Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Állj biztosan Isten túláradó szeretetén

2018. június 03. 03:00 - Lilla:)

„Isten megmutatta, mennyire szeret minket azzal, hogy elküldte egyetlen Fiát a világba, hogy örök életünk lehessen rajta keresztül. Ez az igazi szeretet... elküldte Fiát áldozatul, hogy elvegye bűneinket." (1János 4:9-10, NLT fordítás)

Az életben minden változik; kapcsolatok, állás, hírnév. Egyik percben még hősnek érzed magad, a következőben már egy nagy nullának. Van azonban egy dolog az univerzumban, ami nem változik: Isten szeretete.

Az a tudat, hogy bármi is történjen – hibák, megtörtség, bűnök –, Isten szeret téged, egy szilárd alapot biztosít az életednek.

Gondolkozz el kicsit azon az apró szón, hogy úgy, ami megelőzi a szeretet szót a Biblia legismertebb versében, a János 3:16-ban. Így szól a vers: „Isten úgy szerette a világot..."

Isten túláradó, bőséges szeretettel szeret téged, amit nem vehetnek el. Ez meghaladja értelmünket. Szeret téged a jó napjaidon és a rosszakon is. Szeret, ha esik és akkor is, ha süt a nap.

Isten azt mondja, hogy nem csak azt akarja, hogy értelemmel megértsd ezt a gazdag szeretetet. Ő azt akarja, hogy érezd is. Ilyen Isten természete; Ő maga a szeretet. Isten megalkotta az univerzumot és benne mindent, csak azért, hogy szerethesse. Isten megalkotott téged is, hogy szerethessen.

Sőt, Jézusban Isten megmutatta, hogy mi az igaz szeretet, az ő szeretetét. „Isten megmutatta, mennyire szeret minket azzal, hogy elküldte egyetlen Fiát a világba, hogy örök életünk lehessen rajta keresztül. Ez az igazi szeretet... elküldte Fiát áldozatul, hogy elvegye bűneinket." (1János 4:9-10, NLT fordítás).

Sok ember mondja, hogy szeret téged, Isten viszont meg is mutatta, hogy mennyire szeret. Fájdalmasan szeret; annyira, hogy feláldozta a saját Fiát. Amikor Jézus meghalt érted, azt mondta, hogy annyira szeret téged, hogy inkább meghal, mintsem nélküled éljen.

A Biblia pedig azt mondja, ez az igazi szeretet. Az a fajta szeretet, amire felépítheted az életed. Az igazi szeretet áldozatokat hoz. Az igazi szeretet kitart a végsőkig. Az igazi szeretet mindent odaad.

Ilyen szeretettel csak Isten viszonyul feléd. Ő pedig tárt karokkal vár, hogy megmutathassa.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen érzésekkel tölt el, amikor ezt olvasod: Isten túláradó, bőséges szeretettel szeret téged, amit nem vehetnek el?
  • Mikor van leginkább hajlamos kételkedni Isten szeretetében?
  • Mit mond el neked Isten önfeláldozó szeretete, amit Jézusban mutatott meg, arról, hogy hogyan kell másokat szeretned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.27.)

Szólj hozzá!

Hogyan tarthatod meg a lelkesedésed

2018. június 02. 03:00 - FodorImi

„Soha ne legyetek lelkesedés híján, őrizzétek meg a lelki buzgóságotokat miközben az URat szolgáljátok. Legyetek örvendezők a reménységben, türelmesek a nyomorúságban, kitartóak az imádságban!” (Róma 12:11-12, NIV fordítás)

Céljaid eléréséhez tudnod kell, hogy hogyan tarthatod fenn a lelkesedésed hosszútávon.

Ralph Waldo Emerson mondta: „Soha, semmi nagyszerű dolog nem valósult meg lelkesedés nélkül.” Teljes szívemből hiszem ezt. Igaznak találtam az életemben. Szenvedélyesnek, lelkesnek kell lenned, különben soha nem fogsz eljutni a célvonalig.

A legtöbb ember egy lelkes személyként tekint rám, és az is vagyok. De nem egy hét vagy egy hónap óta vagyok lelkes. Lelkesedésem nem fogyott el egy, öt, sőt, tíz év alatt sem. Folyamatosan lelkes vagyok a kitűzött céljaimért, több mint 30 éve!

Hogyan lehet ezt megtenni? Hogyan maradhatsz lelkes nap-nap után a késedelmek, nehézségek, határidők, problémák, nyomás és kritika ellenére? Hogyan maradhatsz lelkes több mint 30 éven át?

A pozitív gondolkodás nem elég. A „saját fülednél fogva kihúzni magad” pszichológia nem elég. Az optimizmusba belebeszélni magad, nem elég.

Ahhoz, hogy élethosszig lelkes maradhass, vizsgáld meg a lelkesedés szót. A lelkesedés (angolul enthusiasm) szó az en Theos görög kifejezésből származik. Az „en” azt jelenti, hogy „-ban, -ben”, a „Theos” pedig „Isten”. Az „en Theos” jelentése: „Istenben”.

Amikor Istenben vagy, akkor lelkes leszel. Ez az a fajta lelkesedés, amelyre nincs hatással sem a gazdaság, sem az időjárás, sem a körülményeid. Örök, mert az örök Istenhez vagy kötve. Krisztusban vagy.

A Róma 12:11-12-ben Pál elmondja számunkra, hogyan tegyük ezt: „Soha ne legyetek lelkesedés híján, őrizzétek meg a lelki buzgóságotokat miközben az URat szolgáljátok. Legyetek örvendezők a reménységben, türelmesek a nyomorúságban, kitartóak az imádságban!” (NIV fordítás).

Ha el akarod érni a céljaidat, Isten erejéhez kell kapcsolódnod azáltal, hogy a reménységben örvendező, a nyomorúságban türelmes, az imádságban kitartó vagy.

Mondd el ma ezt az imádságot:

„Drága Istenem! Nem akarok egy napot sem nélküled tovább menni az életemben. Irányítsd minden részét a szívemnek. Felajánlom a testem. Neked szánom magam. Mindannak fényében, amit te tettél értem, élő áldozatként neked adom magam, az imádat szellemi cselekedeteként.

Alázatosan elismerem, hogy szükségem van a segítségedre. Akarom, hogy újítsd meg az értelmem. Segíts olyan módon gondolkoznom, ahogy te akarod. Kérlek, bocsásd meg a büszkeségem. Nem akarom többnek gondolni magam, mint amennyinek kellene. Hitemnek növekedésre van szüksége. A te segítségedre van szükségem céljaim meghatározásához és eléréséhez. Bocsásd meg, hogy a magam erejéből próbáltam megváltozni.

Meg akarom tölteni az életemet szeretettel. Meg akarom tölteni az életemet veled. Segíts engem egy támogató csoporttal. Segíts, hogy örömöt találjak mások elismerésében, hogy életem odaajándékozzam, és így betölthesd szükségeim. Táplálni akarom a lelkesedésemet azáltal, hogy benned vagyok. Segíts, hogy a reménységben örvendező, a nyomorúságban türelmes, az imádságban kitartó legyek. Átadom magam neked. A te nevedben imádkozom. Ámen!”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.26.)

Szólj hozzá!
Címkék: lelkesedés

Van erőd nemet mondani

2018. június 01. 03:00 - FAmelita

„Tehát, drága testvéreim, többé nem vagyunk arra kötelezve, hogy azt tegyük, amiért a régi bűnös természetünk könyörög, hogy tegyük meg." (Róma 8:12 TLB fordítás)

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én beismerem, hogy sok olyan dolog volt, amire nem tudtam nemet mondani azelőtt, hogy a Szentszellem belépett volna az életembe. Nemet akartam mondani, de nem tettem.

Nem is igazán számít, hogy hogy hívjuk őket, mindannyiunknak vannak kényszerei, vágyai, szokásai, ösztönei, kívánságai vagy vonzódásai, amik azt éreztetik velünk,hogy nincs más választásunk, csak azt tenni. Te pedig képtelen vagy uralkodni magadon, egyszerűen képtelen vagy nemet mondani.

De ha befogadod Jézust Krisztust az életedbe, akkor képes leszel nemet mondani. A Róma 8:9 ezt mondja: „Nem vagytok a bűnös természetetek irányítása alatt. Az életetek a Lélek irányítja, ha Isten Lelke lakik bennetek. (És emlékezzetek, hogy azok, akikben nem lakik Krisztus lelke, azok nem tartoznak hozzá.)"  (NLT fordítás).

Igen, utána is megmaradnak a kívánságaid. De a Szentszellem meg fogja adni az erőt, hogy nemet mondj rájuk. Nem kell kielégítened őket. És pontosan ez az a változás, amit Isten Lelke végez el benned. Így szabadít meg Isten azokból a kényszerekből.

A legrosszabb szolgaság, mikor a saját természetes kívánságaid rabja vagy. Sokan úgy gondolják 'Nos, ha természetes, akkor miért kéne korlátoznom?'. Rengeteg minden tűnik természetesnek. Önközpontúnak lenni természetes, de nemigazán lesz jótékony hatással a gyerekeidre és a házastársadra.

A természetes nem mindig jelent jót. Természetes lehet, hogy bennem van a késztetés, hogy elcsaljam tőled az összes pénzed, de ez nem azt jelenti, hogy meg is kell tennem. 

Amióta befogadtam Krisztust az életembe, azóta a Szentszellem segít és erőt ad nemet mondani a természetes kívánságokra, és igent a lelkileg érett döntésekre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a 'természetes' kívánságok a saját életedben, amelyek eltávolítanak Jézustól?
  • Milyen stratégiád van ezekre a kívánságokra, hogy kezelni tudd őket? Mennyire működik?
  • Hogyan segít a Szentszellem nemet mondani a 'természetes' kívánságokra, és igent a 'lelkileg' érett döntésekre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.25.)

Szólj hozzá!

Ne add fel: Állj ellen a keserűségnek!

2018. május 31. 03:00 - magyarosijulia

„>Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mondta Jób, és semmim se lesz, amikor meghalok. Az ÚR adott mindent, amim volt, és minden az Övé volt, hogy elvegye. Áldott legyen az ÚR neve!< Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen." (Jób 1:21-22, TLB fordítás)

solitude-1148983_1920.jpg

A gyász az élet része, de nem engedheted, hogy egy gyászos időszak egy gyászban élt életmóddá váljon.

Egy adott ponton el kell engedned!

Különbség van a siratás és a kesergés, a sírás és a keserűségben való dagonyázás között. Lehet, hogy egy veszteség elmélyít, az viszont nem lehet, hogy ezentúl az határozzon meg engem. Egy veszteség része az érettségemnek, de nem a személyiségemnek.

Isten a kegyelmét adja, hogy túléld azt, amin épp átmész. Más emberek másképpen kapták a kegyelmet, így lehet, hogy rossz tanácsot adnak neked.

A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával." (Jób 2:9-10).

Jób ellenállt a keserűségnek és nem neheztelt. A keserűség meghosszabbítja a fájdalmat, nem enyhíti, csak még jobban megerősíti. Vigyázzatok, hogy a keserűség meg ne gyökerezzen bennetek ... mély nehézségeket okoz, és sokak lelki életét megsebesíti." (Zsidók 12:15, TLB fordítás).

Jób három lépésben segít újrafókuszálni:

1. Rendezd el a szíved. Ez azt jelenti, hogy bocsáss meg. „De én nem tudok megbocsátani!" – mondod. Ezért van szükséged Krisztusra az életedben; Ő megadja az erőt a megbocsátáshoz.

2. Fordulj Istenhez. Kérd Őt, hogy jöjjön a szívedbe, és gyógyítsa meg a sebeidet, segítsen, és adjon erőt a következő napra, hétre, hónapra.

3. Szembesülj újra a világgal, határozottan és bátran. Sokan, amikor megsebesülnek, visszahúzódnak, és azt mondják: „Többé senkinek nem engedem meg, hogy bántson!" Visszavonulnak az életből. Jób azt mondja, pont az ellenkezőjét kell tenni: folytasd az életed, ne vonulj ki belőle! Térj vissza a világba!

Jób életének boldog vége lett: „Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt." (Jób 42:12a). Jób átment mindezen a sok fájdalmon, de mindenek ellenére, Isten még jobban megáldotta az élete utolsó felét, mind azelőtt.

Nem szeretnéd te is ezt az életedben? Így szólni: „Istenem, nem érdekel, hogy öt vagy ötven évem van még hátra. Kérlek áld meg az életem utolsó felét jobban, mint az eddigi életemet!"

Jób életének ez a tanulsága: nem számít ki sértett meg, vagy mióta cipeled a fájdalmat, vagy mennyire mély sebeket hordozol. Isten képes az életed hátralévő részét az életed legjobb részévé tenni, ha hajlandó vagy megbocsátani, elengedni a neheztelést, és megenyhülni annak irányába, aki megbántott.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A gyász időszakában miért könnyebb magunkba roskadni, mint emberek közt lenni, akik segíthetnek továbblépni?
  • Hogyan tapasztaltad vagy láttad a keserűség legyengítő hatásait?
  • Mit szeretnél elérni az életed hátra levő részében Isten segítségével? Mit kell elengedned, hogy teljesen szabadon munkálkodhasson benned és általad?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.24.)
Szólj hozzá!

Ne hátrálj ki: Fogadd el mások segítségét

2018. május 30. 03:00 - Erika1832

„Amikor a kétségbeesett emberek elszakadnak a Mindenható Istentől, legalább barátaik tartsanak ki mellettük.” (Jób 6:14., Az üzenet)

 2a341d5f6ecd733dbd5f3cd7badd4e53.png

Amikor veszteséget vagy csalódást éltünk át önkéntelen reakciónk, hogy eltávolodunk a többiektől. De ez egy rossz gondolat! Isten nem akarja, hogy egyedül próbáld meg kezelni a fájdalmadat, a veszteségedet vagy a traumát, ami téged ért.

A Biblia azt mondja, „Amikor a kétségbeesett emberek elszakadnak a Mindenható Istentől, legalább barátaik tartsanak ki mellettük.” (Jób 6:14., Az üzenet). Isten azt parancsolja nekünk, hogy egymás terheit hordozzuk! Arra intenek, hogy "bátorítsuk és építsük egymást" (1 Thesszalonika 5:11, NIV-fordítás).

Életünk során mindannyian megtapasztaljuk, hogy mit jelent a nehézség és a fájdalom. A fájdalom egyenlővé teszi az embereket, nem számít, ha gazdag vagy szegény, öreg vagy fiatal. Mindannyiunknak szembe kell néznünk a problémákkal. Éppen ezért olyan fontosak a kis csoportok, a baráti, családi körök. A Biblia azt mondja, "Azáltal, hogy egymást segítitek a bajban, így valóban betöltitek a Krisztusi törvényt". (Galata 6:2, NCV-fordítás)

Jób azt mondja: "Bárki, aki visszatartja a baráti kedvességet a Mindenható félelmét elhagyja." (Jób 6:14., NIV-fordítás). A Good News fordítás ezt mondja: "Az ilyen bajban hűséges barátokra van szükségem — függetlenül attól, hogy elhagytam Istent vagy sem.”

Mindenkinek keresztény barátokra van szüksége, olyanokra, akik még akkor is kitartanak mellette, amikor ilyeneket mond, hogy "nem gondolom, hogy most ebben a helyzetben tudok Istenben hinni", és olyanokra, akik visszatámogatnak a hit útjára.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mikor fordult veled elő, hogy tudtad, hogy Isten valóságos, de igazán azt akartad mondani, hogy „nem gondolom, hogy most ebben a helyzetben tudok Istenben hinni”?
• Amikor ilyen időkkel nézel szembe, kihez tudsz odafordulni és kire tudsz támaszkodni?
• Hogyan építed a kapcsolataidat, hogy olyan barátaid legyenek, akikre számíthatsz?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.23.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása