Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mikor lesz az adakozás dicsőítés?

2018. október 02. 03:00 - magyarosijulia

„Dicsőítsétek az Urat minden jövedelmetek első részének odaáldozásával.” (Példabeszédek 3:9a, TLB fordítás)

Amikor kisgyermek voltam, rendszeresen vásároltam, vagy magam készítettem giccses kis ajándékokat a szüleimnek. Ha visszatekintek rájuk, valóban esetlen apróságok voltak. Ám valahányszor átnyujtottam őket nekik, el voltak ragadtatva. Nem mintha szükségük lett volna bármire is tőlem, csak egyszerűen boldogok voltak, hogy gondoltam rájuk.

Emlékszem, hogy nyolcéves koromban bementem egy használtruha üzletbe, és vettem édesanyámnak egy ruhát 25 centért. Úgy gondoltam, hogy egy nagyszerű darabot találtam. A mérete körülbelül 4-es volt, anyukám mérete pedig 12-es. Az eladó azt mondta: „Ricky, anyukád a lába nagyujjára sem tudja felhúzni ezt a ruhát.” Annyira megbántódtam, hogy hazáig zokogtam. Amikor átadtam a ruhát édesanyámnak, ő nagyon izgatott lett. Miután elhunyt, megtaláltam ezt a ruhát az egyik szekrényében. Megőrizte annyi éven keresztül!

Nem tudsz olyasmit adni Istennek, amire Neki szüksége lenne. A valódi ajándék számára ez: „Istenem, szeretlek. Épp Rád gondolok. Szeretném, ha Te lennél az első az életemben.”

A Bibliában úgy olvassuk, hogy „Dicsőítsétek az Urat minden jövedelmetek első részének odaáldozásával.” (Példabeszédek 3:8a, TLB fordítás). Ezt hívják tizednek. A tized 10 százalékot jelent, ami a jövedelmed első része.

A tized nemcsak Isten dicsőítését fejezi ki. A tized az Istentisztelet egy bizonyos formája. De a Biblia azt mondja, hogy nem minden adakozás Istentisztelet is egyben. Szóval milyen fajta adakozás minősül Istentiszteletnek?

„Minden héten az Úr napján, mindegyikőtök tegyen félre valamennyit abból, amit azon a héten keresett, mint egy áldozatot. Az összeg attól függ, hogy az Úr mennyit segített nektek megkeresni." (1Korinthus 16:2a, TLB fordítás).

Az adakozás független. Ez azt jelenti, hogy nem neked kell ellenőrizni, nem neked kell irányítani, nem neked kell megmondani Istennek, hogy mit tegyen azzal.

Adakozni bárhol és bármikor lehet, ahol dicsőíted az Istent. Odaadod a jövedelmed első részét a hét első napján, és azt mondod: „Istenem, Te vagy az első az életemben.”

Az adakozás tervszerű. Ne csak spontán adakozz! Gondold át!

Az adakozás arányos. Ha semmit nem kerestél ezen a héten, nem adsz semmit. Ha keveset kerestél, keveset adsz. Ha sokat kerestél, sokat adsz.

Isten mindennél jobban szeretne a szívedig hatolni. Nem a pénzedet akarja. Azt akarja, amit az megtestesít számodra. Testünk legérzékenyebb idegszála a szívünktől a pénztárcánkig vezet.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, milyen hozzáállást vár tőled Isten, amikor adakozol? Mennyire hasonlít ez a jelenlegi hozzáállásodhoz?
  • Mi a legnagyobb kihívás számodra abban, hogy Istentiszteletként tekints az adakozásra?
  • Mi a véleményed erről a mondatról: „Testünk legérzékenyebb idegszála a szívünktől a pénztárcánkig vezet."?

(* Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.25., fordította Mityován Viktória)

Szólj hozzá!

Te csak gazdálkodsz a pénzeddel

2018. augusztus 26. 03:00 - csmsdvd

„Egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet” (Mt 25:14-15) 

managing-money-growth-830x553.jpg

Jézus azt  mondja a Mt 25:14-15 versekben: „Egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet.”

Azokban az időkben nem voltak bankok, ezért amikor a gazdag ember hosszabb időre elhagyta otthonát, hívta szolgáit, és megbízta őket vagyona, pénze kezelésével. Amikor visszatért, elszámolásra kérte a szolgáit, hogy lássa, mi történt a pénzével.

A gazda szó (újabban az angol manager szó) összekapcsolódik a pénzügyi gazdálkodással. A birtoklás törvénye elsődlegesen határozza meg a pénzügyi szabadságot. Mindened, amid van, az az Istené. Te csak gazdája, menedzsere vagy.

Arra hívattunk, hogy időgazdák legyünk. Arra is elhívattunk, hogy a befolyásunkkal gazdálkodjunk, valamint arra is, hogy az egészségünket, a kapcsolatainkat, a lehetőségeinket is menedzseljük. Isten arra hív el, hogy minden, ami rendelkezésedre áll, gazdálkodj vele.

Mondhatod: „Állunk meg egy szóra. Azt akarod mondani, hogy az a pénz, amiért megdolgoztam, nem az enyém?” Mit gondolsz, honnan van a tested, amivel dolgozol a pénzedért? Honnan van az eszed hozzá? Kitől kapod az energiát hozzá? Honnan van az intelligenciád? Mindened, valóban mindened, ajándék Istentől. Az életben semmit sem tulajdonolsz, mindent csak megbízásként kaptál.

Isten pénzét csak itt a Földön használhatod. Ő csak néhány évtizedre bízta rád. Előtted valaki másra bízta, és utánad is, miután meghalsz, valaki másra fogja bízni. Nem te tulajdonlod, hanem a Mester. Minden gazdálkodás alatt van.

Tudod mi a jele annak, hogy elfelejtetted a birtoklás törvényét? Amikor azt hiszed, hogy a te pénzed a tiéd, és félted. Nyugtalan vagy és izgulsz, viszont erre nincs semmi okod.

A pénzügyi gazdálkodás egy lelki foglalkozás. Isten azt figyeli, hogyan kezeled az ő pénzét, hogy meglássa, hogy a Mennyországban milyen lelki gyümölcsökkel tud megajándékozni. Emiatt aggódhatsz is, de tulajdonképpen ebben a birtoklási törvényben szabadság van.

Amikor tudod, hogy Isten a tulajdonos és te a gazda, a menedzser vagy csak, sokkal kevesebbet izgulsz, és többet foglalkozol Isten vagyonának kezelésével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha egy céget te magad vezetnél, aggódnál-e annyit, mint a tulajdonos? Szeretnéd-e ugyanúgy a sikert, mint a tulajdonos? Miért igen, vagy miért nem?
  • Hogyan lehet gyakorolni lelki foglalkozásként a pénzügyi menedzsmentet?
  • Milyen szerepe van az imának a pénzügyi döntéseidben? Miért olyan fontos az ima a pénzügyi gazdálkodásban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.19.)

Szólj hozzá!

Isten megjutalmazza a bölcs pénzkezelést

2018. augusztus 25. 03:00 - magyarosijulia

Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!" (Máté 25:21)

nature-grass-branch-plant-leaf-flower-599843-pxhere_com.jpg

A pénz a hűséged döntőpróbája. Isten sokkal inkább használja ezt a hited felméréséhez, mint bármi egyebet az életedben. Miért? Mert ezzel van a legtöbb bajunk.

Nézd csak, hogy miként jutalmazza meg Isten a bölcs pénzkezelést: „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!" (Máté 25:21).

Íme, a viszonzás törvénye: Isten megjutalmazza a bölcs pénzkezelést. A Máté 25:21 alapján három lépésben zajlik ez a jutalom: elismerés, előléptetés és ünneplés.

Isten elismerése a következő: „Jó munkát végeztél! Próbára tettelek, hogy meglássam, hűen kezelted-e azt, amit neked adtam, te pedig átmentél a próbán. Jól van, jó és hű szolga vagy!

A második lépés az előléptetés. Ha kevesen hűséges vagy, Isten még nagyobb felelősséget bíz rád.

És amint megmutatod a felelősségtudatodat, Isten együtt fog ünnepelni veled. Isten örömében fogsz osztozni!

Jézus ezt mondta: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Máté 6:24).

Figyeld meg, hogy nem azt írja, hogy nem kellene Istent is és a pénzt is szolgálni, hanem azt, hogy nem szolgálhatod mindkettőt. Az lehetetlen. Senki sem szolgálhat két úrnak. Tehát el kell döntened, hogy mi lesz az első helyen az életedben: Isten, vagy az, hogy minél több pénzt keress.

A pénz nagyon príma szolga, de nagyon borzalmas úr. Amikor a pénz uralkodik feletted, akkor folyamatosan stressz alatt tart, mindig aggódsz érte, folyton feszült vagy miatta. Amikor te uralkodsz a pénzed felett, és téged szolgál a pénz, akkor a hasznodra van. Amikor a pénz neked dolgozik, és nem te a pénzért, akkor békességed van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Isten átvizsgálná a pénzügyeidet, milyen jegyet adna neked, és miért?
  • Miért szeretnéd, hogy Isten nagyobb felelősséget adjon neked?
  • Hogyan tudnád bölcsebben kezelni a pénzügyeidet, hogy a pénz a javadra váljon, és ne irányítód legyen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.18.)

Szólj hozzá!

Légy nagylelkű, ahogyan Isten is nagylelkű hozzád

2018. augusztus 10. 03:00 - managercoach.hu

"Légy nagylelkű: fektess jó cselekedetekbe, a jó cselekedetek hozama magas. Ne halmozd fel a javaidat, oszd szét magad körül. Légy áldássá mások számára!” (Prédikátor könyve 11:1-2 – MSG fordítás)"

Isten azt akarja, hogy a pénzed egy részét a szükségben élők megsegítésére használd. Isten nem azért helyezett e világba, hogy csak önmagunknak éljünk. Azért kapunk áldásokat, hogy mi is áldássá lehessünk mások számára.

Mindez része annak, hogy Isten egyre inkább önmagához hasonlóvá formál minket. Isten nagylelkű. Mindenünk, amink van az életünkben, azért van, mert Isten nagylelkű. Semmink sem lenne – még csak nem is élnénk – Isten nagylelkűsége nélkül. És Isten azt akarja, hogy mi is legyünk olyan nagylelkűek, mint Ő.

Képzeld el, hogy édesapád egy milliárdos, és meg akarja osztani veled a vagyonát. Előbb azonban próbára akar tenni, képes vagy-e kezelni.

Ezért ad neked egy bizonyos pénzösszeget, és ezt mondja: „Azt akarom, hogy tanulj meg kevesebből megélni, hogy a maradékot mások megsegítésére használhasd. Figyelni foglak, hogy lássam, hogyan kezeled, hogyan osztod be az én erőforrásaimat. Ha jól csinálod, az egészet odaadom neked.”

Hogyan használnád ezt a pénzt?

Isten azt akarja, hogy légy különösen nagylelkű a szegényekkel. Végig az egész Biblián, Isten azt mondja, hogy figyeli, hogyan segítünk a szegényeken, és rengeteg ígéretet kapcsol ahhoz, ha így teszünk. Például:

"Adj a szegényeknek, és soha nem leszel szükségben. Ha becsukod a szemed a szegény előtt, sokan fognak átkozni" (Példabeszédek 28:27 – TEV fordítás).

"Amikor a szegénynek adsz, az ÚRnak adsz kölcsön, és az ÚR fogja visszafizetni." (Példabeszédek 19:17)

Minél többet segítünk másoknak, annál inkább megáld bennünket Isten. Ő ad nekünk, így mi is tudunk adni másoknak.

Miért? Mert Isten azt akarja, hogy légy olyan, mint Ő, és Isten nagyvonalú adakozó!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szánj rá időt, és vedd számba Isten áldásait! Hogyan áldott meg Isten családodban, barátságaidban, munkádban és lelki életedben?
  • Ha meg kell állnod Isten előtt, hogy számot adj arról, hogyan használtad fel az Ő áldásait, vajon szégyenkeznél vagy büszke lehetnél? Miért?
  • Hogyan használhatnád a forrásaidat, hogy ezen a héten azok áldások legyenek valakinek, aki szükségben van?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.03.)

 

 

Szólj hozzá!

Arra használd a pénzed, hogy fejleszd magad

2018. augusztus 08. 03:00 - Erika1832

 "Igazság, bölcsesség, intés, és értelem – ezekért érdemes pénzt kiadni, viszont túl értékesek ahhoz, hogy eladd őket." Példabeszédek 23.23. (GNT fordítás)

 2018_08_02.png

Az anyagi javainkat szeretjük az életünk még kényelmesebbé tételére fordítani, de a Biblia arra tanít minket, hogy bölcsebben tesszük, ha ezeket inkább a személyiségünk fejlesztésére használjunk fel.

Isten azt akarja, hogy a pénzünk egy részét saját magunkba fektessük be  — az egyéni és lelki fejlődésünkbe. A Biblia azt mondja, hogy:  "Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, és Üdvözítőnk, Jézus Krisztusunk ismeretében"  2 Péter 3:18. (TLB fordítás)

A Biblia azt is mondja, "Vedd meg az igazságot – és ne add el azt szeretetért vagy pénzért; vedd meg a bölcsességet, vedd meg az okítást, vedd meg az értelmességet!” (Példabeszédek 23:23) Isten azt akarja, hogy fejleszd a képességeidet, és képezd magad úgy, hogy azzá az emberré válhass, amilyennek ő gondolt el téged.

Bármelyik alkalommal, amikor a pénzünket egy keresztény könyv megvásárlására adjuk ki, vagy olyan dologra használjuk fel, ami a növekedésünkben segít minket, Isten Növekedési Alapjába fektetünk be. Amikor a pénzünket arra fordítjuk, hogy elvégezzünk egy tanfolyamot, vagy, megtanulunk valamit, aminek segítségével azzá válunk, amivé Isten szeretné, hogy alakuljunk, a saját növekedésünkbe fektetünk be.  És Isten mosolyog, mert így a pénzünket megfelelő módon használjuk fel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mi tart téged vissza attól, hogy a személyiséged növekedésébe fektess be?
• A lelki életed területén milyen fejlődést szeretnél elérni ebben az évben? A kiadásaidban megmutatkozik, hogy mint keresztény, a szellemi növekedésnek adsz elsőbbséget?
• Ma milyen lépést fogsz megtenni annak érdekében, hogy a krisztusi jellem fejlődhessen benned?

*(Daily Hope by Rick Warren 2018.08.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása