„Járuljatok hozzám, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, amelyben szent papság lakozik.” (1Péter 2:5, GW fordítás)
Isten azt mondja, hogy te egy pap vagy, ami a körülményeidtől függően lehet ijesztő vagy zavaros számodra. Péter szerint a papságnak két előnye is van, amely minden hívő ember számára elérhető.
Az Ószövetségben a papok két dolgot tettek:
- Joguk, kiváltságuk és kötelezettségük volt közvetlenül Isten színe elé járulni. Imádkozhattak és beszélgethettek Istennel, dicsőíthették és közösségben lehettek Vele. Mindenki más ezeket csak egy pap közvetítésével tehette meg.
- A papoknak kiváltsága és kötelezettsége volt Istent képviselni az emberek előtt, valamint a szükségben lévő emberek felé szolgálni.
Ha hívővé válsz, ez a két dolog rád is érvényes lesz.
A Bibliában az áll, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, volt egy függöny a templomban, amely elválasztotta a Szentek Szentjét, ahol Isten Lelke lakozott, attól a helytől, ahol az emberek voltak. Kizárólag a papok mehettek a függöny mögé, és ők is csak évente egy alkalommal. Amikor Jézus meghalt a kereszten, Isten kettéhasította ezt a (több mint két méter hosszú) függönyt felülről egészen az aljáig, jelezvén, hogy már nincs több korlát Isten és az emberek között.
Most már te is mehetsz Istenhez közvetlenül. Nem kell senkin keresztül imádkoznod vagy megvallanod a bűneidet. Senkire nincs szükséged ahhoz, hogy Istennel közvetlen kapcsolatot építs ki. Csak olvasd a Bibliát, beszélgess az Úrral, és légy közvetlenül a társaságában.
Ezen kívül megkaptad azt az ajándékot, hogy más embereket szolgálj. Minden keresztény egy pap – még akkor is, ha a hivatása szerint nem lelkipásztor. Bármikor, amikor a tehetséged és az Istentől kapott ajándékaidat mások megsegítésére használod, szolgálsz.
„Megmentett és kiválasztott minket a szent munkájához, de nem azért, mert megérdemeltük, hanem azért, mert ez volt a terve jóval a világ kezdete előtt.” (2Tim 1:9, TLB fordítás). Miért mentett meg téged Isten? Azért, hogy szolgálhasd Őt. Kereszténynek lenni úgy, hogy valaki nem szolgál, az ellentmond egymásnak.
Honnan tudhatod, hogy mi a te szolgálatod? Vess egy pillantást a tehetségedre, az ajándékaidra és a képességeidre. Amikor ezeket arra használod, hogy más embereknek segítesz, azt hívják szolgálatnak – semmi különleges vagy ijesztő nincs ebben. Egyszerűen csak segítesz másoknak. Lehetsz pap egy értékesítési iroda dolgozójaként? Persze, hogy lehetsz. Könyvelőként is lehetsz pap? Természetesen. És tehergépkocsi-vezetőként is? Igen, úgy is. Bármikor, amikor Isten nevében más embereknek segítesz, szolgálatot végzel.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
- Hogyan használod az ajándékaidat és a képességeidet Isten és az emberek szolgálatára?
- Hogyan kerültél közelebb Jézushoz más hívők feléd való szolgálata által?
- Hogyan használod ki a legjobban azt a lehetőséget, hogy pap vagy? Teljes mértékben kihasználod az Istennel való közvetlen kapcsolatod minden előnyét?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.01.)