Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ne álljunk meg Isten Igéjének olvasásánál!

2023. július 06. 03:00 - Dalma.

 

kk.jpg

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát." Máté 7,24

Sok mindent kezdhetsz Isten Igéjével. Befogadhatod, olvashatod, kutathatod, emlékezhetsz rá, és elmélkedhetsz róla. De ha nem ülteted át a gyakorlatba mindazt, amit megtanulsz, akkor ezek a dolgok haszontalanokká válnak. Ahogy a Jakab 1:22-ben is olvasható: „Legyetek az Igének cselekvői, ne csak hallgatói” (ESV).

Nem könnyű az Ige cselekvőjének lenni, hiszen a Sátán nagyon intenzíven küzd ellene. Mindaddig nem bánja, hogy bibliatanulmányokat folytatsz, amíg nem kezdesz semmit azzal, amit tanulsz.

De Isten Igéje nem válik igazán a részeddé, amíg nem engedelmeskedsz neki. Az, hogy csak olvasol, vagy tanulmányozol egy igazságot, még nem jelenti azt, hogy azt be is fogadtad az értékrendszeredbe.

Akár annyira lefoglalhat a Biblia tanulmányozása - a következő órára, szemináriumra vagy bibliakonferenciára való készülés -, hogy nem marad időd arra, hogy megvalósítsd, amit tanultál. El is felejtheted, amit előzőleg tanultál.

Megvalósítás nélkül minden bibliatanulmány értéktelen. Jézus azt mondta: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát” (Mát 7,24 NIV).

Jézus arra is rámutatott, hogy Isten áldása az igazságnak való engedelmességből származik, nem csak az igazság ismeretéből. Azt mondta: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek” (Ján 13,17 NIV).

A Biblia tanulmányozása során nagyon hasznos részt venni egy kis beszélgetőcsoportban is. Mindig tanulhatunk olyan igazságokat másoktól, amelyeket egyedül soha nem lennénk képesek megérteni. Az emberek segíthetnek meglátni olyan felismeréseket, amelyekről lemaradnál.

Azonban mindenképpen tedd meg a következő lépést is! Hagyd, hogy Isten családja segítsen neked az Ő igazságát alkalmazni a gyakorlatban is.

A legjobb módja annak, hogy az Ige cselekvőjévé válj, hogy mindig írd le a következő gyakorlatban megteendő lépést, miután elolvastad, tanulmányoztad és elmélkedtél Isten Igéjéről. Alakítsd ki azt a szokást, hogy pontosan leírod, mit szándékozol  tenni. Ennek a lépés-tervnek személyesnek (téged érintőnek), gyakorlatiasnak (olyannak, amit meg tudsz tenni) és bizonyíthatónak (határidővel) kell lennie. Minden ilyen cselekedeted az Istennel és a másokkal való kapcsolatodat vagy a személyes jellemedet fogja érinteni.

Ahogy Isten Igéjének cselekvőjévé válsz, olyan alapra építed az életedet, amelyet nem lehet megingatni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Üzent-e már neked Isten valamit az Igében, amit még nem kezdtél el megcselekedni?
  • Hogyan bátorított a házicsoportod arra, hogy az Ige cselekvője legyél? Ha nincs házicsoportod, hogyan tudsz keresni egyet - vagy hogyan indíthatsz egyet?
  • Milyen értékei voltak annak, hogy részt vehettél egy nagyobb bibliatanulmányozásban vagy konferencián? Hogyan alkalmaztad a tanultakat?

*(Daily hope by Rick Warren 2023.06.29.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása