Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A változáshoz szükségünk van egymásra

2021. november 08. 03:00 - Erika1832

baratok5.jpg

„Kettő jobb helyzetben van, mint egy, mert együtt hatékonyabban tudnak dolgozni. Ha az egyik elesik, a másik segíthet neki. De ha valaki egyedül van, és kísértésbe esik, az kár, mert nincs senki, aki segíthetne neki.” (Préd 4,9–10 GNT fordítás)

Isten olyanná alkotott minket, mint akiknek szükségük van elszámolhatóságra. Ahhoz, hogy megszabaduljunk a sérelmeinktől, szokásainktól, halogatásainktól szükségünk van egymásra. Szóval, ha tényleg szeretnél megszabadulni a kísértéstől, szükséged lesz mások támogatására.

Valójában amikor felismered, hogy egyedül nem tudsz megváltozni, felszabadulsz rá, hogy meglásd, hogy Isten már munkálkodik az életed átformálásán. És látni fogod, hogy hogyan használ fel másokat arra, hogy a segítségedre legyenek ebben.

Az igazság az, hogy szükségünk van egymásra a növekedéshez. Néha az a dolog, amit a legkevésbé akarsz, pontosan az, amire a leginkább szükséged van. Tehát szükséged van egy barátra, akivel számíthattok egymásra, és szükséged van egy csoportra, ahol támogatnak téged.

A Biblia ezt mondja A prédikátor könyve 4. fejezetnének 9–10. verseiben: „Kettő jobb helyzetben van, mint egy, mert együtt hatékonyabban tudnak dolgozni. Ha az egyik elesik, a másik segíthet neki. De ha valaki egyedül van, és kísértésbe esik, az nagyon rossz, mert nincs senki, aki segíthetne neki.” (GNT fordítás)

Mindenki küzd  kísértésekkel. Soha nem fogsz eljutni arra a pontra a szellemi életedben, ahol ne érne kísértés. Valójában minél érettebb leszel, a Sátán annál inkább feltesz a „legkeresettebbek” listájára. De fontold meg ezt: ha következetesebb lennél a kísértéseid megvallásában másoknak, akkor nem kellene annyi bűnt megvallanod.

A Biblia ezt mondja: „Testvéreim, ha valaki közületek valami rosszat tesz, akkor ti, akik lelkiek vagytok, menjetek ahhoz a személyhez, és finoman segítsetek neki abban, hogy újra helyreálljon. De óvatosak legyetek, nehogy ti is kísértésbe essetek a bűnre. Azzal, hogy segítetek egymásnak a gondjaitokban, valóban engedelmeskedtek Krisztus törvényének.” (Gal 6,1–2 NCV)

Mi Krisztus törvénye? Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Hogyan szereted felebarátodat, mint önmagadat? Úgy, hogy segítünk egymásnak a kísértésben, segítesz másoknak, hogy hűségesek legyenek a elkötelezettségeikhez, és segítesz, hogy a rossz szokásokat elhagyják, és jó szokásokat alakítsanak ki. Ez a legjobb módja annak, hogy szeresd a felebarátodat és engedelmeskedj Krisztus törvényének.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan volt hasznos számodra a kísértés megvallása egy másik kereszténynek?
  • Milyen tulajdonságokat keresel egy keresztyénben, hogy megvallhasd neki a kísértéseidet? Ezeket a tulajdonságokat te hogyan fejlesztetted ki a saját életedben?
  • Ma milyen konkrét módon tudod megmutatni, hogy szereted a felebarátodat és engedelmeskedsz Krisztus törvényének?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása