Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan ismerhetjük fel Isten hangját? - Első ismérv

2011. március 22. 01:00 - BManka

"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba." (1János 4:1)

Ha megfogan egy gondolat a fejemben, honnan tudom, hogy Istentől jött-e? Honnan tudom, hogy nem a saját vágyam, vagy a Sátán hazugsága-e? A válasz világosan meg van írva a 1 Ján 4:1-ben: meg kell vizsgálnom, hogy kiderítsem.

Ezen a héten 7 biblikus módot szeretnék megosztani veletek, melyekkel egy gondolat megvizsgálható, és kideríthető, hogy Istentől van-e, vagy sem. Ez a hét vizsgálati mód egy szűrőt alkot. Meg kell győződnöd róla, hogy a próbák közül mind a hetet kiállja az ötlet.
Ha ez így történik, teljes bizonyosságod lehet afelől, hogy Istentől van.

Az első vizsgálat az, hogy megkérdezd: "Összhangban áll a Bibliával?"

Isten sosem fog ellent mondani írott szavának. A Lukács 21:33 azt mondja: "Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."
Isten igazsága állandó. Nem fog egy dolgot mondani a Bibliában, és valami mást egy gondolat vagy vélemény által.

És ahogy a Példabeszédek 12:19 mondja: "Az igazmondó ajak megáll mind örökké..." (Károli ford.) Ez milyen szűrőnek tűnik?
Például, mikor azt olvassuk a Bibliában, hogy "Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré" (Mt 22:21) azt mondja, fizessünk adót. Így ha úgy érzed, Isten azt mondja, ne fizess idén adót, akkor ez a gondolat nem Istentől van. Ellentmondás lenne saját szavával.

A Példabeszédekben is sok igeverset találunk, amelyek azt mondják, Isten megáldja a vállalkozásodat, ha tisztességes vagy, és becsülettel jársz el minden üzleti ügyedben. Így ha egy olyan gondolat fogan meg benned, hogy több pénzt kereshetnél, vagy növelhetnéd a bevételt tisztességtelen módon, akkor ez az ötlet nem Istentől van.

Isten életedre vonatkozó akaratának nagy része olvasható az Igéjében. Szóval ha bármikor odamegy hozzád valaki, aki azt mondja, hogy a Biblián kívül szükséged van egy másik könyvre is, hogy megtaláld az igazságot, akkor téved. A Galata 1:8 ezt mondja: "...egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!"

Ez lehet, hogy keménynek hangzik, de Isten igazsága nem változik. Ha ismerni akarod Isten hangját, akkor az egyetlen könyv, amelyet olvasnod kell, az a Biblia. Szükséges, hogy megjegyezd, tanulmányozd és elmélkedj rajta.

Ha ismered Isten Igéjét, akkor nem vernek át a hazugságok. De mindig bajba fogsz kerülni, ha kételkedsz a Bibliában.

 

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2011. március 15.)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.03.24. 16:37:14

>>" Ha ismered Isten Igéjét, akkor nem vernek át a hazugságok. De mindig bajba fogsz kerülni, ha kételkedsz a Bibliában."<< Az egész tanítás erős,és alapos,-a kulcs (-számomra) az utolsó mondat! Köszönöm!
süti beállítások módosítása