Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ne embereknek akarj tetszeni

2014. augusztus 19. 03:00 - mintyovanviki

„Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyelleni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.” (Lukács 9:26, NIV fordítás)

Egy nap számot fogsz adni az életedről Isten előtt. Amikor szem előtt tartod ezt, és ha hosszú távon gondolkodsz, akkor az meg fogja változtatni azt, amit a jelenben mondasz vagy teszel, és hogy kinek akarsz a kedvében járni. Ez az embereknek való tetszés ellenszere.

Amikor hosszú távon gondolkodsz, és ha tisztában vagy azzal, hogy minden szóért, amit a mai napon kimondtál, számot fogsz adni, meg fogod kérdezni magadtól a következőt: „ Azt akarom, hogy Isten nehezteljen rám azzal kapcsolatban, amit most mondok vagy teszek, vagy inkább ennek az embernek ne nyerjem el a tetszését azzal, amit mondok vagy teszek?"

Én tudom, milyen ez, mert nagyon sok TV-műsorban készítenek velem interjút. Ezekben a lehető legnehezebb kérdéseket teszik fel, és néhány műsorvezető szándékosan megpróbál eltántorítani attól, amit a Biblia mond.

Amikor ezekben a műsorokban részt veszek, az emberi természetem más embereknek akar tetszeni - és tudom, hogy te is ilyen vagy. Az emberi természetem kompromisszumot akart kötni, ki akar térni dolgok elől, el akar ferdíteni bizonyos dolgokat, és figyelmen kívül akarja hagyni az igazságot. Hallottam embereket, akikkel interjút készítettek a TV-ben, hogy ehhez hasonló válaszokat adtak: „Ezt rábízom Istenre”, vagy „Ezt mindenki saját maga kell, hogy eldöntse”. Ez nem más, mint megfutamodás és kibúvó keresés! Ezek a politikailag korrekt, embernek tetsző, kibúvó válaszok. Ezek az emberek nem állnak ki az igazságért.

Abban a pillanatban, amikor politikailag korrekt és senkit nem sértő dolgot mondhatnék, de hazugság lenne, azonnal eszembe jutnak a fontos igazságok, és a nehéz pillanatokban a következő három dolgot teszem:

Először is arra gondolok, amit Jézus Krisztus tett értem a kereszten. Nem tagadott meg, és nem fordított hátat nekem. Meghalt a bűneimért, és Neki köszönhetem az életem. Ő teremtett, Ő mentett meg, és Ő bocsátott meg nekem. És Ő visz a Mennybe is. Ezért nem fogom megtagadni Őt.

Másodszor, arra gondolok, hogy egy nap számot fogok adni Istennek. És akkor Isten azt fogja mondani: "Mit mondtál abban az interjúban? Mit mondtál beszélgetés közben a munkahelyeden? Mit mondtál a barátodnak az iskolában?" Eszembe jut, hogy a becsület és tisztesség fontosabb, mint a népszerűség, vagy hogy mások tetszését elnyerjük. És nem fogom feladni a becsületemet.

És végül elmondom az igazságot, függetlenül attól, hogy milyen következményei lesznek. A Biblia a Lukács 9:26-ban azt mondja: „Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyelleni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.” (Lukács 9:26, NIV ford.)

Beszéljetek róla

• Hogyan fog a következő kérdés segíteni neked abban, hogy az igazságot mondd szeretettel: „ Azt akarom, hogy Isten nehezteljen rám azzal kapcsolatban, amit most mondok, illetve teszek, vagy inkább ennek az embernek ne nyerjem el a tetszését azzal, amit mondok vagy teszek?"

• Hogyan tudsz változtatni egy helyzeten, hogy inkább Isten számára legyen kedves az, amit mondasz?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 08. 12.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása