Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Négy lépés a megbocsájtás felé

2021. március 24. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-resize_5.jpg

„Szabaduljatok meg minden keserűségtől, haragtól, dühtől, civakodástól és rágalmazástól, valamint a rosszindulat minden formájától! Legyetek egymással kedvesek és könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten megbocsátott nektek Krisztusban!” (Ef 4,31–32).

Ha te is a többséghez tartozol, akkor valószínűleg félreérted, mit jelent a megbocsátás. És mivel nem érted mi a megbocsátás, nehezedre esik, hogy megbocsáss.

Jézus követőjeként szükséges, hogy értsd, mi a megbocsátás. A Biblia egyértelműen arra hív minket, hogy bocsássunk meg egymásnak. Pál levele a galatákhoz 6. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Testvéreim, ha közületek valaki bűnbe esik, ti, akik a Szentlélek által éltek, kedvesen igazítsátok helyre az ilyen embert!”

Ha tehát Isten azt várja tőlünk, hogy megbocsássunk, hogy is néz ki az egészséges, biblikus megbocsátás? A következő négy dolgot kell tenned, amikor meg kell valakinek bocsátanod:

1. Ismerd el, hogy senki sem tökéletes! Ha valakit utálunk, hajlamosak vagyunk őt rossz szemszögből nézni. Ha teli vagyunk haraggal, keserűséggel és fájdalommal, képesek vagyunk nem emberként kezelni a másikat, aki megbántott, és úgy bánunk vele, mint egy állattal. De mindannyian egy csónakban evezünk. A Biblia azt mondja: „Nincs ember, aki mindig csak jót cselekedne, és sohase vétkezne” (Préd 7,20 NLT). Mindannyian tökéletlenek vagyunk.

2. Mondj le az elégtételről! Ez a megbocsátás lényege. A Biblia azt mondja: „Soha ne álljatok bosszút magatokért! Hagyjátok ügyeteket Istenre, ő megfizet azoknak, akik azt megérdemlik”  (Róm 12,19 TLB). Ne végy elégtételt! Még ha úgy is érzed, hogy jogod lenne rá, akkor se tedd! Ha nagyon mélyen van benned egy sérelem, akkor lehet, hogy újra és újra el kell kötelezned magad, hogy lemondasz az elégtételről. Bármi legyen is a helyzet, bízd a dolgot Istenre!

3. Válaszolj jóval a rosszra! Emberileg szinte lehetetlen a rosszra jóval válaszolni. Ehhez szükséged van Isten segítségére. Arra, hogy Jézus szeretete teljesen betöltsön. MiértMert „[a szeretet] nem rója fel a rosszat” (1Kor 13,5). Amikor a rosszra jóval tudsz válaszolni, akkor tudni fogod, hogy már teljesen elengedted a rosszat, amit elkövettek ellened.

4. Összpontosíts újra Isten életedre vonatkozó tervére! Amíg arra az emberre koncentrálsz, aki megbántott, ő irányít téged. Sőt a helyzet rosszabbodhat: ha nem bocsátasz meg a másiknak, a viselkedésed elkezd az övéhez hasonlítani. Tehát ne a sérelmedre koncentrálj, és ne a személyre, aki azt okozta. Ehelyett figyelj inkább arra, hogy mi Istennek a célja a te életeddel, mert ez hatalmasabb minden problémánál vagy fájdalomnál, amivel most épp szembenézel.

Ne adj még egy napot a haragnak! Ha beleragadtál egy másik ember okozta fájdalomba, menj végig ezen a négy lépésen, mozdulj ki belőle, és kezdd el élni azt az életet, amire Isten teremtett téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A mai Napi Remény üzenetben Rick pásztor négy dolgot osztott meg, ami szükséges ahhoz, hogy másoknak megbocsássunk. Te melyik lépéssel birkózol meg legnehezebben? Melyikkel a legkönnyebben?
  • Mikor próbáltál te magad elégtételt szerezni ahelyett, hogy Istenre bíztad volna, hogy megfizessen? Mit tanultál ebből a helyzetből?
  • Fel tudsz idézni olyan esetet, amikor a rosszra jóval válaszoltál? Hogyan oldódott meg a helyzet? Mit tanultál belőle?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.17.)

Szólj hozzá!

A szeretet elűzi a félelmet

2021. március 23. 03:00 - Lencsés Tamás

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerombolja” (1Jn 3,8 The Message).

Jézus legyőzte a halált, és ez egyben azt jelenti, hogy a Sátánt is legyőzte. Valójában ezért jött a földre. A Biblia ezt mondja: Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerombolja” (1Jn 3,8 The Message).

Mi az ördög munkája”? Összezavarja az elmédet. Aggodalommal, bűntudattal, haraggal, dühvel, félelemmel és zavartsággal tölti el azt. A füledbe súgja, hogy értéktelen, tehetetlen, reménytelen és céltalan vagy.

A Sátán ezeket a gondolatokat és érzelmeket használja arra, hogy leigázhasson téged.

A legfőbb eszköz a Sátán kezében, amit arra használ, hogy az életed megkeserítse, a félelem. A Biblia egyértelműen kimondja, hogy a félelem nem Istentől van:A szeretetben nincs félelem. De a tökéletes szeretet elűzi a félelmet” (1Jn 4,18 NIV). A Biblia ezt is mondja: Isten a szeretet” (1Jn 4,16 NIV). Így amikor félsz, az nem Istentől származik, mert a szeretet nem ismer félelmet, és Isten maga a szeretet.

Lelkészként megtanultam, hogy a legtöbb ember a haláltól fél a leginkább. A Sátán pedig felhasználja ezt a félelmet, hogy manipuláljon téged.

Jézus azonban legyőzte a halált; megsemmisítette az ördög munkáját

Amikor keresztényként gyászolod valakinek a halálát, akkor reménységgel gyászolsz.

Gyászolsz, mert hiányoznak azok, akiket elveszítettél. Gyászolsz, de tudod, hogy ha hittek Jézusban, akkor újra látni fogod őket a mennyben. Ott várnak rád azon a helyen, ahová mi is mindannyian megyünk.

A zsidókhoz írt levél 2. fejezetének 14. és 15. versében a Biblia így szól: Mivel pedig ezeknek a gyermekeknek testük és vérük van, Jézus test és vér lett, hogy olyan legyen, mint ők. Azért tette ezt, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon (vagyis az ördögöt). Ezáltal megszabadítja azokat, akik egész életükben rabok voltak, mert féltek a haláltól” (GW).

Tehát amikor úgy érzed, hogy félelem lopakodik be a szívedbe (halálfélelem vagy más félelem), jusson eszedbe, hogy a félelem nem Istentől van. Ezután kérd Istent, hogy tökéletes szeretetével űzze ki ezt a félelmet!

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • János első levele 3. fejezetének 8. verse ezt mondja: Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerombolja (The Message). Mit jelent számodra ez a vers?
  • Mik a leggyakoribb félelmeid? Amint megnevezed őket, kérlek ne feledd, hogy ezek a félelmek nem Istentől vannak.
  • Miként töltheted be életed még inkább Isten tökéletes szeretetével, hogy ne legyen hely a félelemnek?

Biztos vagy abban, hogy hova fogsz jutni miután meghaltál?

Sokan félnek a haláltól. Részben azért, mert nem tudják, hova jutnak miután meghaltak. De Jézus azért jött, hogy megmentsen a halálfélelemtől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és hogy a bűn büntetése a halál. De Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy ő fizesse ki az árat a bűneidért, hogy bevigyen Isten családjába, és megmentsen a halálfélelemtől.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, először mondd el ezt az imát:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked adok számot az életemről. Bevallom, volt, hogy figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tiéd szerint. Változtatni akarok ezen ettől a pillanattól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon minden rosszért, amit elkövettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem az árat azért. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg, Uram.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy minden bűnömet magadra vállaltad. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan arra kérlek, hogy ments meg! Kérlek, ments meg a bűneimtől és a halálfélelemtől! Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy betartod azt az ígéreted, hogy azonnal, bizonyosan, teljesen és mindörökre megmentesz engem. Jézus nevében. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.16.)

Szólj hozzá!

Jézus a szenvedést választotta érted

2021. március 22. 03:00 - Deltajulietttango

cross-3080144_1280.jpg

„Isten irántunk való szeretetét így mutatja meg: amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8 NIV).

Kevesen hajlandók szenvedni valaki másért. De Jézus ezt tette. Valójában nem csak egy emberért szenvedett; ő úgy döntött, hogy a világon minden emberért szenved.

János evangéliuma 19. fejezete Jézus szenvedéséről így ír: „Jézus tudta, hogy már minden el lett végezve. Annak érdekében, hogy a Szentírás beteljesedjen, ezt mondta: »Szomjas vagyok.« Volt ott egy korsó tele ecettel, így a katonák belemártottak abba egy szivacsot, majd azt egy izsópágra téve Jézus szájához emelték” (Jn 19,28–29 NCV).

Jézus gyötrelmesen szenvedett a kereszten, és szomjúság gyötörte. Nemcsak a fájdalomtól, hanem a nagy szomjúságtól is szenvedett.

Jézus nem érdemelte meg, hogy mindenki bűnéért szenvedjen. Mi mindannyian azt érdemeljük, hogy a saját bűneinkért szenvedjünk. De Jézus hajlandó volt szenvedni és szomjazni érted, hogy te a mennybe mehess.

Jézus nem tett semmi rosszat. Nem követett el bűnt. Nem bántott senkit. Tökéletes életet élt. Akkor miért ölték meg?

Jézus mások megváltásáért halt meg. Temiattad gyötörte a szomjúság.

„Isten irántunk való szeretetét így mutatja meg: amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8 NIV).

Jézus irántad érzett szeretete olyan nagy, olyan mély és olyan széles, hogy hajlandó volt a te bűnödet a sajátjának tekinteni, és az ő igaz létével befedni azt. A te bűnöd az ő életébe került. Ő téged erre érdemesnek tartott.

Nehéz az ilyenfajta szeretet elménkkel megérteni, de talán ez a következő történet segít ebben:

1987-ben a Northwest Airlines 255-ös járata felszállt a detroiti repülőtérről. Húsz másodperccel később a gép lezuhant, és 156 ember meghalt. Csak egy ember maradt életben, egy 4 éves Cecelia nevű kislány, az arizonai Tempe-ből.

Hogy sikerült neki életben maradni, amikor mindenki más meghalt? A mentőcsapat később a következővel magyarázta ezt: amikor az utasok rájöttek, hogy le fognak zuhanni, Cecelia édesanyja kikapcsolta a biztonsági övét, odafordult a gyermekéhez, és a saját testével és szeretetével takarta be, megvédve így a kislányát. Az anya az életét odaadta másért.

Ezt tette Jézus is érted. Szenvedett, hogy neked ne kelljen. Ő átélte a pokol kínját a kereszten, hogy a te számodra ne a pokol legyen az örökkévalóság. Ő betakart és megvédett téged a büntetéstől, a lángoktól és a fájdalomtól.

Jézus kész volt meghalni azért, hogy neked örök életed legyen. Ő a szenvedést választotta, hogy megszerezze számodra a megváltást. Soha nem kell azon gondolkoznod, hogy Isten vajon mennyire szeret téged. Ő ezt már megmutatta neked a kereszten.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy örökre vele legyél a mennyben?
  • A szereteten kívül, Isten milyen más jellemvonásait mutatja meg számodra Jézus szenvedése?
  • Az, hogy megérted, mennyire sok a bűnöd, hogyan segít megértened, hogy mennyire szeret Isten?

zus a te Megváltód.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és hogy a bűn büntetése a halál. De Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megfizesse a bűneid büntetését, bevigyen Isten családjába és megmentsen a haláltól.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, mondd el a következő imát:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked adok majd számot az életemről. Bevallom,  eddig figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és hogy a saját tervem szerint éltem az életem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki meghalt minden rosszért, amit tettem, hogy nekem ne kelljen megfizetnem a bűneim büntetését. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnöm, és szenvedtél értem. Te tetted lehetővé, hogy a mennybe jussak, és alázatosan arra kérlek, hogy ments meg engem! Arra kérlek, hogy ments meg a bűneimtől és a haláltól való félelemtől! Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéreted, hogy megmentesz engem azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre. Jézus nevében. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021. 03.15.)

Szólj hozzá!

Hogyan elégítsd ki lelki szomjúságodat?

2021. március 21. 03:00 - gerbeaud

„Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,13–14).

Elégedetlen vagy az életeddel? Készen állsz egy kiteljesedett, tartalmas életet élni? Itt az idő, hogy egyedül Jézusban kezdjük keresni az elégedettséget.

Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, folyton körülnézel, és próbálsz találni valamit, ami boldoggá és jelentőssé teszi az életedet. Azt gondolod: „Ha ilyen ruhát hordhatnék, akkor menő lennék. Ha plasztikai műtétet végeztethetnék és kijavíttathatnám ezt, akkor az élet nagyszerű lenne. Ha megkaphatnám ezt a munkát, elégedett lennék.”

Ezeknek a dolgoknak a hajszolása kimerültté tesz, mert ezek a dolgok soha nem fognak igazán kielégíteni.

A Biblia azt mondja: „Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet” (Jer 2,13).

Nem csak elutasítottad Istent, és nem tőle vártad, hogy minden szükségletedet betöltse és kielégítse az életedet – magad próbálod kielégíteni a szükségleteidet. A karriernek, szép megjelenésnek vagy tökéletes háznak nevezett kútjaid nem fogják megtartani a vizet.

János evangéliuma 4. fejezetének 13. és 14. versében Jézus ezt mondja: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

A bűn függőséget okoz. Csak szomjasabbá tesz! Ha nem hiszed, kérdezz meg bárkit, aki pornográfiát nézett - ebből egyszer nem elég. Ha gyógyszerektől függessz, soha nem elég egy tabletta. Ha problémád van a haraggal, akkor nem csak egyszer fogsz kirobbanni. A bűn nagyobb szomjúságot idéz elő az elégedettségre.

Így van ez minden Jézuson kívüli törekvéssel. Csak szomjasabb leszel, mint előtte voltál!

De Jézus olyan élő vizet kínál, amely végleg kielégíti a szomjúságodat.

Ha elégedetlen vagy az életeddel, akkor lelki szomjúságban szenvedsz. És ezt a szomjúságodat csak Jézus tudja csillapítani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Jézus követője vagy, mire szomjaztál, mielőtt megismerkedtél Jézussal? Hogyan elégítette ki Jézus a szomjúságodat?
  • Hogyan támaszkodtál önmagadra a lelki szomjúságod kielégítésében? Ennek milyen hatása volt rád testileg és lelkileg?
  • Az életedben kinek kell hallania a Jézus által kínált élő vízről?


Bízzál Jézusban, hogy csillapítsd lelki szomjúságodat.

„Drága Istenem, örökre a családod része akarok lenni. Szomjas vagyok Jézus élő vizére, és elegem van abból, hogy nélküled éljek. Tudom, hogy vétkeztem, és arra kérlek, hogy bocsáss meg. Szeretnék hazajönni a szeretetedhez és a megbocsátásodhoz.

Atyám, szükségem van a békédre. Szükségem van az erődre az életemben. Kérlek, adj nekem egy újfajta reményt és örömöt, azáltal, hogy bízom benned. Köszönöm, hogy elküldted Jézus Krisztust, hogy kapcsolatban lehessek veled.

Jézusom, ma megnyitom előtted az életemet. Elfogadom, hogy te vagy az én Uram és Megváltóm. Azt akarom, hogy csillapítsd a lelki szomjúságomat. Úgy akarok élni, ahogyan te szeretnéd, hogy éljek, teljesítve azt a célt, amelyre teremtettél. Életem végéig követni akarlak téged és az örökkévalóságot veled akarom tölteni a mennyben. Köszönöm neked, Jézus. Ámen.”

Ha imádságban elfogadtad Jézust, kérlek írj egy e-mailt erről angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, hogy néhány angol nyelvű, ingyenes anyagot kaphass, melyek segítenek elindulni a Jézust követő úton.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.14.)

Szólj hozzá!

Krisztus hatalma a tiéd

2021. március 20. 03:00 - gabormel

from_darkness_to_light-title-3-still-16x9.jpg

„Kimentett minket a sötétség hatalmából, és biztonságba hozott drága Fia királyságába” (Kol 1,13 GNT).

Jézus a kereszten lerombolta a Sátán hatalmát, hogy ő irányítsa az elmédet, az életedet és a sorsodat. Amikor Jézus így szólt: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30 NIV), a Sátánnak azt kellett volna mondania, hogy „Végeztem”. A napjai meg vannak számlálva.

Jézus győzelmet aratott a halál és a Sátán felett. De ha az életedben nincs jelen Krisztus hatalma, akkor védtelen vagy az ördöggel szemben. A Sátán képes manipulálni az érzelmeidet. Összezavarhatja az elmédet. Mindenféle dolgok rabjává tehet. Krisztus nélkül erőtlen vagy.

A Sátánnak két kedvenc eszköze van, amellyel ostorozhat: a kísértés és az elítélés.

A kísértést a bűn minimalizálásával használja: Nem nagy dolog! Mindenki ezt csinálja! Sokkal jobban tudod, hogy mi fog boldoggá tenni, mint Isten! A Sátánnak nem kell ezeket hangosan kimondania. Ezeket a gondolatokat csak az elmédbe helyezi. Amikor Isten ad egy gondolatot neked, azt inspirációnak hívják. Amikor a Sátán helyez egy gondolatot az elmédbe, azt kísértésnek nevezik.

Aztán abban a pillanatban, amikor elköveted azt a bizonyos bűnt, a Sátán stratégiát vált, és ahelyett, hogy minimalizálná a bűnt, maximalizálja azt: Megtetted! Viccelsz velem? Isten soha többé nem fog szeretni téged! Ennyi volt! Isten soha nem használhat téged! Ez akkora bűn, hogy soha nem lehet megbocsátani!

Először a Sátán megkísért. Aztán elítél. Látod a stratégiáját? Minimalizálja a bűnt még mielőtt elkövetnéd, utána pedig maximalizálja azt.

Amikor Jézus Krisztus a kereszten kimonda: „Elvégeztetett!”, akkor ő legyőzte a kísértést és az elítélést.

Jézus elpusztította a kísértés ellenállhatatlan erejét. Most erőt ad neked, hogy ellenállj a kísértésnek: „Kimentett minket a sötétség hatalmából, és biztonságba hozott drága Fia királyságába” (Kol 1,13 GNT).

Jézus halála és feltámadása végzetes csapást jelentett a Sátán számára.

Ha Jézus Krisztus az életedben van, akkor a Sátánnak nulla hatalma van feletted, kivéve azokat a területeket, amikben úgy döntesz, hogy engedsz neki. Amikor úgy döntesz, hogy a neheztelés, bűntudat, aggodalom vagy félelem révén engedsz a Sátán kísértésének, akkor megveti a lábát az életedben. Azonban ha úgy döntesz, hogy nemet mondasz neki, akkor nem érinthet meg.

Isten hatalmával az életedben a Sátán nem árthat neked. Életed Krisztussal el van rejtve az Úrban (Kol 3,3), és védett vagy. Nem kell a Sátánra hallgatnod. Hatalmadban áll nemet mondani neki.

Nem kell félned!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Sátán milyen módon használja a tömegkultúrát a bűn minimalizálására?
  • Milyen gyakorlati módszerekkel ad erőt a Szentlélek a kísértés legyőzéséhez?
  • Isten Igéjének az ismerete hogyan segít a kísértésben? Mit tudsz tenni ma azért, hogy jobban megismerd az Igét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil