Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Áldozatod kedves illat Istennek

2011. november 22. 03:00 - Lilla:)

 "És éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként."" (Efézus 5:2.)

 
Amikor Mária a hajával dörzsölte meg olajjal Megváltójának lábát, a tanítványok csak a pazarlás szagát árasztották: "Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és azt a szegényeknek juttatni." (Máté 26:9.)
 
De Jézus azt érzékeltette, hogy az ilyen nagy áldozat, nagy jelentőséghez vezet: "Bizony, mondom néktek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére!" (Máté 26:13.)
 
Talán Jézus azért érezhette Mária áldozatának édes illatát, mert tudta, hogy a szeretet talál értelmet az áldozatban: "Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért." (1. János 3:16.)
 
Talán Máriában Jézus megérezte "az Istennek kedves áldozati ajándékot", egy olyan életet, "ami kiüríttetett, mint italáldozat" (Efezus 5:2;2 Timóteus 4:6 NIV fordítása).
 
A Szent Szellem késztet minket a kegyelem királysága felé, ahol átformálódunk, hogy meglássuk a szeretet lehetőségét ott, ahol mások pazarló áldozatot látnak.. A pazarlás illata helyett megtanulunk mélyet lélegezni Isten kegyelmének illatából, ahol mint Jézus, felkészülhetünk a temetésre, hogy "megfeszíttessünk Krisztussal": "többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem" (Máté 26:12 NIV; Galata 2:20.)
 
Biztosan neked is voltak már "Én ezt nem tudom megcsinálni" pillanataid, de Pál testvérünk emlékeztet minket, hogy Isten  kegyelméből élő áldozatokká válhatunk. Ő belénk ültette a Szent Szellemet, hogy szentekké és a számára kedvessé tegyen bennünket.
 
"És éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként."" (Efézus 5:2.)
 
Van az életednek olyan része, ami áldozatot követel és azon kapod magad, hogy neheztelsz miatta? Hogyan változnának meg a dolgok, ha elkezdenéd "Istennek kedves illatú áldozatként" nézni őket? Kérd Isten segítségét, hogy kedves illattá változhass a pazarlás illata helyett.
 
(Daily Hope by Jon Walker, 2011.11.15.)
Szólj hozzá!
Címkék: áldozathozatal

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása