Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bizonytalan vagy? Emlékezz arra, hogy kié vagy!

2021. június 11. 03:00 - gerbeaud

„Jézus ismét beszélt az embereknek, ezt mondta: Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, soha nem fog sötétségben járni, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12 NIV).

Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok a világ világossága”, meghatározta önmagát. Azt mondta: „Tudom, ki vagyok.”

Legalább 18 alkalommal szerepel a Bibliában, hogy Jézus azt mondta: „Én vagyok” – majd leírást adott. Önmagát az ajtóként, az élet kenyereként, az útként, az igazságként, a feltámadásként és az életként írta le. Újra és újra meghatározta önmagát. Jézus tudta, ki ő, és ennek eredményeként nem volt nyomás alatt.

Jézus megértette az identitását – és kulcsfontosságú, hogy te is megértsd a tiedet.

Amikor bizonytalan vagy az identitásodban, nyomás alá kerülsz, hogy mások mintájába beilleszkedj. Inkább megpróbálnak olyanná tenni, amilyennek gondolják, hogy lenned kellene, minthogy olyanná tennének, akinek Isten alkotott.

A stressz abból fakad, hogy megpróbálsz valaki olyan lenni, aki nem vagy – amikor félsz, akkor véletlenül leomlanak a színfalak, és az emberek felfedezik, ki is vagy valójában.

A külső nyomás ellensúlyozásának a módja az, ha belső elégedettség tölt el bennünket azzal kapcsolatban, hogy Isten kinek alkotott minket. Azáltal fedezed fel, hogy ki vagy, hogy tudod, kié vagy.

A Biblia azt mondja, hogy Isten teremtett téged. Mélyen szeret téged. Olyannak fogad el téged, amilyen vagy. Van terve az életedre. Amikor ezt megérted, akkor szabadon fogsz tudni másokat szolgálni.

Jézus állandóan olyan dolgokat tett, amelyek mindenki mást megleptek – mert szabad volt; nem érzett nyomást arra, hogy megfeleljen az emberek elvárásainak. Úgy döntött, hogy másokat szolgál függetlenül attól, hogy ezt hogyan lehet megérteni. Megmosta tanítványainak a lábát – ők túl bizonytalanok voltak, hogy ezt egymásnak megtegyék. Jézus mindig az erő helyzetéből szolgált. Tudta, ki ő, és kihez tartozik.

Szeretnél ugyanabban a szabadságban élni, mint Jézus? Találj biztonságot annak tudatában, hogy Isten nagyon szeretett és elfogadott gyermeke vagy! Nem szükséges megjátszanod, hogy valaki más vagy.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Készíts két listát! Az egyiket arról, amit az emberek mondanak rólad. A másikat arról, amit Isten mond rólad. Melyik listát választod, hogy megtaláld benne az identitásod?
  • Mikor érzel leginkább kísértést arra, hogy engedj a külső nyomásnak, ahelyett, hogy annak a belső ismeretében élnél, hogy Isten kivé alkotott téged?
  • Hogyan teszi lehetővé számodra az identitásodban való bizonyosság, hogy hatékonyabban szolgálj?  

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.04.)

(NIV: A bibliaidézet szövege az angol New International Version fordításból származik.)

Szólj hozzá!

Engedd el a megbántottságot!

2021. június 04. 03:00 - daniella_89

forgiveness.jpeg

„Legyetek elnézőek egymás hibáival, és bocsássatok meg, ha valaki megbánt titeket! Emlékezzetek, az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok másoknak!” (Kol 3,13 NLT fordítás).

Megtörtént már veled, hogy valaki valami hihetetlen, bántó dolgot tett veled vagy valaki olyannal, akit szeretsz? Talán azt gondoltad: „Tudom, hogy az a keresztényi, hogy megbocsássak, ezért meg fogok bocsátani. Meg fogok neki bocsátani, amint bocsánatot kér.”

Ezzel a gondolkodásmóddal egy baj van: még mindig hordozza a megbántottságot. Az igazság az, hogy megtörténhet, az a személy soha nem fog tőled bocsánatot kérni. Talán sosem mondja ki, hogy sajnálja. Talán ezért, mert nem érdekli vagy fel se fogja, mit tett. Így végül csak te forrongsz a saját levedben valami olyan miatt, amit a másik már régen elfelejtett. De téged ez belülről folyamatosan rág.

Sose őrizgess megbántottságot magadban! Az csak sértettséghez vezet, és a sértettség belülről rág szét. A neheztelés olyan, mint mérget inni, és azt remélni, hogy az a másiknak okoz kárt. Nem működik!

De a sértettségnek, a neheztelésnek van egy ellenmérge: a megbocsátás.

Jézus egyértelmű példát mutatott a megbocsátásra, mégpedig a legszélsőségesebb körülmények között. Felszegezve a keresztre, ezt mondta kivégzőiről: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34 NIV fordítás).

Ha nehezen tudsz valakinek megbocsátani, emlékezz Isten neked szóló ajándékára, a megbocsátásra – arra a megbocsátásra, amit Jézus hozott el a kereszten és, hogy ezt elhozta neked is.

Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 13, versében jól összefoglalja: ”Legyetek elnézőek egymás hibái iránt, és bocsássatok meg, ha valaki megbánt titeket! Emlékezzetek, az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok másoknak!” (NLT fordítás). (Akár még le is írhatnád ezt az igeverset, és napközben magadnál tartva megtanulhatnád. Nagyon sok lehetőséged lesz még ezt alkalmazni.)

A görög szó, amit magyarra „legyetek elnézőek”-nek fordítunk, ezt a jelentést hordozza: „engedményt adni, türelmesnek lenni, elviselni, toleránsnak lenni”. Más szóval, hagyd őt!

Jézus azt mondta: „Áldottak az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek” (Mt 5,7 NIV fordítás). Azt szeretném, ha Isten megáldaná a te életedet is. Az egyik módja annak, hogy ezt megkapd, az irgalmasság.

Mikor azt érzed, hogy valaki megbánt, választhatsz: tartogathatod magadban, és érezheted a neheztelés pusztítását, vagy élhetsz a megbocsátás szabadságával. Válaszd ma a megbocsátást!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a megbántottság, amit még mindig nem engedtél el? Az, hogy magadban tartogatod, milyen negatív hatásokkal lehetett az életedre már eddig is?
  • Készen állsz arra, hogy elengedd a megbántottságot, amihez eddig ragaszkodtál? Tölts egy kis időt imával megbocsátást kérve annak, aki megbántott – vagy kérdd Istent, hogy segítsen több hajlandóságot érezni a megbocsátásra!
  • Mikor tapasztaltad már meg a megbocsátás szabadságát – bocsánatot nyerve vagy megbocsátást adva?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.28.)

Szólj hozzá!

Erre a három dologra összpontosíts önmagad helyett!

2020. november 01. 03:00 - Lencsés Tamás

„Hadd töltse be a menny a gondolataidat; ne töltsd azzal az idődet, hogy aggódsz a földi dolgok miatt!” (Kol 3,2 TLB fordítás).

Az igazi szabadság akkor jön el, amikor gondolataidat Isten igazságára összpontosítod. De hogyan tudod a gondolataidat a helyes dolgokra összpontosítani, azért, hogy megtapasztalhasd ezt a szabadságot? Ime három dolog, amiket te is meg tudsz tenni, amik a legnagyobb változást hozzák gondolataid irányításában.

Első: gondolj Jézusra! A Biblia így szól A zsidókhoz írt levél 12. fejezetének 3. versében: „Gondolj Jézus példájára. Kitartott, amikor a gonosz emberek ördögi dolgokat tettek vele. Tehát ne csüggedjetek, és ne hagyjátok abba a próbálkozást” (NCV fordítás). Mi ad erőt neked arra, hogy ne hagyd abba? Az, ha Jézusra gondolsz. Állandóan tartsd szem előtt, amit a Biblia mond arról, hogy ki Ő, és emlékezz a példára, amit Ő mutatott neked arra, hogy hogyan élj Istennek tetsző életet.

Második: gondolj másokra!Gondoljunk egymásra, és segítsük egymást a szeretet kimutatásában és a jó cselekedetekben” (Zsid 10,24 NCV fordítás). A világon a legtöbb ember először magára gondol. Tehát bárki, aki többet gondol másokra, mint saját magára, az ragyogni fog. Amikor tudatos döntésed alapján arra összpontosítasz, hogy mire lehet szüksége másoknak, és hogy te hogyan tudsz nekik segíteni, akkor saját problémáid nehezen tudnak majd lenyomni.

Harmadik: gondolj az örökkévalóságra! Pál apostol kolosséiakhoz írt levelének 3. fejezete 2. versében ez áll: „Hadd töltse be a menny a gondolataidat; ne töltsd azzal az idődet, hogy aggódsz a földi dolgok miatt!” (TLB fordítás). Bármi miatt is aggódsz ma, valószínűleg öt év múlva nem fog számítani, és még kevésbé fog számítani az örökkévalóságban. Minden más távlatba kerül, ha az örökkévalóság fényében gondolsz az életedre.

Bármilyen helyzetben találod ma magad, állj meg, és gondold át, mi jár a fejedben. Ezután dönts úgy, hogy Jézusra, más emberekre és az örökkévalóságban lévő otthonodra koncentrálsz. Ez elveszi a fókuszt önmagadról. Istennek az a terve, hogy így élj. Ha így teszel, az teljesen át fogja alakítani az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha azon gondolkodsz, milyen szükségletei vannak más embereknek, ez hogyan ad helyes perspektívát saját problémáidnak?
  • Milyen igazságokra kell ma koncentrálnod azzal kapcsolatban, hogy ki Jézus, és mit tett érted?
  • Ha az örökkévalóság fényében gondolsz a legnagyobb problémádra, hogyan változtat ez meg téged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.25.)

Szólj hozzá!

Az egyetlen igazság, amely szabaddá tesz

2020. október 31. 03:00 - Deltajulietttango

bible-896220_640_1.jpg

„Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32 NLT fordítás).

Van egy csomó dolog, ami igaz, de nem tesz szabaddá. Megtanulhatod a számítógép-programozást, de attól nem leszel szabad. Elolvashatod az összes legújabb önsegítő könyvet, de ezek sem tesznek szabaddá.

Az egyetlen igazság, amely szabaddá tesz, az Isten Igéjének igazsága: „Akkor majd megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32 NLT fordítás). Sokan idézik ezt a verset, de nem mindenki ismeri el, hogy ez az idézet a Bibliával van kapcsolatban, vagy még inkább, hogy  a Bibliából származik.

Ha már tudod, hogy Isten Igéjének ismerete az egyetlen mód, hogy a szabaddá válj, akkor életedben elsőbbséget kell adnod a Biblia olvasásának és tanulmányozásának. Táplálnod kell elmédet Isten Igéjének igazságával.

Az ókori Izraelben Dávid király megértette, hogy mennyire fontos Isten Igéje. Volt idő, amikor annyi ellensége volt, hogy menekülni kényszerült. Futott az életéért, és barlangokban rejtőzködött. De bármi is történt, Isten igazságával táplálkozott.

A 119. zsoltár 95. verse egyike azoknak a zsoltároknak, amelyeket ebben az időben írt, és amely így szól: „Bár a gonoszok vadásznak rám, hogy megöljenek, én mégis törvényeiden gondolkodom” (NLT fordítás).

Amikor végignézel a világ dolgain, könnyen elcsüggedhetsz. Ha végiggörgeted a hírfolyamokat, rádiót hallgatsz vagy híradót nézel, akkor könnyen rosszkedvű leszel. Remény nélkülinek fogod érezni magad. De amikor Isten Igéjének igazságait emlékezetbe idézed, akkor megtelsz reménnyel, és jobb kilátásokkal tekintesz életedre, még akkor is, ha válságot élsz át, vagy ellenségeid elől menekülsz.

„Mennyire szeretem tanításodat, Uram! Egész nap azon gondolkodom” (Zsolt 119,97 GNT fordítás). Nyomasztó gondolatnak tűnhet egész nap azzal próbálkozni, hogy Isten Igéjén gondolkozz. Az is, mert ez senkinek nem megy könnyen! Lehet, hogy neked már az is nehezen megy, hogy naponta legalább egyszer Isten Igéjére gondolj, de valahol el kell kezdeni!

Próbáld meg a napodat Isten Igéjével indítani! Reggelenként tölts 10 percet a Biblia olvasásával, és aztán a nap folyamán gondolkodhatsz azon, amit olvastál. A nehéz időkben, amikor szükséged lesz rá, a Szentlélek majd segít felidézni azt, amit olvastál.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan ad szabadságot Isten Igéjének ismerete?
  • Mi az, amivel most reggelente körülbelül 10 percet töltesz, amiről le tudnál mondani, hogy helyette azt a 10 percet Bibliád olvasásával töltsd?
  • Mit jelent az, hogy elmédet Isten Igéjével táplálod? Milyen más – jó vagy rossz – dolgokkal táplálod az elmédet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.24.)

Szólj hozzá!

Hogyan ejtsünk foglyul minden gondolatot?

2020. október 23. 03:00 - daniella_89

e88de3f24052870a69e049c7ef42ea71.jpg

„A bűnös természetednek engedni azt, hogy uralja az elméd, halálhoz vezet. De a Léleknek átengedni az elméd feletti uralmat, élethez és békességhez vezet” (Róm 8,6 NLT fordítás).

Észrevetted már, hogy az elméd nem mindig teszi azt, amit mondasz neki?

Valamikor az elmédnek saját esze van. Van, hogy a gondolataid olyan irányba tartanak, amerre nem tervezed. Mikor imádkoznod kell, a gondolataid elkalandoznak. Mikor Isten Igéjén akarsz elmélkedni, a gondolataid inkább elkószálnának.

A Biblia azt mondja, hogy amikor ez történik, minden gondolatot foglyul kell ejtened (2Kor 10,5). Mit jelent ez? Az a görög szó, ami ebben a versben szerepel, szó szerint azt fejezi ki, hogy a gondolatokat rabul ejted. Legyőzöd. Uralmad alá hajtod.

Ez csak akkor válik lehetségessé, ha használod azt a két fegyvert, amely minden hívő számára elérhető: A Szentlelket és Isten Igéjét.

Először is arra van szükséged, hogy felfedezd Isten Lelkének erejét magadban. Nélküle védtelen vagy. Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 6. verse ezt mondja: „A bűnös természetednek engedni azt, hogy uralja az elméd, halálhoz vezet. De a Léleknek átengedni az elméd feletti uralmat, élethez és békességhez vezet” (NLT fordítás).

Szükséged van Jézusra az életedben, mert a Szentlélek nélkül a bűnös természeted uralja az elméd, és mindig rossz irányba visz. De ha a Lélek irányít, megvan az erőd arra, hogy minden gondolatot foglyul ejts.

Másodszor, szükséged van Isten Igéjére. Jézus azt mondja: „Ha engedelmeskedtek a tanításomnak, valóban a tanítványaim vagytok; tudni fogjátok az igazságot, és az igazság szabaddá fog tenni titeket” (Jn 8,31–32 GNT fordítás).

Az emberek ennek az igeszakasznak a második részét szeretik idézni. Tény, hogy ez ki van plakátolva egyetemek épületére szerte a világban. De csak néhány ember idézi a szakasz első részét, amely azt mondja, meg kell tanulnod, és engedelmeskedned kell Isten Igéjének. Az emberek szabadságot akarnak, de Isten igazsága nélkül.

Valójában nincs szabadság igazság nélkül. És nincs igazság Isten Igéje nélkül. Isten megadta az iránymutatást az életre, és te minden szóban bízhatsz, amit a Biblia mond. Minél inkább megismered Isten Igéjét, és minél inkább megtöltöd az elmédet az ő igazságával, annál könnyebb lesz arra vezetni a gondolataidat, amerre akarod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor kapod magad azon leggyakrabban, hogy egy gondolatot foglyul kell ejtened?
  • Milyen érzést vált ki belőled az a tudat, hogy ha Isten erejét akarod, át kell adnod az irányítást a Szentléleknek?
  • Mit gondolsz, miért akarja sok ember figyelmen kívül hagyni Isten parancsát arra, hogy engedelmeskedjenek az ő Igéjének? Miért akarnak az emberek igazság nélkül szabadságot?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása