Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Oszd meg a tapasztalataidat!

2013. szeptember 01. 03:00 - BélaPéter

“Bátorítsátok és segítsétek egymást!” (1Thesz 5:11 TEV fordítás)

1aeff290c0eab4e5be7ba6f7d2b6b88c.jpg

A Bibliában, az 1Thesz 5:11-ben azt olvashatjuk, hogy “Bátorítsátok és segítsétek egymást!” (TEV fordítás). Motiválnunk és inspirálnunk kell az embertársainkat. Na de hogyan? Három féleképpen: adhatunk reményt az embereknek, segíthetünk nekik a félelmeiken túltenni magukat és segíthetünk nekik, hogy legyőzzék az akadályokat.

Az első tehát, hogy reményt adunk. Mutasd meg, hogy te is átmentél már ugyanezeken a dolgokon és biztosítsd arról őket, hogy ők is túl fogják magukat tenni ezeken. A saját történeteden keresztül mutasd be, hogy miként is lehetséges ez!

Amikor megosztod másokkal a tapasztalataidat akkor segítesz nekik abban, hogy legyőzzék a félelmeiket. Amikor elmész egy vidámparkba és még sosem voltál azokon a hatalmas hullámvasúton, akkor megkérdezed magadtól, hogy “Biztos, hogy jó ötlet ez?” Majd aki előtted áll megfordul és azt mondja, hogy “Ez egy nagyon jó hullámvasút. Már ötször voltam rajta!” És akkor rögtön arra gondolsz, hogy “OK, akkor én is túlélem. Ezek itt már ötször megcsinálták. Akkor minden rendben lesz.” Ha van valaki aki elmondja neked, hogy ő már átélte ezt az hatalmas inspiráció. Az ő tapasztalata fog motiválni.

Hány nő van halálra rémülve amikor elsőnek lesz anyuka? Hányan érzik úgy, hogy nincsenek felkészülve és nem megfelelőek a feladatra? Az összes! És mennyire hálásak ha jön valaki és azt mondja, hogy “a babák igenis sírnak. Ez így OK. Hadd sírjon. Ez így természetes.” Az a félelem amit átélnek már nem is olyan nyomasztó amikor mások megosztják velük az ő tapasztalataikat. Reményt ad nekik.

Amikor elmondod az embereknek a tapasztalatodat, akkor ezzel motiválod őket, hogy legyőzzék az akadályokat. Roger Bannister volt az első ember aki négy perc alatt lefutott egy mérföldet. Akkoriban mindenki azt mondta, hogy ez egy hihetetlenül nagy akadály. Viszont Roger Bannister négy perces rekordját követő egy even belül egy tucat másik ember is megtette ezt. Hirtelen az emberek rájöttek, hogy nem is lehetetlen ezt megtenni, sőt, reményt adott nekik!

Az életedben vannak olyan tapasztalatok amelyek mások számára akadálylegyőző, inspiráló és motiváló – de csak ha hajlandó vagy megosztani velük. A leghatásosabb módja annak, hogy elmondj valamit az ha személyesen mondod el.

Pál azt mondja az 1Kor 4:6-ban: “Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg”

Amikor a házasságról tartok előadást, akkor mindig elmondom, hogy én és Kay milyen házastársi problémákon mentük át. Miért? Mert valós és hihető, ezért az emberek azt mondják, hogy “Nekik sincs tökéletes házasságuk, és nekünk sincs. De már majdnem 40 éve vannak együtt. Akkor nekünk is sikerülhet!” A tökéletesség csak akkor segít másokon ha Jézustól jön.

Beszéljétek át:

  • Milyen fájdalmas vagy nehéz tapasztalatokon mentél át ami segíthet másokon és reményt adhat nekik?
  • Milyen módon oszthatod meg a tapasztalataidat másokkal? Hogyan imádkozhatnál azért, hogy Isten lehetőséget adjon neked, hogy megoszd a tapasztalataidat?
Szólj hozzá!

Vizsgáld a tapasztalataidat

2013. augusztus 31. 03:00 - Lilla:)

"Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok."

(2. Korinthus 13:5.)

3521_large.jpg

Egy kivizsgálatlan tapasztalat értéktelen.

Vannak emberek, akik 50 évesek, de nem éltek 50 évet. Egy évet élnek át 50 alkalommal. Még mindig ugyanazokat a hibákat követik el, mert sosem állnak meg és gondolják végig mi is történt. Sosem állnak meg megkérdezni: "Mi történt ebben az utolsó évben, és mit csinálhatnék másképpen, hogy jobban élhessem az életem?"

A Biblia azt mondja a 2. Korinthus 13:5.-ben, hogy "Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok."

Mit is jelent ez? Azt, hogy időt kell azzal is tölteni, hogy visszanézd, mik történtek az életedben. Két dolgot kell megvizsgálni:

Ellenőrizd azokat, amik hasznosak voltak. Mi volt az, amit igazán élveztél? Ne csak azt mondd, "Igazán élvezem a munkám." Tedd fel a kérdést: "Miről is szól az a munka, amit igazán szeretek?" Ne csak azt mondd: "Igazán kedvelem az osztályt." Tedd fel a kérdést: "Milyen is az az osztály, amit igazán kedvelek? Miért volt ennyire kielégítő számomra?" Kis nyomokat fogsz találni azzal kapcsoaltban, merre kellene vezetned az életed.

Figyeld a mintákat. Elsősorban a mintákat keresd meg a hibáidban, mert mikor hibázol, minden alkalommal ugyanúgy csinálod. Tehát figyelj és mondd: "Hol hibáztam a múltban? Mik azok a minták, amiket folyamatosan ismétlek?" Ne úgy nézz rá, hogy ezzel teljesen összetöröd magad, hanem úgy hogy azért teszed, mert változni akarsz. Azok, akik nem törődnek a történelemmel, arra kárhoztattak, hogy folyamatosan ismételjék azt. Ez volt a probléma a zsidókkal is. Az útjuknak az Ígéret Földjére csak 4 hétig kellett volna tartania, nem 40 évig. Ők azonban elutasították azt, hogy tanuljanak a tapasztalataikból és Isten próbára tette őket. Minden egyes próba elbukása egy újabb kört jelentett a sivatagban.

A Biblia mondja a Jób 32:7.-ben: "Minél tovább élsz, annál bölcsebbé válsz."(MSG) Ez a vers egy lehetőség, nem egy ígéret. Nagyon sok olyan embert ismerek, akik idősek és buták. A bölcsesség nem jön automatikusan a korral. Az érettség az, amikor a mindennapok tapasztalataiból le tudod vonni a következtetést.

A tapasztalatok iskolájában ezek a csodálatos dolgok vannak: Először is, hogy ha megbuksz a teszten az rendben van. Addig kell újra és újra és újra ismételned, amíg át nem mész. Másodszor, hogy amikor már azt hinnéd, hogy lediplomáztál, egy újabb kurzust kapsz. Ebben az iskolában leszel életed hátralévő részében.

Beszéljetek róla:

- Mik azok a tapasztalatok az elmúlt évből, amiből tanulni tudsz?
- Mik az érettség és a bölcsesség jelei az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 24.)

Szólj hozzá!

Ne tagadd meg, amin keresztülmentél az életben!

2013. augusztus 30. 03:00 - rorsy

"Emlékezz ma arra, mit tanultál az Úrról a tapasztalataidon keresztül." (5Móz 11,2 - TEV fordítás)

Bizonyára sok tapasztalatot gyűjtöttél életed során, legyenek azok jók, rosszak, szégyenletesek, helyesek, helytelenek, örömteliek vagy szomorúak. Nem kell a múltad elől elfutnod, mert Isten jóra használhatja azt az életedben.

A Galata 3,4 ezt mondja: "A tapasztalataid hiábavalóak lennének? Remélem nem." (NCV ford.) Ne menekülj a múltad elől. A fájdalom miatt sok ember letagadja, figyelmen kívül hagyja vagy megbánja a múltját, vagy esetleg neheztel miatta. Ők felülírják a múlt eseményeit és kiszínezik a történteket, mert könnyebben birkóznak meg a hazugságokkal, mint a múlt fájdalmaival. De ha letagadod ezeket, Isten nem tudja a tapasztalataidat jóra használni.

Isten jóra tud használni minden tapasztalatot az életeben, de nem szabad tovább menekülnöd előlük. El kell fogadnod a múltadat. Talán a szüleid nem voltak olyan nagyszerűek, vagy éppen az iskolában nem szerettek annyira a többiek, vagy lehet, hogy nem te voltál a focicsapat kapitánya... de attól még ezek a te saját tapasztalataid, ne tagadd meg őket.

Ne próbáld tovább kiűzni a rossz élményeket az emlékezetedből - emlékezz azokra. A 5Móz 11,2 ezt mondja: "Emlékezz ma arra, mit tanultál az Úrról a tapasztalataidon keresztül" (TEV ford.).

Ez a vers arról beszél, hogy milyen fontos emlékezni az életben megtanult leckékre és tapasztalatokra. Hogyan tudod ezt megtenni? A legjobb módszer az, ha naplót vezetsz. Nem olyan naplót, amibe minden nap beleírod, hogy mit csináltál aznap (pl. nem azt, hogy ma elmentem a boltba és vettem egy kis tejet). Ebbe a  naplóba nem kell minden napodról beszámolnod,  de minden alkalommal, amikor valami fontos tapasztalatot szereztél vagy éltél át, írd le azt, és így nem fogod elfelejteni (pl. "ez nagyon fájt, nagyon sok nehézség árán tanultam meg ezt a leckét, és nem akarom elfelejteni").

Hogy ne felejtsd el, mit tanultál Istenről, fontos, hogy írj ilyen feljegyzéseket. Aztán a nehéz időkben majd vissza tudsz nézni és emlékezhetsz, mit tanított neked Isten, és ebből erőt és bátorságot meríthetsz, mert tudni fogod, hogy Isten mindig a te javadra munkálkodik.

Beszéljünk róla:

  • Fontos, hogy emlékezz Isten hűségére és a megválaszolt imákra? Mit teszel azért, hogy ne felejtsd el?

  • Ha olyan típusú ember vagy, aki nem szeret leírni dolgokat,  a papíron és a tollon kívül milyen más lehetőséged van arra, hogy megjegyezd, milyen leckét tanított meg Isten neked?
(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 23.)
Szólj hozzá!

Ha már tudod, tedd is meg!

2013. augusztus 29. 03:00 - Mike Zsuzsi

"Az igének pedig cselekvői legyetek, ne csak hallgatói, becsapva magatokat." Jakab 1:22

120224_Matthew_22_37_Hohlt_1.jpg

A Biblia a Márk 12:30-ban ezt mondja: "Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel." Más szavakkal mondva: szeresd Istent minden beszédeddel, minden érzéseddel, minden gondolatoddal és minden cselekedeteddel. Isten úgy formált téged, hogy elsősorban beszélő, érző, gondolkodó vagy cselekvő legyél. 

A beszélők elsősorban a szívükkel szeretik Istent. Az érzők a lelkükkel, a gondolkodók az elméjükkel. Tudtad, hogy Istent az értelmeddel is tudod szeretni? Tudtad, hogy amikor értelmes dolgokat teszel, az dicsőséget szerez Istennek? Amikor fejleszted és erősíted az értelmed, az dicsőítés.

A gondolkodó típusú emberek szerelmesek lesznek a Bibliába, amikor hívővé válnak. Szeretik tanulmányozni ezt a könyvet. Nincs még egy ilyen könyv a világon! Megvan benne az élet nagy kérdéseire a válasz, mint például arra, hogy "Ki vagyok én? Hová tartok? Mi az élet célja? Számít-e az életem? Mi a múlt? Mi a jövő? Honnan származom?". A gondolkodók szeretik tanulmányozni a Bibliát. A Zsoltárok 119:97 szerint: "Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap arról gondolkodom!"

Szükségünk van gondolkodókra a világban. Valakinek át kell gondolnia a bonyolult dolgokat és levonni a következtetéseket abból, amit a többiek csinálnak. Szükségünk van az olyan emberekre, akik végiggondolják a nehéz témákat és megoldást adnak rájuk. Ezért kellenek a tudósok, az írók, a filozófusok, a feltalálók.

A gondolkodóknak viszont figyelniük kell az alázat gyakorlására. A Biblia ezt mondja: " Ne tartsd bölcsnek magadat" (Példabeszédek 3:7). Miért? Mert Isten az Isten, és nem te!

Az alázat választás kérdése. Nem egyszer mondja a Biblia, hogy imádkozz Istenhez alázatért. Azt írja, hogy "alázd meg magad az Úr előtt". Ez egy választás, és ezt saját magadnak kell megtenned. Senki sem tudja helyetted megtenni. Meg tudnak alázni, de nem tudnak alázatossá tenni. A lényeg, hogy az alázat az Istentől való teljes függés. Nem jelenti az erőd tagadását, de őszinteséget jelent a gyengeségeiddel kapcsolatban.

A gondolkodóknak arra is figyelniük kell, hogy a gyakorlatban is megvalósítsák, amit tudnak. Ha már ismersz vagy tudsz dolgokat, akkor cselekedd is meg! A Jakab 1:22 mondja: "Az igének pedig cselekvői legyetek, ne csak hallgatói, becsapva magatokat." 

Elhiszed, hogy adnod kellene a szegényeknek? Meg is teszed? Elhiszed, hogy az embereknek szükségük van Krisztusra ahhoz, hogy a Mennybe jussanak? Beszélsz nekik erről? Hiszel a tized adásában? Megteszed? Csak azokat a részeket hiszed el a Bibliából, amelyeket meg is cselekszel.

Beszéljetek róla:

  • Melyik nehezebb számodra: tagadni az erődet, vagy őszintének lenni a gyengeségeiddel kapcsolatban? Miért gondolod így?
  • Készíts egy listát azokról a dolgokról, amikben hiszel! Megcselekszed ezeket?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 22.

Szólj hozzá!

A szív bőségéből szól a száj

2013. augusztus 28. 03:00 - zsófi68

"A kemény munkának megvan a maga haszna, de az üres beszéd szegénnyé tesz." (Péld 14,23, CEV ford.)

heartmouth.png

A Biblia szerint közvetlen kapcsolat van a szív és a száj között. Például, ha a káromkodással van problémád, az nem a beszédeddel, hanem a szíveddel kapcsolatos probléma. Ha hajlunk arra, hogy másokat kritizáljunk vagy gúnyosan beszéljünk emberekről, akkor sem a beszédünkkel, hanem a szívünkkel nincs rendben valami. Ugyanez a helyzet akkor is, ha hajlunk a túlzásokra, ha hajlamosak vagyunk elferdíteni az igazságot, ha azt mondjuk, amit szerintünk mások akarnak tőlünk hallani, ahelyett, amit igazán mondanunk kellene. Ezek nem a beszédünkkel kapcsolatos problémák, hanem a szívünkben nincs rendben valami.

Amit mondunk, az közvetlen kapcsolatban áll a szívünk állapotával.

Bármi is tölti meg a szívedet, azt fogod mondani is. Ha harag van a szívedben, haraggal teli lesz a beszéded is. Ha a szívedet a lehangoltság uralja, a beszédeden is meg fog látszani. Ha a szíved tele van örömmel, akkor ez a beszédedben is tükröződni fog.

A Márk 12,30-ban ezt olvassuk: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből." Másként fogalmazva, szeresd a te Istenedet minden beszédeddel, minden érzéseddel, minden gondolatoddal és minden cselekedeteddel, amit teszel. Isten elsődlegesen beszélő, érző, gondolkodó és cselekvő embernek teremtett.

Azok az emberek, akik szeretik elmondani, ami  a szívükön van, nehezen tudnak hallgatni. Szeretnek mindenről beszélni. Ha te is ilyen vagy, neked is ki kell beszélned, ami a szíveden van, és el kell mondanod más embereknek. A "szívükből beszélő " emberek szeretnek üldögélni és csak történeteket mesélni, beszélgetni - különösen, ha hasonló beszélgetőtársra találnak.

A világnak szüksége van olyan emberekre, akik kommunikálnak. Szükségünk van olyan emberekre, akik tudnak megbeszéléseket tartani, akik meg tudják fogalmazni, amit mi, többiek érzünk. Szükségünk van tanárokra, tanácsadókra és edzőkre, akik tanítanak és irányítanak minket, és szükségünk van komédiásokra, igehirdetőkre is. Szükségünk van olyan emberekre, akik jó verbális készségekkel és képességekkel rendelkeznek, és akik előbbre tudják mozdítani a világot.

Isten azonban a következőkre figyelmezteti az ilyen típusú embereket: cselekedned is kell.

A Példabeszédek 14,23 ezt mondja: "A kemény munkának megvan a maga haszna, de az üres beszéd szegénnyé tesz"  (CEV ford.). Ez azt jelenti, hogy tovább kell lépned. Vannak emberek, akik sohasem tesznek mást, csak beszélnek. Azt mondják, én ezt és ezt fogom majd csinálni. De mióta mondják ezt? Már 3 éve! Mit kezdesz az életeddel? Mikor fogod abbahagyni az üres beszédet, és mikor kezdesz el cselekedni? Ha már megvan a célod, rajta, kezdj hozzá!

Beszéljetek róla

  • Mi az, amiről hetek vagy talán hónapok óta csak beszélsz, hogy majd megteszed?
  • Tovább kell lépned. Milyen konkrét lépéseket teszel ma azért, hogy előbbre juss? Ne csak mondd, hogy majd megteszel valamit, hanem tényleg tedd is meg!

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása