Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Semmi sem tud elválasztani Isten szeretetétől

2021. július 01. 23:59 - managercoach.hu

„Éljetek és cselekedjetek méltó módon azokhoz, akiket ilyen csodálatos áldások választottak, mint ezek!” (Ef 4,1 TLB).

Isten soha nem szűnik meg szeretni téged. Mindig szeretni fog. Semmi sem tudja megsemmisíteni kapcsolatodat Istennel. Ha megérted ezt, az meg fogja változtatni életed.

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 38–39. verse így szól: „Meggyőződésem, hogy semmi sem választhat el soha az ő szeretetétől. A halál nem tud, az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden hatalma sem tudja távol tartani Isten szeretetét. A mára vonatkozó félelmeink, a holnap felőli aggodalmaink vagy hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban –, soha semmi nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amelyet Urunk, Jézus Krisztus mutatott ki, amikor meghalt értünk” (TLB).

Amikor kezedet Isten kezébe helyezed, ő megfogja és soha nem ereszti el. Talán néha azt érzed, hogy elengedte, de Isten soha nem tesz ilyet. Ebben mindörökké biztos lehetsz.

Ha egyszer beleszülettél egy családba, akkor nem tudsz „kiszületni” abból. Ha egyszer beleszülettél Isten családjába, abból sem tudsz „kiszületni”. Ha egyszer beírták nevedet az örök élet könyvébe, akkor azt nem lehet onnan kitörölni. Azt eltávolíthatatlan tintával írták be.

Nem számít, milyen sok kétséged és félelmed van, vagy hány bűnt követsz el. Ha egyszer bizalmadat Jézusba vetetted, ő azt mondja, semmi – semmi! – nem választhat el az ő szeretetétől. Nem számít, mivel kell szembenézned az életedben, te már soha nem leszel egyedül.

Ez a jó hír: megbocsátottak neked, és így szabad vagy. Isten veled van, és soha nem szűnik meg téged szeretni.

A legfontosabb dolog számodra és a földön élő többi ember számára is, hogy megértsd ezt a jó hírt. Ez az amiért, ezrek imádkoznak, és amiért közre adjuk a Napi reményt. Ezért építettük a Saddlebeck gyülekezetet. Ezért képzünk pásztorokat mindenütt a földön. Ezért végzünk missziót a diákok, a gyermekek között, sok ezer más egyéb szolgálattal együtt.

És ezért teszi ugyanezt megszámlálhatatlan más gyülekezet is szerte a földön minden egyes nap. Mert hogy senki más nem kínálja azt, amit Jézus Krisztus kínál: az élet szabadságát, a megbocsátást, erőt, békét és célt egészen az örökkévalóságig.

Mi legyen erre a válaszod? „Éljetek és cselekedjetek méltó módon azokhoz, akiket ilyen csodálatos áldások választottak, mint ezek!” (Ef 4,1 TLB)

Élj méltó módon! Élj reménységgel, és add tovább ezt a reményt másoknak is!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor aggódtál azon, hogy elválasztódsz Isten szeretetétől?
  • Az, hogy tudod, Isten mindig szeret, hogyan változtatja meg azt, ahogyan élsz?
  • Mit jelent az számodra, hogy „méltó módon élni”?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.24.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések magyarázata a https://napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt találhatók.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása