Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A célok segítenek megvalósítanod azt, ami a legfontosabb

2018. március 05. 03:00 - K. Juc

 „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (Efézus 3:20, The Message fordítás)

istock_000002746663_small.jpg

A Bibliából tudjuk, hogy Jézus mindig kitűzött maga elé célokat, és a szolgálata következő szakaszának célját gyakran nyilvánosan is kihirdette.

Hogy miért kellene neked is célokat megfogalmaznod? Ma és holnap három-három nyomós érvet osztok meg ezzel kapcsolatban.

Egyrészt azért kell célokat megfogalmaznod, mert szellemileg ez a te felelősséged.

Ha nincsenek céljaid, az azt jelenti, hogy úgy döntöttél, átadod másoknak az életed irányítását. Ugyanis ha nem határozod meg előre, hogy mi a fontos számodra, akkor hagyod, hogy azt mások döntsék el helyetted. Így végül elpazarolod az életedet, csak azért, mert nem tisztáztad le, hogy Krisztus követőjeként miben szeretnél növekedni.

A Biblia szerint ahhoz, hogy szellemileg érett légy, ki kell tűznöd egy célt, amely felé folyamatosan haladsz úgy, hogy közben mindig rajta tartod a szemed.

„Még nem értem el a célomat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott, ezért tovább futok és küzdök, hogy megszerezzem a díjat. [...] Futok a cél felé, hogy megnyerjem a díjat: a belépést a mennybe. Isten ezt a díjat annak köszönhetően ajánlja fel, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk, hasonlóan kellene gondolkodnunk." (Filippi 3:12, 14-15, CEV fordítás)

Másrészt azért fontos célokat megfogalmaznod, mert rajtuk keresztül kimutatod a hitedet.

Ha hiszel Jézus Krisztusban, és meghatározol egy célt, azzal a következőt fejezed ki: „Hiszek abban, hogy Isten szeretné, hogy eddig az időpontig ezt megvalósítsam, és hiszem, hogy éppen ez az, amit Isten el fog végezni az életemben."

A célok nemcsak megmutatják a hitedet, de növelik is azt. Minél nagyobb a célod, annál jobban növekszik a hited – ez pedig tetszik Istennek.

Az Efézus 3:20 szerint: „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (The Message fordítás).

Továbbá azért szükséges célokat megfogalmaznod, mert így összpontosítani tudod az erődet.

A hatékony élet kulcsa az összpontosítás: ha ugyanis ezer felé szakadsz és egy rakás különböző dologba fektetsz energiát, akkor nem leszel hatékony. Ha viszont összpontosítva élsz, akkor erőteljes lesz az életed és megváltoztatja a világot.

Nincs időd mindent megtenni – a jó hír pedig az, hogy Isten nem is várja el, hogy mindent megtegyél! Ha Isten hatékony embere akarsz lenni, akkor a lényeg, hogy azt tedd, ami a leginkább számít, és felejtsd el a többit. A célok pedig segítenek, hogy folyamatosan ilyen szinten tudj összpontosítani.

„Nem cél nélkül futok. Úgy küzdök, mint egy bokszoló, aki eltalálja az ellenfelét – nem pedig csupán a levegőbe üt." (1 Korinthus 9:26, NCV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tükrözik vissza a céljaid azt, amit Istenről hiszel?
  • Szoktatok családként célokat kitűzni? Miért lenne fontos családként megfogalmaznotok célokat?
  • Milyen tevékenységekre fordítasz időt és energiát, amelyek valójában nem igazán számítanak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.26.)

Szólj hozzá!

Három dolog, amire szükséged van céljaid elérésében

2018. március 04. 03:00 - csmsdvd

„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását." (Péld 16:9)

A Példabeszédek könyve 16:9 versében azt olvassuk, hogy „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”.

Miközben megtervezed, hogy akarod élni az életed, jó tudnod, hogy csak Isten adhatja az erőt és az energiát a valódi változáshoz. Kérdezheted, miért? Azért, mert három dologgal mindenképp rendelkezned kell, hogy elérd céljaidat és az életed megváltozzon.

Isten Szentlelkének erejére van szükséged.

Azokhoz a dolgokhoz, amiket saját erődből nem tudsz megtenni, a Szentlélek erejére van szükséged. Ez az Isten erején múlik. Erődön felül nem, csak felülről jövő erővel bírhatod le.

Zakariás próféta könyve 4:6 szerint „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.".

Isten igéjének az útmutatására van szükséged.

A Biblia az életed használati utasítása. Minél többet olvasod, tanulmányozod, jegyzel meg belőle és elmélkedsz rajta; annál teljesebb és boldogabb életet élsz.

Amikor Józsué megkapta a lehetőséget, hogy bevonuljon az Ígéret Földjére – az élete céljának beteljesülése – Isten ezekkel a szavakkal látta el: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (Józs 1:8).

Istenben hívő társakra van szükséged.

Egyedül nem fogod tudni elérni céljaidat. Társaság nélkül nem válnak valóra.

A tömeg nem tud segíteni, de a kis csoport igen. Ők tudják, mikor vagy beteg, mikor van szükséged támaszra, mikor kell pihenned. Megoszthatod velük a céljaid, örömöd és bánatod; együtt örülnek veled és biztatnak, hogy folytasd. Mindezekre szükséged lesz, amikor helyes célokat tűzöl ki, és teljes elkötelezettséggel dolgozol értük.

A Prédikátor könyve 4:12 versében azt olvassuk, hogy: „Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.“.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor nehéz hinned a Szentlélek életváltó erejében?
  • Hogyan teheted életed részéve Isten igéjét úgy, hogy általa tudj növekedni, bölcsebbé válni?
  • Kik azok az emberek körülötted – beleszámítva a kis csoportod tagjait –, akikre számíthatsz, miközben a céljaid beteljesítésén dolgozol?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.25.)

Szólj hozzá!

Milyen fajta célokat áld meg Isten?

2018. március 03. 03:00 - Lilla:)

„Amikor esztek vagy isztok, vagy bármit csináltok, mindig Isten dicsőségére tegyétek." (1Korinthus 10:31, CEV fordítás)

Nem minden célod jó, vagy olyan, amire Isten áldását várhatod.

Szóval, honnét is tudhatod milyen célokat áld meg Isten? Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

A célom Isten dicsőségére lesz?
Milyen cél hoz dicsőséget Istennek? Bármelyik, ami arra késztet, hogy jobban bízz benne, jobban függj tőle, jobban szeresd őt, jobban szeress másokat, szolgáld Istent, szolgálj másokat és önzetlenebb légy.

A Biblia azt mondja az 1Korinthus 10:31-ben: „Amikor esztek vagy isztok, vagy bármit csináltok, mindig Isten dicsőségére tegyétek." (CEV fordítás). Bármely tettünkkel dicsőíthetjük Istent. Még a szemét kihordásával, a mosogatással, egy dolgozatra való tanulással is őt dicsérheted. Hogyan? Úgy, hogy a megfelelő motivációval teszed: hálaadással. Ha azt akarod, hogy az életed Isten dicsőségére legyen, akkor a céljaidnak ebben kell segíteniük.

A céljaimat a szeretet motiválja?
Isten nem áld meg olyan célt, amit a kapzsiság, irigység, bűn, félelem vagy büszkeség motivál. Azonban megáldja azt, amelyet az az iránti vágy irányít, hogy kimutasd szereteted iránta és mások iránt, hiszen az élet arról szól, hogy megtanuljuk hogyan kell szeretni.

Miért is olyan fontos, hogy a céljaid a szereteten alapuljanak? Mert ha szeretet nélküli állítasz célokat, akkor az embereket is tárgyakként fogod kezelni. Egyszerűen csak át fogsz rajtuk hajtani, hogy elérd a célod. Átrohansz a házasságodon, a barátaidon és más embereken ahogy egyre feljebb mászol a sikerhez vezető létrán. Isten azt mondja: „Nem! Az egészet rosszul csinálod. Ez nem az elismerésekről szól. A kapcsolatokról szól az egész! Arról szól, hogy megtanuld, hogyan kell szeretni."

„Mindent szeretetben cselekedjetek." (1Korinthus 16:14). Az első számú cél az életedben az kell legyen, hogy megtanulj igazán szeretni: a családod, a szomszédaid, az antipatikus embereket, és azokat, akiket nehéz szeretni. Ez tesz Istenhez hasonlóvá, hiszen Isten a szeretet.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen célokat állítottál fel magadnak erre az évre? Hogyan tudod ezeket a fenti két kérdés alá rendelni?
  • Hogyan változik meg a hozzáállásod a napi rutinfeladatokat illetően, amikor ráébredsz, hogy minden tetted Isten dicsőségére lehet?
  • Életed apró pillanatai hogyan járulnak hozzá céljaid nagyobb képéhez, hogy elérd azt, amit Isten tervezett számodra?

(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.24.)

Szólj hozzá!

Bízz Istenben, segítségedre lesz a szükségben

2018. március 02. 03:00 - csabanagy89

 „Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.” (1Mózes 32:26)

02-23-18-transformed-trust-god-for-the-help-you-need.jpg

Nyilvánvaló, hogy amikor Isten és Jákob elkezdték birkózásukat, Isten azonnal felül tudott volna kerekedni Jákobon és le tudta volna zárni a harcukat. Miért hagyta hát Isten, hogy folytatódjon a küzdelmük?

Íme a lecke: Amikor Isten megenged az életedben bizonyos válságokat, azokra nem ad azonnal megoldásokat. Hagyja, hogy folytatódjon az egy ideig, mert látni szeretné, hogy közeledésed valóban komoly és őszinte. Ha Isten minden imádságra azonnali választ adna, akkor jogosan gondolhatnánk, hogy Ő egy automata: dobj be egy imát és vedd el azonnal, amit csak szeretnél.

El sem tudnám mondani, hogy mennyi embertől hallom: „Rick, én pénzügyi csodáért imádkozom az életemben. Csordultig vagyok adóssággal, valóban csak a csoda segíthetne.” Néha legszívesebben azt mondanám: És valami csoda folytán kerültél ekkora válságba? A válasz legtöbbször nem. Néhányan rossz szokásokkal rendelkeznek, amely csapdában tartja őket. Mások ostoba pénzügyi döntések sorozata miatt jutnak szegénységbe. A legtöbben azonban csak szimplán többet költenek, mint amennyi pénzt keresnek, vagy nem takarékoskodnak, hogy a szűkösebb időkben is biztosítsák megélhetésüket.

Miért várod Istentől, hogy Ő rendezze el a tartozásaid? Ha Isten azonnal megsegítene egy ilyen pénzügyi válságban, amely a rossz döntéseid miatt született, akkor újra és újra beleesnél ugyanazokba a hibákba, és ismét túlköltekeznél. Akkor nem tanulnál fegyelmet, a pénz kezelését, bölcsességet és kitartást. Isten azonban nem csak arra kötelezi el magát, hogy megsegít, de közben építi és formálja is a jellemed.

Ha éppen válsághelyzetben vagy, tarts ki! Ne add föl! Ne rohanj el! Ne próbálj meg könnyű kiutat találni! A legtöbb problémád az életben nem egy éjszaka alatt jött létre, lehet, hogy már évek óta fokozódik a baj, lehet, hogy hosszú esztendők során kialakult rossz szokások miatt kerültél most ide. Tehát Istentől sem várhatod el, hogy egy szempillantás alatt megoldást kínáljon. Olyan ez, mint hagymát pucolni: egy időben csak egy réteget távolítunk el. A jó hír az, hogy nem vagy egyedül. Isten itt van veled és érted. Amikor segítségét kéred, bízz benne, Ő segítséget nyújt, a megoldásban pedig felfedezheted az ő bölcsességét és áldását.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan formálta Isten a jellemed, amikor nem adott egyből megoldást egy válsághelyzetben?
  • Mi az a fontos igazság az életedben, amit Isten a legutóbbi krízisedben tanított neked?
  • Milyen módon formál jelenlegi helyzetedben Isten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.23.)

Szólj hozzá!

A krízis gyógyító változásokhoz vezethet

2018. március 01. 03:00 - FodorImi

„Jákob teljesen egyedül maradt a táborban, és valaki jött, és birokra kelt vele, míg pirkadni kezdett. Mikor az látta, hogy nem győzhet a küzdelemben, megütötte Jákob csípőjét és kificamította a helyéről.” (1Mózes 32:24-25, NLT fordítás)

Éppen krízisben vagy? Ez azt jelenti, hogy Isten készül valamire! Változás előtt állsz. Nem maradhatsz ugyanott. Isten készen áll, hogy megváltoztassa az életed.

A Biblia azt tanítja, hogy az életben a legnagyobb küzdelmünk Istennel van, mert mi akarunk irányítani. Mi akarunk Isten lenni.

Ez volt Jákob problémája is – olyan mértékben próbálta meg irányítani az életét, hogy még születésének sorrendjét is meg akarta változtatni. Jákob iker volt, és a Biblia elmondja, hogy amikor született, belekapaszkodott idősebb testvérének a bokájába, és azért küzdött, hogy ő lehessen az első. Élethosszig tartó konfliktusban állt bátyjával, Ézsaúval, de a legnagyobb harca Istennel volt.

Sőt egyik éjjel, mint ember ember ellen, megpróbált küzdeni Istennel. Néhányan vitatják, hogy Jákob vajon tényleg Istennel birkózott-e, de a Biblia azt mondja a Hóseás könyvében: „Már az anyaméhben küzdött Jákob a testvérével, amikor pedig felnőtt férfi lett, Istennel küzdött.” (Hóseás 12:3, NLT fordítás).

Ha azt kérném, hogy gondolj a legnagyobb problémádra, valószínűleg nagyon gyorsan felidéznéd gondolatban. Azonban függetlenül attól, hogy mi a probléma, gyanítom, hogy mindet ebbe a két témába lehetne besűríteni.

1) Akarok-e engedelmeskedni Istennek ebben a helyzetben, és megteszem, amit ő helyesnek mond, akár tetszik, akár nem?

2) Akarok-e bízni Istenben ebben a helyzetben, engedve, hogy ő kezelje ezt?

Nem számít, mi a problémád – pénzügyi, fizikai, kapcsolati, szakmai – a te legnagyobb problémád nem ez a probléma! A valódi gond az, hogy nem engedelmeskedsz Istennek és nem bízol benne! Ez teszi a problémát még nagyobbá.

Voltál valaha vesztes helyzetben? Talán éppen most vagy benne. Mit gondolsz, ki van emögött? Isten! Isten gyakran megenged krízishelyzeteket az életünkben, hogy magára vonja a figyelmünket. Amikor hirtelen a földre kerülünk, hátunkon fekve, arra kényszerülünk, hogy felnézzünk.

Isten szeret téged, úgy, ahogy vagy, de annál sokkal jobban szeret, minthogy ott hagyjon a megrögzött szokásaidban, halogatásaidban, sebeidben. Ő meg akar változtatni. Segíteni akar, hogy növekedj, jobbá legyél, mássá legyél, hogy mindazzá válj, aminek ő elgondolt. Ezért megengedi a krízist.

Miért? Azért mert ritkán változunk, míg a fájdalom, amit érzünk, nagyobb nem lesz, mint a változástól való félelmünk. Addig nem változunk, amíg látjuk a fényt, csak akkor változunk, ha érezzük a forróságot.

Isten használni tudja a helyzetedet, hogy oda vigyen, ahol lenned kell. A krízis felhívja a figyelmedet, és arra kényszerít, hogy Isten felé nézz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor a legnehezebb engedelmeskedned Istennek?
  • Mikor van a legnagyobb kihívás számodra, hogy bízz Istenben?
  • Milyen szerepet játszik az engedelmesség és a bizalom a legnagyobb kihívásban, amivel éppen most nézel szembe?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.22.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil