Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az igazat mondod magadnak?

2024. január 26. 03:00 - csmsdvd

2024-01-19k.png

„Akiken a bűnös természet uralkodik, azok bűnös dolgokon gondolkodnak, akiket viszont a Szentlélek irányít, azok olyan dolgokon gondolkodnak, amelyek a Léleknek tetszenek” (Róm 8,5 NLT fordítás).

Érezted már úgy, hogy a gondolataid túsza vagy? Lehet, csak egyszerűen nem tudsz kiverni egy gondolatot a fejedből. Vagy gyakran azon kapod magad, hogy olyan dolgokat teszel, amiket nem akarsz. Tudatosan önpusztító viselkedést folytatsz. Tudod, hogy valami nem tesz jót neked, de mégis megteszed.

Pál rómaiakhoz írt levelének 7. fejezetének 23. verse szerint: " tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével."

A bűnös természeted miatt többet gondolsz magadra és a kívánságaidra, mint arra, amit Isten akar. Ez egy harc az elmédben, amiben te leszel a vesztes. A régi természeted - aki voltál, mielőtt Jézus megváltoztatta az életedet - nem a barátod. Ez a forrása az összes önpusztító szokásodnak, amelyek hajlamosak téged lefelé húzni.

Szeretnél megszabadulni ezektől a szokásoktól, és szeretnéd jobban irányítani a gondolkodásodat?

Akkor hallanod és értened kell ezt az igazságot: Nem kell mindent elhinned, amit gondolsz.

Az elméd állandóan hazudik neked. Attól, hogy valamit igaznak gondolsz, még nem lesz igaz. Attól, hogy valamit igaznak érzel, még nem lesz igaz. Az elméd és az érzelmeid gyakran hazudnak neked. A lelki növekedésnek - hogy egyre jobban hasonlítsunk Jézusra - része, hogy megtanuljuk megkülönböztetni az igaz és a hamis gondolatokat.

Az egyik legfontosabb fegyelem, amit az életben kialakíthatsz, hogy megkérdőjelezhesd a saját gondolataidat. Kérdezd csak magadtól: "Tudom, hogy mit gondolok, de vajon tényleg igaz-e?"

Nem számít, milyen messzire jutottál a lelki utadon, a régi, bűnös természeted folyamatosan megpróbálja átvenni az irányítást a gondolataid felett. Meg kell tanulnod megkérdőjelezni a gondolataidat, nem csak egyszer, hanem egész nap és egész életedben!

Amikor elkezded azt gondolni, hogy senki sem szeret téged, kérdezd csak meg magadtól, hogy ez tényleg igaz-e. Ha azt hiszed, hogy soha nem lesz jobb, kérdezd meg magadtól, hogy ez igaz-e. Amikor azt gondolod, hogy az életed értéktelen, kérdezd meg, hogy miről próbál meggyőzni a Sátán. Aztán emlékezz arra - amit Isten igéjéből tudsz - hogy mi az igazság.

A Biblia azt tanítja: "Akiken a bűnös természet uralkodik, azok bűnös dolgokon gondolkodnak, akiket pedig a Szentlélek irányít, azok olyan dolgokon gondolkodnak, amelyek a Léleknek tetszenek" (Róm 8,5 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen megszokott gondolatokat tudsz abbahagyni, ha Isten igéjének fénye elé állítod őket?
  • Melyek azok a dolgok, amelyek a Szentléleknek tetszenek (Róm 8,5)?
  • Mi az, ami miatt nehezedre esik átadni a gondolataidat a Szentléleknek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ha kóstolgatod a bűnt, horogra akadsz

2024. január 20. 03:00 - csmsdvd

gyj-ezgif_com-added-text.jpg

„Mert mindenkit saját kívánságai csalogatnak és vonnak kísértésbe.” (Jak 1,14)

Apámnak minden olyan nap, amikor nem fogott halat, egy elvesztegetett nap volt. Bármi is történt, ő minden nap legalább 30 percet horgászott. Néztem apámat, ahogy egyik halat a másik után fogja ki (mialatt én semmit se fogtam), és nagyon gyorsan megtanultam, hogy egyetlen hal se harap rá a csupasz horogra.

Ha csak egy üres horgot dobsz a vízbe, várhatod, hogy halat fogsz, de hiába. Csalit kell tenned a horogra, és minden jó horgász tudja, hogy a különböző halak különböző csalit szeretnek.

Ahogy a horgász tudja, milyen csali kell a különböző halaknak, úgy a Sátán is tudja, mi az a csali, amire te ráharapsz. Tudja, mit szeretsz és mi kelti fel a figyelmedet. Pontosan tudja, mi a gyenge pontod – egy kielégítetlen érzelmi szükséglet, egy üres érzelmi tartály, vagy egy benned mélyen élő vágy.

Ezért oda kell figyelned arra, hogy milyen gondolatok járnak a fejedben. A horog a bűn, a csali pedig bármi olyan hazugság, amit a Sátán el akar veled hitetni. Tudja, hogy fogékony vagy az olyan gondolatokra, mint például a "ha ezt teszed, jobban fogod érezni magad", "ha ezt csinálod, majd elégedett leszel", "ha ezt megteszed, akkor minden rendben lesz".

Még ha tudod is, hogy a csaliban ott van a horog, akkor is csemegézni akarsz egy kicsit a csaliból, kóstolgatni akarod azt. Miért? Mert elhiszed a hazugságot, amivel Sátán éppen megetet. De ha azt hiszed, tudod kóstolgatni a csalit anélkül, hogy horogra akadnál, csak magadat áltatod. Az a gondolat, hogy nem okoz ez rosszat neked, szintén Sátán egyik hazugsága.

Az egyik legáltalánosabban elterjedt hazugság a következő: Amikor kísértést érzünk, akkor valami rajtunk kívül álló dolog kísért bennünket.

De az igazság az, hogy ez nem kívülről jön.

Jakab, a levele első fejezetének 14. versében, ezt mondja: „Mert mindenkit saját kívánságai csalogatnak és vonnak kísértésbe.” 

A kísértés a belső vágyainkból indul ki, azokból a gyenge pontjainkból, amit a Sátán csalinak használ. Ezek a vágyak bűnös tettekhez vezetnek, ezek a tettek pedig halálhoz. Amit gondolsz, az határozza meg, hogy mit érzel, és az érzéseid határozzák meg a cselekedeteidet.

Ne váljon szokásoddá az, hogy a körülményeket hibáztatod. Ha kísértést érzel, azt gondolhatod, hogy nem tudsz mit tenni. Pedig tudsz! Azzal kell kezdened, hogy megváltoztatod, ahogy gondolkozol.

Amikor kísértésbe kerülsz, állj meg és tedd fel a kérdést: „Milyen hazugságot hiszek most el?”

Aztán cseréld le ezt Isten igazságával. Ez mindig az élethez fog vezetni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, milyen hazugságokról tudja Sátán, hogy azokkal sebezhető vagy?
  • Mikor volt olyan eset, hogy úgy gondoltad, hogy a kísértés csalijának kóstolgatása közben is tudsz uralkodni magadon? Mi történt végül?
  • Hogyan tudod magadat emlékeztetni Isten igazságára, amikor kísértéssel nézel szembe?

Isten szeret téged, függetlenül attól, hogy mit tettél.

Mivel emberek vagyunk, számtalanszor előfordult már velünk, hogy bekaptuk Sátán csaliját és a bűn horgára akadtunk. De nem számít, hogy mit tettél vagy honnan jössz, Isten örökkévaló családjában van a helyed, amely készen áll és vár rád. A meghívás érvényes, az ajtó tárva-nyitva áll. Csak higgy és fogadd el. Készen állsz? Akkor kezdd ezzel az imádsággal:

"Drága Istenem! Tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni az életemről. Bevallom, hogy eddig nem vettem tudomást rólad. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy mostantól kezdve ez megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok tekinteni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért a rosszért és bűnért, amit tettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, ments meg engem. Kérlek, ments meg azoktól a bűnöktől és szokásoktól, amelyek most elrontják az életemet. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, és most azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.13.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása