Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez; És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekeszszük, amik kedvesek előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk. ( 1 János 3:21-23. Károli fordítás)
A Biblia azt mondja, Isten öt dologhoz köti az imádságok megválaszolását: őszinte, nyílt kapcsolat Istennel, megbocsátás, az életünkben lévő áldások megosztása másokkal, és hittel teli ima Jézus nevében.
Elkerülte a figyelmedet eddig valamelyik feltétel?
Lehet, hogy haragtartó vagy, s talán táplálod is ezt a haragot, amely így hatalmas keserűséggé nőtt az életedben.
Elképzelhető, hogy nem vagy hajlandó elismerni valami helytelent az életedben. Tudod, hogy az létezik, de nem járulsz Isten színe elé azzal, hogy: „Igazad van Istenem. Elismerem, hogy ez nem helyénvaló.”
Az is előfordulhat, hogy nem vagy hajlandó megosztani Isten áldásait másokkal. Úgy döntöttél, hogy nem térítesz vissza Istennek azokból a dolgokból, amikkel megáldott és megajándékozott.
És mi a helyzet a Jézus nevében való imádkozással?
Nem tudsz imádkozni Jézus nevében, ha nem fogadod el Őt , mint Uradat és Megváltódat. A legofntosabb kérdés, hogy van-e őszinte és eleven kapcsolatod Istennel? Nem a gyülekezeti tagságról vagy a vallásról van szó. Valódi kapcsolatról beszélek, amelyben személyesen ismered Istent. Ahogyan bármikor, úgy akár most is kapcsolatba léphetsz Vele.
Imádkozz így: „Istenem, nem ismertem eddig ezeket a szempontokat, de most már értem, hogy miért látom csekély eredményét imádságaim meghallgatásának. Ma szeretném újra életre kelteni magamban a megbocsátást és nagylelkűséget, valamint a hajlandóságot, hogy megosszam javaim mindabból, amiket nekem ajándékoztál. Uram, köszönöm a Bibliát, amely által segítesz és vezetsz. Köszönöm, hogy az ima nem egy hatalmas rejtély, hanem egy egyszerű, őszinte beszélgetés Veled. Köszönöm az imádság kiváltságát. Jézus nevében. Ámen."
* (Daily Hope by Rick Warren - 2017.11.18)