatja meg azt, ahogy te bánsz másokkal?

(Daily Hope by Jon Walker, 2012. 08. 04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása