Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Légy nagylelkű, mert Isten is az

2018. szeptember 18. 03:00 - K. Juc

„A szolgálatotoknak köszönhetően, dícsérni fogják Istent. A feléjük, és minden hívő felé mutatott  nagylelkűségetek lesz a bizonyítéka annak, hogy engedelmesek vagytok Krisztus Jó Hírének.” (2 Korintus 9:13, NLT fordítás)

harvest.jpeg

Krisztus követőiként, fontos hogy nagylelkűek legyünk.

De miért annyira fontos ez?

Íme három példa arra, hogy milyen hatással van a nagylelkűség az életünkre.

Boldoggá tesz. Az Apostolok cselekedetei 20:35 szerint: „Emlékezzetek az Úr Jézus szavaira: Nagyobb áldás adni, mint kapni.” (NLT fordítás) Ha jobban megfigyeled, Jézus nem azt állította, hogy nem áldás, ha kapsz valamit. Természetesen boldoggá tesz, de a világ mindig azt sugallja, hogy ez fog a legboldogabbá tenni. Jézus ennek éppen az ellenkezőjét állította, amikor azt mondta, hogy boldogabbá tesz, amikor adsz, mint amikor kapsz.

Így van értelme.

A Biblia ezt mondja a 2 Korintus 9:6-ban: „Emlékezzetek rá: aki szűken vet, szűken fog aratni is, és aki nagylelkűen vet, nagylelkűen fog aratni is.” (NIV fordítás) Mindannyian szeretnénk, ha mások nagylelkűek lennének velünk. Azt hiszed, hogy ha szűkmarkúan önzést vetsz, akkor nagylelkűséget fogsz aratni Istentől és másoktól? Isten azt mondja, hogy ez nem így működik. A vetésnek és az aratásnak van egy törvényszerűsége. Tehát ha nagylelkűséget akarsz aratni, akkor nagylelkűséget kell vetned.

Bemutatja a világnak, milyen Isten.

A Biblia szerint: „A szolgálatotoknak köszönhetően, dícsérni fogják Istent. feléjük, és minden hívő felé mutatott  nagylelkűségetek lesz a bizonyítéka annak, hogy engedelmesek vagytok Krisztus parancsolatainak..” (2 Korintus 9:13, NLT fordítás)

Amikor a nagylelkűségről van szó, mindig felbátorít, ha Isten nagylelkűségére gondolok. Csak nézd meg a világot, amelyben élünk, vagy az életet, amit Tőle kaptunk! Gondolj bele, hogyan gondoskodik rólunk! Ő a nagylelkűség tökéletes példája. Amikor pedig azért vagyunk nagylelkűek, mert Isten is így viszonyul hozzánk, azzal másoknak is bemutatjuk Őt.

Kész vagy befogadni Jézust a szívedbe?

Kész vagy elfogadni Isten ajándékát, a kegyelmét számodra?

Ez egy egyszerű imádság, amiből Isten tudni fogja, hogy elfogadod Jézus ajándékát.

Ima:

„Drága Istenem! Félek, de mégis szeretnélek megismerni. Nem értek mindent, de köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy velem voltál, akkor is, amikor nem vettem észre. Köszönöm, hogy az én oldalamon állsz – hogy nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen, hanem azért, hogy megmentsen.

Bevallom, hogy eddig nem is ismertem fel, hogy szükségem van Megváltóra, ma viszont szeretném befogadni  szívembe. Kérlek, ments meg a múltamtól és mindattól, amit bánok, a hibáimtól, a bűneimtől, a szokásaimtól, a sérüléseimtől és a gyengeségeimtől. Kérlek vegyél el minden aggodalmat és tölts be a Te szereteteddel! Békességben akarok lenni veled, és szükségem van rá, hogy a békességedet add a szívembe.

Kérlek, ments meg a te céljaidra! Szeretném tudni, miért helyeztél erre a bolygóra, és betölteni azt a célt, amelyre teremtettél. Szeretném tudni, hogyan szeresselek és hogyan tudok bízni Benned. Kapcsolatban szeretnék lenni veled. Jézus nevében kérem ezt."

Ámen.!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Emlékezz vissza egy olyan esetre, amikor boldogabbá tett, hogy adtál valamit, mint ha neked adtak volna. Vissza tudsz emlékezni egy olyan esetre, amikor nagyobb áldás volt adni, mint kapni?
  • Hogyan vethetnél nagylelkűséget?
  • Miként volt Isten nagylelkű veled? Hogyan mutatod ki a háládat felé?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.11.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása