Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan mutasd meg hitedet, háládat a harcaidban?

2020. március 22. 03:00 - Tomes Lívia

20200322.jpg

„Miután tanácsot tartott a néppel (a király), fölállította az ÚR énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az ÚRnak, mert örökké tart szeretete!” (2Krón 20,21).

Amikor Izrael és királya, Jósáfát három ellenséges nemzettel harcolt, akik túlerőben voltak, a király úgy döntött, hogy nem aggódik. Ehelyett Jósáfát király arra vezeti a népet, hogy Istent különleges módon imádja. Most megnézzük, hogyan imádták Istent, és adtak neki hálát a győzelemért és szabadításáért.

Már majdnem megkezdték a csatát: Izrael a völgy egyik oldalán, ellenségeik pedig a másik oldalán álltak. Azt gondolnánk, hogy Izrael csapata elkezd felfegyverkezni és felsorakoznak a harcba. De ehelyett így történt: Miután tanácsot tartott a néppel (a király), fölállította az ÚR énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az ÚRnak, mert örökké tart szeretete!” (2Krón 20,21).

Igen, ezt helyesen olvasod. Ahelyett, hogy harcosokat választottak volna a csata irányításához, a király kórust gyűjt össze.

El tudod képzelni, mit gondoltak ezek az emberek, miközben sétáltak és énekeltek fegyvertelenül a csatatéren? El tudod képzelni, mit gondoltak ellenségeik?

A furcsa stratégia ellenére a férfiak engedelmeskedtek. A kórus a hadsereg előtt vonult kijelentve Isten végtelen szeretetét és megköszönve neki, hogy előre kezükbe adja őket.

Isten azt akarja, hogy te is így közeledj a csatáidhoz. Isten azt akarja, hogy előre köszönetet mondj neki a problémáid megoldásáért. Amikor később megköszönöd neki, megmutatod a háládat, ami nagyon fontos. De ha előre köszönetet mondasz neki, akkor a hitedet is megmutatod.

A következő versben láthatjuk ennek a szokatlan harci tervnek a hatását:Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az ÚR lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek” (2Krón 20,22).

Ez az én kedvenc csatám! Isten embereinek még fegyvert sem kellett fogniuk.

Ez az, amit Isten neked is akar. Azt akarja, hogy tedd le fegyvereidet – minden lehetőséget, ahogyan önmagadban próbálod megoldani problémáidat –, és bízz benne ellenségeiddel szemben. Ezután köszönd meg neki a szabadítást, és hálásan figyelj, ahogy Isten harcol a te nevedben.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen csaták vannak ma az életedben? Tölts néhány percet hittel imádkozva, előre megköszönve Istennek, hogy megszabadít téged ellenségeidtől.
  • Milyen fegyvereket használsz a harcaidban, amelyeket ma le kellene tenned?
  • Mikor láttad, hogy Isten harcolt érted a múltban? Szánj most időt egy imára, és fejezd ki ezért neki háládat!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.15.)

Szólj hozzá!

Ha csatába indulsz, higgy abban, hogy Isten harcol érted!

2020. március 21. 03:00 - gabormel

20200321.jpg

„Ne féljetek, és ne is riadjatok meg ettől a nagy sokaságtól! Ezt a csatát nem nektek kell megvívnotok, hanem Istennek” (2Krón 20,15 NIV fordítás).

Bármelyik vízi-életmentő megmondhatja: nem menthetsz meg senkit addig, amíg saját maga próbálja kimenteni önmagát. Ha mégis megpróbálnád, téged is lehúz a mélybe. Meg kell várnod, amíg végleg feladja. Azután már könnyen megmenthető. Csak átkarolod, és kiúszol vele a partra.

Ugyanez vonatkozik az Istennel való kapcsolatunkra is. Ha egyedül próbálunk szembe nézni életünk nagy  problémáival, akkor elsüllyedünk. Isten ehelyett azt akarja, hogy hagyjuk abba az egyedül harcolást, és bízzunk abban, hogy ő segít elvégezni a feladatot.

Isten Izrael hadseregét tanította erre a leckére: három olyan ellenséges haderő készült harcolni velük, akik jelentős túlerőben voltak. De Josáfát király az aggódás helyett, Isten dicsőítésére buzdította seregét, bizalommal arra, hogy Isten megmenti őket.

Így imádkozott: „Nem tudjuk, mit kellene tennünk – csak könyörgünk a segítségedért” (2Krón 20,12 CEV fordítás).

Akkor Isten azt mondta nekik: „Ne féljetek, és ne is riadjatok meg ettől a nagy sokaságtól! Ezt a csatát nem nektek kell megvívnotok, hanem az Istennek” (2Krón 20,15 NIV fordítás).

Isten ugyanezt akarja tőled: azt akarja, hogy fejezd be a küzdelmeket, és hagyd, hogy ő harcoljon érted.

A történet tovább folytatódik A krónikák második könyvében: „Nem nektek kell harcolnotok. Csak vonuljatok fel; álljatok szilárdan, és nézzétek, hogyan szabadít meg az ÚR. [...] Ne féljetek; és ne is rettegjetek! Holnap menjetek, és nézzetek szembe velük, és az ÚR veletek lesz” (2Krón 20,17 NIV fordítás).

Nem különösek ezek a parancsok? Isten azt mondja Izrael hadseregének, hogy vonuljanak fel a csatatérre, de ne harcoljanak.

Bármivel is kell szembesülnöd ma, Isten ugyanezt kéri tőled is. Arra kér, hogy maradj meg erősen, csendben bízva benne. Azt kéri, hogy ne félj, és ne is rettegj.

Ha elfutsz az ellenségeidtől – a problémáidtól –, akkor soha nem fognak a dolgok jobbra fordulni. Isten azt akarja, hogy nézz szembe az ellenségeiddel bízva abban, hogy ő megszabadít tőlük.

Bármiért is harcolsz ma, bízz Istenben, hogy megnyeri a csatát neked!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen csatát próbálsz egyedül megvívni? Szerinted mi fog történni, ha abbahagyod a harcot, és Istenre bízod annak megvívását?
  • Miért bízhatsz Istenben, hogy harcol érted? Mit tett már eddig is érted?
  • Hogyan néz ki a csendes bizalom? Mire kellene emlékezned, amikor félsz vagy rettegsz?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.14.)

Szólj hozzá!

Aggódás helyett inkább emlékezz, miket tett Isten!

2020. március 20. 03:00 - FodorImi

20200320.jpg

„Istennel minden lehetséges” (Mt 19,26 NLT fordítás).

 Amikor nehéz időkkel nézel szembe, az aggódás természetes emberi reakció. Isten azonban az aggódás helyett dicsőítést vár tőled. Az egyik módja annak, ahogyan dicsőítheted Istent, hogy elhiszed, ki ő, és mit képes tenni.

A krónikák második könyvében Jósáfát király és Izrael nemzete igen kemény helyzetben találta magát. Három ellenséges nemzet vonult háborúba ellenük.

Bár félt, a király első reakciója az volt, hogy összehívta a népet imádkozni. Az egész nemzet elé állt, és hangosan imádkozott. Imádsága nagyszerű minta, amely megmutatja neked, hogyan imádkozz, amikor stressz alatt, vagy amikor úgy érzed, hogy elborítanak és maguk alá temetnek a körülmények.

Amikor stresszes időszakban imádkozol, először emlékeztesd magad, hogy ki Isten. Fókuszálj az ő erejére, jellemére és hatalmára. Isten kezelni tud minden helyzetet, beleértve azt is, amivel éppen most szembenézel, bármi is legyen az.

Máté evangéliuma 19. fejezetének 26. versében Jézus azt mondja: „Istennel minden lehetséges” (NLT fordítás).

Jósáfát király ismerte ezt az igazságot. Emlékeztette magát erre, ahogy imádkozott: „Nem te vagy-e az Isten a mennyben? Te uralkodsz a népek minden királyságán. Erő és hatalom van a kezedben, és senki sem állhat meg veled szemben” (2Krón 20,6 NIV fordítás).

A király ellenségei közeledtek, de ő úgy döntött, hogy nem a problémára néz, hanem Isten erejére és hatalmára. Emlékeztette magát arra, hogy ki Isten.

Miután megemlékeztél arról, hogy ki Isten, emlékeztesd magad arra, hogy mennyi mindent megtett már Isten. Emlékezz arra, amikor Isten megsegített másokat, és amikor megsegített téged. Ezeknek a dolgoknak a felidézése bizalmat ad arra, hogy Isten meg tudja oldani, bármivel is nézel szembe.

Amikor Jósáfát így imádkozott: „Nem te űzted-e el ennek a földnek a lakóit a te néped Izrael elől?” (2Krón 20,7 NIV fordítás), akkor felidézte, hogyan vezette ki Mózes Izraelt Egyiptomból az ígéret földjére.

Jósáfát emlékeztette magát arra, hogy Isten megsegítette Izraelt, és korábban már elűzte ellenségeiket. Ez adott számára bizalmat ahhoz, hogy Isten ezt ismét megteszi.

Mi az, ami aggodalommal tölt el ma? Az aggódás helyett szánj időt imádságra, emlékezz, hogy ki Isten, és hogy már miket megtett! Hidd, hogy Isten képes kezelni bármit, amivel te nézel szembe!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudnál még többet megtanulni arról, hogy ki Isten és mit tett?
  • Készíts egy listát gondolatban vagy papírra leírva Isten jelleméről és tetteiről.
  • Mi felől aggódsz ma? Hogyan segít a listád, hogy elhidd, Isten meg tudja oldani az aggodalmaidat?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.13.)

Szólj hozzá!

Nem tudod megoldani? Isten tudja ezt!

2020. március 19. 03:00 - Erika1832

20200319.jpg

„Isten ellenáll a gőgösöknek, de kegyelmes az alázatosokkal” (1Pt 5,5 CSB fordítás).

Ha elkezded végiggondolni az összes nehézséget, amivel valaha is szembesültél, rájössz, hogy mindegyikben van egy közös: te magad. Amikor eljutsz erre a pontra a legjobb választás, ha alázatossá válsz, és beismered elégtelenségedet.

Így tett Jósáfát király is, amikor három hatalmas hadsereggel szembesült, akik háborúzni készültek vele. Azt mondta: „Tehetetlenek vagyunk ezzel a hatalmas hadsereggel szemben, amely támadásra kész ellenünk. Nem tudjuk, mit tegyünk” (2Krón 20,12 NLT fordítás). Amikor ezt bevallotta, az aggódás helyett képes lett az imádkozásra.

Bevallani az elégtelenségedet, gyengeségedet nehéz feladat. Megalázni magad nem könnyű és egyáltalán nem szórakoztató.

Isten azt akarja, hogy alacsonyítsd le magad, mert a Biblia azt mondja: „Isten ellenáll a gőgösöknek, de kegyelmes az alázatosokkal” (1Pt 5,5 CSB fordítás).

A kevélység taszítja Isten kegyelmét, de az alázat vonzza azt. Isten ki akarja tölteni kegyelmét életedre, de nem fogja megtenni, amíg a gőg az útjába áll. Tehát meg kell aláznod magad, és be kell vallanod elégtelenségedet, gyengeségedet.

Gyengeséged beismerésében az a nagyszerű, hogy Istennek azt mondod el, amit ő már úgyis tud. Amikor elmondod neki, hogy „ezt nem tudom megoldani”, Istennek ez nem meglepetés. Sőt Jézus azt mondta: „Rajtam kívül nem tehetsz semmit” (Jn 15,5 NIV fordítás).

A történet további részét Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének 13. verse mondja el: „Mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki megerősít engem” (NKJV fordítás).

Krisztus hatalmas, te gyenge vagy. Nincs középút. De ahogy az idézett Ige mondja, amikor benne bízunk, ő erőt ad nekünk.

Szóval ha a lehetetlennek tartasz valamit, be kell vallanod gyengeségedet. Isten nem kényszeríti magát sem rád, sem a helyzetedre. Viszont készen áll, és várja, hogy válaszolhasson a vallomásodra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen helyzetekben vallottad már be a gyengeségedet?
  • Mi történt, amikor Isten segítsége nélkül magad próbáltad megoldani a problémákat?
  • Hogyan fordultak jobbra a dolgok, amikor lealacsonyítottad, alázatossá tetted magad, és hagytad, hogy Isten oldja meg problémáidat?

*(Daily Hope by Rick Warren 2020.03.12.)

Szólj hozzá!

Változtasd aggodalmad dicsőítéssé, kérve Isten segítségét!

2020. március 18. 03:00 - Ivanyina Krisztina

 

„Ne aggódj semmiért sem, inkább imádkozz mindenért!” (Fil 4,6 NLT fordítás).

Volt már olyan napod, amikor valahogyan semmi sem akart összejönni? Amikor, azt érzed, hogy minden ellened fordul, túlterhelt vagy, és azon gondolkodsz, hogy nem kellene törődni semmivel, csak visszafeküdni az ágyba?

Amikor ilyen napod van – vagy akár ilyen az egész éved –, két választásod marad: aggódhatsz vagy dicsőíthetsz.

Mindkettőt megteheted. Ha aggódsz, akkor nem fogsz dicsőíteni. Ha dicsőítesz, akkor nem fogsz aggódni.

Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének 6. versében azt olvassuk: „Ne aggódj semmiért sem, inkább imádkozz mindenért! Mondd el Istennek, hogy mire van szükséged, és mondj köszönetet mindenért, amit érted tett!” (NLT fordítás).

Az aggodalom ellenszere az imádkozás: dicsőítsd, imádd, dicsérd Istent, és kérd tőle, amire szükséged van!

Sok ember, amikor azt hallja, hogy „dicsőítés”, a éneklésre gondol. De a zene csak a dicsőítés egyik módja. A dicsőítés igazából egy mindent magában foglaló életstílus. Életed minden területe lehet Isten dicsőítése.

A következő néhány napban azt fogjuk megvizsgálni, hogy mit jelent dicsőíteni. Be fogom mutatni neked egyik kedvenc bibliai részemet, A krónikák második könyvét az Ószövetségből.

Három ellenséges nemzet – a moábiták, az ammoniták és az emoriak – összefogtak Josafát király ellen. Jelentették a királynak, hogy az ellenség úton van Izráel ellen.

Az esélyek: három nemzet egy ellen. Azonban Josafát király ahelyett, hogy aggódott volna, úgy döntött, hogy dicsőítéssel kéri Isten segítségét: „Josafát megijedt, és elhatározta, hogy megkérdezi Istent, mit tegyen” (2Krón 20,3 NCV fordítás).

Az első reakciója a ijedtség volt, és – a tényeket megvizsgálva – félelme nem volt alaptalan.

A király hagyhatta volna, hogy ijedtsége megfélemlítse és rávegye a megadásra. Ehelyett Josafát saját félelmét motiválásra használta, arra, hogy imádkozásában dicsőítse az URat.

És mindezt nem egyedül tette. Összegyűjtötte a többieket is, hogy vele együtt imádkozzanak:Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az ÚRtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az ÚR segítségét kérjék” (2 Krón 20,4).

Talán veled sohasem fordult elő, hogy három nemzet támadt ellened. Bizonyára azonban vannak olyan napok életedben, amikor a dolgok nem a javadra haladnak. És lesznek is ilyenek.

Amikor a aggasztó napok jönnek, válaszd azt, hogy Istent dicsőíted azzal, hogy a segítségét kéred. Ő mindig meghallgat, és válaszol.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor választottad az aggodalmat a dicsőítés helyett? Mi volt az eredmény?
  • Mikor választottad a dicsőítést az aggodalom helyett? Milyen különbséget éreztél?
  • Ahelyett, hogy aggódnál, mi az, amiben ma kérheted Isten segítségét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása