Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Magány: vágyakozás a kapcsolatra Istennel

2024. augusztus 28. 03:00 - Antal Péter Dávid

breathtaking-landscape-shot-beautiful-white-mountain-with-evergreen-tree-forest-its-base.png"Isten azzal mutatta meg irántunk való nagy szeretetét, hogy elküldte Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5,8 NLT)

Amit mi legtöbbször magánynak nevezünk, az valójában Isten utáni vágy.

Ez azért van, mert úgy lettél teremtve, hogy személyes, bensőséges kapcsolatod legyen Jézus Krisztussal. Olyan kapcsolat, amelyben Isten halálosan komolyan gondolja, hogy veled szeretne lenni. És a Fiú valójában meg is halt, hogy megkapd ezt a kapcsolatot.

A Biblia azt mondja: „Isten azzal mutatta meg irántunk való nagy szeretetét, hogy elküldte Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8 NLT fordtás).

Soha semmi sem fogja helyettesíteni az Istennel való szoros személyes kapcsolatot – sem személy, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem valamilyen dolog, sem vagyon. Semmi sem tudja betölteni azt a fájdalmas hiányt a szívedben, amelyet Isten magának teremtett. Azt akarja, hogy ismerd meg őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

Nyisd meg életed Jézus Krisztus előtt! Mondd: „Jézusom, meg akarlak ismerni. Szeretnélek úgy szeretni téged, ahogy te szeretsz engem. Te már azelőtt szerettél, hogy bármit is tudtam volna rólad, és még akkor is szeretsz, amikor lázadok ellened."

Istennel való kapcsolatra lettél teremtve. A kereszténység nem a félelem, a szabályok, az előírások és a rituálék vallása, hanem egy kapcsolat, ahol állandóan beszélgetsz Istennel, és ő benned és rajtad keresztül munkálkodik.

Ez a legmélyebb magányod elleni gyógyszer.

Csatlakozz egy gyülekezeti családhoz! Miután Isten megteremtette Ádámot, ezt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18). Isten arra teremtett, hogy közösségben élj másokkal. Keress egy olyan helyet, ahol része lehetsz a közösségnek!

Csatlakozz egy kis csoporthoz, ahol megismerhetnek téged, és ahol megtalálod azokat a támogató kapcsolatokat, amikre szükséged van, amikor nehéz időket élsz át. Ragadd meg a lehetőséget! Vállald be a kockázatot! Csatlakozz egy kis csoporthoz!

A magány leküzdésének másik módja valamilyen szolgálat megkezdése. Naponta azt látjuk, hogy a világ tele van magányos emberekkel, akik azon tűnődnek, hogy vajon ki törődik velük. Ez lehet egy idős ember, akit két éve nem látogattak meg. Lehet egy tinédzser, aki össze van zavarodva és azon töpreng: „Mihez kezdjek az életemmel?” Egy egyedülálló ember, aki minden este hazamegy egy üres lakásba. Egy özvegy, aki most temette el a férjét. Egy alkalmazott, aki minden este munka után italozni indul, mert nincs más dolga.

A világ tele van emberekkel, akik arra várnak, hogy szeressék őket. Ne mondd, hogy "Nincsenek barátaim!", inkább kérdezd ezt: „Istenem, van olyan szolgálat, ahol tudnál engem használni? Kinek mutathatom meg a te szeretetedet?”

Ha csak annyit teszel, hogy elkötelezed magad amellett, hogy a magányos emberek barátja leszel, beteljesedett életet fogsz élni. Ez egy olyan értelmes életcél, amiért érdemes élni.

Lesznek magányos időszakok életedben, de ezeket soha nem fogod egyedül átvészelni, ha szoros kapcsolatban állsz Jézus Krisztussal.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ha magányos vagy, milyen módon szolgálhatsz másokat?
  • Kérdezd meg Istent: „Melyik embernek mutathatom meg a szeretetedet? Hogyan szolgálhatom őket?”
     

Megnyitottad az életedet Jézus előtt?

Ha nincs kapcsolatod Krisztussal, akkor bátorítalak, hogy mondd el ezt az imát:
„Kedves Jézusom, nem értem az egészet, de van egy lyuk a szívemben, amit csak te tudsz betölteni. Felismertem, hogy arra lettem teremtve, hogy szeressél, és hogy kapcsolatba kerüljek veled. Ma ki akarok lépni eddigi életemből, és kapcsolatba akarok kerülni veled. Kérlek jöjj be életembe és a szívembe, és cseréld fel magányomat és bánatomat a te szereteteddel.
Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszat tettem, megbocsátást nyer, és egy napon befogadsz örökkévaló mennyei otthonodba.  Megvallom bűnös vagyok, és Uramként és Megváltómként fogadlak az életembe. Bízok benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösséget kegyelemből, hit által kapjuk, és nem bármi olyanért, amit én teszek.
A családod, egy gyülekezet része akarok lenni. Az életemet felteszem arra, hogy olyanoknak segíthessek, akiknek égetően szükségük van a te szeretetedre és segítségedre. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.08.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor magányos vagy, Isten veled van

2024. augusztus 27. 03:00 - Olajfa

„De az Úr mellettem állt, és erőt adott nekem, hogy az örömhírt teljes egészében hirdethessem, hogy minden pogány hallhassa. És megmentett a biztos haláltól.” (2Timteus 4,17 NLT fordítás)

 Amikor magányos vagy, hol van Isten? Ő ott van, ahol mindig is volt - melletted. Veled van, még akkor is, ha nem érzed.

A Biblia újra és újra elmondja, hogy ha kapcsolatod van Krisztussal, akkor Isten mindig veled van. Azt mondja: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20). Ő mindig veled van. Soha nem vagy teljesen egyedül.

Évekkel ezelőtt a feleségemmel, Kayjel Hongkongba repültünk, hogy szemináriumot tartsunk néhány misszionáriusnak. A 17 órás repülőút felénél a legszörnyűbb viharban volt részünk. Hánykolódtunk és rázkódtunk. A gép dőlöngélt, és mindenki egyre idegesebb lett. Természetesen mindenki összezavarodott a körülmények miatt.

Valaki a személyzetből a hangszórón keresztül megkérdezte: „Van lelkész a gépen?”. Felemeltem a kezem. Odajöttek hozzám, és azt mondták: „Mindenki eléggé feldúlt a vihar miatt. Tudna valami lelki dolgot tenni?” Így hát megáldoztattam őket.

Nem, nem ezt tettem. De a járaton lévő embereknek hallaniuk kellett, hogy Isten velünk van. A hívők számára ez egy olyan ígéret, amelybe belekapaszkodhatunk a félelem és a magány idején. Nemcsak vigaszt nyújt, hanem lehetőséget ad arra is, hogy jobban megismerjük Őt.

A magány egy olyan időszak, amikor jobban megismerhetjük Istent. A magányosságodban szükséged van arra, hogy felismerd Isten jelenlétét.

Évekkel ezelőtt Amy Grant énekelt egy dalt a következő szöveggel: „Szeretem a magányos napokat, hozzád kergetnek”. Az ima erőteljes ellenszere a magánynak. Istennek van egy 24 órás lelki segélyvonala. Bármikor, bárhol, bármilyen helyzetben beszélhetsz vele. Ő megérti, hogy mit érzel, amikor azt mondod: „Istenem, magányos vagyok. Fáj! A szívem meghasad. Nyomorult vagyok. Üresnek érzem magam. Segíts rajtam, Istenem!” Bármikor beszélhetsz vele.

Dávid, Izrael ószövetségi királya mondja a zsoltárokban: „Hová menekülhetnék a te jelenléted elől?”. Sehová. Soha nem leszel olyan helyen, ahol Isten ne lenne. Ha rábíztad Krisztusra az életed, ő veled van a szívedben. Válaszd, hogy újra erre koncentrálsz, amikor magányosnak érzed magad. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tapasztaltad meg Isten jelenlétét a múltban? Milyen hatással volt rád?
  • Mit kell elhinned ahhoz, hogy az imádság változtasson a magányodon?
  • Hogyan ismerkedhetnél meg jobban Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Ne hagyd, hogy a magány keserűséghez vezessen!

2024. augusztus 26. 03:00 - csmsdvd

20240819v2.png

„Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. – Ne számítson ez bűneik közé!” (2Tim 4,16)

Pált, Jézus egyik legnagyobb követőjét, Rómában bíróság elé állították, és egyetlen ember sem jelentkezett, hogy megvédje. Egyetlen egy sem!

Pál Timóteushoz írt második levelének 4. fejezetében, a 16. versében olvassuk: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. – Ne számítson ez bűneik közé!”

Teljesen egyedül volt. Senki sem lépett elő, hogy azt mondja: „Ez egy rendes ember. Nincs benne semmi kivetnivaló.”

Mégsem mondta Pál: „Ez nagyon durva mindazok után, amit ennyi éven át tettem értük!” Ehelyett azt mondta: „Ne számítson ez bűneik közé”. Más szóval, nem hagyta, hogy megkeseredjen. Mert a keserűség mindig elviselhetetlenebbé  teszi a magányt.

Ez Pál csak egyik tanítása arról, hogyan éljük át a magány időszakát. Amikor magányosnak érzed magad, akkor a legjobb, ha minél kevesebb fájdalmat okozol magadnak! Beszéld ki imádságban! Ne próbáld újra és újra lejátszani a fájdalmat a fejedben! Ha ezt teszed, akkor fájdalmad, elkeseredésed egyre csak nagyobb és nagyobb lesz, amíg el nem veszíted az ellenörzést felette.

Utasítsd el neheztelésed, különben felemészt a keserűség!

A keserűség és a magány együtt járnak, mert egybeérnek. Először magányos leszel. Aztán elkezded magad rosszul és szánalmasan érezni, utána pedig keseredettség vesz erőt rajtad. A keserűséged még magányosabbá tesz, ami még keserűbbé tesz. Hamarosan egy keményszívű, depressziós ember leszel, akihez senki sem tud közel kerülni.

Senki sem akar egy megkeseredett ember közelében lenni. Senki sem akar egy cinikus társaságában lenni. Senki sem akar olyan emberrel lenni, aki állandóan dühös.

A keserűség csak állandósítja a magányodat. Ezért, amikor a magányosság időszakán mész keresztül, takaréklángon tartsd a fájdalmat. Ne építs falat az életed köré.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi a természetes reakciód a magányra?
  • Amikor úgy érzed, újra és újra lejátszod azokat az eseményeket vagy körülményeket, amelyek a magányosságodhoz vezettek, mivel válthatnád ki, hogy ezek a gondolatok ne váljanak keserűvé?
  • A mindennapokban kihez fordulhatsz, amikor magányos vagy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.19.)

Szólj hozzá!

Ne pazarold el a magány időszakát!

2024. augusztus 25. 03:00 - Lencsés Tamás

„Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket.”

(2Tim 4,13)

Mit tegyél, ha a magány időszakát éled át? A választ Pál apostol Timóteushoz írt második levelének 4. fejezetében találjuk, amikor börtönben volt és a kivégzésére várt.

Amikor a magány időszakán mész keresztül, a legtöbbet akarod kihozni az idődből.

Ez azt jelenti, hogy a legjobbat kell kihozni egy rossz helyzetből. Állj ellen a kísértésnek, hogy nem csinálsz semmit. Tegyél valamit, akármit. Próbálj meg kreatív módokon gondolkodni, hogyan használhatod ki azokat az időszakokat, amikor egyedül vagy.

Pál a börtönből írt Timóteusnak, és ezt mondta neki „Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket.” (2Tim 4,13).

Pál a magány időszakában produktív akart lenni. Bár magányos volt, nem csapott szánalmas partit. Nem panaszkodott és nem adta fel. Pál az egyik legnagyobb keresztény, aki valaha élt. Számtalan embert nyert meg Krisztusnak, és mégis teljesen egyedül volt az utolsó napjaiban. A legjobbat hozta ki a helyzetből azzal, hogy úgy döntött, kihasználja az idejét. Ez a vers feljegyzi, hogy két dolgot mondott:

  1. „Hozd a köpenyemet” A római börtönök nedvesek, sötétek és hidegek voltak. Pál megtette, amit tudott, hogy gondoskodjon magáról. Amikor magányosak és depressziósak vagyunk, nem mindig vigyázunk magunkra. Sem fizikailag, sem érzelmileg. Nem sportolunk. Nem pihenünk rendesen. Nem eszünk helyesen. Az, hogy magányos vagy, még nem jelenti azt, hogy nem kellene vigyáznod magadra.
  2. „Hozd a könyveimet” Pál emberközpontú ember volt. Nem szeretett egyedül lenni. Isten nem ilyennek tervezte őt. Egy római börtönben magányosan elzárva lenni pont az ellenkezője volt annak, ahol lenni akart. Mégis megtette a tőle telhető legjobbat. Olyan leveleket írt, amelyek ma az Újszövetségben szerepelnek. Talán az egyetlen módja annak, hogy Isten lelassítsa őt, az volt, hogy magánzárkába zárta. Több mint 2000 évvel később még mindig hasznát vesszük annak, ahogy Pál használta ki azt az időt, amikor magányos volt.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi az a jótékony vagy hasznos dolog, amit megtehetsz, most, hogy magányos vagy, és amit másokkal együtt nehéz lenne megtenned?
  • Kinek lenne a legnagyobb haszna abból, amit a magány időszakában tanultál?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz ma, hogy jobban törődj magaddal?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.18.)

Szólj hozzá!

Minden életszakasznak megvan a célja

2024. augusztus 24. 03:00 - gerbeaud

„Szépen megalkotott mindent a maga idejében." (A prédikátor könyve 3,11)

Az élet tele van ellentétekkel. Hegyeken és völgyeken megyünk keresztül. Átmegyünk sikereken, és átmegyünk kudarcokon. Vannak győzelmeink és vannak veszteségeink.

Az évnek négy évszaka van. De a te életedben több tucatnyi különböző évszak lehet. És az életed minden évszakában vannak jó és rossz időszakok is.

A Prédikátor 3,1-8-ban Salamon király az élet sokféle tapasztalatáról elmélkedik: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének”.

Lehet, hogy azt gondolod, hogy az egyetlen idő, amikor Isten akaratában vagy, az az, amikor a templomban vagy csendben vagy. Isten akaratában lehetsz akkor is, amikor a mosdót takarítod. Isten akaratában lehetsz, amikor füvet nyírsz. Lehetsz Isten akaratában, amikor új helyre költözöl, vagy ott maradsz, ahol vagy. Mindennek megvan a maga ideje és időszaka.

Az élet az ellentétes évszakok kombinációja. A sok napsütés és az eső hiánya sivatagot eredményez. Ha Isten akaratát követed, és igyekszel úgy élni az életedet, ahogyan Isten szeretné, hogy élj, akkor végül meglátod, hogy ezeknek a tapasztalatoknak lehet céljuk és értékük az életedben.

Ray Stevens country énekes énekelt egy dalt „Everything Is Beautiful” (Minden szép”) címmel, amelyben ez a szöveg szerepel: „Minden szép a maga módján”. Ez nem egészen igaz. Nem minden szép. A rák nem szép. A gyermekbántalmazás nem szép. A háború nem szép.

A Biblia ezt másképp mondja a Prédikátor 3:11-ben: „Szépen megalkotott mindent a maga idejében”. Ez egészen más, mint azt mondani, hogy „minden szép a maga módján”. Mert a Biblia azt mondja, hogy Isten még a rossz dolgokat is képes megragadni, és a megfelelő időben megfordítani és jóra használni.

Lehet, hogy most éppen egy olyan időszakon mész keresztül, ami nem szép. A pénzügyeid csúnyán néznek ki. Az egészséged rosszul néz ki. A házasságod vagy egy barátságod rosszul áll. A jövőd csúnyán néz ki.

De Isten képes valami jót kihozni belőle, ha rábízod magad a csúnya darabokkal is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen nehéz helyzetet kell ma Istenre bíznod?
  • Hogyan magyarázza a világ a nehéz életszakasz célját?
  • Miből tudhatod, hogy Isten akaratában vagy-e?

Milyen döntést hoztál Jézussal kapcsolatban?

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki a mennybe jutást: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Pál levele az efezusiakhoz 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd azzal, hogy ezt az imát elimádkozod:

„Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

„Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt az életre. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása