Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A növekvő házasság legfontosabb része

2013. október 06. 03:00 - Á. Bözse

"Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által." Kolossé 2:7a

gyoker.gif

Sok mindent tudtok tenni, hogy a házasságotokat építsétek, például lehettek gyengédek, önzetlenek és megbocsátóak a másikkal szemben. De messze a legfontosabb döntés, amit te és a párod meghozhattok a házasságotokban, hogy továbbra is elkötelezetten követitek Jézust együtt.

A Biblia azt mondja: "Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által" (Kolossé 2,7a). Te és a házastársad lehet, hogy elköteleztétek már magatokat Jézus mellett egyszer, de meg kell kérdeznetek magatoktól: "Egy párként is megéljük a hitünket?"

Hogyan tehetitek meg ezt?

  1. Merítkezzetek be együtt. Ha még nem nem tettétek meg, akkor nyilvánosan valljátok magatokat kereszténynek. Ha Jézus lesz a házasságotok középpontjában, az csak akkor működik, ha mind a ketten "kiálltok a piedesztálra" és képesek vagytok elmondani a világnak, hogy őt követitek. Nagyon szeretem, ha férjeket és feleségeket láthatok együtt bemerítkezni. Ez egy csodálatos módja, hogy a világnak elmondjátok, hogy elkötelezitek az életeteket és a házasságotokat Jézus mellett.
  2. Csatlakozzatok együtt egy kiscsoporthoz. Állítsátok a házasságotokat lelki kihívások elé és csatlakozzatok más keresztény párokhoz. Ahogy megtanuljátok együtt Isten igéjét alkalmazni a házasságotokban, megerősítitek egymást lelkileg. Bátorítsátok is a másikat, hogy szolgáljon, és osszátok meg a hiteteket rendszeresen. A házasként és egyben Krisztus követőjeként való növekedés megkívánja, hogy következetesen elszámoltathatók legyetek.
  1. Újítsátok meg az esküvői fogadalmaitokat. Ha elköteleztétek az életeteket Jézus mellett, vagy komolyan megújítottátok ezt az elköteleződést mióta először elismételtétek az esküvői fogadalmatokat, gondolkozzatok el rajta, hogy megújítjátok ezt az esküt. Lehetséges, hogy ma ez mást fog jelenteni számotokra. 
  2. Imádkozzatok egymásért és egymással. "Tegyétek ezt mindenkori szokásotokká: Valljátok meg egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy kiteljesedve és egészségesen tudjatok együtt élni." (Jakab 5,16, MSG)  Ki ne szeretné, hogy a házasság, amiben él kiteljesedett és egészséges legyen? A Biblia azt mondja nekünk, hogy ez történik, ha beismerjük egymás előtt, ha nincs igazunk, és imádkozunk egymással.
  3. Kövessétek Isten igéjét. Egy pár évvel ezelőtt olvastam egy országos tanulmányt, amely szerint minden harmadik házasság válással végződik. Ha egy pár egyházi esküvőt is tart akkor ez a szám ötvenre ugrik fel. Ha a házastársak járnak együtt istentiszteletre, részt vesznek dicsőítő alkalmakon, és tartanak valamilyen formában családi imádatot, akkor 1105 házasságból csak 1 végződik válással. Ez a különbség, amikor a párok igyekeznek Isten igéjét együtt olvasni és alkalmazni az életükre.  

Még ha a házasságotok nehéz szakaszon megy is keresztül, mindig van remény. A házasságotok újra életre lelhet. Azzal kell, hogy kezdődjön, hogy Jézust teszitek a középpontba. Tegyétek, amit Isten mond nektek az ő igéjében, és a házasságotok újra elkezd növekedni. Jézus a házasságok összetartója. Együtt tart titeket, még akkor is, ha minden szét akarna választani titeket és már feladnátok.

Beszéljetek róla:

  • Milyen kihívások segítenének neked és a párodnak a szellemi növekedésben?
  • Mik a legnagyobb akadályok neked és a párodnak, amikkel szembe kell néznetek, amikor naponta együtt imádkoztok?
  • Min tudsz változtatni a jövő héten, ami segít neked és a párodnak, hogy egy sokkal bensőségesebb szellemi kapcsolatot fejlesszetek ki?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.29.)

Szólj hozzá!

Légy a házastársad legnagyobb rajongója

2013. október 05. 03:00 - Habakuk

"Bátorítsátok egymást minden nap, míg tart a ma!" (Zsidó 3,13 NCV fordítás)

firstfan.jpg

Ha házas vagy, Isten egy hihetetlenül fontos szerepet adott neked: légy a házastársad legnagyobb rajongója. Ezt a feladatot csak te tudod elvégezni Istennek tetsző módon és a házastársadnak feltétlenül szüksége van, hogy rajongj érte.

Kritikával teli világban élünk. Nem kell messzire mennünk, hogy valaki megkritizáljon.

Ezért van az, hogy minden embernek feltétlenül szüksége van valakire, aki rendszeresen megerősíti. Így alkotott meg minket Isten. Ha házas vagy, ilyennek kell lennie a társadnak. Egy növekedő házassághoz alapvető, hogy te és a házastársad egymás folytonos támogatásával építsétek házasságotokat.

Több, mint valószínű, hogy ez a dolog része volt a házasságotoknak az elején. Kevés ember megy hozzá egy olyan emberhez, aki nem támogatja őt valamilyen formában. De ez is, mint egy növekedő házasság legtöbb része, idővel elhalványul.

A Biblia azt mondja a Zsidókhoz írt levél 3,13-ban: "Bátorítsátok egymást minden nap, míg tart a ma!" (NCV fordítás) Miben kellene támogatnod házastársad?

  1. Ismerd el az értékeit! Az ingatlanügyben miután felmérték egy ház értékét, emelkedik az ára. Így te is, ha értékeled az embereket, növeled az ők értékét. Amikor értékelni kezded a házastársad, megnöveled az ő és a házasságotok értékét is. A Példabeszédek 12,25-ben ez áll: „Egy bátorító szó csodákra képes.” (LB fordítás) A bátorító szó csodákat fog tenni a házasságodban – és minden más kapcsolatodban.

  2. Támogasd az erősségeiben! Akkor hozhatod ki a legjobbat a házastársadból, ha azokra a dolgokra mutatsz rá, amelyekben jó, és nem azokra, amelyekben rossz. Légy inkább álomépítő, mintsem romboló! Végső soron, olyan emberekké válunk, amilyennek mások látnak minket. Senki sincs olyan nagy hatással a házastársad önképére és jövőjére, mint te!

  3. Támogasd a szolgálatában! Add házastársad tudtára, hogy mennyire értékeled azt, amit Istenért tesz ebben a világban. Lehet, hogy kettőtök különböző módon járul hozzá a világhoz, mégis értékeld a társad minden apró tettét, hogy meglássa mennyire fontos, amit Jézus ügyéért tesz.

Fel sem fogjuk, milyen nagy hatással vagyunk a házastársunk önképének a kialakulásában. Felhasználhatjuk ezt a befolyást, hogy felemeljük, vagy leromboljuk őt. Ez pedig a mi döntésünk.

Ez az egyik legfontosabb döntés, amit a házasságunk egészségéért hozhatunk meg.

Beszéljünk róla:

  • Mit erősít meg benned a házastársad, ami nagymértékben befolyásolja az életedet?
  • Mi az akadálya annak, hogy folyamatosan biztassuk a társunkat?
  • Mire kell jobban biztasd a házastársadat?

Daily Hope by Rick Warren (2013.09.28)

Szólj hozzá!

Hogyan élesszük újra az elvesztett szerelmet

2013. október 04. 03:00 - zsófi68

"A szereteted már nem olyan, mint kezdetben. Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és tedd azt, amit kezdetben tettél." (Jel 2,4-5 NCV fordítás)

Első pillantásra nem gondolnánk, hogy a Jelenések könyvének - vadállatokkal, bárányokkal és angyalokkal teli képeivel - bármi köze is lehetne a romantikához és ahhoz a gyengédséghez, ami egy házasság fenntartásához szükséges.

Pedig van.

A Jelenések könyvében Jézus egy szerelmes pár képével jellemzi a tévútra tért gyülekezetet. Így szól az efézusi gyülekezethez: "A szereteted már nem olyan, mint kezdetben. Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és tedd azt, amit kezdetben tettél." (NCV)

Ezek szerint, négy fontos dolgot kell megtennünk, a házasságunk újraélesztéséért: emlékezni, visszatérni, megbánni és újra azt tenni, amit kezdetben

1. Emlékezz!. Gondolj vissza, miket csináltatok együtt az első napokban, amikor egymásba szerettetek. Gondolj vissza a boldog napokra. Ne a mostani problémákra gondolj, hanem emlékezz vissza, hogyan kezdődött a szerelmetek.

2. Térj vissza! Összpontosíts újra Istenre. Valószínűleg sok minden másra koncentrálsz, és nem Istenre: a problémáidra, a nyomásra, a stresszre, a karrieredre. De ha vissza akarsz térni az első szerelemhez, újra Istenre kell irányítanod a figyelmedet.

3. Bánd meg! Változtasd meg azt, ahogy gondolkodsz és ahogy cselekszel. A szeretet nem egy érzés, de érzéseket kelt életre - néha hatalmasakat. A szeretet döntés: egy elkötelezettség, hogy másvalaki érdekeit a sajátod elébe helyezed. Bármi, ami ennél kevesebb, az nem szeretet. Isten nem parancsolná a szeretetet, ha érzés lenne. Mégis Isten újra és újra arra utasít az Igében, hogy szeressük a másikat (beleértve a házastársunkat is). Hogyha eddig nem így szerettük házastársunkat, ahogy Jézus szeretné, de mégis úgy döntünk, hogy ezután úgy fogjuk szeretni, az a megbánás.

4. Tedd azt, amit kezdetben tettél. Tedd azt, amit tettél, amikor szerelmes lettél. Az érzések mindig a tetteket követik. Könnyebb felkelteni tettekkel egy érzést, mint egy érzéssel idézni elő tetteket. Ha arra vársz, hogy gyengédséget és romantikát érezz, az ördög tesz róla, hogy soha ne érezz így. Tehát dönts úgy, hogy szeretetből fogsz cselekedni és az érzés is visszatér.

Az a vonzalom, ami a tartós kapcsolatokhoz vezet, hajlamos kialudni a házasságokban. Egy bizonyos ponton túl szinte elkerülhetetlen. De hogyan fogod kezelni, ha bekövetkezik?

Az "emlékezz, térj vissza, bánd meg és tedd, amit kezdetben tettél" gyakorlása folyamatosan része kell legyen a házasságodnak!

Beszéljünk róla

  • Az első napokban mi volt az, ami miatt beleszerettél a házastársadba?
  • Mi az, ami eltérít téged és házastársadat attól, hogy Istenre összpontosítsatok?
  • Milyen gyakran használod kifogásként, hogy "Nincs kedvem hozzá"? Mikor arra csábulsz, hogy így keress kifogást, mit kéne tenned helyette?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.27)

Szólj hozzá!

Az önzetlen házasság

2013. október 03. 03:00 - *Agota*

”Ne csak a magad hasznát keresd, hanem a másokét is.” (Fil 2,4 NLT fordítás)

A házasság számos lehetőséget nyújt arra, hogy módosíts az életeden. A változás állandóan jelen van: a gyermekek felnőnek, el kell költözzetek, megváltozik a munkahelyed, megbetegszel. Ha életed körülményei megváltoznak, neked és párodnak is alakulnotok kell, hogy a házasságotok jó úton maradjon. Ha belegondolunk, hogy két tökéletlen ember építi együtt az életét, már az egymáshoz való alakulással jár. 

A növekedő házasságok mindig szemléltetik az egymásért való változás képességét. Igazából, ez azt jelenti, hogy önzetlenek vagyunk. Megtanulni kevésbé önzőnek lenni az élet egyik legnagyobb leckéje. Lehetséges, hogy éppen ez a legfontosabb lecke, amit Isten a házasságodon keresztül akar megtanítani. 

Hogyan lehetnél kevésbé önző és hogyan tudnál pozitívan megváltozni a házastársadért?

  1. Gondolkodj el, hogy  mire van a házastársadnak leginkább szüksége. A Biblia azt mondja, hogy ”ne csak a magad hasznát keresd, hanem a másokét is.” (Fil 2,4 NLT fordítás) Sajnos gyakran előfordul, hogy minél régebb vagyunk házasok, annál kevesebbet gondolunk arra, hogy mire van szüksége a házastársunknak. A Biblia azt mondja, hogy mindenki más szüksége jobban kell érdekeljen, mint a sajátunk. Ez különösen igaz kell legyen az otthonunkban.

  2. Engedelmeskedjetek egymásnak. Ahhoz, hogy hozzá tudj alakulni a házastársadhoz, engedelmeskedned kell neki. Vagyis ez azt jelenti, hogy feladod amit nagyon szeretnél, azért, hogy a társad szükségletét betöltsd. Az Efézus 5:21-ben azt írja, hogy "Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében." Vannak olyan férfiak, akik azt hiszik, hogy a feleségüknek kell engedelmeskedni és hozzájuk alakulni, mert ők a lelki vezetők a családban. De vezetőnek lenni azt jelenti, hogy a férj példát mutatva szolgál otthonában.

  3. Változtass a kis dolgokon. Lehet, hogy azt jelenti, hogy kicsit hamarabb érkezel, vagy kicsit később indulsz. Lehet, hogy azt jelenti, hogy kicsit hamarabb, vagy kicsit később fekszel le. Lehet, hogy abban valósul meg, hogy azt a filmet nézed meg, abba az étterembe mész, melybe a párod szeretne menni. Lehet, hogy azt jelenti, hogy igazán figyelsz, mikor párodnak szüksége van arra, hogy figyelj, nem csak akkor amikor te akarsz figyelni. Az igazi szeretet ezekben a mindennapi kicsi változtatásokban látszik meg, amikor egymás szükségére figyeltek.

Nem az a szeretet próbája, ahogyan a házastársadról beszélsz, hanem ahogy az iránta érzett szeretetet kimutatod. Úgy bánj a pároddal, ahogyan Jézus tenné. Ha meghozod ezt a döntést, minden megváltozik. Az érett szeretet definíciója az, hogy úgy bánsz másokkal, ahogyan Jézus bánna. Jézus a tökéletes példa, amikor a szeretetről beszélünk. "Így tudjuk meg, hogy mi a szeretetet: Krisztus az életét adta értünk." (1Jn 3:16a GNT fordítás).

Egész életedet töltheted azzal, hogy próbálod a fentieket alkalmazni, de a házasságod már attól is jobb lesz, hogy próbálkozol. 

Beszéljünk róla:

  • Milyen áldozatot hozott a házastársad, ami nagyon sokat jelentett neked? Megmondtad a párodnak, hogy mennyire jól esett neked ez a áldozat?
  • Milyen áldozatot tudnál hozni a házastársadért szereteted jeléül?
  • Hogyan változna a házasságod, ha úgy bánnál a házastársaddal, ahogy Jézus bánna?

 Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.26

Szólj hozzá!

Az egymásra figyelés feléleszti a romantikát

2013. október 02. 03:00 - sema22

"Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra." (Jakab 1:19b)

Amikor a házastársadra figyelsz, olyan mintha az életed egy darabját adnád neki. Ezek a meghitt pillanatok, amelyeket megosztotok egymással, soha nem térnek vissza. Ezek az élet kis darabkái. Ezért van az, hogy a legszeretetteljesebb cselekedet amelyet a házastársad felé adhatsz, az hogy figyelsz rá. Ez a legfontosabb módja, hogy kifejezheted: "Nagyon szeretlek".

Az az igazság, hogy akkor leszel szerelmes valakibe, ha figyelsz rá. Figyelni kezdesz valakire, és ő is rád. Ez az összpontosított figyelem az, ami az esküvő, a gyerekek születése, a családfenntartás, a karrier megépítése és az együtt megöregedés után is újraéleszti a szerelmet.

A figyelemmel mutathatod ki a törődésedet. Ahhoz, hogy a kapcsolatotok elmélyüljön, meg kell találnotok a módját, hogyan figyeljetek egymásra. Ha így tesztek, a házasságotok virágozni fog. 

Az egyik módja a figyelem megkopásának a házasságban, ha nem hallgatjuk meg egymást. Azt gondoljuk halljuk mit mond a másik, hogy megint újra és újra ugyanazt mondja el, míg lassan kezdjük átugrani a szavait, és azt gondoljuk, tudjuk mit fog mondani.

Miért fontos, hogy figyeljünk a házastársunkra? Gondold át ezt a két dolgot:

  • Szereted ezt az embert. Amikor figyelsz rá, kimutatod a szereteted iránta.
  • Néha Isten a házastársadon keresztül szól hozzád. Valójában ez a Biblia után a kedvenc csatornája Istennek.

Isten az Igében megadja a növekedő házasság nagyszerű receptjét: kölcsönös meghallgatás és egymásra figyelés: ”Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. (Jakab 1,19b). Ha az első két felhívást betartod, akkor a harmadik magától jön majd. Ha ezt sikerül érvényesíteni az életetekben, akkor a házasságotok folyamatosan mélyülni fog.

Beszéljünk róla: 

  • Miért olyan nehéz figyelni a házastársunkra amikor együtt vagyunk?
  • Mit kell változtass azért, hogy többet figyelhess a házastársadra? (változtass a munkahelyi feladatokon, kapcsold ki a tévét vagy a telefonod, stb.)
  • Utoljára mikor kérdezted meg a házastársad, hogy szerinte mennyire figyelsz rá?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.25)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása