Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Tudd, ki vagy!

2013. szeptember 08. 03:00 - Mike Zsuzsi

„Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” János 8:12

Amikor Jézus azt mondta: „én vagyok a világ világossága”, azzal meghatározta önmagát. Azt mondta ezzel: „tudom, hogy ki vagyok”. Több mint 18-szor jelenti ki a Bibliában: „én vagyok…”: az ajtó, az élet kenyere, az út, az igazság, a feltámadás és az élet. Újra és újra megfogalmazza, ki is ő. Mivel tisztában volt saját kilétével, ezért mások nem tudtak nyomást gyakorolni rá.

Ez a biztos identitás alapja. Amíg bizonytalan vagy önmagad felől, addig mások nyomdokaiba próbálnak majd szorítani. Kihasználnak és olyanná akarnak formálni, amilyennek a többiek szerint kéne lenned ahelyett ,amilyennek Isten teremtett.

A stressz egyik fő kiváltó oka lehet, ha olyan akarsz lenni, amilyen nem vagy. Feszültséget okoz, ha attól félsz, hogy valaki rájön, milyen is vagy valójában, és hogy nem tudod majd megvédeni a magad köré épített falakat.

Egyedül úgy ellensúlyozhatod a kívülről érkező hatásokat, ha belül elégedett vagy azzal, aki vagy és akinek Isten teremtett! Ugyanis akkor ismered meg, hogy ki vagy, ha megtudod, kié vagy!

A Biblia azt mondja, hogy Isten teremtett téged és szíve mélyéből szeret. Elfogad úgy, ahogy vagy és terve van az életeddel. Amíg nem ez határozza meg az énképedet, addig bizonytalan leszel és nyomás alatt állsz. Addig nem tudsz másokat szolgálni, amíg ezt el nem rendezed magadban!

Jézus minduntalan olyan dolgokat tett, amelyekkel mindenkit meglepett. Mindenki alá helyezte magát és másokat szolgált. Sohasem gondolt volna arra egy tanítvány sem, hogy megmossa a másik lábát, mert ők bizonytalanok voltak önmagukban. De Jézus mindig a hatalom erejével szolgálta őket! Tudta, hogy ki ő és kihez tartozik, ezért nem számított neki, hogy lealacsonyította magát és szolgálta őket.

A szolgálat képessége az önbecsülésből ered. Amíg nem kerekedsz felül a bizonytalanságodon, és nem érzed jól magadat a bőrödben, addig senkinek sem akarsz majd segíteni! Légy biztos abban, ki és kié vagy, és így hasznára tudsz válni másoknak!

Beszéljünk róla:

  • Mi a különbség aközött, amit a világ és mások mondanak rólad, és mit gondolsz, mit mond rólad Isten?
  • Kinek a véleményére akarod építeni az önbecsülésedet? Hogyan befolyásolja ez a döntésed azt, hogy hogyan szolgálsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.01.)

Szólj hozzá!

Pap vagy

2013. szeptember 07. 03:00 - FodorImi

„Jöjjetek hozzá, mint élő kövek, mint szellemi ház, amely szent papságra épült” (1Péter 2:5a – GW fordítás)

priest2_1.jpg

Isten azt mondja, hogy pap vagy. A hátteredtől függően ez rémisztő vagy zavaró lehet. Péter azt mondja, hogy a két előny, mellyel a papok bírnak, az minden hívő számára elérhető.

Az Ószövetségben a papok két dolgot tettek:

  1. Joguk, kiváltságuk és felelősségük volt közvetlenül Istenhez menni. Imádkozhattak, beszélhettek Istenhez, imádhatták Őt és közösségben lehettek Istennel. Mindenki más csak a papokon keresztül tehette meg ezt.

  2. A papok kiváltsága és felelőssége volt képviselni Istent az emberek előtt, és szolgálni nekik a szükségeik szerint.


Ez az a két dolog, ami igaz rád is, amikor hívővé válsz.

Közvetlen bejárásod van Istenhez. Nem szükséges senki máson keresztül imádkoznod. Nem kell gyónnod senki máson keresztül. Nem kell, hogy bárki máson keresztül legyen közösséged Istennel. Olvasd a Bibliád, beszélgess az ÚRral, és legyen közösséged közvetlenül vele.

A Biblia elmondja, hogy mikor Jézus meghalt a kereszten, a templomban volt egy kárpit, amely elválasztotta a Szentek Szentjét, ahol Isten volt, attól a helytől, ahol az ember volt. Csak a papok mehettek a kárpit mögé, évente egyszer. Mikor Jézus meghalt a kereszten, Isten kettéhasította ezt a kárpitot – mintegy 70 láb (kb 21 m) – a tetejétől az aljáig, jelképezve, hogy nincs többé válaszfal.

Kaptál ajándékot is, hogy szolgálj másokat. Minden keresztény egy szolgáló. Nem pásztor, hanem szolga. Minden alkalommal, mikor használod a képességeidet, ajándékaidat, hogy segíts másoknak, akkor szolgálsz.

„Ő szabadított meg minket, és Ő választott ki minket az Ő szent munkájára. Nem azért, mert megérdemeltük, hanem mert ez volt a terve már a világ kezdete előtt.” (2Tim.1:9 – LB fordítás) Miért szabadított meg Isten? Hogy szolgálhasd Őt! Egy nem szolgáló keresztény, az ellentmondás.

Honnan tudhatod meg, hogy mi a szolgálatod? Nézd meg a tehetségeidet, ajándékaidat, képességeidet. Amikor használod ezeket a talentumaidat, ajándékaidat, ezt hívják szolgálatnak. Nincs ebben semmi különleges. Csupán másoknak segítesz. Lehetsz pap egy kereskedelmi irodában? Egészen bizonyosan lehetsz. Lehetsz pap könyvelőként? Természetesen. Kamiont vezetsz? Akkor is. Minden alkalommal, mikor másoknak segítesz Isten nevében, akkor szolgálsz.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan használod ajándékaidat és képességeidet mások szolgálatában?
  • Hogyan használod fel papként a helyzetedet? Kihasználod-e minden előnyét annak, hogy közvetlen bejárásod van Istenhez?


(Daily Hope by Rick Warren – 2013.08.31)

Szólj hozzá!

Légy irgalmas másokkal

2013. szeptember 06. 03:00 - FHanna

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. " Jakab 3:17

A Biblia azt írja, hogy a bölcsesség irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes: "A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató."

Más szavakkal, bölcs dolog kegyelmet mutatni mások felé, ha valamit elrontanak, mikor elszúrják, mikor vétkeznek, mikor esetlenek, mikor hibáik vannak, mikor elbuknak.

Ki a legbölcsebb személy a világon? Isten. Ki a legkegyelmesebb személy a világon? Isten. Tehát minden alkalommal, mikor ítélkezek, bolond dolgot teszek. Minden alkalommal, mikor irgalmas vagyok, olyan vagyok, mint Isten. És az a bölcs dolog! Bölcs döntés elengedni dolgokat másoknak, mivel Isten folyton elenged neked dolgokat.

Mindened, amid van az életben, az Istentől van - még a következő lélegzeted is. Ha azt kaptad volna, amit érdemelsz, akkor nem élnél. Isten mégsem azt adja neked, amit érdemelnél. Azt adja, amire szükséged van. És az a kegyelem.

A bölcs emberek azt adják másoknak, amire szükségük van, nem azt, amit megérdemelnek. Az pedig a kegyelem és a bölcsesség. A bölcs emberek nem hangsúlyozzák mások hibáit, mert irgalmasok.

A Példabeszédek 17:9 írja: "Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától."

Mike a Saddleback gyülekezet munkatársa volt sok-sok éven keresztül. A minap összefutottunk vele és a feleségével, Sallyvel, akivel épp aznap ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat. Sally épp indult, szóval odamentem az autóhoz gratulálni neki. Megkérdeztem tőle, mi az 50 évig tartó házasság titka. Rám nézet és azt mondta, "Pásztor, sosem próbáltam őt megváltoztatni."

Miután elment odamentem Mike-hoz, aki kicsit feljebb állt és tőle is ugyanezt kérdeztem. Azt válaszolta, "Sosem próbáltam őt megváltoztatni."

A bölcsesség irgalommal teljes.

Beszéljetek róla:

  • Mit kell elengedned a kapcsolataidban, hogy irgalmat tudj mutatni?
  • Kik azok az emberek az életedben, akiket bölcsnek tartasz a fentiek alapján? Hogy adnak példát a bölcsességükről?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.08.29.)

Szólj hozzá!

Figyelmes bölcsesség

2013. szeptember 05. 03:00 - Habakuk

17 A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló Jakab 3:17.

fruits.jpg

Nézzük meg az ellenszerét annak a két alapvető hibánkra, amit a kapcsolatainkban követünk el.

Az első hiba az, hogy úgy reagálunk arra amit az emberek mondanak nekünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk az érzéseiket. Túl nagy figyelmet fordítunk a szavakra, és nem fordítunk elég figyelmet az érzelmeikre. Nem a szavak számítanak igazán. Az emberek amikor dühösek olyan dolgokat mondanak amiket nem gondolnak át. Olyan szavakat használnak amiket nem is kívánnak használni. Eltúloznak dolgokat. De neked a szavak mögé kell nézz, hogy meglásd az érzést, mert ott van a megoldás. Az emberek gyakran nem azt mondják amire gondolnak, viszont az érzéseik ugyanazok maradnak.

Szóval ha te bölcs szeretnél lenni a  kapcsolataidban, többé ne arra koncentrálj amit a kedvesed, barátod, férjed, feleséged vagy a főnököd mond. Egyszerűen csak légy figyelemmel. Ez egyszerűen csak annyit jelent, hogy figyelmes vagy mások érzései irányt. A barátságtalan embereknek van leginkább szüksége a kedvességedre. Amikor az emberek gorombák és barátságtalanok, azt kiáltják a világnak hogy : „ Fájdalomban vagyok!” A megbántott ember mindig megbántott lesz.

A második hibánk amit a kapcsolatainkban követünk el az az, hogy érvénytelenítünk minden olyan érzést amit pillanatnyilag nem érzünk magunkban.

Ez az amikor úgy hiszed hogy valami butaság, valószínűtlen vagy logikátlan mert te nem gondolod  így, ezért elutasítod. De lehet valaki rideg valaki más pedig meleg ugyanabban az időben? Igen. Akkor miért vitatkoznál ezzel?

Amikor érvénytelenítjük mások érzéseit azért mert mi nem érünk ugyanúgy azzal lekicsinítjük a másikat. Srácok, ha a barátnőtök, vagy a feleségetek azt mondaná nektek, hogy : „ csúnyának érzem magam” ezt felelitek :” Egyáltalán nem vagy csúnya!” Ez egyáltalán nem segít. Amit mondanod kéne az ez: „Miért érzed ezt? Mi késztet arra hogy ezt mond? „ mert túl kell látnod a szavakon, hogy megláthasd az igazi problémát.

Az érzések se nem igazak és se nem tévesek. Egyszerűen csak ott vannak. Ha valaki érez valamit nem kell leküzdeni azt. Csak arra van szüksége hogy azt mondják :”Én hallak téged”

A biblia azt mondja : "A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló"

A Menny bölcsességével, megállíthatod azt hogy lekicsinyítsd mások érzéseit. Ezzel megengeded hogy mások azt érezzék amit valójában éreznek, anélkül hogy lekicsinyítenéd őket. Engeded hogy fáradtnak érezze magát anélkül hogy megpróbálnád belebeszélni hogy nem az. Hagyod hogy depressziósan érezze magát anélkül hogy megpróbálnád belebeszélni hogy nem az. A bölcs ember odafigyel mások érzelmeire.

Beszéljétek át:

Milyen reakciókat látsz az olyan emberektől, akikkel kedves vagy velük amik sértegetnek téged ?

Szólj hozzá!

A düh veszélye

2013. szeptember 04. 03:00 - Á. Bözse

"Bármelyik bolond képes vitát szítani, a becsületes dolog: kimaradni belőlük." Példabeszédek 20,3 (TEV)

 20 3.jpg

A bölcs emberek békét teremtenek, nem problémát kreálnak. A bölcs emberek nem kötekedőek. Nem keresik mindig a lehetőséget a harcra, és szándékosan nem szegülnek szembe más emberekkel.

Az az igazság, hogy ha már elég ideje vagy valaki társaságában, rájössz, hogy mi idegesíti őt, és ezt a információt elraktározod az agyad egy hátsó részébe, hogy amikor vitázol vele, majd fel tudd használni. Ez egy  pusztító fegyver! Amikor vitába keveredsz, és az az ember mond valamit, ami neked fáj, téged támad, vagy megbánt téged bármilyen módon, akkor előhúzod a nagy fegyvert. Eltalálod a legérzékenyebb pontján. És ez mindig működik!

Tudod minek hívja a Biblia ezt? Ostobaságnak! Nem jutsz közelebb a megoldáshoz. Nem segítesz a kapcsolaton. Sőt, ártasz neki. Ez nem bölcs dolog.

A Példabeszédek 20,3 ezt mondja: "Bármelyik bolond képes vitát szítani, a becsületes dolog: kimaradni belőlük."

Mindannyian használunk eszközöket, fortélyokat, és ügyeskedéseket a kapcsolatainkban, amik pont az ellentétes hatást váltják ki, mint amire gondoltunk. Bántóak, ártalmasak, és nem azt hozzák ki a kapcsolatból, amit szerettél volna. Sőt, pont az ellenkező viselkedést váltják ki. De amikor nincs bölcsességünk, ezeket használjuk.

Nagyon sok ilyen eszköz van, csak egy párat sorolok itt fel:

  1. Összehasonlítás. Soha ne hasonlítgasd a feleségedet, a férjedet, a gyerekeidet, a főnöködet vagy akárkit bárki máshoz, mert mindenki egyedi. A hasonlítgatás haragot szül.
  2. Ítélkezés. Amikor egy kapcsolatban elkezdesz valakit hibáztatni, pont az ellenkezőjét kapod, mint amire számítasz. Nem működik. Butaság.
  3. Ellenkezés. William James, a híres pszichológus azt mondta: "A bölcsesség annak a művészete, hogy tudod, mi felett kell szemet hunyni."

 A Példabeszédek 14,29 azt mondja: "A bölcs ember irányítja az indulatait. Tudja, hogy a düh hibákat okoz." (LB)

Tettél vagy mondtál már valami hülyeséget dühből? Igen. Mert amikor mérges leszel az intelligenciád kirepül az ablakon. Amikor mérges leszel olyan buta dolgokat mondasz és teszel, amik igazából önrombolóak.

Gondolkoztál már azon, hogy mindössze egyetlen betű különbség van az angol "anger" (düh) és a "danger" (veszély) szavak között? Amikor dühös leszel, nagyon veszélyes terepen jársz. Sérülést okozhatsz másoknak – és magadnak is – a saját dühöddel.

Beszéljünk róla

  • Mik azok a trükkök, amiket használtál, hogy megpróbáld elérni, amit szeretnél egy kapcsolattól?
  • Milyen hatással voltak ezek a trükkök a kapcsolatodra?
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása