Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A csodához vezető úton Isten gondoskodik

2016. július 14. 03:00 - Anika Enikő

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.’ ( Filippi 4:19, NIV fordítás)

Mit teszel akkor, amikor úgy érzed, hogy nem történik semmi, és csak hideg, sötétség és magány vesz körül, miközben arra vársz, hogy megtörténjen egy csoda az életedben? Lehet, hogy éppen veled történik mindez, vagy ismersz valakit, aki ilyen helyzetben van. Félsz és bizonytalan vagy, fogalmad sincs, merre vagy hová tartasz, vagy hogy milyen hosszú lesz az út, de érzed a nyomást.

Nem számít, hol tartasz éppen a csoda felé vezető úton, a következő néhány dologra érdemes emlékezned:

Istenen kívül nincs másra szükséged.

Nincs szükséged a kormányra, de még egy állásra sem. Ha Isten úgy látja jónak, a hollók által küldhet neked ételt, hogy így viselje gondodat. Illésre is így volt gondja, amikor kimerülten és kiégve a pusztában volt. (1Kir. 17:1-16)

Amikor és ahogyan Isten bezár számodra egy munkalehetőséget, ugyanolyan könnyen hozhat és adhat egy másikat. Ne a bankszámládban bízz, hanem Istenben.

Ahova Isten vezet, ott gondodat is viseli.

Miután Isten a hollókat küldte Illéshez, hogy enni adjanak neki, Isten egy veszélyes úttal bízza meg őt, hogy menjen Sereptába. Ott aszály volt, és nagyon kevés volt az élelem, de ennek ellenére Isten gondot viselt Illésre – ugyan nem olyan valakin keresztül, akinek tele volt a kamrája, hanem egy szegény de nagylelkű özvegyasszonyon keresztül (akit Isten megáldott, mert engedelmes volt). Amikor Isten azt mondja, hogy menj valahova, akkor indulj azonnal! Amikor Isten azt mondja, hogy tégy meg valamit, akkor tedd meg azt azonnal. Amikor Isten mutatja az irányt, akkor ő gondot fog viselni arról is, hogy hogyan juss oda.

Nap mint nap újra vesd a bizalmad Istenbe.

Miért? Mert a problémáink általában több napon át tartanak. Például, ha anyagi gondjaid vannak, azokkal is minden egyes nap meg kell küzdened. Tehát nap mint nap bíznunk kell Isten gondoskodásában.

A Biblia azt mondja: ‘Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.’ (Filippi 4:19, NIV ford.)

Isten ígéretei akkor működnek, ha engedelmes vagy.

Isten azt akarja, hogy tégy egy lépést, és aztán Ő megmutatja a következőt. Lehet, hogy nem tűnik logikusnak, de azt kell tenni, amit Isten mond, mert Isten útja mindig a legjobb. Minden hitpróbában Isten azt kéri, hogy te tedd meg az első hitbeli lépést.  A hit első lépése az, amikor megkéred Jézust, hogy irányítsa az életedet. Ha még sosem kérted Őt erre, akkor most mondd el ezt az imát:

‘Drága Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz engem és hogy meg akarsz óvni attól, hogy más dolgoktól függjek Te helyetted. Bocsáss meg, hogy volt, amikor a munkámtól vagy más emberektől tettem magam függővé és nem Tőled. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg rólam. Uram, az előttem álló napok kissé félelemmel töltenek el, de már értem, hogy a csodához vezető út nehéz terepen visz át, hogy a csoda forrása nem várt helyről ered, és hogy nem magamnak kell megoldani ezt, hanem Benned kell bíznom.

Amikor szólsz, hogy mit tegyek, még ha nem is értem, akkor is meg fogom tenni, amit kérsz tőlem. Segíts emlékeznem arra, hogy rajtad kívül másra nincs szükségem, és hogy ahová vezetsz, ott gondomat viseled. Meg akarok tanulni nap mint nap bízni Benned. A Te útjaidon szeretnék járni, nem a saját utaimon. Téged akarlak követni. Kérlek, ments meg engem és jöjj az életembe. Megvallom azt az ígéreted, hogy ha bízom benned, gondomat fogod viselni és betöltöd minden szükségem. Jézus nevében mondtam ezt az imát. Ámen.’

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.07.)

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása