Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Öt tanács ahhoz, hogy helyesen táplálkozzunk Isten Igéjéből

2023. július 05. 03:00 - Antal Péter Dávid

"Krisztus beszéde lakjon közöttetek gazdagon." Kolossé 3,16

Ahogyan a testi erőnkhöz fizikai táplálékra van szükségünk, ugyanúgy a lelki erőhöz is szükségünk van lelki táplálékra. A Biblia lelki táplálékként mutatja be magát – lelki életünkhöz szükséges víz, tej, kenyér és hús. Minden, ami a létfenntartáshoz kell.

Ha építési vállalkozó lennél, nem dolgoztatnál olyan munkást, aki két hete nem evett semmit. Ha parancsnok lennél a hadseregben, nem küldenél csatába olyan embert, aki egy hónapja nem evett.

Ugyanígy nem sok sikert fogsz elérni a lelki csaták megnyerésében, hogyha majdnem éhen halsz. Ahhoz, hogy legyen erőd az előtted álló feladatok elvégzéséhez, Isten Igéjének lelki táplálékával kell táplálkoznod.

A fizikai táplálékkal ellentétben, amikor Isten Igéjéből táplálkozunk, még éhesebbek leszünkl. Minél többet ízlesz belőle és látod, milyen jó Isten, annál többet akarsz majd!

A Biblia azt mondja a Kolossé 3:16-ban: „Krisztus üzenete lakjék közöttetek gazdagon” (NIV). Pál azt mondja nekünk, hogy hagyjuk, hogy a Biblia gazdagon, mélyrehatóan és életet adó módon jelenjen meg az életünkben.

Hogyan táplálkozhatsz tehát Isten Igéjével, és hogyan engedheted meg, hogy a Biblia gazdagon lakozzon benned?

Fogadd füleddel az Igét. Határozd el, hogy rendszeresen fogsz járni templomba, és hallgatod Isten Igéjét, ahogy hirdetik.

Olvasd az Igét a szemeddel. Ha egy Biblia van a házadban, az nem áldja meg az életedet. A Bibliát a szívedben kell tartani, és ez az olvasással kezdődik.

Kutasd az Igét a kezeddel és a száddal. Amikor Isten Igéjét tanulmányozod, tarts ceruzát a kezedben. Írd le, mit tanít neked Isten. Kiscsoportos formában beszélgess más hívőkkel arról, hogy mit fedeztél fel.

Elmélkedj a Igén. Gondolkozz Isten Igéjén, rágódj rajta.

Emlékezz a szíveddel az Igére. Ritkán lesz veled a Bibliád, pont amikor szükség lesz rá. Rögzítsd Isten Igéjét az emlékezetedben.

Isten nem akarja, hogy csak megízleld Szavának jóságát. Azt akarja, hogy tarts lakomát belőle! Azt akarja, hogy hagyd, hogy ez átalakítsa az életedet – és ez ezzel az öt lépéssel kezdődik.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen hatását érezted annak, hogy lelkileg táplálkoztál Isten Szavából?
  • Le szoktad írni, amire Isten megtanít? Mit tanított neked legutóbb Isten? Ha még nem írtad le, tedd meg most, hogy ne felejtsd el.
  • Milyen lelki csatát vívsz ma? Hogyan fordulhatsz Isten Igéjéhez, hogy fenntartsd magad ebben a csatában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.28.)

Szólj hozzá!

Isten igéje az egyetlen biztos alap

2023. július 04. 03:00 - Olajfa

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát." Máté 7,24

A ház alapja határozza meg, hogy mekkora lehet maga a ház. Nem építhetsz nagy házat kicsi vagy rossz alapra. Bármikor összeomolhat. 

Ugyanez igaz a te életedre is. Rossz alapon nem válhatsz mindazzá, akivé Isten szeretné, hogy legyél. Íme néhány hamis alap, amik közül lehet, te is kísértést éreztél már, hogy arra építsd az életed:

  • Népszerű kultúra. Vannak, akik azt hiszik, hogy egyszerűen azt kell tenni, amit mindenki más. Ami népszerű, azt fogják ők is tenni. De ami ma népszerű, az holnap már nem az. Népszerű kultúrára alapozni az életedet olyan, mintha egy házat építenél egy folyamatosan mozgó alapra. Ez nem működik!
  • Hagyomány. Mások arra építik az életüket, amit mindig is tettek, vagy a szüleik szokását követik. Ennek van valamennyi értelme; a szokások hagyományokká válnak, mert működő képesek. De egyetlen hagyomány sem tart örökké. Egy idő után kikopnak, elavulttá válnak és érvénytelenek lesznek. Márk evangéliuma 7. részében azt mondja Jézus a farizeusoknak, hogy soha ne helyezzék a hagyományokat az igazság elé. Ez jó emlékeztető mindannyiunk számára.
  • Észérvek. Isten adta nekünk az érvelés képességét. Használnunk kell. De a mi érveink nem tévedhetetlenek. A Példabeszédek könyve 16,25 azt mondja, "Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet." Még a legokosabbak is megbotlanak néha. Ez várható. Egyedül Istenben lehet mindig megbízni.
  • Érzelmek. Vannak, akik érzésekre építik az életüket. Ha jónak éreznek valamit, megteszik. De az érzések hazudnak - mindig hazudnak! Többet hazudsz önmagadnak, mint bárki másnak. Ha az érzéseid alapján élsz, a hangulataid manipulálják az életed.

Ha nem működik az életed az éppen népszerű kultúrára, hagyományra, észérvekre, vagy érzelmekre alapozva, akkor mire kellene építsed?

Isten szavára.

Jézus azt mondta, "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát" (Máté 7,24).

A népszerű kultúrák változnak, a hagyományok elavulnak, az érvek hibásak lehetnek és az érzelmek hazudnak. De Isten szava -az ő igazsága- soha nem változik.

Lehet, hogy nem mindig érted Isten igéjét. Lehet, hogy nem mindig tetszik. Nem mindig lesz politikailag korrekt. De ez az egyetlen eléggé stabil dolog, amire felépítheted az életed.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mire építetted az életed alapját? Mennyire tartja meg az életedet?
  • Mi az, ami eltereli a figyelmed attól, hogy teljesen a Bibliára alapozd az életed?
  • Milyen változásokat kell ma végrehajtanod, hogy megerősítsd az életed bibliai alapját?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.27.)

Szólj hozzá!

A Biblia értelmezésének hat megbízható elve

2023. július 03. 03:00 - csmsdvd

gyj_str1.png

Azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke” (1 Kor 2,11).

A Szentírásnak vannak jó és rossz értelmezési formái. Vannak olyan értelmezési módok, amelyek mindig a Biblia helytelen magyarázatára jutnak. Vannak viszont olyanok, amelyek nagy valószínűséggel a jó irányba vezetnek.

Az alábbi hat elvre építhetsz a Biblia értelmezése során:  

Szentlélekre és hitre van szükséged, hogy értelmezd a Szentírást. A Biblia értelmetlen a hitetlenek számára. Ez Isten szerelmes levele a hívők számára. A Biblia egy lelki könyv, amit csak lelkileg lehet értelmezni. A Biblia az mondja Pál korinthusiakhoz írt első levele 2. fejezetének 11. versében: Azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.

A Biblia saját magát magyarázza legjobban. Az Szentírás értelmezi a Szentírást. Gyakorold ezt, kereszthivatkozásokat téve a szélekre. Ha a kereszthivatkozásokat is nézed, akkor világosabban látod, mit mondott Isten az ő Igéjében, és nem csak egyféle összefüggésben.

Olvasd az Ó-szövetséget az Új-szövetséggel a fejedben és az Új-szövetséget az Ó-szövetséggel. Az Új-szövetség az Ó-szövetségben van elrejtve. Az Ó-szövetséget az Új-szövetségben lehet felfedezni.

A nehezen értelmezhető igeszakaszokat a már értelmezett kijelentett szakaszokon keresztül értelmezd.  Isten teljes Szentírásra vonatkozó tanácsaira figyelj, amikor olyan igeszakaszokkal szembesülsz, ami ellentmondásos vagy zavaró. Például amikor homályos igerészletet olvasol a keresztelésről, akkor hagyd, hogy a már világos igeszakasz vezessen a szabadításról és keresztelésről és ne fordítva.

Ne gyárts elmélet kizárólag egy történelmi eseményből. A Biblia történelmi igerészeit hagyd meg annak ami: hasznos tanulságnak. Ne gyárts elméletet hozzá. Márk evangéliumának első fejezetében Jézus hajnalban, szürkületkor felkelt, elment egy lakatlan helyre, hogy imádkozzon, de ez nem jelenti azt, hogy neked is ezt kell tenned. Amikor tantételt tanulmányozol, ezeket az igerészeket keresd. Leíró igeszakaszokat pedig, tanulságképpen olvasd.

A Szentírást sohase értelmezd saját tapasztalataid alapján. A Biblia tanulmányozását ne azért tedd, hogy a Szentírást saját szubjektív véleményed és tapasztalataid igazolására használd. Az érzések megcsalnak. Az érzelmek hazudnak. Ehelyett inkább fedezd fel Isten örökkévaló igazságát, és hagyd hogy ez határozza meg az életed. Tanulmányozd nyitott szívvel a Bibliát, vond be Istent, hogy igazítson téged az Ő akaratához.

Isten nem akar téged a sötétségben tartani a Szentírás tanulmányozása során. Ha ezeket az alapelveket követed a Biblia tanulmányozása során, akkor tudod az Igét Isten szemszögéből olvasni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit gondolsz mit jelent ez: „Az Új-szövetség az Ó-szövetségben van elrejtve”?
  • Nyitott vagy arra, hogy a Szentlélek munkálkodjon az életedben? Nyitott a szíved, hogy a Szentlélek vezetni tudjon, amikor a Szentírást olvasod?
  • A hat elv közül, melyik a legfontosabb neked a mai napi Biblia tanulmányozásodban? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.26.)

Szólj hozzá!

Három kérdés a Biblia alkalmazásához

2023. július 02. 03:00 - Lencsés Tamás

„Tényleg áldozatokat és felajánlásokat akar az Úr? Nem! Ő nem akarja a Ti áldozataitokat. Azt akarja, hogy engedelmeskedjetek neki.”

(1Sám 15,22 CEV fordítás)

Ahogy keresztényként fejlődsz, el kell kezdened Isten Igéjét alkalmazni. Egyedül a Biblia olvasása nem elég. Azonban, ha eddig nem töltöttél sok időt azzal, hogy megpróbáld Isten Igéjét alkalmazni az életedben, akkor lehet, hogy csalódott leszel. Hogyan tudod ezt megtenni?

Ma három olyan kérdést szeretnék feltenni Neked, amelyet bármelyik fejezethez feltehetsz Magadnak, és amely segíthet abban, hogy a Bibliát alkalmazd. Íme a három kérdés:

  1. Mit jelentett ez a Szentírás, amikor megírták?
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött áll?
  3. Hogyan vonatkozik ez rám most?

Ezt a három kérdést nevezem „alkalmazási hídnak”. Hidat építünk a Biblia világa és a mi világunk között.

Gyakoroljuk ennek a hídnak az építését azzal, hogy alkalmazzuk azt, amit Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelének 8. fejezetében mond a bálványoknak feláldozott ételek fogyasztásáról. Először is olvassuk el az 1Kor 8,1-13 verseket. Ezután nézd meg, hogy az alábbi három alkalmazási kérdésre milyen válaszokat kapsz.

Mit jelentett ez a Szentírás, amikor megírták? A korinthusi gyülekezetben voltak olyan emberek, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit, és a nekik felajánlott ételeknek nincs varázserejük. Ezért ez a csoport szabadon étkezett, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. Ugyanakkor voltak új hívők is, akiket sértett ez a gyakorlat. Pál apostol azt mondja az érett hívőknek, hogy ne engedjék, hogy a Krisztusban való szabadságuk megbotránkoztassa a testvéreiket.

Mi az az időtlen igazság, amit Isten mond? Ne használd a Krisztusban való szabadságodat arra, hogy megbotránkoztass másokat. A szabadságot szeretetben kell használni.

Hogyan vonatkozik ez most rám? Lehet, hogy ott, ahol élsz, nem szokás ételt áldozni a bálványoknak. Ez azt jelenti, hogy ez a szakasz nem releváns? Természetesen nem! Nézd meg újra ennek a szakasznak az időtlen igazságát. Itt van, hogyan alkalmazzuk: Érzékenynek kell lennünk a körülöttünk élő emberek iránt, mert így mutatjuk ki a szeretetet. Kérdezd meg magadtól: „Uram, van bármi, amit önzésből, arroganciából vagy érzéketlenségből teszek, ami miatt egy hívőtársam megkérdőjelezheti a hitét? Felfuvalkodott vagyok-e a saját szabadságtudatomtól, vagy pedig szeretetben építek másokat?”

Minden nap, amikor a Bibliát tanulmányozod, alkalmazd ezt a három kérdést az éppen olvasott szakaszra. Idővel egyre inkább látni fogod, hogy Isten világossá teszi, mit akar, mit tegyél azzal, amit az Igéből tanultál.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj egy olyan bibliai történetre, amelyet már egy ideje ismersz. Olvasd el újra a szöveget, és tedd fel a fenti három kérdést. Milyen új igazságokat vagy alkalmazásokat fedezel fel a történettel kapcsolatban?
  • Hiszel abban, hogy a Biblia igazságai időtlenek, és hogy a történet üzenetei és alkalmazásai ma is aktuálisak? Milyen módon volt a Biblia útmutató az életedben?
  • Hogyan tudnád jobban tükrözni a cselekedeteidben a Bibliával kapcsolatos meggyőződésedet?

  

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.25.)

 

 

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a Biblia átalakítson, ne csak tájékoztasson!

2023. július 01. 03:00 - gerbeaud

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát." (Máté 7,24)

Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozása veszélyes lehet? Sőt, a bibliatanulmányozás következményei katasztrofálisak is lehetnek!

Ez furcsán hangzik, tudom, de Isten azt akarta, hogy a Bibliát alkalmazzuk, fordítsuk le az életünkre - ne csak olvassuk. Ha tehát olvasod Isten Igéjét, de nem alkalmazod, akkor életed alapja tönkremegy.

A Hegyi beszéd végén Jézus azt mondja: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát" (Máté 7,24). Annak a bölcs embernek a háza ellenáll a legerősebb viharnak is.

De aztán Jézus valaki másról is beszélt: "Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát" (Máté 7,26). Valószínűleg tudjátok, hogyan folytatódik a történet: A bolond ember háza összedől a viharban.

Isten az átalakuláshoz adja neked a Bibliát, nem csak azért, hogy információt közöljön veled. Amikor magadra alkalmazod az Igét, akkor szilárd alapra építed életedet.

Íme még három ok, amiért fontos, hogy alkalmazd Isten Igéjét a saját életedben:

  1. A tudás önteltséget szül, ha nem alkalmazod az igazságot az életedre. A Biblia azt mondja Pál apostol korinthusiakhoz írt első levelében, a 8. fejezet 1. versében: "az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít". A keresztények lehetnének a legmogorvább, leggonoszabb, legaljasabb, legkritikusabb, legítélkezőbb emberek, akiket a világ ismer - ha soha nem teszünk az olvasáson kívül további lépéseket, és nem alkalmazzuk a Bibliát saját életünkre. Ez azért van, mert a tudás önmagában önteltséget, gőgösséget szül. Ehelyett Isten azt akarja, hogy ezt a tudást szeretettel alkalmazd.
  2. A tudás cselekvést igényel. A Jakab levelének 1 fejezetében a 22. vers azt mondja: "Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat". Amit az ember tud, annak tükröződnie kell abban, amit az illető tesz. Nem fogsz lelkileg növekedni azzal, ha csak jegyzetelgetsz a Biblia tanulmányozásakor. Isten azt várja, hogy kövesd a parancsait - ezek nem szabadon választhatóak!
  3. A tudás megsokszorozza a felelősséget. A Biblia azt mondja: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak" (Jakab 4,17). Amikor a Bibliát tanulmányozod, Isten megmutatja neked életed azon területeit, amiken változtatnod kell. Azzal, hogy megmutatja életednek ezeket a területeit, felelőssé is tesz azért, hogy mit teszel azokon a területeken. A Szentírás mélyebb ismeretével a nagyobb felelősséget kapsz arra, hogy kövesd az abban írtakat.

Isten Igéjének tanulmányozásával és magadra alkalmazásával, erős alapot építesz, ami stabilan megtart az élet viharaiban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit csinálsz a prédikációkról készített jegyzeteiddel, miután elhagyod a templomot, vagy a bibliaolvasáskor csinált jegyzeteiddel, miután véget ért a bibliatanulmányozással töltött csendességed? Hogyan használhatod ezeket arra, hogy segítsenek Isten Igéjét életedre alkalmazni?
  • Gondold át az elmúlt órában elhangzott szavaidat és tetteidet. Vajon tükrözik-e azt, amit Isten tanított neked Igéjében az utóbbi időben?
  • Az Igét tanulmányozva, mire hívott el Isten, amit még véghez kell vinned életedben?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

Isten bebizonyította jóságát a Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök-élete legyen" (János 3,16). 

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, aki beteljesíti az örök-életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, imádkozd el ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és feltámasztottad őt az életre. Jézusban mint Megváltómban akarok bízni, és a mai naptól kezdve őt mint Uramat követni. Kérlek vezesd életemet, és segíts, hogy megcselekedjem a te akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha épp most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy (angol) e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon. 

*(Daily Hope by Rick Warren,  2023.06.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása