Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten gyógymódja az érzelmi kimerültségedre

2023. november 05. 03:00 - Anita.B

pexels-cottonbro-studio-6951513.jpg

“Füves legelőkön pihenhetek.”

(Zsoltárok 23,2 NIV)

Mit kellene tenned, amikor érzelmileg kimerült vagy?

Amikor Illés próféta érzelmi kimerültséggel szembesült, Isten három olyan dolog megtételére sarkallta, amelyek segítettek neki felépülni – és ezek olyan dolgok, amik a te felépülésedet is segíthetik, ha erőd végére érsz.

1) Pihentesd a tested. A világ leghíresebb zsoltárában a Biblia ezt mondja Istenről, “Füves legelőkön pihenhetek” (Zsoltárok 23,2). Néha Istennek kell rávennie téged a pihenésre, mert magadtól nem vagy hajlandó megtenni. Nem lehetsz lelkileg és érzelmileg erős, ha fizikailag kimerült vagy. 

Ez történt Illéssel. Isten nem szidta meg őt. Nem mondta, hogy “Gyerünk már, ember. Csak sajnáltatod magad.” Egyszerűen hagyta, hogy Illés aludjon. A Biblia azt mondja Illésről: “Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt” (1Kir 19,5). 

Néha a leginkább lelki dolog, amit tehetsz, amikor érzelmileg kimerült vagy, az, hogy alszol egyet.

2) Engedd el a frusztrációidat. Az érzések feltárása a gyógyulás kezdete. Az 1Királyok 19:10-ben Illés ezt mondja Istennek: “Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni”. 

Illés nem tartott vissza semmit. Nem szépített az érzésein. Helyette elmesélte Istennek csalódottságát. 

A lényeg pedig, amit nem hagyhatsz ki ebből a versből: Isten nem döbben meg, amikor panaszkodsz neki; addig hallgat téged, meg ki nem fogysz a szavakból. Adj ki mindent. Isten mindent elbír, amit rázúdítasz.

3) Emlékezz és összpontosíts újra Istenre. Amikor érzelmileg kimerült vagy, és közeledik a kiégés, emlékezned kell arra, mint mond Isten és ki ő. Amikor ezt teszed, elfordítod tekintetedet a problémáról, és Jézusra tekintesz. Friss tudatot kapsz Isten erejéről, jelenlétéről és Isten személyiségéről.Sokkal inkább Istent kell látnod, mintsem a problémáidat.

Ha elolvasod az 1Királyok 19,11-13-az, látni fogod, hogyan demonstrálta Isten hatalmát első kézből Illésnek. Az Úr megmutatta neki, ki irányítja. Amikor kiégéssel küzdesz, gyakran azért van, mert megpróbálsz Istent játszani és mindent irányítani. Amikor újra Istenre fókuszálsz, rájössz, hogy ő irányít – és felhagysz azzal, hogy saját magad próbálsz irányítani.

Ha kiégettnek és érzelmileg kimerültnek érzed magad, Isten nem feledkezik meg rólad. Ahogyan Illéssel is tette, készen áll arra, hogy segítsen neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha visszagondolsz az érzelmi kimerültség időszakaira az életedben, hogyan vészelted át ezeket?
  • Miért lehet nehéz megoldani a szükséges pihenést, amikor érzelmi kimerültséggel küzdesz?
  • Amikor érzelmileg kimerült vagy, nem csak az a fontos, hogy kifejezd az érzéseidet Istennek. Másoknak is ki kell mutatnod. Az életedben kinek tudod biztonságosan kifejezni érzelmeidet?

(*Daily Hope by Rick Warren 2023.10.29.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.) 

Szólj hozzá!

Támaszkodj Isten ígéreteire, amikor gondok sújtanak

2023. november 04. 03:00 - Lilla:)

 hand-4448893_1920.jpg

Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett, mind beteljesedett."

(Józs 21,45)

Amikor csalódás ér bennünket, hajlamosak vagyunk olyan dolgokra fókuszálni, melyek könnyen széteshetnek. Figyeljük a bankszámlánkat és a körülöttünk élőket. Olyan dolgokra figyelünk, amikben kapaszkodókat látunk.

Isten azonban azt mondja, hogy amikor az életünkben minden darabokra hullik, akkor eszünkbe kell jutnia, hogy az ő ígéreteiben bízhatunk.

A Biblia azt mondja, Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett, mind beteljesedett." Józs. 21, 45)

Amikor semmi másra nem számíthatsz, Isten ígéreteiben akkor is bízhatsz.

Ez az, amit Pál mondott a hajó többi utasának, amikor a vihar lecsapott rájuk az Apostolok Cselekedetei 27. fejezetében. Feladták a reményt, úgy látszott, mindannyian elvesznek. Isten azonban azt mondta Pálnak, mindannyian meg fognak menekülni. Pál bízott Istenben, és azt mondta a többieknek: „Legyetek bátrak, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, ahogy megmondta nekem” (ApCsel 27,25 CSB fordítás).

Pál nem a hajóba és nem a kapitányba vetette hitét. Pál Istenben bízott.

Az a csónak nem fog megmaradni örökké. Pál megértette ezt, de tudta, hogy Isten ígéretei megmaradnak.

Egy kicsi mentőcsónakban akarsz bízni?

Lehet, hogy ez a mentőcsónak a ragyogó személyiséged. Lehet, hogy biztos vagy benne, hogy bármin keresztül tudsz jutni a csodás személyiségednek köszönhetően.

Lehet, hogy a kinézeted. Előfordulhat, hogy mindig ez volt a sikered kulcsa. Arra gondolsz, hogy ha felüti a fejét a baj, akkor is támaszkodhatsz még a külsődre.

Talán a pénzed az. Úgy tervezed, hogy bármilyen problémából kivásárolhatod magad.

Ezek azonban mind csak kicsi mentőcsónakok, amik egyszer megsemmisülnek. Az egyetlen biztonságos pont a vihar közepette, ha pontosan Isten akaratának középpontjában állsz.

Csak kérdezd Pált.

Az Apostolok Cselekedete 27. fejezete egy hihetetlen visszaemlékezéssel zárul. „Mindannyian sértetlenül kimenekültek a partra” (ApCsel 27,44 - NLT fordítás)

Isten ígéretei valóra váltak és mindenki megmenekült. A neked tett ígéretei is beteljesülnek.

Amikor Isten ígéreteibe kapaszkodsz a vihar idején, biztos lehetsz benne, hogy azok valóra válnak, és nem te leszel az egyetlen, akin segít.

Lehet, hogy Isten az egész hajódat megmenti.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Isten mely ígéretei jelentik számodra a legtöbbet a nehéz időszakokban?
  • Milyen gyenge „mentőcsónakoktól” függ az életed? Milyen eredménye van ezeknek?
  • Gondolkodj el egy kicsit rajta, hogy Istennek mely ígéreteire kellene visszaemlékezned a viharos időkben! Írd le őket és tedd olyan helyre, hogy gyakran el tudd olvasni!

(*Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten jelenléte a te horgonyod mindenféle viharban

2023. november 03. 03:00 - gabormel

 storm_1.jpg

„Járjak bár sötét völgyben, nem félek a gonoszságtól, hisz Te velem vagy.”

(Zsoltárok könyve 23:4, NIV fordítás)

Nincs senki, akinek az élete nehézségektől mentes lenne. Időnként mindenki találkozik viharokkal.

Az igazi kérdés az, hogy ezekre hogyan reagálunk. Mi történik azután? Vajon a kudarcok uralnak? Abbahagyod a próbálkozást, és feladod?

Ha nem vagyunk elővigyázatosak, a nehézségek rossz döntésekhez fognak vezetni:

  • Eltávolodunk céljainktól. Legbelül halljuk azt a kis hangot, amelyik azt kérdezi: „Mi értelme a próbálkozásnak?” Erre válaszul felhagyunk azzal az igyekezettel, amire Isten egyértelműen elhívott minket.
  • Lemondunk arról, amit értékelünk. Olykor, egy intenzív fájdalmas időszakot követően, a prioritásaink megváltoznak – elhagyjuk azokat, amik számunkra addig nagy jelentőségűek voltak.
  • Reménytelennek látjuk a jövőnket. Úgy véljük, hogy kudarcra vagyunk ítélve, ennyi volt, és mindennek vége.

Már több mint 40 éve vagyok lelkipásztor, és figyeltem, ahogy sokan a fenti három mód egyikével reagáltak a krízisekre. Felfedeztem, hogy a hit igazi próbája nem az, hogy milyen „magasra ugrasz”, amikor Isten dicsőségéről énekelsz, hanem az, hogy milyen egyenesen állsz, amikor a halál árnyékának völgyében jársz.

Mint a hajók, megfelelő horgony nélkül mindig sodródni fogsz a viharban. Csak egyetlen horgony van, ami igazán megfelelő!

A Biblia egyik leghíresebb szakasza a következőt mondja: „Járjak bár sötét völgyben, nem félek a gonoszságtól, hisz Te velem vagy.” (Zsoltárok könyve 23:4, NIV fordítás)

Isten jelenléte a legnagyobb horgony, bármilyen helyzetről is legyen szó.

Amikor reménytelen helyzetben érzed magad, ne feledd, hogy Isten nem hagy magadra. Legyen ő a sziklaszilárdan kapaszkodó horgonyod. Nem számít, hogy milyen sötét völgyben jársz, soha nem volt még közelebb hozzád Isten, mint abban a pillanatban.

Amikor ezt a bizonyságot mondom azoknak az embereknek, akik sorscsapásokon mennek keresztül, gyakran azt válaszolják: „Hát, én egyáltalán nem érzem az ő jelenlétét.”

Ennek semmi köze nincs ahhoz, ahogyan érzel. A Biblia így szól: Isten ott van veled a legsötétebb völgyedben is. Ez az igazság, akár hiszed, akár nem.

A Biblia ezt mondja nekünk: "Teljesen biztos vagyok abban, hogy semmi – sem az élet, sem a halál, sem az angyalok, sem a démonok, sem a ma vagy a holnap, sem a magasság vagy a mélység, sem az elképzelhető vagy az elképzelhetetlen, abszolút semmi sem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől, mivel Jézus, a mi Mesterünk ölelő karjaiban vagyunk.” (Rómaiaknak írt levél 8:38-39, The Message-fordítás)

Nem számít, hogy min mész keresztül, Isten és szeretete mindig ott van veled.

Ez az igazság minden viharban stabilitást kínál.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen sorscsapások miatt kérdőjelezted meg Isten jelenlétét?
  • Elolvasva azt a 3 módot, amivel a nehézségek hatására elveszítjük az irányt, te melyiket tapasztaltad? Milyen hatással volt rád ez az irányvesztés?
  • Hogyan segít Isten jelenlétének felismerése a kudarcok közepette abban, hogy átvészeld ezeket a nehéz időket? 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A kudarcok nem akadályozhatják meg Isten szándékát

2023. november 02. 03:00 - Besther

water-3119563_1280.jpg"Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón." (ApCsel 27,24.)

Néha egy kudarc a saját tetteidben vagy döntéseidben gyökerezik. Hibáztál. Olyat tettél, ami valaki mást megbántott. Nem engedelmeskedtél Istennek. Ennek következtében most egy viharral nézel szembe. 

Gyakran viszont a viharok, melyekkel szembe kell néznünk az életben, nem a mi döntéseink következményei. Ehelyett, mi szenvedünk mások rossz döntései vagy akár bűneik miatt. 

Az ApCsel 27 drámai példát ad arra, hogy mások ostoba döntései miatt kudarcot vallunk. Pált igazságtalanul állították bíróság elé, olyan bűncselekmények miatt, melyeket nem ő követett el. Római állampolgár volt, így lehetősége volt fellebbezni a császárhoz a főbenjáró bűnökkel kapcsolatos ügyekben.

A Róma felé tartó börtönhajón, Pál azt mondta a többieknek, hogy katasztrófa felé tartanak. Senki se hallgatott rá és nemsokára szörnyű viharba kerekedett.

Ez viszont nem jelentette azt, hogy a vihar eltérítette Istent Pállal való szándékától és egy vihar nem téríti el Isten szándékát veled kapcsolatban sem.

Isten célja az életedben nagyobb, mint bármilyen kudarc, melyen keresztül fogsz menni. Egy angyal biztosította erről Pált az ApCSel 27,24-ben, "Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón." 

Az angyal azt mondta Pálnak, hogy a kudarc ellenére egy nap meg fog állni a császár előtt, és megosztja bizonyságtételét. Isten szándéka nem hiúsul meg.

Istennek nincs szüksége B-tervre az életedben. A kudarc - akár a te hibád, vagy valaki másé -, nem jelenti azt, hogy Isten nem küzdi le fokozatosan a nehézségeket az életedben. Mikor beüt a katasztrófa, azt Isten beilleszti tervébe. 

Amikor valaki más döntése felforgatja életed, Isten azt saját dicsőségére felhasználja.

Amikor valaki más hibája téged hoz nehéz helyzetbe, Isten átsegít rajta.

Amikor úgy érzed, hogy mindent elveszítettél, Isten megteszi a hihetetlent, hogy te is meg tudd tenni a lehetetlent.

Nem tudod elsüllyeszteni Isten szándékát. És senki más sem.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen példák vannak a saját életedből arra, hogy valaki más hátráltatást, kudarcot okozott neked? 
  • Miként láttad Istent, ahogy megvalósítja céljait életed viharai közepette?
  • Miért nehéz néha felismerni, hogyan munkálkodik Isten a nehéz időkben?

 (*Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.26.)

Szólj hozzá!

Miért van szükséged másokra a nehéz időkben?

2023. november 01. 03:00 - daniella_89

praying-healing.jpeg"Azért, mert ti imádkoztok értem és Jézus Krisztus Lelke segít nekem, tudom, hogy ez a gyötrelem elhozza a szabadságomat." (Fil 1,19 NCV fordítás)

Mikor kudarcokat élünk át, a leggyakrabban a legrosszabb módon reagálunk: vissza akarunk vonulni, hogy falat építsünk magunk köré, és eltaszítjuk magunktól az embereket.

De ennek nem szabadna megtörténni.

Amikor a kudarcok meggyengítik a hitedet, szükséged van másokra, akik bízzanak Istenben - érted. Szükséged van a gyülekezeti családodra, hogy segítsen és támogasson.

Amikor Jób elvesztette családját, vagyonát és az egészségét, az elsöprő kudarc volt számára, mint ahogyan bárki számára is az lenne.

Ekkor az egyik barátja ezt mondta Jóbnak: "Ne engedd, hogy a haragod és a bánat, amit tartogatsz gúnyos mosolyra indítson Isten felé... Mások magasztalták Istent mindazért, amit tett, így csatlakozz te is hozzájuk" (Jób 36,18; 24 CEV fordítás)

Ez egy nagyszerű tanács. Mikor gondok között vagy, ne keseredj meg! Csatlakozz másokhoz, akik tudnak érted imádkozni, tudnak veled dicsőíteni, és támogatnak.

Hol találsz ilyen támogatást?

Először is, csatlakozz be a helyi gyülekezeted dicsőítésébe! A többi emberrel együtt való dicsőítés új perspektívát ad a kudarcaidnak.

Másodszor, vonódj be egy Biblia tanulmányozó kiscsoportba, házicsoportba. A legtöbb gyülekezet túl nagy ahhoz, hogy kapcsolatokat lehessen építeni csupán a dicsőítő alkalmakon való részvétellel. Szükséged van egy 10-12 fős csoportra, nemcsak azért, hogy a Bibliát tanulmányozzátok, hanem, hogy meg tudd osztani velük fájdalmad, és együtt tudjatok imádkozni.

Nem fogsz újra magadra találni egyedül. Szükséged van Isten népére, hogy felépítsenek és segítsenek Istenre összpontosítani.

A másokkal való együttlét egy óriási lépés ahhoz, hogy visszatérhess. Kérdezd csak meg Pált! Mikor egy római börtönben ült, ezt írta más keresztények támogatásáról: "Azért, mert ti imádkoztok értem és Jézus Krisztus Lelke segít nekem, tudom, hogy ez a gyötrelem elhozza a szabadságomat." (Fil 1,19 NCV fordítás)

Isten embereinek támogatásával és imádságaival a csalódásod, a kudarcod csupán időszakos. A legjobb napjaid még előtted vannak!

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • A nehéz időkben inkább visszavonulsz, vagy másokhoz sietsz? Mit gondolsz, miért hajlasz inkább arra?
  • Hogyan hatottak rád más keresztények a korábbi kudarcaid során?
  • Kik azok most az életedben, akik követik Jézust, és akikre rá tudod bízni magad a nehéz napokban?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.25)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása