Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Szeretet nélkül az idődet vesztegeted

2023. november 15. 03:00 - Anika Enikő

“Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom.” ( 1Kor13,1 NIV fordítás)

Az életünk értelme itt a Földön az, hogy megtanuljuk szeretni Istent és másokat. A szeretet a legnagyobb célunk az életben. Pál a Korinthusiakhoz írott levelének 13.fejezetének az első néhány versében a Biblia világossá teszi, hogy miért a szeretet a legfontosabb érték:

Szeretet nélkül minden, amit mondasz, hatástalan. “ Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom.” (1Kor 13,1 - NIV fordítás) A szó szeretet nélkül csupán zaj. Az emberek neheztelnek és elutasítják a szeretetlen szavakat, de hallgatnak és válaszolnak a szeretettel kimondottakra.

Szeretet nélkül minden, amit tudsz, hiányos. „Ha megvan a prófétálás ajándéka, és meg tudok érteni minden titkot és minden tudást, de szeretet nincs bennem, semmi vagyok.” (1Kor 13,2 – NIV fordítás) A világ felrobban az információtól és a tudástól, de a legalapvetőbb problémáink közül sok nem oldódik meg. Ez azért van, mert a világ valójában nem a több tudást keresi; a világnak szeretetre van szüksége.

Szeretet nélkül minden, amit hiszel, nem elegendő. „Ha van hitem, amely hegyeket tud mozgatni, de szeretet nincs bennem, semmi vagyok.” (1Kor 13,2- NIV fordítás) Sokan élnek azzal a tévhittel, hogy kereszténynek lenni csak annyit jelent, hogy elhiszünk bizonyos igazságokat és tanokat. De szereted Jézust? Észrevetted, hogy szeret téged? A kereszténység arról szól, hogy megtapasztalod Jézus irántad való szeretetét, és hogy megtanuld, hogyan szeress úgy, ahogyan ő.

Szeretet nélkül minden, amit adsz, jelentéktelen. „Ha mindenemet a szegényeknek adom, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.” (1Kor 13,3  -  NIV fordítás) Az adakozásnak mindenféle motivációja van, beleértve a kötelezettséget, a presztízst vagy a bűntudatot. Csak azért, mert adsz, nem jelenti azt, hogy szeretetből teszed. Adhatsz szeretet nélkül, de nem tudsz szeretni anélkül, hogy adnál.

Szeretet nélkül minden, amit elérsz, nem kielégítő. „Ha elevenen megégetnének az evangélium hirdetése miatt, de nem szeretnék másokat, annak semmi értelme nem lenne.” (1Kor 13,3 -  TLB fordítás) Elérhetsz mindenféle remek és nagyszerű teljesítményt, akár az életedet is feláldozhod a világ legnagyobb ügyéért – Isten Királyságáért –, de szeretet nélkül csupán elpazarolt erőfeszítés lesz.

Meglehet benned egy szónok ékesszólása, egy zseni tudása, egy csodatevő hite, az emberbaráti nagylelkűség és egy mártír elszántsága, de ha nem szeretsz, mitsem ér az egész.

A jó hír az, hogy azért vagy képes szeretni másokat, mert Isten előbb szeretett téged. Amikor az ő szeretetében élsz, Jézus azt mondja, hogy segít neked abban, hogy szeress másokat. Ha közelebb kerülsz hozzá, nő a szeretetre való képességed, és ő lehetővé teszi számodra, hogy megéld azt az elhívást, hogy szeress másokat.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért hallgatnak és reagálnak abban az esetben jobban az emberek, ha szelíden, alázattal és szeretettel beszélünk hozzájuk?
  • Mi a legnagyobb motivációd a tizedfizetésre? Mi a legnagyobb motivációd, hogy kedvenc ügyedet támogasd vagy hogy egy nonprofit szervezetnek adakozz?
  • Mi a legnagyobb különbség abban, ha valakinek a teljesítményét a szeretet jellemezi, szemben azokkal, akiket a szeretetlenség?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.08).

Szólj hozzá!

Higyj másokban úgy, ahogy Jézus hisz benned

2023. november 14. 03:00 - Anika Enikő

"Ha szeretsz valakit, hűséges leszel hozzá, bármi áron is. Mindig hinni fogsz benne, mindig a legjobbat várod tőle, és mindig bátran készen állsz, hogy megvédd őt.” (1 Korinthus 13,7)

Jézus hisz benned. Rengeteg bizonyíték van erre a Bibliában!

Nézd meg ezeket a verseket:

„Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. (Máté 17,20 - NIV fordítás)

„Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Márk 9,23 - NIV fordítás)

„Ha van hitetek és nem kételkedtek, ti is megtehetitek ezeket, sőt még többet.” (Máté 21,21 - TLB fordítás)

Jézus hisz abban, hogy mindezeket meg tudod tenni, mert tudja, hogy ha bízol benne, a Lelke benned él. Azt is szeretné, ha segítenél másoknak, hogy elhiggyék ezt magukról. Pál apostol ezt a bátorítást adta: „Azt akarom, hogy segítsük egymást hitünkkel. A te hited megsegít engem, és az én hitem is megsegít téged.” (Róma 1,12 - NCV fodítás)

Nap mint nap találkozol alacsony önértékelésű emberekkel. Mindenkinek vannak bizonytalanságai. Sokaknak pedig újra és újra lejátszódik a fejükben, a valakitől régen hallott mondat: “Nem érsz nemmit.”

Hogyan fordíthatják meg az emberek azt az átkot, amit mások megpróbáltak beléjük sújkolni? Segíthetsz nekik abban, hogy elhiggyék, amit Jézus mond róluk, ahelyett, hogy elhinnék azt, amit mások mondanak róluk.

A Biblia, Pál apostol Korintusiakhoz írott első levelének 13. fejezetében, a 7. versében ezt mondja: Ha szeretsz valakit, hűséges leszel hozzá, bármi áron is. Mindig hinni fogsz benne, mindig a legjobbat várod tőle, és mindig bátran készen állsz, hogy megvédd őt.” (TLB fordítás)

Isten azt akarja, hogy ezeket tedd meg. Azt akarja, hogy legyen hited az emberekben, mutasd meg nekik, hogy hiszel bennük, és így elhiggyék, hogy amit Isten mond róluk, az igaz.

Ennek egyik legjobb módja a gyülekezetben, ha egy házicsoporthoz tartozunk. Amikor nagyon nehéz heted van, és kételkedsz, levert vagy és elcsüggedsz, akkor szükséged van egy megbízható emberek csoportjára, akik hisznek benned és hisznek érted; és ugyanezt te is viszonozhatod. Jézus követői nem csak Krisztusban hisznek. Mi egymásban is hiszünk.

A hited segíthet mások hitének növekedésében, ha hiszel bennük, ahogyan Jézus is hisz benned.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen bizonytalanságok tartottak vissza attól, hogy úgy higyj magadban, ahogy Jézus hisz benned?
  • Miért fontos, hogy az emberek úgy lássák magukat, ahogyan Isten látja őket?
  • Hogyan segített a házicsoport a hiteden, amikor úgy gondoltad, hogy nincs elég hited?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.07).

Szólj hozzá!

A szeretetünkről ismernek meg minket

2023. november 13. 03:00 - Anika Enikő

"Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." János 13, 35 (NIV fordítás)

Egy keresztény ember a szeretetéről ismerhető fel. Rólad hányan látják és tudják, hogy keresztény vagy abból, hogy szeretsz másokat? Énekelünk a szeretetről, beszélünk róla, imádkozunk érte és tanulmányozzuk. De vajon meg is látszik rajtunk? Ahhoz, hogy a szeretet életelveddé és életcéloddá váljon, azonnal cselekedned kell, amint elolvastad ezt az üzenetet – mert a szeretet cselekszik! A következőt kell tenned, hogy a szeretet megvalósuljon az életedben:

Először is, kezdj el úgy viselkedni, hogy a szeretet nyilvánuljon meg benned az emberi kapcsolataidban. Ha nem így viselkedtél valakivel szemben, akkor ideje megbékélést keresni az illetővel. Tedd rendbe a dolgokat a gyerekeiddel, a házastársaddal, a barátoddal, a szüleiddel, vagy valakivel az iskolában vagy a munkahelyeden.

Ezután kezdj el kialakítani még több emberi kapcsolatot. Ha az élet legfontosabb célja a szeretet, akkor kapcsolatokat kell kiépítenünk, és lehetőleg minél többet. Hogy miért? Mert a világ abból fogja meglátni Isten szeretetét, ahogy a keresztények szeretik egymást és ahogy másokat szeretnek.

Ha remeteként élsz, a szeretet nem lehet része az életednek. A szeretet nem más, mint IDŐ. Mert időt vesz igénybe, hogy szeress másokat. Ha szereted a barátaidat, időt kell töltened velük. Ha szereted a gyerekeidet, akkor időt töltesz velük. Ha szereted Jézust, akkor vele is időt kell töltened.

Ahhoz, hogy szeressünk valakit, mindig időt és energiát kell befektetnünk. És ez mindig megéri.

El tudod képzelni, mi történne, ha a gyülekezetben mindenki így szeretne? Mi történne, ha mindannyian elköteleznénk magunkat, hogy szeretetből cselekszünk és önzetlenül áldozunk az időnkből, hogy az emberek megérezzék, mennyire szereti őket Isten? Ha ezt tennénk, megváltozna az egész világ és növekedne Isten országa, ami nagyon boldoggá tenné Istent!

Jézus Krisztushoz az emberek azért fordulnak, mert Ő vonzza őket, és nem azért, mert rábeszélik őket erre. Az embereket Isten szeretete vonzza, ami azokon az embereken keresztül nyilvánul meg, akik követik Őt. A legtöbb embert először a vele szemben tanúsított törődés és szeretet ragadja meg, és csak ezután akar megtudni még többet Jézusról.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolja az életedben lévő nem hívő embereket az, ahogyan kifejezed a szeretetedet az emberek felé?
  • Kivel kell kibékülnöd? Hogyan teheted meg az első lépést?
  • Mi tart vissza attól, hogy több kapcsolatot építs és mélyíts el?

Isten a bűneink ellenére is szeret minket. Valójában annyira szeret minket, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megtisztítson bűneinktől és bevezessen Isten családjába.

Ha még soha nem fogadtad el Isten szeretetét és nem hívtad be Jézust a szívedbe, akkor szeretném, ha most élnél ezzel a lehetőséggel.

Mondd el ezt az imát: „Drága Istenem! Nem értek mindent, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy értem vagy, és hogy nem azért küldted Jézust, hogy elítéljen, hanem hogy kereszthalála által kifizesse az árat a bűneimért. Bevallom, szükségem van Jézusra mint Megváltómra, és ma szeretném Jézust befogadni a szívembe. Szeretnék élő kapcsolatba lépni Jézussal. Követni akarom őt, és meg akarom tenni azt, amit mond.

Arra kérlek, hogy töröld el a múltamat, a megbánt dolgaimat, a hibáimat, a bűneimet, a rossz szokásaimat, a sérelmeimet, az érzelmi problémáimat és gátlásaimat. Arra kérlek, hogy segíts a te céljaidat szolgálnom. Tudni akarom, hogy mi a célod velem, hogy miért születtem erre a földre, és szeretném teljesíteni azt, amire teremtettél. Meg akarom tanulni, hogyan szeresselek téged, hogyan bízzak benned, és örökre a családod tagja akarok lenni. A Te nevedben imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.06.)

Szólj hozzá!

Akiknek megbocsátott Isten, azok megbocsátanak

2023. november 12. 03:00 - Anika Enikő

 „Engedjétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt benneteket. Ne feledjétek, hogy az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok másoknak." (Kolossé 3,13 NLT fordítás)

Sokan azt hiszik, hogy Isten haragos természetű. Úgy képzelik, hogy Ő fent a mennyben csak arra vár, hogy valakire lecsaphasson azon nyomban, ahogy rosszat tesz.

Pedig Isten valójában ilyen: „Én az az Isten vagyok, aki megbocsátja a bűneidet, és ezt azért teszem, aki vagyok. Nem hozom fel ellened a bűneidet” (Ézsaiás 43,25 GNT). Isten meg akar bocsátani, és mindent megtett, hogy megbocsássa bűneidet Krisztusban.

Isten már a világ teremtése előtt azt tervezte, hogy Krisztusban megbocsátja bűneidet. Tud minden rosszról, amit meg fogsz tenni, és egyik sem lepi meg Őt! Még mielőtt megszülettél, Isten már eltervezte, hogy felajánlja neked a megbocsátást minden bűnödért, amit az életedben el fogsz követni.

Ezért mondhatja Isten, hogy „tehát nincs már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8,1 NIV). Az elítélés és a kárhoztatás megszűnt azáltal, hogy Jézus Krisztus meghalt értünk a kereszten. Mindannyiunk számára feltétel nélküli, teljes, következetes, örökkévaló és kegyelemből fakadó megbocsátást kínál. Micsoda megkönnyebbülés! Nem kell szenvedned vagy fizetned a bűneidért sem most, sem az örökkévalóságban. Jézus Krisztus kifizette már azokért az árat. Megbocsátást nyersz, ha elfogadod a megváltás ajándékát Jézustól.

És ha felismered, hogy megbocsátást nyertél, akkor megerősödsz és képessé válsz arra, hogy megbocsáss másoknak te is.

Hogyan teheted ez meg? A következőképpen: „Engedjétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt benneteket. Ne feledjétek, hogy az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok másoknak." (Kolossé 3,13 NLT fordítás)

Ha mélyen magadba nézel, akkor csúfságot, önzést és bűnt fogsz látni. De az a fontos, amilyennek Isten lát téged. Te az Ő alkotása vagy, egy remekmű, akit arra tervezett, hogy neki éljen és megáldjon másokat.

Ha Isten szemével nézel magadra, akkor a megbocsátást látod, amit csak Ő adhat. Ha elfogadod a megbocsátását az életedben, akkor te is képes leszel felajánlani azt másoknak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek kell ma megbocsátanod?
  • Van valaki körülötted, aki azért szenved, mert bűntudata van? Hogyan tudnál reményt ébreszteni benne azzal, hogy elmondod neki, hogy Jézus elfedte a bűneit és a megbocsátás ajándékát kínálja neki?
  • Miért nehéz elfogadnunk azt, amit mi nem vagyunk hajlandóak másoknak megadni?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.05.)

Szólj hozzá!

Jöjj Istenhez úgy, ahogy vagy!

2023. november 11. 03:00 - Mapetso

yosemite.jpg"Isten azzal mutatta meg irántunk való nagy szeretetét, hogy elküldte Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk." Róm 5,8 (NLT)

Mindent, amit Jézus érted tett, szeretetből tette. A Biblia azt mondja, hogy Isten téged azért teremtett, hogy szeressen. Az egyetlen ok, amiért létezel az, hogy Isten szeretni akar.

Ha Isten nem akarná, hogy élj, a szíved azonnal megállna és már nem is lélegeznél. Isten azért teremtett és azért akarja, hogy élj, hogy szeretni tudjon téged, és hogy te is viszontszerethesd Őt.

Isten nem csak mondta, hogy szeret téged, hanem meg is mutatta ezt. A Biblia azt mondja: "Isten azzal mutatta meg irántunk való nagy szeretetét, hogy elküldte Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk" (Róm 5,8 NLT). Nézzük csak meg ezt!  Azt mondja, "amíg még bűnösök voltunk". Azelőtt, hogy megismerted volna Istent, vagy tudtad volna, hogy szükséged van Istenre az életedben, Jézus meghalt érted.

Van egy tévhit, miszerint rendezni kell a dolgainkat mielőtt Istenhez jöhetnénk. Sokan úgy hiszik, mindennek rendben kell lennie. Azt mondják, "Van néhány dolog, amit előbb rendbe kell tennem az életemben, és csak utána jövök Istenhez." De ez nem így van! Istenhez a problémáiddal együtt is jöhetsz – a jó, a rossz és a csúf dolgaiddal együtt!

Olyan ez, mintha mi magunk akarnánk kezelni a fogunkat azelőtt, hogy elmennénk a fogorvoshoz a kezelésre, vagy mintha alaposan el akarnánk mosogatni a tányérokat mielőtt betennénk azokat a mosogatógépbe. Miért tesszük ezt?

Isten ezt üzeni: "Nem, nem kell rendbe tenned a dolgaidat! Csak hozz mindent hozzám! Hozd az összes problémádat! Nekem mindenre van válaszom. Gyere úgy, ahogy vagy!"

A Biblia azt mondja, "Segítséget küld le az égből, hogy megmentsen engem az ő szeretete miatt" (Zsolt 57,3 TLB). Ezt tette Jézus az életével, a halálával és a feltámadásával. Eljött a mennyből, hogy megmentsen minket a szeretete által.

Ha nem ez alapján a jó hír alapján cselekszel, akkor Jézus Krisztus halála és feltámadása a te számodra kárba veszett és nem jelent semmit az életedben, amikor az üdvösségedről van szó. Olyan, mint egy ajándék, amit látsz ugyan, de nem vagy hajlandó kinyitni.

A Biblia ezt ígéri: "Megmenekülsz, ha őszintén kimondod: Jézus az Úr, és ha teljes szívedből hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból. Isten elfogad és megment téged, ha ezt őszintén hiszed és elmondod másoknak is" (Róm 10,9-10 CEV).

Isten nem kér tőled olyan ígéretet, amit nem tudsz betartani. Isten azt kéri tőled, hogy higgy egy olyan ígéretben, amelyet csak Ő tud megtartani.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Életed melyik részét próbáltad eddig rendbe tenni, mielőtt Istenhez fordultál volna? Hogyan tudod ezt ma elengedni? 
  • Isten a kereszten megmutatta az irántad érzett szeretetét. Milyen más módon mutatta még meg számodra ezt?
  • Hogyan tükrözi az életed Isten irántad tanúsított hatalmas szeretetét?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása