Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten megáldja azokat, akik megosztják a hitüket

2018. december 05. 03:00 - csmsdvd

 „Imádkozom azért, hogy légy aktív abban, hogy megosztod a hitedet másokkal, hogy teljesen megérts minden olyan jó dolgot, ami a miénk Krisztusban.” (Filem 1:6, NIV fordítás)

Image result for sharing the gospel

Ha tudnám a rák ellenszerét de nem osztanám meg senkivel, azzal bűncselekményt követnék el. És ha tudnék gyógymódot az AIDS-re, de nem mondanám el másoknak, megérdemelném, hogy lecsukjanak.

Azoknak, akik Jézust követik, van egy nagyon fontos feladatuk.

Tudjuk, hogy az emberek hogyan nyerhetnek bűnbocsánatot a múltban elkövetett bűneikre, hogyan lehet életcéljuk és hogyan juthatnak a Mennybe.

Isten az mondja, akik az ő áldását szeretnék, azoknak ezt az üzenetet tovább kell adniuk.

Pál azt írja Filemonnak a 1:6 igerészben: „Imádkozom azért, hogy légy aktív abban, hogy megosztod a hited másokkal, hogy teljesen megérts minden olyan jó dolgot, ami a miénk Krisztusban.” (NIV fordítás).

Más szóval, ne tartsd titokban, hogy hiszel Jézus Krisztusban. Mondd el másoknak is, hívd el őket a gyülekezetbe, ajándékozz nekik egy Bibliát, adj a kezükbe egy olyan könyvet, amiből megtudhatják, mit jelent Jézust követni.

Isten megáld, amikor ezeket teszed.

Mindannyiunknak más a szerepünk. Lehet, hogy nem vagy prédikátor vagy misszionárius, viszont te is részt vehetsz az Evangélium hirdetésében, és bármilyen formában teszed is azt, a jutalmad nem marad el.

A Biblia azt mondja „annak, aki ültet és annak, aki öntöz, ugyanaz a célja, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozása szerint.” (1Kor 3:8, NIV fordítás).

Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy ha hűségesen megosztod a Jézusról való üzenetet az emberekkel, akkor tulajdonképpen arra a csodálatos napra készülsz, amikor majd a Mennybe mész. El tudod képzelni, milyen lesz az, hogy azokat az embereket látod ott, akik miattad kerültek oda, mert te megosztottad velük a hitedet?

Ez egy olyan áldás, ami semmi máshoz nem hasonlítható!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Számodra mi a legnehezebb abban, hogy megoszd másokkal a hitedet?
  • Mi gátol leginkább abban, hogy rendszeresen és következetesen megoszd másokkal a hitedet?
  • Ki az, aki miattad lesz ott a Mennyben?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.28.)

Szólj hozzá!

Továbbadod Isten áldásait?

2018. december 04. 03:00 - magyarosijulia

„Isten megáldja azokat, akik kedvesek a szegényekkel, mert ha bajba kerülnek, megmenti őket az ÚR. Az ÚR megőrzi, és életben tartja őket, nyilvánosan megtiszteli őket, és elpusztítja ellenségeik erejét.” (Zsolt 41:1-2, TLB fordítás).

Némely ember olyan, mint a víztartály: begyűjtik Isten áldásait, utána pedig felhalmozzák.

Mások viszont olyanok, mint a szívószál, és így gondolkoznak: Istenem, segíts meg másokat rajtam keresztül!

Az egyik legmeghatározóbb lelki lecke az, hogy Isten jóval több áldást ad, amikor szívószálként viselkedünk, mint amikor tartályként működünk.

Ha szeretnéd Isten áldását, áldj meg másokat – főleg azokat, akik a legsebezhetőbbek a társadalomban.

A Biblia ezt írja: „Isten megáldja azokat, akik kedvesek a szegényekkel, mert ha bajba kerülnek, megmenti őket az ÚR. Az ÚR megőrzi, és életben tartja őket, nyilvánosan megtiszteli őket, és elpusztítja ellenségeik erejét.” (Zsolt 41:1-2, TLB fordítás).

Isten számtalan elképesztő ígéretet tett azoknak, akik adnak a szegényeknek, de nekem ez a kedvencem. A Példabeszédek 19:17-ben ezt írja a Biblia: „Ha segítesz a nincstelenen, az ÚRnak adsz kölcsön – Ő pedig visszafizeti neked." (NLT fordítás).

Isten neki adott kölcsönnek tekint minden alkalmat, amikor a szegényeknek adsz. Nem egy ajándék, hanem kölcsön.

Isten pedig megígérte, hogy Ő minden alkalommal vissza fogja neked fizetni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha a mai áhítatban levő leírásra gondolsz, szerinted te inkább szívószál vagy tartály vagy? Miért?
  • Hogyan kellene Isten szerinti módon törődj a társadalom legsebezhetőbb embereivel?
  • Hogyan tudnál adakozóbb lenni az idődből, tehetségeidből és kincseidből, hogy segíteni tudj a szegényeknek más nemzetekből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.27.)

Szólj hozzá!

Isten útja az áldásokhoz: Tanulmányozd az Ő Igéjét

2018. december 03. 03:00 - FAmelita

"Boldog ember az, aki...az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényén meditál éjjel-nappal. 
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." (Zsolt. 1:1-3, NIV fordítás)

 A Biblia jóval több mint egy könyv, amit a polcodra teszel. Az maga az ösvény Isten áldásaihoz.

Isten Igéjében azt találjuk újra és újra, hogy a Biblia tanulmányozása és alkalmazása az életünkben áldásokhoz vezetnek.

Példának okáért a Biblia azt mondja, "Boldog ember az, aki...az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényén meditál éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." (Zsolt. 1:1-3, NIV fordítás)

De mit jelent meditálni? Sok ember azt gondolja ha az elmédet semlegessé teszed és a köldök szöszödet szemléled miközben azt mondod, hogy 'ohmmm'.

De nem ezt jelenti meditálni!

Meditáció annyit tesz, hogy komolyan gondolkodni valamin. Meditálsz, amikor elolvasol egy verset a Bibliából, és utána azon gondolkodsz, mit is jelent ez és hogyan tudom az életemre alkalmazni.

Ezt tenni a Zsoltárok 1:1-3 szerint olyan, mint mély gyökereket ereszteni a földbe, amik akkor is meg tartanak, amikor a problémák jönnek.

Isten nem fog megáldani, ha nem ásod bele magad és tanulmányozod az Ő Igéjét.

Azt akarom, hogy boldogulj abban amit csinálsz. Azt akarom, hogy az életed csordultig legyen értelemmel és célokkal. De ahhoz, hogy Isten áldásait megkaphasd a Biblia azt mondja nem elég csak olvasnod, elmélkedned is kell Isten szaván.

Azt akarom, hogy bármi is jön veled szembe az évek folyamán boldogulj. De Isten világossá tette a feltételeket. Ha akarod az áldásait, tanulmányozd az Igét.

Jakab 1:25 ezt írja "De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad mellette, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében." (NIV ford.)

Ha akarod Isten áldásait, akkor vállald, hogy mélyen belenézel Isten Igéjébe, hogy alaposan megvizsgálod, megjegyzed, majd engedelmeskedsz annak, amit az tanít neked.

Nem egy komplikált folyamat.

De megváltoztatja az életed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan értékelnéd a jelenlegi Biblia tanulmányozásod ezek alapján?
  • Mi a különbség egy gyors, rendszeres Biblia olvasás és az Ige mély tanulmányozása között?
  • Mi tart vissza attól, hogy a Biblia tanulmányozás az életed nagyobb részét képezze? Hogyan tudsz ezen változtatni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.26.)

Szólj hozzá!

Isten megáldja, azokat, akik naponta találkoznak vele

2018. december 02. 03:00 - Erika1832

"Boldog az az ember, aki hallgat engem, az én ajtóim előtt vigyáz minden nap, és az én kapuim előtt várakozik." (Példabeszédek 8:34., NIV-fordítás).

barati_beszelgetes.jpg

Szeretnéd tudni, hogy mi az, amit, naponta megtehetsz és biztosan Isten áldásába vezet téged?

Tölts időt Istennel.

Isten megáldja azokat, aki naponta találkoznak vele.

A Biblia ezt mondja: „Boldog az az ember, aki hallgat engem, az én ajtóim előtt vigyáz minden nap, és az én kapum előtt várakozik.” (Példabeszédek 8:34., NIV-fordítás).

Nem kell, hogy órákat tölts Istennel minden nap, de arra igen csak szükséged van, hogy 10 vagy 15 percet legyél vele minden nap, ezért írd föl a naptáradba, és szánd oda az idődet, mert érdemes.

Mit csinálj a napi találkozásokkor? Ülj nyugodtan, és hagyd, hogy Isten szóljon hozzád, olvassad a szavát. Olvass el újra olyan üzeneteken mint, amilyen ez a mai is. Imádkozz az életedben történő dolgokért, és azokért a személyek életében történőkéért is, akik fontosak neked. Beszélgess Istennel úgy, ahogy a barátoddal szoktál — mivel a barátja vagy.

De mindenek előtt  ezek a találkozások, a hallgatásról szólnak. Hagyd, hogy Isten szóljon hozzád.

Lényegtelen, hogy a nap melyik szakában vagy együtt Istennel, reggel, délután vagy este. Az a fontos, hogy vele töltsd azt az időt, váljon bevett szokásoddá, hogy Istennel együtt legyél.

Isten meg fogja áldani, hogy az idődet vele töltöd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mi a véleményed, hogyan befolyásolta az életedet, amikor rendszeresen együtt voltál Istennel, vagy ennek a hiánya hogyan hatott rá?
• Szerinted melyik napszak a legalkalmasabb, az Istennel való együttlétre: reggel, délután vagy este, és miért?
• Mit tart vissza attól, hogy rendszeressé tedd, hogy minden nap Istennel tölts valamennyi időt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.25.)

Szólj hozzá!

Hat bibliai igazság Isten áldásáról

2018. december 01. 03:00 - FodorImi

„Az Ő kegyelmének teljességéből megáldott mindannyiunkat, egyik áldását a másik után adva nekünk.” (János 1:16 – GNT fordítás)

Egészen biztosan hallottad már ezt a kifejezést „Isten áldjon meg” úgy általánosságban. Akár naponta hallhatod.

De tudod-e valójában mi az áldás? Úgy gondolom, a legtöbb ember nem tudja.

Valójában azt jelenti, hogy „jó szó”. Soha ne kételkedj ebben. Istennek vannak igazán jó szavai hozzád.

Végignéztem a Biblia összes versét az áldással kapcsolatban. Miközben ezt tettem, hat igazságot fedeztem fel Isten áldásaival kapcsolatban. 

1.
Isten megáld minket, bár nem érdemeljük meg. A Biblia azt mondja: „Az Ő kegyelmének teljességéből megáldott mindannyiunkat, egyik áldását a másik után adva nekünk.” (János 1:16 – GNT fordítás).

2.
Isten azért áld meg minket mert örömét leli ebben.
Ezt minden szülő megérti. Szeretünk jót tenni gyermekeinkkel. Ugyanígy Isten is. Jeremiás 32:41-ben azt mondja Isten: „Örömmel teszek jót velük.” (GW fordítás).

3.
Isten megígéri, meg fogja áldani az életünket, ha engedelmeskedünk neki.
Isten ígéretei és áldásai nem automatikusak. Feltételhez vannak kötve. Ne te várd, hogy Isten megáldjon. Ő várja tőled, hogy teljesítsd az áldás feltételeit.

4.
Isten megáld minket bizonyságul mások számára.
Isten meg akarja mutatni az áldásait, hogy mások meglássák, milyen jó Isten Ő.

5.
Isten azért áld meg minket, hogy áldás legyünk mások számára.
Isten nem azért áld meg, hogy felhalmozzuk az áldásait és megtartsuk a magunk számára. Azért áld meg, hogy jót tehessünk másokkal.

6.
Isten áldásai többgenerációsak.
Végig a Biblián Isten újra és újra ezt teszi. Pl.: 1 Mózes 25:11-ben ezt mondja a Biblia: „Ábrahám halála után Isten megáldotta fiát, Izsákot.”

Soha ne felejtsd el, hogy Isten meg akar áldani téged. Nem te vársz rá, Ő vár rád.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A mai áhítatban Isten áldásáról említett hat igazság közül melyik volt a legmeglepőbb számodra? Miért?
  • Van-e valamilyen feltétel Isten áldásához, amiről tudod, hogy nem teljesítetted? Mit tehetsz ezen a héten, hogy növekedj ezen a területen?
  • Milyen módokon tudod használni a te áldásaidat arra, hogy megáldj másokat?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2018.11.24.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten áldása
süti beállítások módosítása