Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten úgy alkotott meg téged, hogy halld a hangját

2013. július 28. 03:00 - gyanus

 "Isten szól - néha így, máskor másképpen - bár az emberek lehet, hogy nem értik."         (Jób 33:14, NCV fordítás)

A Biblia ezt mondja a Jób 33:14-ben: "Isten szól - néha így, máskor másképpen - bár az emberek lehet, hogy nem értik." (NCV fordítás)

Isten úgy alkotott meg téged, hogy halld a hangját. Bizonyos értelemben van egy "vevőkészülék" benned, ami lehetővé teszi, hogy vezetést kapj Istentől.

Milyen csatornákat használ Isten?

Leginkább a Biblián keresztül szól. Ezért kell olvasnunk a Bibliát minden nap. Isten akarata Isten Igéjében található meg.

Isten szólhat keresztény és Istennel élő kapcsolatban álló bibliatanítókon keresztül is. Történt már veled, hogy gyülekezetben vagy bibliaórán voltál, és úgy érezted, mintha a pulpitusról pont hozzád beszéltek volna? Ilyenkor Isten valóban egyenesen hozzád beszél!

Isten más keresztényeken keresztül is szólhat. Ő még rajtad keresztül is tud szólni. Ha ráhangolódsz és tanulmányozod az Igéjét, Isten néha arra fog használni, hogy olyan dolgokat mondj más embereknek, amiket Ő szeretne. Ez nem valami különleges dolog, nem csak a gyülekezeti pásztorok kiváltsága; Isten minden hívő által tud szólni.

Isten még a körülményeiden és a fájdalmaidon keresztül is szólhat. Isten mindig szól. De nekünk figyelnünk kell rá. Hangolódj rá Istenre, és Ő vezet majd a jó úton.

Beszéljünk róla

  • Mit kell változtatnod az Istennel töltött időddel kapcsolatban ahhoz, hogy jobban rá tudj hangolódni Istenre, és halld a hangját?
  • Isten hogyan használhatna ma téged arra, hogy másokhoz szóljon rajtad keresztül?
  • Isten hogyan használhatja a körülményeidet, hogy szóljon hozzád?   

(Rick Warren, Daily Hope, 2013. 07. 21.)

Szólj hozzá!

Várd Isten válaszát az imáidra!

2013. július 27. 03:00 - FodorImi

„Ha tudni akarjátok, hogy Isten valójában mit akar, hogy tegyetek, akkor kérdezzétek meg tőle… de ha nem hittel kéritek, ne várjátok, hogy az ÚR bármi határozott választ ad nektek.”
(Jakab 1:5-6 – LB fordítás)

Isten irányítani akar téged az életben, ehhez azonban két dolog szükséges. A megfelelő személyt, Istent kell kérned, és a megfelelő hozzáállással – hittel, választ várva – kell kérned.

Megtörtént már, hogy kértél valamit Istentől, és nem vártad, hogy megkapod? Nos, ezért nem kaptad meg. Isten a hit által végzi a munkáját az életünkben. Olyan sokszor mondjuk: „Istenem, kérlek, vezess engem!” Aztán már megyünk is tovább, nem is várjuk meg, hogy vezetést, útmutatást kapjunk. Azonnal cselekszünk. „Istenem, adj bölcsességet, segíts helyesen döntenem.” De valójában nem várjuk, hogy Isten megtegye. Azt gondoljuk, minden csak rajtunk múlik.

A Jakab 1:5-6 ezt mondja: „Ha tudni akarjátok, hogy Isten valójában mit akar, hogy tegyetek, akkor kérdezzétek meg tőle… de ha nem hittel kéritek, ne várjátok, hogy az ÚR bármi határozott választ ad nektek.” (LB fordítás)

Isten megígérte, hogy ad bölcsességet, ha kérjük. A bölcsesség az, hogy az életet Isten nézőpontjából nézzük. A bölcsesség az a képesség, hogy döntéseinket oly módon hozzuk, ahogyan Isten hozza a döntéseit.

Gondolkozz csak el azon, hogy Isten sosem hoz rossz döntést és sosem hibázik. Ő azt mondja, ha bízunk benne és figyelünk rá, ő vezetni fog minket. De hittel kell kérnünk.

Beszéljünk róla:

  • Mikor kaptál választ Istentől egy konkrét imádra?
  • Írd fel egy füzetbe az imakéréseidet, és figyeld meg, hogyan válaszolja meg Isten az imáidat.


(Daily Hope by Rick Warren – 2013. 07. 20)

Szólj hozzá!

Nem látod a jövőt? Támaszkodj Istenre!

2013. július 26. 03:00 - FHanna


"Az alázatosakat az igazságban vezeti, és az ő útjára tanítja őket." (Zsolt. 25:9, NIV ford.)

A Biblia több dolgot is említ, amit meg kell tennünk ahhoz, hogy Istentől vezetést kapjunk, de a legelső dolog az, hogy beismerjük, hogy vezetésre van szükségünk!

Legtöbbször nem akarjuk követni Istent, és senki mást sem. A magunk útját akarjuk járni. Nem akarjuk beismerni, hogy útmutatásra vagy vezetésre van szükségünk.

A juhok természetüknél fogva hajlamosak rá, hogy letérjenek az ösvényről. Ézsaiás próféta mondja: "Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta." (Ézs. 53:6)

Egy másik igazság a juhokról az, hogy korlátozott a látásuk. Nem látnak nagyon messzire, ezért szükségük van pásztorra.

Isten úgy teremtett meg, hogy ne tudj előre látni a jövőbe, bármennyire is próbálkozol. Miért tette ezt? Azért, hogy Őrá támaszkodj.

A Példabeszédek 14:12-ben ezt olvassuk: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." Mind hoztunk már olyan döntést, ami jónak tűnt az adott pillanatban, de később kiderült, hogy mégis rossz döntés volt. Néhány ösvény zsákutcába vezet, és letérünk az útról. Ezért kell beismernünk, hogy "Istenem, segítségre van szükségem!"

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.19.)

Szólj hozzá!

Attól tartasz, hogy rossz döntést hozol?

2013. július 25. 03:00 - Habakuk

,,igaz ösvényen vezet engem az Ő nevéért” (Zsoltárok 23:3)

Előfordul hogy attól félünk, hogy rossz döntést hoztunk. Ez stresszt okoz bennünk.

De Isten azt mondja van ellenszere a határozatlanságnak. A zsoltárok 23:3 elmondja nekünk, : ,,igaz ösvényen vezet engem az Ő nevéért”.  Kezelhetjük a döntéshozatal okozta stresszt, ha engedjük hogy Isten vezessen minket.

Talán ezt gondolod: „De hát én ezt már megpróbáltam!” Kérted Istent, hogy vezessen téged, de azután még jobban összezavarodtál, mint azelőtt és még mindig nem tudod hogyan dönts. Aztán elgondolkozol: Miért olyan nehéz megérteni Isten akaratát?

Isten valamiféle játékot űz velünk? Természetesen nem! Isten vezetni akar minket. Azt akarja, hogy ismerjük akaratát jobban, mint ahogy azt mi akarnánk tudni. A mi problémánk az, hogy rendszeresen rossz dolgot keresünk, amikor Isten akaratát próbáljuk megtudni.

Vannak, akik valamiféle érzést keresnek. Vannak olyanok, akik módszertanilag akarják megközelíteni Isten akaratát, valamiféle receptet kutatnak vagy képletet, amit alkalmazhatnak. Megint mások mágikus megközelítésben keresik Istent és egy különös jelre várnak.

Ezek a módszerek csalódottsághoz vezetnek minket, aminek a következménye, hogy elszalasztjuk Isten akaratát.

Isten nem akarja, hogy összezavarodj, és azt sem akarja, hogy stresszelj a döntéseid miatt.

Ez az Ő ígérete, tehát hihetsz abban, hogy ez igaz:,,igaz ösvényen vezet engem az Ő nevéért” (Zsoltárok 23:3)

 

Beszéljük meg:

  • Isten milyen módon vezetett már Téged az igaz ösvényeken ?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.18.)

Szólj hozzá!

Hogyan válaszoljunk erre a zűrzavaros világra?

2013. július 24. 03:00 - zsófi68

"Ez a világ nem a mi otthonunk - örökkévaló otthonunkra készülünk a mennyben." (Zsid 13,14 LB fordítás)

614601_PCTE2ORWQ6252CC6NZIE1XKUVTRU4H_internet-explorer-wallpaper-28_H155326_L.jpg

Ez a világ eléggé zűrzavaros. Hogyan viselkedjünk hát vele szemben?

Először is, naponta élvezed Isten kegyelmét. Isten vár még, hogy a világnak véget vessen, így mutatva ki kegyelmét, tehát hogyne éreznéd te is azt naponta. A rómaiakhoz írt levélben olvassuk: "Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által." (Róm 5,17)

Másodszor, ne feledd, ez a hely csak átmeneti. Ne hagyd, hogy ez a romlott világ magával rántson - a divatok, értékek - mert semmi, amit láthatunk, nem tart örökké. Minden el fog tűnni egy nap. Csak két dolog fog örökké tartani: Isten igéje és az Ő népe. Tehát életedet azokra a dolgokra kell, hogy építsd, amik örökké tartanak.

Ez itt mind átmeneti. A fájdalmat nem kell elviselned az örökkévalóságon túl is. A Biblia azt írja: "Ez a világ nem a mi otthonunk - örökkévaló otthonunkra készülünk a mennyben." (Zsid 13,14 LB fordítás)

Ez megnyugtató kell, hogy legyen, ahogy végighaladsz a napodon. Fájdalommal fogsz találkozni. Valószínű, hogy így vagy úgy, minden nap találkozol fájdalommal. De nem fog örökké tartani.

Egy nap a mennyben minden fájdalom - a fizikai, szellemi és érzelmi - el fog tűnni.

Erre bizton számíthatsz.

 

Beszéljetek róla:

  • Mennyiben segít legyőzni a fájdalmat az, hogy tudod, nem tart örökké?
  • Hogyan tudod életedet híveben alapozni Isten igéjére és az Őt követőkre?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása