Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az első húsvét mindent megváltoztatott

2022. április 13. 03:00 - gerbeaud

„Egy új nap virrad majd ránk a magasból, mert a mi Istenünk szeret, és irgalmas.” (Lk 1,78, GW)

Ezen a húsvéton emberek százmilliói kelnek fel napkelte előtt, és vesznek részt a húsvéti istentiszteleten. Valójában a húsvét az egyetlen ünnep, amit hajnalban ünnepelünk.

Miért tesszük ezt?

Mert egy új nap hajnalán hallották a hírt Jézus követői, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból – és ez mindent megváltoztatott.

A Biblia ezt mondja: „Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. Nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. A megjelenése olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt remegtek és szinte holtra váltak. Az asszonyoknak pedig ezt mondta az angyal: Ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint azt megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.” (Máté 28,1-6 NIV)

Miért olyan fontos a húsvét?

Mert bebizonyosodott, hogy Jézus Krisztus igazat mondott. Jézus felháborító állításokat tett. Azt állította, hogy ő Isten Fia és az egyetlen út a mennybe. János 14,6-ban Jézus ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.”

A történelem során sok ember vallotta magát Istennek. De Jézus esetében a különbség az, hogy ő volt az egyetlen, akiről valóban bebizonyosodott, hogy Isten. Jézus azt mondta: „Be fogom bizonyítani; meg fogok halni a világ bűneiért, és három nap múlva fel fogok támadni.” És pontosan ezt tette.

Jézus feltámadása minden idők legfontosabb eseménye. A történelmet a Krisztus előtti (Kr. e.) és a Krisztus utáni (Kr. u.) időszakra bontotta. Minden alkalommal, amikor leírod a dátumot, Jézus Krisztust használod referenciapontként. Még a saját születésnapod is – az év, a hónap és a nap – Jézus Krisztus feltámadásától számítódik.

És mindez egy új nap hajnalán történt. Lukács 1,78 ezt mondja: „Egy új nap virrad majd ránk a magasból, mert a mi Istenünk szeret, és irgalmas.”

Figyelj arra a szóra, hogy „irgalmas”. A következő napokban közelebbről is megvizsgáljuk majd Isten irgalmasságát, és választ adunk olyan kérdésekre, mint például az, hogy „Mikor van szükségem Isten irgalmára az életemben?” vagy „Mi történik, ha azt elfogadom?”.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Részt vettél már hajnali húsvéti istentiszteleten? Milyen volt napkeltekor ünnepelni a húsvétot? Ha még soha nem voltál hajnali húsvéti istentiszteleten, tervezd be, hogy az idén elmész!
  • Jézus azt mondta, hogy ő „az út, az igazság és az élet”. Ezek közöl melyik a legjelentősebb számodra ebben a húsvéti időszakban?
  • Milyen bizonyítékot látsz arra, hogy Jézus feltámadása volt minden idők legfontosabb eseménye?

Isten a családjába akar fogadni téged

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged, és az egyik hely, ahol ezt a legegyértelműbben láthatod, a kereszt. Jézus halálával és feltámadásával Isten lehetővé tette számodra, hogy az ő örök családjához tartozz. Nem számít, mit tettél vagy honnan jössz, helyed van Isten örök családjában, amely készen áll és vár rád. A meghívó mindenkinek szól, és az ajtó nyitva áll. Csak higgy, és fogadd el!

Készen állsz? Akkor kezdd ezzel az imával: „Drága Istenem, tudom, amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez mostantól megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen nekem megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te irgalmad menthet meg, Uram. Soha nem lehetnék elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod ígéretedet, és azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus, a te nevedben imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.06.)

Szólj hozzá!

Ha nagyobb benned az irgalom, nagyobb benned Jézus

2022. április 12. 03:00 - Rigeri

kutyatej.jpg

„A szeretet... soha nem felfuvalkodó, önző vagy durva. A szeretet nem követeli ki a saját akaratát. Nem lesz dühös könnyen, és nem sértődik meg. Nem haragtartó” (1Kor 13,4–5 TLB fordítás).

A legjobb, amit a családoddal tehetsz az, hogy elnéző és irgalmas vagy velük. Az irgalmasság a cselekvő szeretet. Ezért amikor elengeded a sértéseket és kedves vagy a családoddal – még akkor is, ha azt nem érdemlik meg –, akkor elnéző és irgalmas vagy. Azáltal is gyakorolhatod az irgalmasságot az otthonodban, hogy elengeded a múltbeli sérelmeket.

Észben tartod, ha a családodban valaki valami rosszat követ el? Szeretsz valakit egyből emlékeztetni arra, hogy hogyan bántott meg téged? A Biblia azt mondja, a szeretet nem őrzi meg az okozott fájdalmakat és a sérelmeket azért, hogy később bosszúból felhasználja ezeket. Amikor magadban őrzöl egy sérelmet, akkor nem jársz szeretetben.

A Biblia szerint „[a] szeretet... soha nem felfuvalkodó, önző vagy durva. A szeretet nem követeli ki a saját akaratát. Nem lesz dühös könnyen, és nem sértődik meg. Nem haragtartó” (1Kor 13,4–5 TLB fordítás).

Figyeld meg, hogy a „durva” és a „haragtartó” ugyanabban az igeversben szerepel. Az emberek durvasága mögött az áll, hogy ilyenkor egy bennük lévő korábbi sérelmet adnak ki magukból, és azt másokon töltik ki. És amikor egy múltbeli sérelmet reagálnak le, nem tudnak kapcsolódni a jelenhez.

Mózes 3. könyve 19. fejezetének 18. versében ezt olvassuk: „Ne állj bosszút másokon, és ne gyűlöld őket tovább, hanem szeresd az embertársaidat, ahogy magadat szereted” (GNT fordítás).

Ma is múltbeli sérelmek tartanak fogva túszként? Ne őrizd a házastársaddal vagy a gyerekeiddel kapcsolatos sérelmeket, és ne beszélj másoknak ezekről. Ne pletykáld ki, egyszerűen csak engedd el ezeket.  

Néha azokkal a legnehezebb irgalmasnak lenni, akik a legközelebb állnak hozzád. De amikor el tudod engedni a sérelmeidet, elnéző és irgalmas tudsz lenni, akkor tanulod meg, hogyan tudsz még inkább Jézushoz hasonló lenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen neheztelést hordozol magadban? Miért? Hogyan tudnál tudatosan megszabadulni ettől?
  • Annak érdekében, hogy meggyógyulj a múltbeli fájdalmaktól, több mindent is tehetsz: például elmehetsz bibliai tanácsadásra, imádkozhatsz a Biblia alapján, vagy engedelmeskedhetsz a Szentléleknek. Mi az a (kicsi vagy nagy) lépés, amit ma megtehetsz a gyógyulásod felé?
  • Szerinted néha miért nehezebb elnézőnek és irgalmasnak lenni a saját családoddal, mint másokkal?

Békülj meg Istennel!

Isten azt akarja, hogy békülj meg az emberekkel, de mindenekelőtt azt szeretné, hogy békülj meg vele. Ez azt jelenti, hogy elfogadod az ő kegyelmét mint ajándékot, és hiszed, hogy Jézus minden bűnöd árát megfizette.

A Bibliában az Efezusi levél 2. részének 8. versében ezt olvassuk: „Mert Isten kegyelme által van az, hogy a hit által megmenekültök. Ez nem a ti saját erőfeszítéseitek eredménye, hanem Isten ajándéka, hogy senki ne tudjon vele dicsekedni.” (GNT fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy ezt az ígéretet elfogadd, és hogy békét köss Istennel, akkor mondd el ezt az imát: 

„Drága Istenem, te azt ígérted, hogy ha hiszek Jézusnak, Isten Fiának a halálában, feltámadásában és értem hozott áldozatában, akkor Te megbocsátasz minden rosszat, amit a múltban elkövettem, és befogadsz a te családodba. Megvallom a bűneimet, és arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Jézus, hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma átadom életem minden területét neked, és elkötelezem magam amellett, hogy szolgálni foglak életem hátra lévő részében. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Békülj meg másokkal!

Ha eddig könnyen dühös lettél, és akaratos, barátságtalan vagy nem voltál másokkal megbocsátó, és most egy új kezdetet akarsz, akkor ma mondd ezt Istennek:

„Uram, kérlek bocsáss meg, hogy nem voltam elnéző és irgalmas a körülöttem lévő emberekkel, különösen a családommal. Te mutattad nekem a legjobb példát arra, hogyan legyek elnéző és irgalmas másokkal, és én szeretnék hozzád engedelmes lenni ezen a területen. Kérlek segíts, hogy el tudjam engedni a bennem lévő neheztelést, és meg tudjak békülni a családommal. Szeretném bemutatni a te szeretetedet nekik azzal, hogy kedves és türelmes vagyok velük, ahelyett, hogy neheztelnék és haragudnék rájuk. Tudom, hogy szükségem van a segítségedre ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni. Köszönöm, hogy te készen állsz rá és örömmel megadod nekem ezt a segítséget. Jézus nevében. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.05.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyünk irgalmasok egy rideg világban?

2022. április 11. 03:00 - Erika1832

20220411.jpg

„Amikor beszélsz, mindig légy kedves és barátságos, hogy így mindenkinek helyesen tudj felelni.” (Kol 4,6 NIV)

Az egyik legjobb módja annak, hogy tanúságot tegyünk Jézusról az, ha irgalmasak vagyunk másokkal egy olyan világban, amely egyre ítélkezőbb, önzőbb és meg nem bocsátóbb. Tegnap megvizsgáltuk, hogyan tudjuk beépíteni az irgalmasságot életünkbe, és a következő két dolgot említettük: vegyük észre és figyeljünk mások szükségleteire, és ne támassz feltételeket mások vétkeivel kapcsolatban.

Most további két dolgot nézünk meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetünk irgalmasokkal.

Válogasd meg jól a szavaidat! Ha irgalmas akarsz lenni, van néhány dolog, amit egyszerűen nem mondhatsz. Nem lehetsz goromba vagy gúnyos. Az irgalmasság egy „fék” a szádon, és segít, hogy olyan szavakat mondj, amik az embereket inkább építik és nem rombolják.

A Kolossé 4,6 azt mondja, hogy „[a]mikor beszélsz, mindig légy kedves és barátságos, hogy így mindenkinek helyesen tudj felelni.” (NCV)
Lehet, hogy olyan családban nőttél fel, ahol a családtagok lekezelően beszéltek egymással, és most ugyanezt a mintát követed te is a saját életedben. Hogyan szakíthatsz ezzel a szokással? Kérj Istentől bölcsességet, mert „a felülről jövő bölcsesség először is tiszta, aztán békés, szelíd, nyitott a józanságra, tele van irgalmassággal.” (Jak 3,17 ESV).

Minél bölcsebbé válsz, annál irgalmasabb leszel a körülötted lévőkkel – függetlenül attól, hogy mennyire nem egyezik a véleményetek, vagy mennyire nem kedvelnek téged. Ennek az az oka, hogy minél jobban megérted mások fájdalmait, annál elnézőbb vagy velük, és annál irgalmasabb tudsz lenni velük.

Tartsd fontosabbnak az emberek Jézushoz vezetését a szabályok betartásánál! Jézus ezt újra és újra bemutatja nekünk. Jó példát látunk erre Máté evangéliumában, ahol Jézus ezt mondja a törvénykező farizeusoknak: „Arra gondot fordítotok, hogy a kertetek legkisebb bevételéből is a tizedet megadjátok, de figyelmen kívül hagyjátok a törvény fontosabb szempontjait: az igazságosságot, az irgalmasságot és a hitet. Igen, tizedet kellene adnotok, de ne hanyagoljátok el a fontosabb dolgokat!” (Mt 23,23 NLT).

Jézusnak nem tetszett, hogy a farizeusok a tizedet helyezték előtérbe a fontosabb dolgoknál, például az emberekkel való tisztességes bánásmódnál, az irgalmasságnál vagy a hitnél. Jézus azt akarja, hogy „ne [hanyagoljuk] el a fontosabb dolgokat” sem. Ő azt szeretné, ha a kedvességünk mintát mutatna másoknak és ez alapján egy nap majd ők is átadják neki az életüket. Jézust a szabályok követésénél jobban érdekli az, hogy épüljön az ő királysága.

Irgalmasnak lenni másokkal a legnagyobb keresztény tanúbizonyság a világ számára!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A családodban milyen mintát láttál gyerekkorodban arra, hogy valaki irgalmas volt a szavaival? És milyen példát láttál arra, hogy valaki nem volt irgalmas a szavaival?
  • Milyen helyzetre számítasz ezen a héten, amikor szerinted szükség lesz majd arra, hogy irgalmas légy valakivel?
  • Előfordult már olyan, hogy nehezedre esett irgalmasnak lenni valakivel, de amikor megismerted a múltját, sokkal könnyebb lett vele írgalmasnak lenni? Miért volt ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az irgalom lehet a legnagyobb tanúd

2022. április 10. 03:00 - Anita.B

miriam-g-lat6qtonz4a-unsplash.jpg

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36 NIV)

Az egyre barátságtalanabb világban kereszténységed legnagyobb tanúja, hogy irgalommal vagy az emberek felé.

Észrevetted, hogy milyen irgalmatlan és megbocsátást nem ismerő a világunk? Úgy tűnik, a humor legmagasabb formája a lehúzás. Még a humoristák is fizetést kapnak mások szarkasztikus és cinikus kigúnyolásáért.

Ám amikor az emberek azt látják, hogy irgalmat tanúsítasz, különösen, ha figyelembe vesszük, mennyire durva és aljas lett a társadalom, azt fogják mondani: „Azt várom el egy kereszténytől, hogy ilyen legyen – amilyen Jézus.”

Jézus azt mondja Lukács evangéliuma 6. fejezetének 36. versében: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas” (NIV).

Négy dolgot tehetsz az irgalmas élet kialakítása érdekében. Kettőt megnézünk ma, kettőt pedig holnap.

Kezdd el keresni és megfigyelni az emberek szükségleteit! Kinek a szükségleteit? A környezetedben élők, a munkahelyeden és a családodban lévők szükségleteit. Az irgalom mindig a tudatossággal kezdődik. Ha nem vagy vele tisztában, akkor nem érdekel.

A Biblia azt mondja: „Figyeljetek egymás érdekeire, ne csak a sajátotokra!” (Fil 2,4 GNT)

Nem azért küszködsz azzal, hogy irgalmas légy, mert rossz ember vagy. Hanem azért, mert túl elfoglalt vagy. Az elfoglaltság az irgalom első számú pusztítója az életedben. Amikor eseményről eseményre, feladatról feladatra haladsz, nehéz figyelmet fordítani a körülötted lévőkre. És ha nem keresed és nem figyeled mások szükségeit, szinte lehetetlen irgalmasnak lenni.

Ne sértődj meg mások bűnein! Nem mondhatod, hogy: „Menj, tisztítsd meg az életedet, és akkor elfogadlak.” Nem, az irgalom feltétel nélküli! Ha irgalmat akarsz tanúsítani az emberek felé, nem sértődhetsz meg rajtuk. Nem szolgálhatsz az embereknek, ha lenézed őket.

Jézust nem sértették meg az emberek bűnei. Valójában a legrosszabb bűnösökkel töltött időt. Még azzal is vádolták, hogy „tettestárs”, mert korrupt, szeretetlen és manipulatív emberekkel töltött időt.

Ez nem azt jelenti, hogy Jézus jóváhagyta mindazt, amit tettek. Isten nem helyesel mindent, amit teszel, de teljesen elfogad téged. Az irgalmasság nem azt jelenti, hogy mindenre azt mondod, amit valaki tesz, hogy rendben van. A kábítószer függőség és a házasságtörés például nincs rendben.

De akkor is mutathatsz irgalmat. Megteheted másokért azt, amit Krisztus tett érted.

„A legfontosabb, hogy mélyen szeressétek egymást. A szeretetnek megvan az a tulajdonsága, hogy nem nézi mások bűneit.” (1Pt 4,8 ICB)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz ma irgalmat találni a világban?
  • Ki tanúsított irgalmat feléd akkor is, amikor nem érdemelted meg? Mik voltak a körülmények?
  • Tagadtad már meg az irgalmat valakitől azért, mert nem értettél egyet életmódjával? Ha igen, hogyan reagálnál ma rájuk másképp?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Mit jelent megmenekülni?

2022. április 09. 03:00 - ReveSz

Red lifebuoy pool ring float stock photo

„Aki Krisztushoz tartozik, az új személy. A múlt feledésbe merül, és minden új. Isten tette mindezt! Elküldte Krisztust, hogy békét teremtsen közte és köztünk, és ránk bízta azt a munkát, hogy békét teremtsünk közte és mások között.” (2Kor 5,17–18 CEV)

Isten nagy irgalmassága miatt Jézus azért jött, hogy „megkeresse és megmentse az elveszettet” (Lk 19,10 NIV). Megmutatta, mennyire fontos vagy neki azzal, hogy elküldte Fiát, hogy meghaljon a kereszten a bűneidért. Ilyen szeretettel van irántad Isten.

Talán hallottad már, hogy az emberek azt mondják: „Meg vagyok mentve”. Talán még te magad is ezt mondod, amikor a Jézussal való kapcsolatodról beszélsz. De mit jelent üdvözülni? Mi történik, amikor elfogadod Isten üdvösségének ajándékát?

Az üdvösség megment téged önmagadtól. Sokan nem gondolják, hogy szükségük van arra, hogy „ki legyenek menekítve” vagy megmeneküljenek valamitől. Én pedig megkérdezem tőlük: „Tényleg? Nincs fájdalom az életedben? Nincsenek nehezteléseid, nyomasztó érzéseid, bűntudatod vagy szorongásod?” Mindenkinek vannak olyan problémái, amelyeket nem tud egyedül megoldani. Mindenkit meg kell menteni. Mindenkinek szüksége van Jézusra.

A Biblia azt mondja: „Hívjatok engem a baj idején! Én meg foglak menteni téged, te pedig tisztelni fogsz engem” (Zsolt 50,15 GW)

A megmentés visszaszerzi azt, amit elvesztettél. Mit szeretnél visszakapni? Talán elvesztetted az önbizalmadat, az örömödet, a hírnevedet, az álmodat vagy az ártatlanságodat. Jézus azért jött, hogy visszaszerezze, amit elvesztettél.

Ha ismered a mezőgazdaságot, akkor valószínűleg tudod, hogy milyen kártékony tud lenni egy sáskaraj (szöcskék). Körülbelül két óra alatt képesek elpusztítani egy kukoricaföldet.

Mi emésztette fel az életedet? Mi tette tönkre a jövedelmezőségedet, a terveidet vagy a kapcsolataidat? Csak Isten képes mindezt helyreállítani. Jóel próféta 2,25 szerint: „Visszaadom neked, amit elvesztettél azokban az években, amikor a sáskarajok megették a termésedet" (GNT).

A megváltás újra összeköt téged Istennel. Amikor átadod az életedet Istennek, Jézus békét teremt közted és közte. Lerombolja azokat a korlátokat, amelyek egykor elválasztottak téged a Teremtődtől. Van erre egy szó: megbékélés.

A Biblia azt mondja: „Aki Krisztushoz tartozik, az új személy. A múlt feledésbe merül, és minden új. Isten tette mindezt! Elküldte Krisztust, hogy békét teremtsen közte és köztünk, és ránk bízta azt a munkát, hogy békét teremtsünk közte és mások között.” (2Kor 5,17–18 CEV)

Az Istennel való megbékélés azt is jelenti, hogy örökké vele fogsz élni. Otthonod lesz a mennyben az egész örökkévalóságra! Ezért a következő életre való felkészülés a legfontosabb dolog, amit ebben az életben tehetsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Nehezen ismered be, hogy szükséged van arra, hogy Isten megmentsen? Milyen módon próbálod néha megmenteni magad?
  • Mit vesztettél el az életben? Szánj időt arra, hogy megköszönd Istennek, hogy ő a helyreállítás Istene, és kérdd, hogy állítsa vissza, „amit elvesztettél azokban az években, amikor a sáskarajok felfalták a termésedet."
  • Ha már keresztény vagy, milyen módon kötött vissza a megváltásod Istenhez? Ha még nem döntöttél úgy, hogy követed Jézust, életed mely területein látod szükségét annak, hogy újra kapcsolódj Istenhez?

Soha nem késő Isten megmentését keresni.

Ha még nem fogadtad el Isten üdvösségének ajándékát Jézus által, akkor még ma megteheted. Készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld? Ha igen, akkor imádkozd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, és életem Urává teszlek, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba a mennyben.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy Isten, az én Megváltóm. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak téged, és azt akarom tenni, amit te mondasz nekem.

Jézus, hálás vagyok a te szeretetedért, a kereszten hozott áldozatodért és a feltámadásodért, amelyek lehetővé tették, hogy csatlakozzam hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg ezt. És köszönöm neked, hogy ez a kegyelem ajándéka. Életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Neked ajánlom az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása