Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A szeretet egy készség, amely tanulható

2017. április 02. 03:00 - K. Juc

bigstock-years-old-boy-riding-a-bicyl-30651686.jpg

"Kedves barátaim! Szeressük egymást továbbra is, mert a szeretet Istentől van. Aki szeret, az Isten gyermeke, és ismeri Istent." (1 János 4:7, NLT fordítás)

A szeretet egy készség, amely tanulható. Másként szólva: olyasmi, amiben idővel egyre jobb lehetsz. Ez azt is jelenti, hogy a szeretetben gyakorlással tudsz fejlődni.

Lehet, hogy szerinted nagyon jól tudsz szeretni másokat, de Isten azt szeretné, hogy még jobb legyél benne – hogy a szeretet szakavatott mestere légy! Ennek ellenére, az emberek többsége sosem tanul meg igazán szeretni.

Belőled is válhat kapcsolati szakértő. Ugye jó lenne, ha az emberek úgy ismernének, mint akiben rendkívüli szeretet van mások felé? Amikor arról beszélgetnek, mennyire szeretsz másokat, talán ilyesmit mondanának: “Őt egyáltalán nem zavarja, hogy ki vagy és hogy nézel ki” vagy “Őt nem az érdekli, hogy eddig milyen utakon jártál, mi rosszat tettél vagy honnan jöttél.”

A gyakorlás – újból és újból – az egyetlen módja annak, hogy jó légy valamiben. Amikor először próbálkozol, még ügyetlennek fogod érezni magad, de minél többet gyakorolsz, annál jobb leszel benne.

Ugyanez igaz a szeretetre is (1János 4:7), ezért gyakoroljuk a szeretetet egymás felé! A Biblia azt mondja: “Gyakoroljátok ezeket a dolgokat, legyetek bennük elkötelezettek, hogy mindenki számára egyértelmű legyen az előrehaladásotok” (1 Timóteus 4:15, HCSB fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj valakire, akit ismersz, és aki nagyon szeret másokat. Hogyan tanulhatnál tőle?
  • Milyen konkrét módokon tudnád gyakorolni a szeretetet mások felé ezen a héten?
  • Mit tanulhatsz Jézustól a szeretettel kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.26.)

 

Szólj hozzá!

A szeretet az egy cselekedet

2017. április 01. 03:00 - csmsdvd

"Kedves gyermekeim, ne csak mondjuk, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a tetteinkkel" (1Jn 3:18 - NLT fordítás)

Ha tényleg szeretsz valakit, akkor azt azzal mutatod meg, ahogy viselkedsz vele. 

A szeretet nem vonzódás és nem izgatottság. A mai általános dalszövegek érzelgősségénél is több. Ez alapján akkor már halott a szeretet ha az érzelem elmúlik? Ez egyáltalán nincs így, mert a szeret az egy cselekedet és viselkedés.

A Bibliában, Isten parancsai folyamatosan arra sarkallnak, hogy szeressük egymást, csakhogy az érzéseket nem tudod irányítani. Ha most azt mondanám, legyél szomorú, nem tudnál felszólításra szomorú lenni. Mint egy színész tudnád imitálni, de az érzéseket nem tudod utasításra változtatni, mert nem így működsz.

Amennyiben a szeretet csak egy érzés lenne, akkor Isten nem tudná parancsolni. A szeretet azonban az, amit teszel. A szeretet kiválthat érzelmet, de a szeretet az egy cselekedet.

A Biblia azt mondja: "Kedves gyermekeim, ne csak mondjuk, hogy szeretjük egymást mutassuk meg az igazságot a tetteinkkel" (1Jn 3:18 - NLT fordítás) Beszélhetünk róla, hogy "szeretem az embereket!" De valóban szeretjük őket? Valódi szeretetünket a cselekedeteink fedik fel.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A barátaid iránti viselkedésedben megmutatkozik szereteted? És a munkatársaid iránt? És a szomszédjaid iránt? És idegenek iránt?
  • Gondolj a minden egyes családtagodra. Hogyan tudsz XY iránt szeretettel viseltetni? Légy pontos a meghatározásban.
  • A mások iránti szeretet választása, hogy alakítja irántuk való érzelmed?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.25.)

Szólj hozzá!

A Biblia szerint a szeretet választás kérdése

2017. március 31. 03:00 - Szíj Melinda

Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak” (5 Mózes 30:20 NIV-fordítás).

love_is_a_choice.jpg

Manapság sokunk él abban a tévhitben, hogy a szeretet befolyásolhatatlan, és olyasvalami, ami „csak úgy” megtörténik velünk. Ráadásul még a nyelv is, amit használunk (értsd: Rick Warren anyanyelve / a ford. ), a szerelem irányíthatatlan voltát sugallja. Az angol úgy fejezi ki: „I fell in love” („szerelembe estem”), mintha a szerelem valamiféle gödör volna. Ezzel a felfogással akár úgy is mondhatnám, hogy „egy nap jártamban-keltemben egyszerre csak – hopp! – szerelmes lettem”. Nem tehettem róla.

Ám az igazat megvallva: ez nem szerelem/szeretet (az angol ugyanazt a szót használja - a szerk). A szeretet nem történik meg veled „csak úgy”. A szeretet választás, és nyílt elköteleződés.  

El kell határoznod magad, hogy szeretni fogod Istent. Ő nem fogja ezt kikényszeríteni tőled (5 Mózes 30:20). Azt is megteheted, hogy fittyet hánysz Istenre, és homlokegyenest más irányba mész. Tönkre is teheted az életed, ha éppenséggel ezt választod. Isten akkor sem fog kényszeríteni, hogy szeresd, mivel ő tudja, hogy a szeretetet nem lehet kierőszakolni.

Ugyanez az elv érvényes a kapcsolataidra is: választhatsz úgy, hogy szeretsz másokat, ám Isten nem fog rákényszeríteni, hogy bárkit is szeress.

Még ha azt választod is, hogy szeretsz valakit, ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletes lesz. Még csak annyit sem jelent, hogy az a személy el fogja fogadni a szereteted. Azonban te magad vagy az egyedüli személy, aki rábírhat arra, hogy ne szeress (tovább) egy másik embert – mert a szeretet olyan választás, amelyről te döntesz.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van valaki, akihez fűződő szeretetkapcsolatodban nehézségeid támadtak? Ki ez a valaki: egy családtag, egy barát vagy egy szomszéd?
  • Kérd Istent, hogy segítsen szeretned ezt a személyt, ha emellett döntesz.  
  • Mit gondolsz, Isten miért adja meg nekünk a választás lehetőségét olyan sarkalatos kérdésekben, mint szeretni vagy nem szeretni másokat?

* (Daily Hope by Rick Warren 2017.03.24.)

Szólj hozzá!

Mit tegyek, amikor a világom darabokra hullik?

2017. március 30. 03:00 - Lilla:)

"Fájdalmam és hontalanságom gondolata keserű méreg. Folyamatosan ezen gondolkodom és lehangolttá vált a lelkem. Reményem azonban visszatért, amikor ez eszembe jutott: az Úr kimeríthetetlen szeretete és kegyelme megmarad, megújul, mint a reggel és biztos, mint a napsütés. Az Úr az egyetlen akim van, így benne reménykedem." (Jeremiás siralmai 3:19-24., TEV fordítás)

Amikor a világod darabokra esik, nagyon könnyű a fájdalomra, a problémákra, a nyomásra és a bonyodalmakra koncentrálni. Ez a természetes reakció. A biblikus reakció viszont az, hogy Isten szeretetére koncentrálsz.

Akkor is ha mérges vagy Istenre, emlékeztetned kell magadat arra, mennyire szeret téged. Az ő feltétel nélküli szeretetére kell figyelned. Emlékezz rá, hogy nem tehetsz semmit az ellen, hogy Isten szeressen téged. Panaszkodhatsz, kiabálhatsz vele, ráüvölthetsz, ő akkor is örökké szeretni fog.

Ezt a biblikus megközelítést láthatod Jeremiás életében a Jeremiás siralmai 3: 19-26-ban. Jeremiás elkezdett kitekinteni a fájdalmából: "Fájdalmam és hontalanságom gondolata keserű méreg. Folyamatosan ezen gondolkodom és lehangolttá vált a lelkem." Felemésztette a környezetében lévő pusztulás. Ezzel teltek meg a gondolatai és keserűvé, lehangolttá vált.

Ha meg akarod változtatni az életedet, változtatnod kell a gondoltaidon, ahogy azt Jeremiás is tette. Láthatjuk a változást a következő pár versben: "Reményem azonban visszatért, amikor ez eszembe jutott: az Úr kimeríthetetlen szeretete és kegyelme megmarad, megújul, mint a reggel és biztos, mint a napsütés. Az Úr az egyetlen akim van, így benne reménykedem."

Egészen addig nem ismered fel, hogy Isten minden, amire szükséged van, amíg nem marad másod rajta kívül. Viszont tényleg ez minden, amire csak szükséged lehet, hiszen ő gondoskodik rólad.

Ostoba hibákat követünk el, amikor kételkedni kezdünk Isten szeretetében. Amikor azon kezdünk el gondolkodni, hogy "Én ezt jobban tudom Istennél, úgy hogy inkább a magam módján kezdem intézni a dolgokat, ahelyett, hogy Istent követném." Vagy azt gondoljuk, hogy Isten egy kozmikus ünneprontó, aki arra keresi a lehetőségeket, hogy minket nyomorba döntsön.

Változtatnunk kell a gondolkodásunkon. Emlékeznünk kell, "Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket." (Jeremiás siralmai 3:31-33.)

Isten szeret téged. Ő nem a szigorú szülő, akitől nem kérhetsz semmit. Ő nem az a tökéletlen szülő, aki gyenge, hibákat halmoz fel és mindent tönkretesz. Ő Isten - az örökkévaló, mindentudó, tévedhetetlen Isten, aki téged is megteremtett és soha el nem hagy.

Szóval, amikor úgy érzed, hogy mindent elvesztettél, ne a veszteségre figyelj, hanem arra, amid maradt: Istenre és az ő irántad való szeretetére.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mik azok az ígéretek és igazságok, amivel bizonyíthatod, mit érez irántad Isten?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy a veszteséget és a fájdalmat is megtapasztaljuk?
  • A tapasztalataink változtatnak bármin is Istennel kapcsolatban?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.23.)

Szólj hozzá!

Azért vagy életben, mert Isten szeretni akar téged

2017. március 29. 03:00 - Benjoe70

„Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk.” (Ef 1:4-5, SZIT)

388204_627085899_big.jpg

Nemrég egy férfi jött be az irodámba és azt mondta; „Keresztény vagyok, de úgy érzem, nem jutok sehova, mintha megragadtam volna és egy helyben járnék.”

Azt kérdeztem: „Ön szerint mi lehet a probléma?”

Ő így válaszolt: „Szerintem a probléma az, hogy nem szeretem Istent eléggé.”

Mire én: „Ez nem az ön problémája. Az ön problémája nem az, hogy nem szereti eléggé Istent. Az ön problémája az, hogy nem érti meg, hogy Ő mennyire szereti önt.”

A szeretet mindig a szeretetre válaszol. A Biblia szerint: „Azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.”(1Ján. 4:19) Amikor azt mondod: „Nem szeretem Istent, az azért van, mert nem érted, hogy Ő valójában mennyire szeret téged.”

Hogy megértsd életed célját és hívását, Isten természetét kell megértened. Isten maga a szeretet. A szeretet az Ő természetének a lényege. Isten az egyetlen oka annak, hogy a szeretet létezik az univerzumban. A hangyák és a csigák nem tudnak szeretni, de te Isten képmására lettél teremtve, így szeretni is tudsz.

Az az oka, hogy létezel, hogy Isten szeretni akart téged. Életed elsődleges célja, hogy Isten szeressen! Igen, fontos a szolgálat, az engedelmesség és az Isten felé való bizalom, de a legfontosabb, hogy szeresd Őt.

Akkor hát még egyszer: Az elsődleges feladatod nem az, hogy tégy valamit, hanem csak annyi, hogy Isten szeressen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit felelsz arra az igazságra, hogy az elsődleges feladatod az, hogy élvezd a kapcsolatodat Istennel?
  • Gondolj jelenlegi kapcsolatodra Istennel. Több lett ez a kapcsolat szabályok és rituálék által, mint szeretet által?
  • Milyen hatással van az engedelmességedre és az Istennek tett szolgálatodra az, hogy megmártózol az Ő szeretetében?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.22.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása