Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Szeretet nélkül semmi sem számít

2023. október 08. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Ha Jézus Krisztus követői vagytok . . . [minden, ami számít] a ti hitetek, ami által szerettek másokat.” Gal 5,6 (CEV fordítás)

Gondolkodtál már azon, hogy mi az, ami számít Istennek?

A Bibliában a galatabeliekhez írt levél 5. fejezetének 6. verse ezt mondja: „Ha Jézus Krisztus követői vagytok . . . [minden, ami számít] a ti hitetek, ami által szerettek másokat” (CEV). Isten azt mondja, hogy az életben nem a teljesítményed vagy az eredményeid számítanak. Az egyetlen dolog, ami számít, az a hit, ami által szeretsz másokat. Ha ez hiányzik, akkor az élet legfontosabb eleme hiányzik.

Amikor a szónokok fel akarják hívni a figyelmedet, és azt akarják, hogy emlékezz valamire, akkor ismételni kezdenek. Az korinthusbeliekhez írt első levél 13. fejezetének első néhány versében Pál ugyanazt mondja el öt különböző módon: A legfontosabb dolog az életben a szeretet.

Íme, az első három ok, amiért a szeretet olyan fontos (holnap megnézzük a másik kettőt).

1. Ha nem élsz szeretetben, akkor semmi sem számít, amit mondasz.

„Ha beszélni tudnék a föld és az angyalok összes nyelvén, de nem szeretnék másokat, csak egy lármás gong lennék, vagy egy pengő cintányér” (1Kor 13,1 NLT).

Lenyűgöznek minket a nagyszerű szónokok. Szeretjük a választékos beszédet és a karizmát. De Isten azt mondja: „Nem érdekel, hogy milyen jól kommunikálsz. Szeretetben élsz?” Ha nem, akkor semmi sem számít, amit mondasz. A szavak szeretet nélkül csak zajok.

2. Ha nem egy szeretet teljes életet élsz, akkor semmi sem számít, amit tudsz.

„Megérthetem Isten minden titkos dolgait, és rendelkezhetem minden tudással. . . De mindezek ellenére is, ha nincs bennem szeretet, semmi vagyok” (1Kor 13,2 NCV).

Olyan világban élünk, ahol a tudás kirobbanó. Okosabbak vagyunk, mint valaha, de még mindig ugyanazok a problémáink. Miért? Mert a világnak nincs szüksége több tudásra. Több szeretetre van szüksége. Lehet, hogy zseni vagy. De ha nem szeretsz, akkor mindaz, amit tudsz, nem ér semmit.

3. Ha nem élsz szeretetben, akkor semmi sem számít, amiben hiszel.

„Még ha meg is kapnám a hit ajándékát, hogy beszélhessek egy hegyhez és elmozdíthassam akkor sem érnék semmit szeretet nélkül” (1Kor 13,2 TLB).

Van egy mítosz, miszerint Krisztus követőjének lenni csak bizonyos igazságokban való hit kérdése. Ez a kijelentés nem is állhatna távolabb az igazságtól! Krisztus követése a szeretet teli életről szól. A hitnél többre van szükséged, hogy lenyűgözd Istent.

Nem kell többé azon töprengened, hogy mi a legfontosabb Isten számára. Az korinthusbeliekehez írt első levél 13. versében érthetően megfogalmazza. A legfontosabb a szeretet!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy azzal töltsd az életedet, hogy hogyan szerethetnéd jobban őt és más embereket?
  • Ha egy barátod jellemezne téged, mit mondana arról, hogy hogyan mutatod ki a szeretetedet mások felé?
  • A Biblia azt mondja: „Az egyetlen dolog, ami számít, az a hit, amely szeretetben nyilvánul meg” (Gal 5,6). Szerinted ez mit jelent?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.01.)

Szólj hozzá!
Címkék: hit szeretet Jézus

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása