Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A tized ígérete, célja, helye és ideje

2018. július 30. 03:00 - magyarosijulia

„A tized célja, hogy megtanítson, hogy mindig Istent tedd az első helyre az életedben!” (5Mózes 14:23, TLB fordítás).

Bármire kéred Isten áldását, első helyre kell tenned Őt abban a helyzetben. Tehát ha azt akarod, hogy Isten megáldja a pénzügyeidet, első helyre kell tenned Őt. Ez a tized elve: visszaadod a jövedelmed első 10%-át Istennek.

Íme négy Igevers, melyek elmagyarázzák a tized ígéretét, célját, helyét és idejét.

Először, a Példabeszédek 3:9-10 ezt mondja: „Tiszteld meg az Urat minden vagyonodból, minden bevételed elsejéből. Csűreid akkor megtelnek gabonával, s kádjaidból kicsordul a bor." Isten azt mondja, hogyha megtiszteljük Őt a jövedelmünkből, Ő áldását adja a pénzügyeinkre.

Kay és én eldöntöttük 40 évvel ezelőtt, hogy ha valaha adósok is leszünk valakinek, nem leszünk adósai Istennek. Isten kap először a pénzünkből, legeslegelőször. Ha 10 dollár a bejövetelem, az első 1 dollár Hozzá tér vissza. Ha 100 dollárt keresek, az első 10 Neki van szánva. Alapjába véve Tőle származik minden, én pedig az áldására vágyom a többi jövedelmemhez.

Miért kér Isten tőlünk tizedet? Az 5 Mózes 14:23 ezt mondja: „A tized célja, hogy megtanítson, hogy mindig Istent tedd az első helyre az életedben!” (TLB fordítás). Istennek nincs szüksége a pénzedre, csak arra, amit képvisel: a szívedre! Azt akarja, hogy bízz benne!

Hova kellene tizedet adnod? Egyesületeknek, vagy a testvérednek, aki három éve munkanélküli? Nem, ezek jótékonysági adakozások. A tized dicsőítést jelent, és egyenesen Istennek szól.

Malakiás 3:10 ezt mondja: Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet és az első termést a kincstárba, ... Akkor aztán próbára tehettek – mondja a Seregek Ura –, vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok." A kincstár az a templom, vagy hely, ahol Istent dicsőíted.

Mikor kellene tizedet adnod? Azon a napon, amikor dicsőíted Istent. A Biblia azt írja az 1Kor 16:2-ben: „A hét első napján mindegyiktek tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, ha majd megérkezem." Amikor a hét első napján, a napod első részében és a pénzedből legelőször Istennek adsz, azt vallod, hogy valóban Ő az első az életedben.

Figyeld meg, hogy a vers azt mondja, hogy tegyél félre, ami azt jelenti, hogy meg kell tervezned ezt. A tized nem egy hirtelen jött dolog kell legyen, hanem meg kell tervezned, hogy megtiszteld Isten tervét és célját a tizeddel. Azután pedig láthatod, ahogy Isten megáld és használ téged, és beteljesíti az ígéreteit az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent neked a gyakorlatban, hogy a bejöveteled első részét Istennek adod?
  • Szerinted miért akarja azt Isten, hogy az Egyházának add a tizedet és nem más célokra?
  • Hogyan kell tervezz ma, hogy hűséges lehess a tizededel a jövőben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.23.)

Szólj hozzá!

Azért teremtettél, hogy eredményes legyél

2018. július 29. 03:00 - Anika Enikő

“Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére.” (5Mózes 8:18)

A Biblia ezt mondja az 5Mózes 8:18-ban: “Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére.”

Minden gazdaságnak, itt Amerikában is, vannak vagyonteremtői és vagyonvesztői. Vannak vagyonteremtők és vagyonhasználók; vagyonszaporítók és vagyonfogyasztók. A gazdaság a feje tetejére áll, ha több a fogyasztó, mint a hozzájáruló. Manapság ez történik Amerikában.

Mégis Isten úgy tervezett bennünket, hogy teremtsük és termeljük meg a vagyont; valamint, hogy eredményes és gyümölcsöző emberek legyünk. Isten azt akarja, hogy eredményes legyél; és az ő tervének a része az életedre nézve az, hogy vagyont teremts; nem pedig, a vagyon átrendezése, illetve az újraelosztása.

Hadd magyarázzam meg a különbséget a kapitalizmus, a kommunizmus és a kereszténység között.

A kapitalizmus ezt mondja: “Ami az enyém, az az enyém, és meg fogom tartani.” A kommunizmus ezt mondja: “ Ami a tiéd az az enyém, és jogomban áll elvenni.” Ezt hívják a vagyon újraelosztásának.

Ám a kereszténység ezt mondja: “Ami az enyém, az valójában Istené; és hajlandó vagyok megosztani.”

Isten azt akarja, hogy másoknak előnyt, szolgáltatást és védelmet biztosítsunk. Azt akarja, hogy lehetőségeket teremtsünk mások megsegítésére.

Amikor valaki arra kér, hogy adózz a szegények megsegítésére, akkor azért senki nem veregeti meg a vállad. Ám, amikor önkéntesen nagylelkű vagy és segítesz másoknak, akkor ez a cselekedet építi a jellemedet és segít téged a növekedésben. A nagylelkűbbé és eredményesebbé válás abban segít téged, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válj.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az a munka, amit végzel, hogyan teremt lehetőségeket arra, hogy másoknak segíts?
  • Az időddel vagy a pénzeddel könnyebb neked nagylelkűnek lenned? Mit gondolsz, miért van ez így?
  • Milyen anyagi célokat tűzött ki a családod? Te mit teszel ennek érdekében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.22.)

Szólj hozzá!

Vess ma, majd várd türelemmel az aratást

2018. július 28. 03:00 - Anika Enikő

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)

A vetés ideje most van.

Beszélgetek emberekkel és mindig ezt mondogatják: „Egy napon majd ezt vagy azt fogják tenni…” Egy napon majd többet fognak szolgálni; vagy majd akkor ha nyugdíjba vonulnak; vagy ha majd fizetésemelést kapnak; egy napon majd többet fognak adakozni.

„Egy napon majd” azt jelenti, hogy semmikor. Ne várj arra, hogy a dolgok jobbá váljanak; most kezdj el vetni. Hogy miért? Azért, mert mihamarabb vetsz, annál hosszabb ideig fogod az aratást élvezni az életedben.

Ám az aratás nem mindig a te idődben jelentkezik. Mindig van várakozás a vetés és az aratás között. Egyik évszakban vetsz, a másikban pedig aratsz.

Türelmesnek kell lenned, és nem feladni!

Isten Királysága is ezen elv szerint működik. A Márk 4:26- 28-ban Jézus a következőket mondja: „Isten Királysága hasonlít a gabonaföld műveléséhez. A földműves először kimegy a földjére magot vetni. Azután telnek-múlnak a napok, és a magok kicsíráznak, a növény pedig növekszik, senki sem tudja, hogyan. Igen, a növények először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban.”

Az eredmény meg fog jönni, ám lassan, és ez része a folyamatnak. És mivel időbe kerül, a Galáta 6:9 így bíztat: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”

Dönts úgy, hogy elfeledkezel a tavalyi terméskiesésről és ehelyett az életedben bekövetkező hosszútávú aratásra összpontosítasz. Pénzügyileg sem egyik napról a másikra jutottál el oda, ahol ma vagy. Időbe került elrontani a dolgokat és az is időbe kerül, hogy minden egybe és összeálljon. Mindig van késés a vetés és a betakarítás között.

A Biblia ezt mondja a Zsoltárok 126:5-6 verseiben: „Akik sírva vetik a magot, örvendezve aratnak.  Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” (GNT fordítás).

Miért kell gyászolni? Elveszítetted a munkádat? Betegség gyötör? Elhunyt egyik szeretted? Elvitte a bank a megtakarításodat? Talán elvesztetted a nyugdíjaid felét az elmúlt években? Elvesztetted az álmod?

A gyász rendben van; a nyögés viszont nem. A nyögés helyett magot kell vetned, mert amiből több kell, abból kell odaadnod.

Ma van a vetésnek a napja

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha módodban állna fiatalabb énednek az anyagiakra nézve tanácsot adni, akkor mi lenne az? Mi tanulhatsz meg anyagi hibáidból, amiket a mostani helyzetedre alkalmazhatsz?
  • Ha fel tudnád oldani a múltbéli hibákat és pénzügyi kudarcaidat, mit tennél az anyagi előremeneteledért?
  • Miből szeretnél többet az életedben? Hogyan vethetnéd el ennek a magját és adhatnád meg magad ennek ma, azért, hogy egy napon a meglegyen az aratás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.21)

Szólj hozzá!

Bőkezűen vess, hogy nagylelkűséget arathass

2018. július 27. 03:00 - FAmelita

„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. ( 2Korinthus 9:6-7 NIV fordítás)

flax-seed-1274944_1280.jpg

Ha egy farmer kimegy az üres földjére babokkal teli utánfutójával, és elveti azokat, akkor mit várhat, mi fog teremni? Dinnye? Uborka? Nem. Tudja, hogy babot fog kapni. Nem kételkedik benne, nem kérdőjelezi meg, mert bármit is ültetsz, ugyanazt fogod visszakapni.

Ez a reprodukció törvénye, és az életed bármelyik területén alkalmazhatod, főleg a bevételeiden.

A Biblia azt mondja a 2 Korinthus 9:6-7-ben „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten."

Ez mind pozitívan és negatívan is működik az életedben. Ha a kedvesség magjait ülteted, tudod mit fogsz tapasztalni? Hogy az emberek is kedvesek lesznek hozzád. Ha megbocsátasz másoknak, ők is megbocsátanak neked. Ha nagylelkű vagy velük, ők is azok lesznek veled.

De ha mindig dühös vagy, más is dühvel válaszol neked. Ha átversz másokat, ők is átvernek téged. Ha pletykálsz másokról, akkor tippelj, mi lesz? Ők is pletykálni fognak rólad.

A reprodukció törvénye, hogy azt aratsz, amit vetsz, de a sokszorozódás alapelve, hogy többet aratsz, mint amennyit vetsz.

Amikor elvetsz egy kukoricaszemet, nem egy szemet vársz majd, hogy teremjen. Egy egész növényt vársz több kukoricacsővel és kukoricaszemek százait. Ez az exponenciális hatalom, amit Isten alkotott az univerzum kézbentartására. Mindig többet kapsz, mint amennyit beletettél.

Ez az amiért sohasem támadnék a támadóimra. Miért? Mert nem akarom egyszer csak azon kapni magam, hogy én vagyok rabláncban. Nem számít, hogy ki mit mond nekem, én nem akarok semmi rosszat visszamondani, hiszen ha megtenném, többet kapnék vissza, mint amennyit adtam. Pont az ellenkezőjét választom. Áldást mondok rájuk, imádkozni akarok értük. Miért? Mert ez az, amit vissza is akarok kapni, és többet aratok, mint amennyit vetek.

A Példabeszédek 11:24 így szól, „A nagylelkű világa csak egyre nagyobb és nagyobb, míg a fukaré egyre kisebb és kisebb."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan működött eddig az életedben a sokszorozódás elve?
  • Mit vársz a beruházásaidtól? Úgy vetsz, hogy azt arathasd, amit vársz?
  • Hogyan akarod, hogy Isten nagyobbá tegye a világodat (Péld 11:24)? Min kellene változtatnod a pénzügyeidben, hogy Ő növelni tudja a befolyásod és az adakozásod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.20.)

Szólj hozzá!

A megfelelő időben aratni fogsz

2018. július 26. 03:00 - Erika1832

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a megfelelő időben majd aratunk, ha meg nem lankadunk." (Gal 6:9, NLT fordítás)

oszibarack02.png

Az akkor és a most között, — vagy a most, és ami ezután következik között — mindig idő telik el, amitől az emberek többsége ideges lesz. Amikor félreteszünk egy adott összeget, hogy valamibe befektessük, vagy egy ötlet kivitelezését megelőlegezzük anyagilag, ennek eredményei nem azonnal fognak jelentkezni.

A gyümölcsök lassan érnek. Lenne kedved egy éretlen, színét éppen sárgásra váltó, kemény paradicsomot elfogyasztani, amit éretlenül szednek le, és gázok segítségével pirosítanak éretté? Nem is lehet összehasonlítani az így leszedett, a raktárban lassan megérő paradicsomot, azzal, ami bár a korai fajtából való, de természetesen módon érett meg. Ha túl korán szedjük le a paradicsomot, akkor épp a rá jellemző zamatát veszítjük el.

A pénz világában mindig egy másik évadban aratsz, mint ahogy vetettél, és egyébként, nem minden gyümölcs érik meg egyszerre. Ha például őszibarackot termesztesz, azok sem egyszerre érnek meg. Lassan, fokozatosan lesznek érettek, napról napra mindig csak egy kis része érik be, amit le tudsz szedni. Amikor elkezdesz vetni és Isten anyagi életre vonatkozó elveit követed, nem fogsz egyik napról a másikra hirtelen nyereséghez jutni. Várnod kell, hogy egy következő évszakban arathass majd.

De miközben te várakozol, Isten munkálkodik. Amikor arra vársz, hogy az erőfeszítéseid, a pénzed vagy a befektetett energiád eredményt hozzanak egy adott területen, úgy gondolhatod, hogy semmi sem történik.

Pedig dehogy is nem történik! Miközben a mag rejtve pihen a talajban, lassan kicsírázik, és amikor ez a mag Isten áldásával kitör a felszínre, folytatja a növekedést és csak növekszik, növekszik tovább. Egy nap egy kis hajtás áll ki a talajból és akkor látni fogod, hogy működik a dolog.

De addig, bíznod kell Istenben, hogy Ő cselekszik – még akkor is, amikor nem látod a munkád gyümölcsét.

A növényeknek időre van szükségük a növekedéshez, mert olyan, hogy azonnal beérjen, nem létezik. Olyan gazda sem létezik, aki miután bevetette a földjét, egy óra múlva visszatér, hogy learassa annak a termését. Csak hagyni kell. Hagyni kell a magot a talajtakaró alatt, hogy Isten a növekedést elvégezze a maga idejében.

A Galatákhoz írt levél 6:9-ben ez áll: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a megfelelő időben majd aratunk, ha meg nem lankadunk.” (NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyümölcsökre vársz az életedben, hogy Isten kimunkálja azokat?
  • Az aratásra való várakozásod alatt milyen lelki fejlődésen mentél keresztül? Miközben Istenre várakoztál, ő mit tanított neked?
  • Mit gondolsz, Isten miért várakoztat minket a vetés és az aratás közötti?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil