Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten hatalma elűzi a félelmeket

2022. november 15. 03:00 - flependzsi

ship-gcca398af3_1920.jpg

Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt kérdezték: Miféle ember ez? Még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki!” (Máté evangéliuma 8. rész 26-27. - NIV fordítás)

Bármikor, amikor olyan helyzetbe kerülsz, amit nem tudsz befolyásolni vagy irányítani, emlékeztesd magad Isten hatalmára. Ezt hívják Isten dicsőítésének, imádásának, és ez a harmadik ellenszer az élet pusztító viharaival szemben. 

A viharos napokon − amikor az egészséged megromlik, amikor a házastársad hűtlen, vagy amikor a barátaid kritikusak − döntened kell, hogy aggódni fogsz, vagy dicsőíted Istent.

Van egy nagyon jó példa erre az Újszövetségben. Jézus a tanítványaival kihajózik a Galileai tengerre. A Galileai tenger akkoriban - ahogyan most is - egy hatalmas tó volt, így a viharok gyorsan kialakultak ott. Itt is pontosan ez történik.

A Máté evangéliuma 8. rész 24-25. verse ezt mondja: “Hirtelen nagy vihar támadt a tengeren, és a hajót elborították a hullámok. De Jézus aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: 'Uram, ments meg minket, elveszünk!’” 

A hajó hánykolódott, Jézus azonban aludt. Benne békesség volt, Ő nem aggódott. A tanítványok azonban pánikba estek. 

Jézus ezt mondta nekik: “Mit féltek, ti kishitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt kérdezték: Miféle ember ez? Még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki!” (Máté 8, 26-27).

A tapasztalat, amit átéltek tiszteletet ébresztett a tanítványokban Jézus iránt. Elfelejtették egy pillanatra, ki Jézus. De amikor látták, ahogyan megmutatkozik hatalma a természet erői felett, már nem a félelmeikre néztek, hanem Isten nagyságára. Másképp fogalmazva: az, ami történt, Isten imádatára indította őket.

Az imádat által tudod te is elérni, hogy az élet szelei abba az irányba vigyenek, amerre menni akarsz − Jézus felé. A viharos szelek el is sodorhatnak, és az a veszély is fenyegethet, hogy elveszel. Ehelyett engedd, hogy a fájdalom, a megrázkódtatás vagy a stressz viharos szelei Isten irányába sodorjanak, és Őrá irányuljon a figyelmed.

Mitől félsz jelenleg? Bármi is az, ha Jézus veled van a hajóban, életed hajója elsüllyeszthetetlen. Neki hatalma van a természet erői felett − és minden más felett is. 

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudtak életed eddigi viharai közelebb vinni Istenhez? Milyen esetekben távolítottak el Istentől?
  • Idézz fel egy esetet, amikor láttad Istent, ahogyan megmutatja hatalmát a természet felett. Hogyan reagáltál erre?
  • Mikor fordult elő veled utoljára, hogy tisztelettel teli csodálat ébredt benned Jézus iránt? Milyen körülmények hatására történt ez?

Szeretnéd ma követni Jézust?

A Biblia azt mondja, “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Bízol Istenben, hogy betartja, amit ígért? Mondd el ezt az egyszerű imát: “Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus meghalt a bűneimért,  és hiszem, hogy feltámadt. Bízok Jézusban, a megmentőmben, és követni szeretném Uramként a mai naptól fogva. Kérlek, vezesd az életem, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az áldás cselekvésből fakad

2022. november 14. 03:00 - I. K.

Hit Rádió Archívum

 

Most, hogy tudod ezeket, akkor leszel áldott, ha meg is teszed őket” (Jn 13,17 NIV fordítás)

Az élet fékezhetetlen viharai – a kapcsolati, a pénzügyi, vagy a lelki viharok – elboríthatnak, és letéríthetnek az útról. De Isten Igéje tele van olyan alapelvekkel, amik segítenek ellenállni a legviharosabb szeleknek is.

Tegnap megvizsgáltuk miért fontos, hogy folyamatos kapcsolatban légy gyülekezeti családoddal.
Ma a pusztító viharok másik ellenszerét vizsgáljuk meg: tedd át a gyakorlatba mindazt, amit tanultál.

Isten nem csak azt akarja, hogy megismerd szavait. Azt akarja, hogy meg is cselekedd őket – engedelmeskedj neki, és tedd meg azokat a gyakorlatban is.

A Biblia ezt mondja: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. (Mt 7,24-25).

Figyeld meg, az Ige leír három dolgot, ami egy viharban történik! Ömlik a zápor, megtámadja azt, ami felül van életedben. Az árvíz, elárasztja azt ami alul van életedben, az alapokat. Tombolnak a szelek és rombolják életed falait. Felülről, alulról és oldalról támadnak. Ráadásul nem befolyásolhatod egyiket sem.

Mit kezdesz az élet irányíthatatlan dolgaival – például a diagnózissal, amit nem tudsz irányítani; a gyermekkel, akit nem tudsz irányítani; vagy a pénzügyi nehézségekkel, amiket nem tudsz irányítani? Alkalmazod a gyakorlatban mindazt, amit a Szentírásból tanultál! És ha ezt megteszed, nem fogsz elbukni, mert "házad alapját kősziklára építetted".

Mi itt a kőszikla? A kőszikla Isten Igéje. És minél jobban erre építed életed, annál szilárdabb leszel. Jöhet a vihar és óriási problémákat hozhat, de nem fogja tönkretenni életedet, ha azt teszed, amit Isten mond.

A János 13. fejezetének 17. verse szerint: „Most, hogy tudod ezeket, akkor leszel áldott, ha meg is teszed őket” (NIV fordítás).

Ez a vers nem azt mondja, hogy áldott leszel, ha tudod ezeket a dolgokat. Azt írja, áldott leszel, ha megteszed őket!

Lehet, hogy most éppen kievickélsz egy viharos időszakból, vagy lehet, hogy épp egy ilyenen mész keresztül. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: építsd életed Isten rendíthetetlen Igéjére. Ez az egyetlen olyan alap, amiben megbízhatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor a „házad” Isten Igéjének alapjaira építed, mit gondolsz, mi akadályozza meg, hogy összedőljön?
  • Milyen területeken küzdesz azzal, hogy engedelmeskedj Isten Igéjének? Például legyen szó kedvességről otthon, vagy türelemről a munkahelyen - hogyan nézne ki másként ez a hét, ha azt tennéd, amit Isten mond?
  • Életedben ki az a jó példa, aki következetesen engedelmeskedik Isten Igéjének és nem csak ismeri azt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Jézus imádkozik érted

2021. február 27. 03:00 - HerceneDia

dawn-1868418_1920_1.jpg

„Akkor ki az, aki elítél? Senki. Krisztus Jézus, aki meghalt – ennél is több: aki életre kelt –, Isten jobbján van, és közben is jár értünk” (Róm 8,34 NIV).

Isten mindent tud arról, hogy mi fog történni. Ő mindentudó. Ez azt jelenti, hogy egyszerre tudja a múltat, a jelent és a jövőt. Ő már most is tudja, hogy mi fog történni veled ma délután. Tudja, hogy mi fog történni az életedben jövő héten, jövő hónapban, jövő évben, illetve az életed hátralevő részében.

Ez azt is jelenti, hogy tud imádkozni ezekért, még mielőtt megtörténnének.

Várj egy percet! Isten imádkozik? Úgy érted, hogy Isten saját magához beszél?

Te állandóan beszélsz magadhoz. Amikor tehát Isten magához beszél, azt imádkozásnak nevezzük. Apaként én sokszor beszélek magamhoz a gyermekeimmel kapcsolatban. És Isten is állandóan beszél magához rólad.

Krisztus a keresztre feszítése előtti estén a tanítványokkal volt. Péter dicsekedett, és azt mondta: „Uram, én meghalnék érted.” Jézus szerette Pétert, de tudta, hogy Péter kissé heves természetű. Azt is tudta, hogy Péter háromszor meg fogja tagadni őt a következő reggelig. Jézus azt mondta a Lukács evangéliuma 22. fejezetének 32. versében: „Imádkoztam azért, hogy majd ne veszítsd el a hitedet. Segíts a testvéreidnek erősebbnek lenni, amikor visszajössz hozzám!” (NCV). Jézus már akkor imádkozott Péterért abban a viharban, amin keresztül ment.

Ugyanúgy, Jézus imádkozott már azokért, amiken keresztülmész ebben az évben. Valójában Jézus most is a mennyben van, és imádkozik a gyermekeiért. Közbenjár érted – beszél Istenhez a te nevedben.

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 34. verse azt mondja: „Akkor ki az, aki elítél? Senki. Krisztus Jézus, aki meghalt – ennél is több: aki életre kelt –, Isten jobbján van, és közben is jár értünk” (NIV). Jézus imádkozik érted, hogy végig tudj menni a nehézségeken.

Szeretem, amikor az emberek imádkoznak értem, ugyanis érzem azt. És amikor az emberek nem imádkoznak értem, akkor érzem a különbséget. Az egy dolog, hogy vannak emberek, akik imádkoznak érted – de mennyire szeretnéd tudni, hogy Isten Fia imádkozik érted?

A Biblia azt mondja, hogy nem számít, min mész keresztül ma, jövő héten vagy a jövő évben, Jézus imádkozik érted. Ő a te oldaladon áll. Ha bízol benne mint Megváltódban, akkor közbenjár érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Jézus imádkozik érted. Jézus milyen tulajdonságai nyilvánvalóak neked, amikor erre a tényre gondolsz?
  • Amikor azon gondolkozol, hogy Jézus imádkozik érted, akkor milyen változások vannak a szívedben?
  • Milyen viharon mész most keresztül? Kérdd Istent, hogy segítsen neked elhinni, hogy Jézus már imádkozik érted!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.20.)

Szólj hozzá!

A viharban erre van szükséged: „Én vagyok”

2021. február 26. 03:00 - ReveSz

529215.jpg

„Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet. Felkiáltottak, mert mindnyájan látták, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: »Bátorodjatok! Én vagyok az. Ne féljetek!«” (Mk 6,49–50 NIV).

Csak az élet viharaiban tanulhatod meg, milyen is Jézus valójában. Megláthatod, hogy ő nem pusztán csak egy ember. Ő nem csak egy jó tanár vagy egy erkölcsös vezető. Ő Isten, a világmindenség Alkotója.

Márk evangéliuma 6. fejezetében Jézus észrevette, hogy a tanítványok megrémültek. Egy tenger közepén voltak, ahol a szél és a hullámok csapkodták a hajójukat, és emiatt képtelenek voltak haladni. Ezután Jézus elindult feléjük a vízen járva. „Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet. Felkiáltottak, mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: »Bátorodjatok! Én vagyok az. Ne féljetek!«” (Mk 6,49–50 NIV).

A tanítványoknak továbbra is voltak nyomasztó kétségeik – lehet, hogy Jézus csak egy jó próféta volt, aki csodákat tudott tenni. Azzal viszont, hogy a vízen járt, Jézus felfedte, hogy sokkal több, mint csak egy ember. Megmutatta nekik, hogy ő Isten.

Fel is szólította őket: „Bátorodjatok!” És megnyugtatta őket: „Én vagyok az.”

Görögül, amely nyelven a Biblia ezen része eredetileg íródott, az „én vagyok”  kifejezés ténylegesen két szó: ego eimi. Az ego eimi szimplán azt jelenti, hogy „én vagyok”. Miért fontos ez?

Isten neve: „Vagyok” – nem pedig „Voltam”, vagy „Leszek”, vagy „Remélem, leszek”. Amikor Jézus azt mondja, hogy „én vagyok”, ő azt mondja ezzel, hogy nem kell félned. Nem kell görcsölnöd. Ő Isten. És ez bőven elég.

Ha viharon mész keresztül, nem munkára van szükséged – Jézusra van szükséged. Nem egy tervre van szükséged – egy személyre van szükséged. Nem egy rendszerre van szükséged – a Megváltóra van szükséged. Nem egy új célra van szükséged – Istenre van szükséged.

Amikor viharon mész keresztül, emlékezz arra, hogy Isten nem távoli, közömbös vagy kívülálló. Ő a „Vagyok”. És át fog vinni a viharon.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit vagy kit keresel általában, hogy megmentsen egy viharban? Mi tart vissza attól, hogy Istenre tekints?
  • Isten neve: „Vagyok” – nem pedig „Voltam”, vagy „Leszek”, vagy „Remélem, leszek”. Mit jelent ez ma számodra?
  • Mire van szükséged Istentől ahhoz, hogy keresztül vigyen a viharodon? Beszélj vele erről, és figyeld meg, hogy a megfelelő időben meg fog téged segíteni!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.19.)

Szólj hozzá!

Öt tennivaló viharban

2021. február 25. 03:00 - Besther

clouds-1768967_1920.jpg

„Amikor azonban [Péter] látta a szelet, megijedt, és süllyedni kezdve felkiáltott: »Uram, ments meg!«” (Mt 14,30 NIV).

Mikor egy viharon mész keresztül, Isten akkor sincs távol, nem kívülálló. Veled van, és dolgozik az életedben a javad érdekében.

Ha úgy érzed, hogy elsüllyedsz egy viharban, akkor íme öt dolog, amit Isten akar tőled, hogy megtegyél:

Legyen bátorságod, mert Jézus veled van!
Soha ne vitázz a félelemmel! Mondd meg neki, hova menjen! Mondd, hogy menjen Jézushoz, beszéljen vele!

Kockáztass hitben!
Ne kérd Isten áldását arra, amit csinálsz! Helyette csináld azt, amit Isten megáld! Kérdezd meg őt, hogy mit szeretne, hogy tegyél, aztán légy kész megtenni vele!

Maradjon a fókusz Jézuson!
Abban a pillanatban, ahogy leveszed a szemed az Úrról, el fogsz süllyedni. Máté evangéliuma 14. fejezetének 30. verse azt mondja: „Amikor azonban [Péter] látta a szelet, megijedt, és süllyedni kezdve felkiáltott: »Uram, ments meg!«” (NIV). Ha a szélre és a hullámokra figyelsz, vagyis a körülményeidre, akkor nagyon nagy valószínűséggel el fogsz süllyedni, mint Péter.

Ne kételkedj!
Nem kell nagy hit ahhoz, hogy az életed viharait átvészeld. Csak a megfelelő személyben kell hinned: Jézus Krisztusban.

Dicsérd az Urat!
Akár viharban; akár, ha úgy érzed, hogy süllyedsz; akár halálra rémültél – magasztald őt mindenkor! Adj hálát Istennek a vihar közepén!

Milyen vihar ijeszt meg most téged? Milyen vihar süllyeszt el? Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy átmenj ezen a viharon?

Ugyanabból az okból engedi, hogy átmenj ezen a viharon, amiért a tanítványokat is kiküldte a viharba. Azt akarja, hogy tudd: „Én vagyok minden, amire szükséged van. Bármivel megbirkózom. És épp ott fogok járni, ahol téged a legjobban megijeszt valami. Nem azt kérem, hogy jöjj hozzám. Én megyek hozzád.”

Ha ma úgy érzed, hogy süllyedsz, ne félj! Csak hívd Jézust! Meg fogod látni, hogy ő veled van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen viharral kell Jézushoz fordulnod ma?
  • Hogyan nőtt benned Isten megértése az életed egyik múltbéli vihara miatt?
  • Mit tehetsz, hogy korlátozd azokat a zavaró tényezőket, melyek megakadályozzák, hogy Istenre figyelj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása